Olvasóink hívták fel a figyelmünket arra, hogy porszem – vagy stílszerűen egy apró andezitkavics – került a gépezetbe, és az aszfaltgyártás, útépítés folyamatát bemutató cikksorozat második része csak nem akart elkészülni. Persze ez nem maradhat így, vettem egy nagy levegőt és előkerestem a jegyzeteimet, úgyhogy mire az oldal aljára jutsz, addigra majdnem mindent megtudhatsz az aszfaltgyártásról és bitumenről. Addig, ráhangolódásként itt az első rész, ami a komlói andezitbányáról, robbantásról, kőőrlésről, illetve az azokat végző gépekről szól:
Komló után nagyot ugrunk, és máris az Illatos úton járunk, a Strabag egyik aszfaltkeverő üzemében. Kintről csupán két óriási, tégla alakú épület és néhány siló látszik, de a kapun folyamatos a teherforgalom, üres teherautók jönnek be, és gőzölgő aszfalttal megrakodva mennek ki, hogy valamelyik útépítés felé vegyék az irányt. Két aszfaltkeverő dolgozik itt, a nagyobb óránként 240 tonna hengerelt aszfalt, a kisebb óránként 20-30 tonna öntött, vagy 120 tonna hengerelt aszfalt bekeverésére alkalmas.
Miből és hogy készül az út?
Általában egy útépítés a lehumuszolással kezdődik, ami a talaj felső, szerves anyagokban gazdag részének eltávolítását jelenti. Az a szerves anyag, ami a mezőgazdaságban hasznos, az az útépítésnél kifejezetten káros, ugyanis az elkészült út alatt hagyva előbb utóbb elbomlik, űrt hagy maga után és az út megsüllyed, tönkremegy. Hogy kiderítsék, mennyi szerves anyag van még az alapban, mintát vesznek belőle és azt laborban megvizsgálják.
Maga a vizsgálat leegyszerűsítve egy alapos, és hosszú ideig tartó sütésből áll, ahol a hőkezelés előtt és után megmérik a minta tömegét és a két mérés különbsége megadja a vizsgált talaj szerves anyag tartalmát, aminek például autópályánál 2,5 százalék alatt kell lennie. Ha ez megvan, jöhet a töltésépítés, az elengedhetetlen fagyvédő réteg, homokos kavics és a tömörítés, amire a konszolidáció után – ugye milyen szép szó, pedig csak azt jelenti, hogy ideális esetben 2-4 hónapig hagyják tömörödni a töltést és közben figyelik, hogy változik-e a magassága – először 20 centiméteres beton, majd három réteg aszfalt kerül, alulra az alap, 32-es kövekből, rá a kötőréteg, ahol 22-es méretű, majd a kopóréteg, 11-es kövekből. A számok millimétert jelentenek.
Mi az aszfalt receptje?
Az alaprecept aránylag egyszerű: kő, mészkőliszt és bitumen kell az aszfalthoz, de ezt, ha nem is ízlés, hanem a felhasználási cél ismeretében különféle adalékanyagokkal is ki lehet egészíteni és persze a szükséges kő mérete, anyaga is sokféle lehet, ugyanúgy, mint ahogy a bitumenből is többféle, különböző tulajdonságú kerülhet a keverékbe.
A bekeverés folyamata a kő felmelegítésével, szárításával kezdődik. A futószalagon érkező, többféle méretű követ a szárító-dobban, 4-5 méteres szúróláng melegíti fel, miközben a füstgázt és a port a másik oldalról szívják el. Miután kellően felmelegedett, a forró köveket összekeverik a 160-170 fokos, tartályokban tárolt bitumennel, egyéb adalékanyagokkal, illetve a szárítás közben elszívott, illetve az extraként hozzáadott kőpor egy részével. Fontos, hogy az összetevők vízmentesek, szárazak és persze melegek legyenek, különben a bitumen nem tapad meg a kő felületén. Miután a keverőben, nagyjából 10 perc alatt elkészül az aszfalt, bekerül az adagolóba, ahonnan a szállítójárművekre kerül, amik a felhasználási helyre viszik a bekevert, forró aszfaltot. Menet közben már nem fűtik az aszfaltot, így azt érdemes a lehető legrövidebb idő alatt a felhasználási helyre juttatni, mert ha 150 fok alá hűl, akkor már nem igazán lehet fektetni, sem hengerelni.
Egy teherautóval 25 tonnát szoktak szállítani, ami elég nagy tömeg ahhoz, hogy jó ideig megtartsa a hőmérsékletét. Általában az üzemhez közeli útépítéseket szokta egy-egy keverő ellátni anyaggal, de szállítottak már az Illatos úti telepről télen, 0 fok körüli hőmérsékleten Győrbe is aszfaltot, amit indulás előtt kicsit jobban felfűtöttek és az a leponyvázott platón gond nélkül meg is érkezett a rendeltetési helyére, de ma már létezik termoszkocsi is, ami bőven kiterjeszti a szállítási távolságot. Persze akármeddig a bitument sem lehet melegíteni, ha túlhevül, az ugyanúgy megég, mint akármelyik sütemény. Az íze valószínűleg nem változik akkorát, mint egy kuglófé, de hasonlóan használhatatlanná, morzsalékossá, fénytelen feketévé válik.
A bitumen kétélű fegyver az útépítésnél, minél több kerül az aszfaltba, az annál tartósabb lesz, viszont a több bitumentől lágyabb lesz az aszfalt, amitől hamarabb nyomvályúsodik majd az út. Mint sok minden másban, itt is az észszerű középutat érdemes választani. És természetesen az se mindegy, milyen felhasználásra készül majd az út, teljesen más igényeknek kell megfelelnie egy autópályára kerülő felületnek, mint amit gyalogos járdára, játszótérre, vagy kis forgalmú bekötőútra szántak.
Sokféle aszfalt
Alapvetően kétféle aszfalt létezik, hideg és meleg. Míg a hideg aszfaltnál a bitumenben lévő oldószer gátolja a megszilárdulást és csak a kiterített, meghengerelt aszfalt köt meg hidegen, miután elpárolgott belőle az oldószer. Északi országokban az év nagy részében nem is nagyon tudnának másfajtával dolgozni, de idehaza is kedvelt aszfalttípus, különösen kisebb útjavításokhoz használják, mert bármikor elővehető, zsákban szállítható a felhasználási helyre, és a maradékot is egyszerű tárolni. Természetesen ez drágább a meleg aszfaltnál.
Meleg aszfaltból kétféle változat létezik: hengerelt és öntött aszfalt. Az öntött aszfalt sokkal több – 8-9 százaléknyi – bitument tartalmaz, leginkább járdáknál, hidak szigetelésénél, alsó aszfaltrétegként alkalmazzák, ahol a hengerelt aszfalt terítése közben megsérülhetne a híd szigetelése. Remek vízzáró képességű, burkolati hézaga szinte nulla, és önterülő, szinte csak ki kell önteni a szállítójárműből, amiben szállítás közben azért fűteni és keverni is kell. A magasabb, 240 fok körüli hőmérséklete miatt hőállóbb bitument igényel, mint a hengerelt aszfalt.
A hengerelt aszfalt nagyobb szemcseméretű kövekből áll, bitumentartalma kisebb, – 4,5 – 6 százalék között mozog – míg a burkolati hézaga jóval nagyobb és fektetés után tömöríteni, hengerelni kell. Főleg autóutaknál használják, a nagyobb kövek miatt zajosabb, de a tapadása is nagyobb, így biztonságosabban lehet rajta autózni.
Honnan jön a bitumen?
A bitumen a kőolajlepárlás végterméke, magyarul maradéka. Az Illatos úti keverőbe főleg a MOL-tól vásárolt alapanyagot hasznának, de természetesen máshonnan is érkezhet. A különféle tulajdonságú bitumeneket fűtött tartályokban tárolják. De milyen tulajdonságai lehetnek a bitumennek?
Az aszfalthoz hasonlóan a bitumen is sokféle lehet, így a különböző tulajdonságait vizsgálni is lehet, sőt, kell is. Keménységet, lágyulási pontot, illetve azt is megmérik, hogyan viselkedik extrém hidegben. Ehhez 25 fokon, két végén rögzített bitumendarabot kezdenek lassan, szárazjéggel hűteni és figyelik, milyen hőmérsékletnél törik el a lassan összehúzódó mintadarab. A szabvány szerint -13 fokig kell kitartania, de -20 fokig ellenálló bitument is elő lehet állítani.
A fagyási töréspont különösen fontos tulajdonság, mert a nagy hidegben megrepedt aszfaltba olvadáskor beszivárgó, majd ott éjszaka újra megfagyó víz egy hónap alatt is tönkre tudja tenni az utat. Az öreg aszfalt utak legnagyobb ellensége a hóesés utáni napközben napos, meleg, éjjel pedig bőven fagypont alá hűlő időjárás. Bár bitumenből aránylag kevés kell az aszfaltba, mégis ez a legdrágább összetevője a receptnek, a teljes költség akár 60 százalékát a bitumen adja, amiből az egyszerűbb tonnája nagyjából 130 ezer forintba kerül, de a modifikált bitumenek ára 170 ezer forint is lehet tonnánként.
De nemcsak a bitument, illetve magát a kész keveréket, hanem a lefektetett utat is meg kell vizsgálni. Ehhez mintát vesznek és összehasonlítják, hogy az üzemben bekevert aszfalt, hogy viselkedik már kész útként. Ez azért szükséges, mert hiába a jó alapanyag, ha valami technológia hiba miatt a végeredmény mégsem lesz tökéletes. Az utat pedig számtalan helyen el lehet rontani, az alapanyagok szállítása, vagy éppen a fektetése, tömörítése közben is. Az Illatos úti laborban az elkészült útból vett mintákat – ezek azok a különös, kerek lyukak az utakon, amiket gyakran látni, és amik főleg frissen épített utaknál feltűnőek – bármikor vissza tudják bontani alkotóelemeire, és kiderítik, miből mennyi került az aszfaltba. Emellett nyomvályúsodási, kopásállósági, és vagy ezernyi más szempont alapján is vizsgálják a bitument, illetve a kész útburkolatot is.
Nincs kőolaj, nincs aszfalt
Bár egyelőre nem tudjuk megtippelni, meddig tart a Föld kőolaj-, illetve bitumenkészlete, de valószínűleg utakra még akkor is szükség lesz, ha feléljük a készleteket. Akkor a hiányzó nyersanyag miatt már aszfalt utak nem nagyon épülnek, így valószínűleg betonutakon fogunk közlekedni, mert cement alapanyag még akkor is lesz bőven. Bár a betonútnak vannak jobb és rosszabb tulajdonságai is, mint az aszfaltnak – például a sózást sokkal rosszabbul tolerálja, viszont a benzinnel, gázolajjal szemben ellenállóbb -, a javítása viszont macerásabb, ugyanis nem köt magához. Míg az aszfaltút hibáit melegítéssel, kátyúzással meg lehet javítani, addig a betont egyáltalán nem lehet foltozgatni.
Amíg viszont még van kőolaj, addig nem kell attól tartani, hogy elfogynak az aszfaltozott utak. Hogy kiderítsük, az itt bekevert aszfalt hová jut és hogyan lesz belőle igazi autóút, az egyik teherautó nyomába szegődünk és követjük amíg bele nem önti a rakományát egy finisherbe. De ez már csak a következő részből derül ki. Remélhetőleg nem másfél év múlva. :)
A fotók a STRABAG Illatos úti keverőüzemében készültek, és a cikk összeállításában is a STRABAG szakemberei nyújtottak szakmai segítséget.