1966-ban Magyarországon a panelházak építésétől várják a lakáshiány megszűnését, egy egész óceánnal odébb bemutatják az NBC-n a Star Trek című sci-fi sorozatot. A floridai Daytona Beach-en pedig megrendezik a világ egyik leghíresebb 24 órás autóversenyét. A futamon összesen kilenc darab Ford GT40-es indult, ebből három már a második szériából, de képviseltette magát a Ferrari is a 250 LM, valamint 365 P2 modellekkel. A Porschénak már ekkor is bőven volt tapasztalata, de a többiekhez képes igazán fiatal gyártónak számított. Mégis ott volt a helye a Daytona-i 24 óráson.
1940-ben Fritz Sittig Enno Werner von Hanstein – igen, ez mind az ő becses neve – német autóversenyző egyike azon három nem olasz pilótának, aki győzelmet aratott az ezer mérföldes Mille Miglián 328-as BMW-jével. A második világháború után nehéz időszak következett, hiszen a család minden tulajdonát elvesztette. 1950 júniusában a Nürburgringen vette feleségül Ursula von Kaufmannt, amivel valószínűleg kimaxolta a benzinvérű esküvő témát. A Volkswagen sajtóosztályán kezdett el dolgozni, majd 1 év után a Porsche akkori PR-ese lett és versenyekért felelős igazgató. Egyúttal a fiatal sportautógyár nagykövete is. Ekkoriban a háború miatt még mindig nagyon nehéz volt németként más országokban érvényesülni, így von Hanstein nagy feladatot vállalt magára. Arisztokrata háttere és remek diplomáciai képességei azonban segítségére voltak abban, hogy sikeresen értékesítse a Porschékat.
Hanstein fejébe vette, hogy a 6,132 kilométer hosszú daytonai pálya remek terep arra, hogy megmutassák, mire képesek az új 906-os versenyautók. A biztonság kedvéért azért öt darab, már bevált 904 Carrera GTS-t is indítottak a versenyen. Egy autóval azonban még a rendkívül jól felkészült Hanstein sem számolt. A GT kategóriában ugyanis feltűnt egy fehér csíkos, fekete színű 911-es, mely a második 911-es volt, amit amerikai vevőhöz szállítottak.
Eredetileg a floridai Jacksonville-be szállították a 300 128-as alvázszámú Porsche 911-est, egy bizonyos Herbert Brundage nevű kereskedőnek. Ő demóautónak használta. 1965-ben 48 300 kilométerrel az órájában adta el. Méghozzá szintén egy autókereskedőnek, a Volkswagenekkel foglalkozó atlantai Jack Ryannek. Tagja volt a Porsche Club of Americának és imádta a GT versenyzést. Komolyan hitt abban, hogy szinte gyári autójával és két klubtársával – Bill Benckerrel és Lin Colemannel – győzni tud majd a Daytona-i 24 órás futamon. Ez nem csak elsőre hangzik őrültségnek a bivalyerős, felkészített amerikai gépek tükrében. A 2 literes géposztály azonban ritkább mezőny volt, így optimista hozzáállással látott esélyt a diadalra.
Nehezítő körülmény volt az is, hogy a Porsche nem tudott segíteni az autó gyors felkészítésében, hiszen a kis vállalat minden energiájával és persze pénzügyi forrásával a 906-osra koncentrált. Bár összetettben az ötödik helyet szerezte meg a 911-es az 1965-ös Monte Carlo Rallyn, a vállalat ezt csupán tesztnek fogta fel és csak lábjegyzetként került a 911 mellé. Így Jack Ryan kénytelen volt improvizálni. Az autót kiegészítő lámpákkal szerelték fel, hogy jó láthatóságot biztosítsanak az esti szakaszon, Targa merevítőt kapott a biztonság kedvéért és egy nagy csövet kipufogó gyanánt. A motor, a fékek és a futómű módosításához egyszerűen nem volt alkatrész. Érdekesség, hogy a rádió, a kárpitok egy része és az antenna is csak plusz súly ilyenkor, mégis valamilyen oknál fogva mind benne maradt az autóban a versenyre. Végül is, 24 órát szórakozással és kényelemben lehet a legjobban átvészelni.
Huschke von Hanstein – így hívták akkoriban a PR-est – nem hitt a szemének, ezért rögtön fel is hívta a német központot, hogy valamilyen őrült rajthoz áll egy 30 ezer mérföldet futott, szinte gyári 911-essel. Zuffenhausenből világos utasítást kapott: a fekete 911-est távol kell tartani a versenytől. Hiszen egy nemzetközi versenyen bemutatott kudarc nagyon visszavetné a friss modell eladásait. Jack Ryan azonban nem volt hajlandó elállni a futamtól. Zuffenhausen és von Hanstein diplomáciai tehetsége sem segített a kereskedő makacsságán.
Ryan és csapata a 911-et a szabályoknak megfelelően építette és a szervezők elfogadták, semmit nem tehettek ellene a németek. Miután belátták, inkább csatlakoztak hozzájuk. 1966. február 5-én, délután háromkor volt a Daytona-i 24 órás futam rajtja, amit a harminckilencedik kockából várt a váratlan 911-es. Azt a tanácsot kapták, hogyha valaki meg szeretné előzni a 130 lóerős, hathengeres, léghűtéses sportkocsi terelgetése közben, akkor szépen engedjék el. A győzelemben ne reménykedjenek, csak érjenek célba.
Délután hatkor még a harmincharmadik helyen futott a 18-as számú autó, három órával később már a huszonötödiken járt. Ezt követően az összetett tizenkilencedik helyére jött fel a fekete 911-es, amivel vezette a 2 literes GT osztályt. Huschke von Hanstein felajánlotta segítségét, ha valamire szüksége volna Ryan csapatának. De nem volt. A 911-es üzembiztosan repesztett a pályán. Izgalmaktól mentes verseny volt, a csapat időnként tankolt, rendszeresen ellenőrizték az olajszintet és szükség esetén cserélték a pilótát és persze a gumikat is.
548 kör után a tizenhatodik helyen intették le a Porsche 911-est, ezzel megnyerte a kategóriát. A Porsche 906-os is kategóriagyőzelemmel térhetett haza. A dobogó csúcsára azonban Ken Miles és Lloys Ruby állhatott fel, akik a Ford GT MkII-essel lettek az elsők. A dobogó másik két fokát is Fordok foglalták el, a negyedik helyen pedig a 21-es rajtszámú NART Ferrari 365 futott be, aminek egyik pilótája Mario Andretti volt.
Később Sebringben második helyen végzett Ryan a 911-essel, aztán több tulajdonosváltás után került újra elő. Ez a szinte gyári állapotú, használt, fekete 911-es tehát az első Porsche 911, mely nemzetközi futamon győzni tudott.
