Három gyerek mellett örökölt sílécekkel, cipőkkel, egy heti hazai kajával utazni nem feltétlenül jó dolog, de a költségeken mégis így lehet sokat spórolni. Általában évi egy alkalomra sikerül hétszemélyes, nagyobb tesztautót időzíteni a február végi szabadságra, de ezúttal nem jött össze semmi, így egyetlen lehetséges útitárs maradt csak képben, a tartósteszten nálunk vendégeskedő Renault Talisman. Sebaj, legalább a nyári görög túra után télen is bizonyíthat. Aki pedig hagyományos, itthon szerzett tapasztalatokra épülő tesztet olvasna a francia csatahajóról, az ide kattintson ni:
Nagynak ugyan nagy a Talisman, de csak ötszemélyes, így a Nagyit máris lehúzhattuk a becsomagolandó dolgok listájáról, ami azért fájdalmas veszteség volt. Nem csak a gyerekeknek. A mindjárt hatéves lánygyerek még nem tud mosolyogva végigtolni egy teljes napot a sípályán, őt eddig ebédidőben rá tudtuk melegíteni az időközben ebédet is főző nagymamára. De ez részletkérdés, sokkal égetőbb probléma volt a síeléshez sokkal nélkülözhetetlenebb sílécek elpakolása.
Amik ugye nem férnek be a csomagtartóba, hiába hatalmas a maga 608 literes befogadóképességével. Síboxunk ugyan még van a múlt évezredből, de a négyajtós kasztnin se tetősín, se tetőkorlát, se semmi egyéb nincs, amire rögzíthetnénk. Szerencsére azért ezekre az amúgy nem a praktikumra kihegyezett szedánokra is lehet tetőcsomagtartót szerelni.
A Thule nagyjából mindent gyárt, amivel a tetőn, vonóhorgon lehet utaztatni sílécet, tetőboxot, kerékpárt, akármit, így mi is találtunk egy alkalmas eszközt, amit ki is béreltünk a túrára. Nagyjából öt perc alatt feldobták a tetőre a keresztléceket, amire aztán otthon jött a muzeális tetőkoporsó. Ebbe pedig az öt pár, kisebb-nagyobb léc. Még néhány cipő is befért, a többi az autóba ment.
Ide még befér pár táska, igaz?
A hatalmas csomagtérbe került táskák mellett az apróbb tárgyaknak máshol kerestünk helyet, az Ausztriában kötelező fényvisszaverő mellények mellett az ajtózsebekben elfértek a kávék, csokik, ilyen-olyan zacsik. A szélvédőre tapasztott tartóban telefonon futott a Waze – gyorsan fejlődik a technika, nem egy öreg autó, de ebben még a korábbi R-Link rendszer fut, így nem működött a képernyőtükrözés, ellentétben a most frissen piacra kerülő Renault-modellekkel – közben a hátsóknak is jutott USB-csatlakozó tölteni az mp3-lejátszót, és az aux csatlakozón keresztül még bele is hallgathattunk a legnagyobb ivadék sajátos zenei válogatásába.
Dupla USB-csatlakozók a hátsóknak
Helye végül mindennek lett, pedig vittünk magunkkal hólapátot is, de a bepakolás nem túl szórakoztató. A csomagtartó mély és baromi nagy, amit egy kis résen keresztül kell úgy telerámolni, hogy a legkevesebb holttér maradjon a bőröndök, táskák között. És ez nem egyszerű. Nem hiába ez egy business limuzin, aki sok családi túrát tervez, annak jobb választás a kombi karosszéria, még ha egy kicsit többet is fogyaszt úgy a Talisman.
Elöl masszázsfunkciós, fűthető, szellőztethető ülések várják a vezetőt és a navigátort, hátul csak a bőkezűen mért térnek örülhetnek a kicsik. Már ameddig a szüleik nem vetnek még a lábaik alá egy kisebb táskát. A hétköznapi kényelmet fokozó ki- és beszálláskor magától hátratolódó üléstől én most agybajt kaptam és azonnal kikapcsoltam. A fűthető kormány viszont télen nagyon klassz dolog, és jól is működik, sokkal gyorsabban elkezd fűteni, mint az ülés.
Az ülésszellőztetésre fagyban nincs nagy szükség, de az ülés- és kormányfűtés remek dolog
Milyen vezetni?
Hidegen lassan, megfontoltan indul a dízelmotor. Az indítógomb megnyomása után – kulccsal nem kell bíbelődni, a Renault régen kártyás, mostanra már kissé felpuffadt, de még mindig kényelmes megoldása talán a legjobb még ma is –, szóval a Start gomb megpöccintése után komótosan izzít a rendszer, majd megfontoltan átforgatja az indítómotor az 1,6-os dízelt, míg fel nem éled a motor.
Aztán megy is, a 160 lóerős dízel ha nem is annyira erős, mint amit a minden jóval megtömött, látványos autótól várnánk, de különösebb megerőltetés nélkül, teljesen megpakolva is bírta a sztrádatempót. Még tetőboxszal is.
Öt perc és fent van a készlet a tetőn
Faragatlan módon ránt egy kicsit a váltó, ahogy áthúzzuk a fokozatváltó kart R-be, aztán még egyszer, ahogy kitolatás után jön a D. A civilizált, komfortos váltásokhoz érdemes az Eco gombot benyomni, de a menüben egész mélyrehatóan személyre szabható bármelyik mód, a motorhangtól, futómű-hangoláson, gázreakción át a hangulatvilágítás erősségéig, színéig.
Még 7400 métert lehet innen csúszni a pálya aljáig
Megéri a 2×500 kilométernyi autózás, mert Hinterstoder felett általában még márciusban is vidáman lehet síelni
Amennyire zavaró az autó alatt lévő 19 colos felni a vékonyka abronccsal üresen, annyira kisimul vele a világ megpakolva. Persze csak addig, míg az ember nem zuhan bele a néhol gyalázatos minőségűvé rohasztott M1-es egyik négyzetméteres úthibájába. Ott aztán akkorát kap a felni, futómű, utas, hogy a fal adja a másikat. Tényleg fájdalmas dolog. Az amúgy roppant menő és kanyargós úton, tempósan vezetve élvezetes négykerék-kormányzás hasznát leginkább parkolásnál lehetett érezni, mert a kétszer 500 kilométeres autópályás menet során nagy szükség sosem volt rá. De a 10,8 méteres fordulókör azért jó dolog egy ekkora dögtől.
Néhol pár centis jég még maradt játszani
Autópályán a távolságtartó tempomat nagyon hasznos dolog. Van, aki nem szereti, de ha előrelátóan fogunk előzésekbe, akkor nem kell tartani az indokolatlan, automatikus fékezésektől. A sávelhagyásra figyelmeztető rendszer viszont nem igazi már, manapság a hangszórókból jövő, méltatlankodó búgásnál sokkal többet is tudnak az autók.
Osztrák autópályán autózni, nem igazán izgalmas dolog. Kevés a bolond, jó az aszfalt és hétvégén a forgalom is kényelmes. Így van idő bámészkodni. Az egyik érdekesség a kísérleti jelleggel egyes szakaszokon alkalmazott 140 km/órás sebességkorlátozás. Az egyéves teszt alatt vizsgálják a levegőszennyezettséget, a zajártalmat, a valós átlagsebességet és a balesetek arányát is.
A másik, ami feltűnt, hogy a korábbi, a vezetés közbeni telefonhasználat elleni, illetve a követési távolság betartására bátorító út menti hirdetések helyét átvették a drogfogyasztás és vezetés együttesét halálos párosításnak bemutató táblák. Bár a szép színes tabletták akár lehetnének vérnyomás-csökkentők is. De nem azok.
Furcsa összeadás, aminek nincs jó eredménye
A teljes úton, ami két szombati autózós napból állt, az egyiken kifelé, a másikon hazafelé, síboxszal, agyonpakolva 6,6 liter körüli átlagfogyasztást mértünk. Ami egy ekkora autóval, egy családdal, sok cuccal jónak mondható.
A két út átlaga között volt némi különbség, mert egy fogyasztáscsökkentő varázseszközt is beszereltünk az autóba indulás előtt, amit a visszaútra eltávolítottunk az autóból. A pontos adatokat, tanulságokat Rácz Tamás kollégám fogja hamarosan megénekelni, illetve hasznos tanácsokkal is készül azok számára, akik úgy gondolják, szükségük van valami hasonló csodaeszközre.
A Renault Talisman bizonyította, amit vártunk tőle barátságos, nagy kényelmes utazó autó, amelyben nem gond, ha a a szomszéd város helyett egy másik országba kell elugrani. Ráadásul jól is néz ki.
