Január 23-án, csaknem két hónapja történt, hogy az út melletti árokban bevégezte pályafutását a Rácz család Lancia Lybra SW-je. Egy szembejövő SEAT Cordoba lökött minket oda. A sofőr egy kicsit túlvállalta a kanyart a lejtős úton, ő kábé 40-nel jöhetett, amikor megcsúszott a havas úton egy lejtős kanyarban és keresztbefordult. Én is olyan 40-50-nel kapaszkodhattam felfelé, amikor feltűnt szemből a kanyarból a felém csúszó autó; nem tudtam mit csinálni, csak átléptem a fékre, lehúzódtam a padkára és szóltam Kata lányomnak, akit pont suliba vittem reggel, hogy „Vigyázz, nekünk jön” – és már nekünk is jött. A Lybra bal elejét találta el, mi szépen befeküdtünk oldalvást az árokba, a SEAT pedig az ütközésből kipattanva valamivel feljebb a túloldali árokba esett be, orral. Így nézett ki a helyszín a végén:
A Lanciában nem nyílt légzsák, de nem is kellett, kicsi volt az ütközés ereje. A SEAT-ban az utasoldali frontlégzsák nyílt ki
A kocsink bal eleje odalett
A SEAT csúnyább lett a végére
Senki nem sérült meg, kiszállt a másik sofőr is, én is, félúton találkoztunk és megbeszéltük, hogy mindenki egyben van, nagy baj nem történt, és hogy egy pillanatig se kérdéses számára sem, számomra sem, hogy ki hibázott. A csattanásból aztán minden idők leggördülékenyebben lemenedzselt balesete lett, mert kiderült, hogy a srác tűzoltó, így csak fel kellett hívnia a kollégáit, és már jött is a nagy, piros autó. A tűzoltók mindkét roncsot kihúzták az árokból és biztonságos helyre vontatták, amíg mi kitöltöttük a kék-sárgát, a baleseti bejelentőlapot. Rendőrt nem is hívtunk, annyira világos volt a helyzet. A lányomat közben egy ismerős apukatárs elvitte a közeli autószalonba, ahol dolgozik, engem pedig a tűzoltók vittek el oda az autójukon a mentés után és hazamentünk busszal.
Rendőrt, mentőt nem kellett hívni, a tűzoltók pedig profin, gyorsan kihúzták a Lanciát és letették egy közeli kapubejáró elé (persze úgy, hogy ne legyen útban)
Na, és most mihez kezdesz, kedves károsult?
Nekem még sosem volt ilyen komolyabb nem-saját-hibás balesetem, szóval azzal kezdtem, hogy felhívtam a vétkes autós biztosítóját (nem mondom meg, melyik az, de az egyik legismertebb, legnagyobb név a piacon): mit csináljak? Ezt nagyon jól tettem, mert (természetesen egy perceken át érdektelen baromságokat mekegő robotmenü leküzdése után) megkaptam minden szükséges információt arról, hogyan tovább. A rom ott áll egy kapubejáróban az út szélén, ahová a tűzoltók húzták, nem járóképes, vontatni sem lehet, mit csináljak vele? A válasz: a biztosító a balesettel kapcsolatban a későbbiekben egy trélerezést fizet, szóval szervezzem meg, hogy biztonságos helyre kerüljön a roncs, arra az egy-két hétre, amíg ki nem jön a kárszakértő. Praktikusan: szállíttassam az autót haza.
Nagy telefonálásba kezdtem és a harmadik ismerős autószerelő tudott olyan trélereshez telefonszámot mondani, aki ráért még aznap elhozni a kocsit. 27 ezer forintért húzta haza kb. 20 kilométerről a Lybrát, a számlát a saját nevemre kellett kérnem a fuvarról.
Ezután úgy két hétig nem történt semmi. Eluntam nézegetni a romot az udvarban, újra telefon, robotmenü, ember: várjak türelmesen, majd szólnak. Másnap fel is hívott a kárszakértő, hogy jönne. Megbeszéltük a napot, ki is jött. Lefotózta a kocsit, kitöltöttünk néhány papírt, majd sokat beszélgettünk arról, hogyan tovább. A kárfelmérő elmondta, hogy biztosan gazdasági totálkáros az autó. És akkor mi lesz, kérdeztem.
Gazdasági totálkár: ha nem akarod, nincs többé dolgod a kocsival
Akkor az lesz, hogy a roncs képeit a biztosító felteszi egy úgynevezett roncsbörze felületére, ahol a roncsokkal foglalkozó kereskedők, bontósok licitálhatnak rá. Aki megnyeri a Lybrát, az felhív engem, megmondja, mennyiért viszi el a romot egy egyeztetett időpontban. Az autót adásvételi szerződéssel viszi el tőlem, a roncs értékét készpénzben a kezembe nyomja. A biztosító pedig majd később a kárértéknek a roncsértékkel csökkentett összegét utalja a számlámra. Ez persze csak az olyan tiszta helyzetekben van így, mint az enyém: a kocsi a nevemen, nincs semmi hitel rajta – ha ennél komplikáltabb a helyzet, az ügyintézés is komplikáltabb.
A Lybrát valami 44 ezer forintért vitte el a roncskereskedő, újabb két héttel később. Így múlik el a világ dicsősége: végül két tank gázolaj áráért kelt el az egykor csilivili, alcantarás, Bose-hifis, kétzónás automata klímás prémium-kombi 19 évesen.
Ezzel a trélerrel hoztuk haza Ausztriából
Ez a tréler hozta el a házunkhoz a baleset után
És végül ez a tréler vitte el tőlünk örökre
És hogy mennyi pénz jár még a biztosítótól? Az irányadó az autó Eurotax-értéke. Ez az én esetemben (ezt bárki lekérdezheti az eurotax honlapján 2000 forintért) korrekciós tényezők nélkül 461 ezer forint, ami kábé meg is felel annak az értéknek, amit egy nem túl rozsdás, nem túl ütött-kopott, jó műszaki állapotú ilyen autóért el lehet kérni a használtpiacon. (300 és 680 ezer között szórnak a hirdetési árak.) Ehhez jön a trélerezés költsége, és még valami, amit nem sokan tudnak: a GTK-s autó pótlására vett másik autó átírási költsége és illetéke, nyilván addig a mértékig, amit egy, a tönkrement autó kategóriájában kellene fizetni az állami sarcokra. Ezt a kártérítést a biztosítók nem szokták reklámozni, külön kérni kell! És családon belül arra is figyelni kell, hogy csak akkor téríti a vagyonszerzési illetéket a pénzintézet, ha ugyanaz a tulajdonos. Férj helyett a feleség vagy fordítva nem működik.
Mivel a kötelező felelősségbiztosítás alapszabálya, hogy a vétlen felet anyagi kár nem érheti, van lehetőség egyéb költségek, például autóbérlet elszámolására is, de meg kell tudni indokolni, hogy miért volt létfontosságú az ügyintézés idejére is kocsit bérelni. Nekem nem volt az, így nem éreztem fairnek, hogy ilyesmivel próbáljak vacakolni vagy ügyeskedni.
Egy Lybra vége
Viszont azt sem érzem fairnek, ahogy most áll a történet. A biztosító ugyanis úgy próbálta lezárni az ügyet, hogy február 25-i keltezéssel küldött egy pársoros levelet: elutaltak a számlámra 296 ezer forintot (tényleg elutalták). Ez számszakilag elég aggasztó. Kaptam a roncsértékkel együtt 334 ezer forintot az Eurotax szerint 461 ezres kocsimért meg a 27 ezres trélerezésért és a Lybra helyére vett Citroën C4 Picasso 1.6 HDI mindösszesen 66 500 forintos átírási költségeiért. A bő kétszázezres különbség azért érdekes, pláne, hogy semmilyen tételes kalkulációt, elszámolást nem kaptam arról, miért pont ennyit fizetnek.
Írtam is az ügyfélszolgálatnak egy levelet, hogy kérem a kártérítés kirészletezését, a módszert, ahogy kiszámolták, mennyi pénz jár nekem az ügyfelük károkozása miatt. Erre egy automata választ kaptam, mely szerint a biztosítónak 30 napja van válaszolni. Most peregnek ezek a napok. Az biztos, hogy némi bukóval szállunk ki a tavaly hengerfej-javításon is átesett, normálisan karbantartott Lybrából, de még nem tudom, mennyivel és miért pont annyival. Csak azért nem vagyok túl ideges, mert amúgy is pont autót akartunk cserélni, és ha mást nem is, annyit nyertem a baleseten, hogy legalább az eladás nyűgje nem rám hárult. Nem mondom, hogy a legnagyobb öröm így elválni egy családi autótól, de hálás vagyok a sorsnak, mert járhattunk volna sokkal rosszabbul is.
