A Magyar Optikai Művek hűlt helyén álló bevásárlóközpont előtt vetem be magam a fehér Rolls-Royce bordó bőrüléseire. Fertelmes a hőség, ilyenkor csak a legelvetemültebb (vagy kezdő – a szerk.) kabriósok nyitják ki a tetőt, a többiek inkább a duruzsoló klíma mellett autóznak, békében, kellemes hőmérsékletű utastérben. Száraz ingben, a leégés és a kiszáradás veszélye nélkül.
Azonban az 1973-as Rolls-Royce Corniche tetejét már csendesen zümmögve eltüntették a villanymotorok (igen 46 éve tudja), butaság lenne a masszív, fekete bőrtető alatt kuksolni benne.
Hol találni ilyen autót?
Öreg luxuskocsit leginkább gazdag, idős amerikaiaktól érdemes venni. És persze Amerikának is a naposabb, vidámabb szegletéből, mondjuk Floridából. Ez az autó is onnan érkezett, gazdája úgy fizette ki, hogy nem is látta. Egy megbízható, öreg autókhoz értő ismerős szava alapján, aki alaposan megnézte, mit ajánl barátjának megvételre. Az első találkozáskor már nem volt visszaút, de nem is volt rá semmi ok, az autó pont olyan volt, mint amilyennek lennie kellett. Még átautóztak vele keleti partról a nyugatira, aztán a szerzemény konténerbe került és elindult Európa felé. Mindezt úgy 12 évvel ezelőtt.
A hosszú hajóutat követő kikötői konténernyitást nem kísérte felhőtlen öröm, a Rolls-Royce leeresztett kerekekkel, talpig olajosan nézett ki a fémdobozból. A fölé ácsolt szerkezeten egy motorcsónak is utazott, abból csorgott rá az olaj, illetve a gépzsír. Szerencsére a gumik felfújása és az alapos mosás elég is volt, másra nem volt szükség, hogy újra jól nézzen ki.
A Rolls-Royce Corniche első változata 1971 és 1986 között készült, kétajtós kupé és kabrió kivitelben. A sorozat végül a negyedik generációig tartott, aminek gyártását 1995-ben fejezték be. 2000-ben ugyan még elkészült az ötödik generációs, korának legdrágább Rolls-Royce modellje, bár ennek lendületét megtörte, amikor 2001-ben a Bentley a VW-csoport tulajdonába került, – a Corniche Bentley emblémával is futott – a Rolls-Royce márkanévet pedig a BMW vitte tovább.
Mint minden angol autónak, ennek a Rollsnak is megvannak a maga ártó szellemei, amik változatos szemétségekkel szívatják az autó tulajdonosát. Ebben az autóban a gonosz az elektromos rendszerben bujkál, néha megmagyarázhatatlan dolgokat művelve. Az, hogy a műszerfal fele néha nem működik, kevésbé zavaró, mint amikor álló helyzetben elkezdenek az ablakok maguktól fel-le mozogni. Legutóbb épp egy esküvői kiállításon keltek önálló életre az oldalablakok, amikor is a tulaj eleinte elkóborolt gyerekekre gyanakodott, ok nélkül. De persze nem ült senki az autóban.
Leszámítva az elektromos anomáliákat, az öreg Corniche műszakilag rendben van, a motor szinte elpusztíthatatlan, illetve az összes mechanikus része is rendesen túlméretezett és a mai napig finoman, vajpuhán működik. Jó, egyszer füstölgő fékekkel, megállíthatatlanul leszáguldott a Budapest Classic Grand Prix-n a Citadelláról, át a Villányin, hogy egy mellékutcában vessze el végleg a lendületét. De azóta már a fékrendszert is gatyába rázták, ami úgy látszik, valamiért nem számít a brit autók erősségének.
Az indítás után a háromfokozatú automatikus váltó kelletlen nyekkenéssel veszi tudomásul a D-fokozatot, kissé leesik az alapjárati fordulatszám, majd finom gázadásra felbugyborékol az orrba befeszegetett V8-as benzinmotor. Lökettérfogata 6750 köbcenti, teljesítménye úgy 200-220 lóerő lehet, akkoriban nem is hozták nyilvánosságra a teljesítményét, csak annyit mondtak: épp elég. Nem egy agyonhegyezett, pörgős valami. Kínozni nem is szokás, cserébe alig eszik 30-35 liternyi benzint 100 kilométeren.
Menet közben valószínűtlenül lágyan dolgozik benne az égvilágon minden. Ha kell, elektromos motorok állítják ide-oda az üléseket, nyitják a tetőt, a kormány a mai Rollsokhoz hasonlóan értelmezhetetlenül könnyű, de a sofőrt ebben kicsit sem érdekli, hogy jön-e bármilyen visszajelzés az útról. Itt az a jó, ha semmiféle információ nem érkezik az út felől, hiszen az úri közönség a Rolls-Royce-ban magasról letojja az ilyet.
A független kerékfelfüggesztés és Citroënéhez hasonló hidraulikus szintszabályzóval – itt tekercsrugós megoldással – kiegészülve frissen hengerelt úttestté varázsolja még a budapesti utakat is, olyan, mintha hajóban ülnénk. Ebben az első kiadásban még mind a négy keréknél van szintszabályzó, ez később sajnos már csak a hátsó kerekeknél maradt meg.
Kanyarodni nem nehéz vele, ahhoz képest, hogy irgalmatlan hosszú, egy átlagos parkolóhelyre be sem fér az 5,2 méteres hosszával, és a tengelytávja is túl van a 3 méteren. Talán csak azt kell megszokni, hogy a kormányzott kereke messze elől van és utána még egy pingpongasztalnyi motorháztető is következik. Méretei és arányai mai is tiszteletet parancsolnak, de az ára is ilyen jellemző.
Nehéz megmondani mennyit is ér egy ilyen autó, de semmiképp sem keveset. Az eladásra kínált modellek 30-100 ezer euró vagy dollár között szórnak, azaz nagyjából 10 millió forinttól bőven 30 millió feletti árat is kérhetnek érte.
Mire jó egy öreg Rolls Royce?
A komótos, kényelmesen kocsikázáson túl a veterántalálkozókon, versenyeken is jó móka egy kabrió Rolls-Royce-szal megjelenni, de puccosabb esküvőkön is bármikor bevethető, garantált a siker. Persze kizárólag sofőrrel, hiszen ez amúgy is olyan autó, amiből hátulról kell elegánsan integetni.