Tavaly nyár elején hirdették meg először az ötmilliárd forintos keretösszegű villanyautó-vásárlási állami támogatási pályázatot, amely óriási sikernek bizonyult, több mint 2000 pályázat érkezett, így 28 óra alatt el is fogyott az elektromosautó-vásárlásra szánt ingyenpénz.
A támogatási programnak köszönhetően a 2020-ban amúgy 19%-os visszaesést elszenvedő újautó-piacon a villanyautók eladásai 136%-kal növekedtek, és már tavaly ősszel tudni lehetett, hogy a közeljövőben újabb pályázati lehetőség jöhet, amire végül egész sokat kellett várni.
Végül 2020 májusában hirdették meg újra a támogatási programot, a pár nappal korábban kizárólag a taxisoknak szóló program bejelentését követően. Az idei programból a cégek, vállalkozások kimaradnak, és miután tavaly sokan „biankóra” pályáztak, majd sok esetben végül mégsem vásároltak autót, amivel másokat ütöttek a lehetőségtől, új feltétel, hogy eleve konkrét megrendelést kell tenni a pályázat mellé.
A 2021-es pályázaton összesen négy kategóriába kerülhetnek a támogatott autók, a támogatási összeg maximuma 1,5 vagy 2,5 millió forint lehet.a 1-12 millió forintos vételárnál az állam 2,5 millió forinttal száll be – de legfeljebb a vételár feléig –, újdonság, hogy hét- vagy többszemélyes villanyautónál egészen 14 millió forintig jár 2,5 millió.
A legfeljebb ötszemélyeseknél 12-15, a hét- vagy többszemélyeseknél 14-17 millió forintos a magasabb, kevésbé támogatott kategória, ezekre 1,5 millió forintos, de legfeljebb a vételár 12,5, illetve 11 százalékát kitevő támogatás igényelhető. (Ez kevésnek tűnhet, de így is háromszorosa az előző, maximum 500 ezer forintnak).
Fontos még, hogy a hét- vagy többszemélyes kategóriánál a támogatás kombinálható a három- vagy többgyermekes családok autóvásárlási támogatásával, vagyis egy 12 millió forintos hétszemélyes villanyautóra akár ötmillió forint támogatás is szerezhető.
A napokban áttekintettük már, hogy kb. milyen új villanyautókkal bővül a magyar piac kínálata, most ennél pontosabb infókkal is szolgálunk, körbekérdeztük ugyanis a forgalmazókat, ők mivel várják az új pályázókat, készülnek-e külön vevőcsalogató akciókkal, mennyit engednek a pályázat körébe eső modelljeikből.
A Renault a legbőkezűbb
A válaszok alapján a Renault lesz a leggavallérabb, a tavalyi elektromosautó-eladási toplista 2. helyezettje – 2019-hez képest három és félszeres növekedéssel 370 eladást produkáló –, a Zoé esetében a 2,5 milliós állami támogatás mellé 2,5 milliós engedményt tesz a forgalmazó (amihez még egy 100 ezer Ft-os MOL Plugee-s töltési utalványt is hozzácsapnak), így az 52 kWh-s akkumulátorral szerelt, gyári érték szerint 386 km maximális hatótávolságú kisautó 12 millió helyett már 7 059 000 Ft-ért elvihető lesz, ha készletről rendelik.
A Renault testvérmárkája, a modelljei ár-érték arányával a magyar piacon (is) hódító Dacia nemrég mutatta be első teljesen elektromos, kis városi autóját, a Springet, mely 27,4 kWh-s akkumulátorával 230 km-es (városi) hatótávot kínál. Kíváncsiak voltunk, az új modellt mivel teszik esetleg még vonzóbbá, de mint kiderült, nem lesz külön akció, a szeptemberben érkező típus így a 6,5 milliós kezdőár mellett a támogatással 4 millióért lesz vihető.
„A Zoé tavaly jól teljesített, de a támogatási rendszer nem feltétlenül működött jól, tudomásunk szerint jó néhányan nem végül nem éltek a támogatással, nem vitték el az autót, így idénre nem szabunk eladási célokat, majd meglátjuk. Arra pedig nagyon kíváncsiak vagyunk, hogyan teljesít majd a Spring, mert az szerintünk külön akció nélkül is különleges ajánlatnak számít majd a piacon” – mondta a Vezessnek a Renault és a Dacia kommunikációs vezetője, Vihari Balázs.
Opel – fűnyírót küldtek az árakra
Az Opelnél is belehúztak, az 50 kWh-s akkumulátorral szerelt, 136 lóerős, papíron 330 km maximális hatótávú Corsa-e esetében minden változatnál kicsivel egymillió alatti kedvezményt kínálnak, így a legolcsóbb „Edition” állami támogatással 8,19 milliótól vihető, a legdrágább, „Ultimate” kiadás pedig 10,7 millió lesz.
Az Opel PR-menedzsere, Dános András azt mondta, „az eddigi adatok alapján magasan a Mokka-e modellre tapasztaljuk a legnagyobb keresletet”, ezért két felszereltségi szintet – Edition, Elegance – is egy-egymilliós engedménnyel szorítottak a maximális támogatási összeghez szükséges 12 milliós listaár alá, előbbi így 9 050 000, utóbbi 9 499 000 Ft-tól lesz megvehető. (A Mokka-e hajtása megegyezik a Corsa-e-jével.)
Mindkét modellnél jelentős mozgástér marad még 12 millióig, így az extrázás, az opciók válogatása is beleférhet, ha a vevő kicsit többet is szán az autóra.
A rüsselsheimi márka a nagycsaládos támogatás kihasználására is nyújt lehetőséget, a Vivaro-e és a Zafira-e is szóba jöhet, előbbiből az S és az M listaára is hajszállal 14 millió alá került, így „csak” az állami támogatással 11,3 és 11,5 millióért, a nagycsaládos lehetőség kihasználásával pedig már 8,8, valamint ezer Ft híján 9 millióért is vihető lesz a kisbusz.
A Zafira-e legolcsóbb változata is csak a kisebb támogatási kategóriába fért be, de a legolcsóbb ajánlat állami támogatással – 1,8 milliós akcióval – 13,3 millióra, nagycsaládosként pedig 10,8 millióra jön ki.
Citroën – kedvezmény helyett csomagok
A Citroën árcsökkentés helyett a támogatáshoz igazított csomagokkal száll versenybe a vásárlókért, az idén piacra lépett ë-C4-hez három, különböző felszereltségű „ë-Style” specifikációt raktak össze, a fix konfigurációkhoz a szín azért választható.
Az Opelekben – és a Peugeot-kban – is használt 50 kWh-s akkumulátorral 350 km-es WLTP-szabvány szerinti hatótávot kínáló modell legolcsóbb, de már jól felszerelt (pl. 11 kW-os, háromfázisú fedélzeti töltőrendszer, hőszivattyús fűtés, táblafelismerő, sávtartó, automata tempomat) Feel Light változata a 2,5 milliós támogatással 8 830 000 Ft-tól vihető majd, de a komolyan felextrázott Feel Plus is a 12 milliós listaár alá került, támogatással 9 490 000 forintba kerül majd. (Összegszerűen 1,9-1,9, valamint 2,24 millió forintot engednek.)
Peugeot – a szemfülesek nagyot foghatnak
A testvérmárka Peugeot a támogatási program apropóján az e-208 és az e-2008 kapcsán akciózik, a különböző felszereltségi szinteken az előbbinél 1,2-1,6 milliós, az utóbbinál 1,8-2 millió forintos kedvezményeket hirdettek meg, így az igen magas Allure Packek is a 12 milliós határ alá csúsztak.
Az e-208-asnál a 2,5 milliós állami támogatással 7,79 millió lesz a beugrószint, a GT 9 010 000 Ft-ért vihető, a szabadidő-autó, azaz az e-2008 8 590 000 Ft-nál kezdődik és 9 370 000-nél végződik az Allure Packkel.
Információink szerint az e-208/e-2008-ból jelenleg is van néhány tucatnyi készletről elérhető, további pár százezres kedvezménnyel azonnal vihető darab, de ezekről a kereskedésekben érdemes érdeklődni.
A nagycsaládosokat és a taxisokat is érinthetik az e-Travellerre és az e-Rifterre tervezett akciók, de ezeket a cikk elkészültéig nem publikálta a francia márka, a héten várhatók a részletek.
Volkswagen – a tavalyi kedvenc mellett két új reménység
Tavaly bő 50%-kal nőttek az e-Up! eladásai, a VW 274 eladott darabbal a 4. volt ezzel a modellel a magyar villanyautós piacon. A városi térülős-fordulós apróságot természetesen idén is szeretnék tovább pörgetni, így gyári rendeléssel, alapfelszereltséggel 37 kWh-s akkumulátorral a 2,5 milliós állami támogatás mellé kínált 800 ezer forintos kedvezménnyel 5 372 830 Ft-ért lehet érte bejelentkezni.
Idén két, eleve villanyautónak tervezett elektromos újdonságot is kínál a Volkswagen, a Golf méretkategóriájában induló ID.3-at, valamint a Tiguanhoz mérhető ID.4-et.
Előbbi esetében a nagyjából 300 km-es hatótávot kínáló, 45 kWh-s akkumulátoros, Pure Performance alapfelszereltségű változat, gyári rendeléssel, a 2,5 milliós támogatással 8 343 260 Ft-tól lesz elérhető a magánvásárlók számára, a taxisok pedig a 45%-os állami támogatással pedig már szűk 5,7 millióért vihetik majd.
A 16 794 480 Ft-os listaárú ID.4-gyel a taxisok járhatnak jól, a márka által nekik kínált plusz 13,5%-os kedvezménnyel, valamint az állami támogatással már 7 990 000-től elérhető lesz a 77 kWh-s akkumulátoros, gyári érték szerint akár 520 km-re képes Pro Performance.
„Három modellünket is pozitívan érinti az elektromos autók új támogatási programja, így a vásárlási támogatás kapcsán a Volkswagen növekvő eladásokra számít” – mondta Papp Zoltán, a Volkswagen márkaigazgatója a Vezess megkeresésére. „Azért jelentheti ki ezt magabiztosan a márka, mert az elérhető modellek árazásában igen széles palettát fedünk le, így bízhatunk abban, hogy egyre több vásárló teszi majd le voksát az e-mobilitás mellett egy elektromos Volkswagen modellel.”
Škoda – csak 1,5 milliót kérhetünk rá
A Škoda a középkategóriás kombik és SUV-k, vagy ha úgy tetszik, az Octavia és a Kodiak közé helyezhető Enyaqot indítja, de az ötüléses autó 14 millió Ft feletti listaára mellett csak a 1,5 milliós támogatás lesz elérhető, a limitált akciós iV Perfect 60 kivitel így 12,65 millióra jön ki. A cseh márka közlése szerint az újdonság készletei egyelőre alacsonyak, elsősorban gyári rendelésre tudnak szállítani.
Csak taxisok részére elérhető még az Enyaq 60-as szériamodell is, ennél egyedi kedvezményekkel éri el az autó a 15 millió Ft alatti árat.
Ami a VW-csoport egyéb márkáit illeti, a forgalmazó Porsche Hungária közlése szerint a SEAT-nál jelenleg nincs olyan modell, mellyel meg lehetne felelni a támogatási kritériumoknak, míg „az Audi márka vizsgálja, hogy tud-e 15 millió Ft alatti tisztán elektromos modell ajánlattal megjelenni a piacon”.
Kia – király?
A tavalyi állami támogatásnak köszönhetően a Kia e-Niro lett a legkelendőbb villanyautó, mind a magánvásárlók, mind a taxisok vitték, 374 darab fogyott belőle. Az idei évben a Kiánál már két elektromos modellre vehetik igénybe az érdeklődők az állami támogatást, a piacvezető e-Niro mellé beáll az e-Soul (később pedig jön még az EV6 is).
Az e-Soulból és az e-Niróból is kínál a Kia a 12 milliós értékhatár alá eső változatot a 39,2 kWh-s akkumulátoros City Star Edition verzióval, a WLTP szerinti 277 és 289 km-es hatótávval. Az e-Soul City Star kiadásának listaára ezer Ft híján 11 millió, ami így 8,5-re jön ki az állami támogatással, míg az e-Niróból a „Bronze” százezerrel olcsóbb ugyan a City Star 11 499 000 forintos áránál, de a jobb felszereltséggel az utóbbi éri meg a támogatással csökkentve 8 999 000 Ft-ért.
A magasabb felszereltségű 39,2 kWh-os és a 64 kWh-os modellek a 15 millió forintos értékhatárt elérő verziókkal várják az állami támogatást igénylőket. A Kia a taxisok részére Taxi Star Edition néven futó akciót indít, ez a Kia e-Niro 455 km hatótávú modelljére vonatkozik.
„A taxisok visszajelzései alapján arra számítunk idén is, hogy még több e-Niro fog sárga köntösbe bújni a következő időszakban. A sofőrök és rajtuk keresztül az utasok mind-mind pozitív élménnyel gazdagodtak és gazdagodnak, egyre többen választják a taxi rendelésekor az e-Nirót, a City Taxi applikációja ezt már lehetővé teszi” – jegyezte meg a Vezessnek a Kia PR-menedzsere, Rusótzky Viktória.
A 2020-as 2021-es City Star e-Niro modellek készletről azonnal elérhetőek a márkakereskedésekben. A 2022-es modellévű e-Nirók és a taxisoknak kedvező Taxi City Star modellek rendelhetőek.
A márka első eleve elektromos autónak tervezett modellje, a EV6 crossover forgalmazása az év második felében indul, az ígéret szerint a belépő felszereltségi szinthez (Light) elérhető lesz 15 millióig kérhető 1,5 milliós állami támogatás.
Hyundai – készletről lesz olcsóbb
A Hyundai Kona 2020-ban a magyar villanyautó-piac 5. legnépszerűbb típusa volt, idén természetesen tovább is futtatja a dél-koreai márka, mellette pedig ott az Ioniq is.
A kompakt crossoverhez, tehát a Konához készletről rendelve jár a forgalmazói kedvezmény, a 39 kWh-s akksis, papíron 289 km-es hatótávot kínáló Comfort befér a magasabb támogatási csomagba, így azzal és a 950 ezer forintos árengedménnyel már 7,5 millióért vihető. A 64 kWh-s Style-ra és Premiumra csak 1,5 milliós támogatás kérhető, ám a Hyundai ezeknél ugyanennyit hozzá is tesz, így jön ki a 10,65 és 12,1 milliós ár.
A kompakt Ioniq 38,3 kWh-s akkumulátorral szabvány szerint 293 km-re képes elvinni. Comfort és Premium változatára igényelhető a 2,5 millió, az Executive már jócskán 12 millió fölé lóg, így annál 1,5 millióra lehet pályázni. A forgalmazó készletről rendelve a Comfortnál segít be saját kedvezménnyel, 500 ezer forintot csökkentenek még a végső áron.
A taxisokat is várják, de nekik egyedi flottakedvezmény vagy árengedmény jár, ezekről a kereskedésekben lehet megegyezni.
Mazda – a legolcsóbbra jár a legtöbb
2020-ban a Mazda kompakt crossovere, az MX-30-as is befért a villanyautós top 10-be 153 eladott darabbal, így joggal reménykednek a japán márkánál, hogy idén is jól, sőt jobban fogyhat a modell.
A múlt héten meghozott árcsökkentési döntés után az MX-30 teljes felszereltségi palettája befér a nagyobb, 2,5 millió forintos támogatás 12 milliós határa alá. A 35,5 kWh kapacitású akkumulátorpakkal, 143 lóerős teljesítménnyel 200 km-es valós hatótávot, emellett head-up kijelzőt, hőszivattyús fűtést, sávtartót, adaptív tempomatot is kínáló e-Skyactiv GT a 900 ezer Ft-os forgalmazói kedvezményt is beleszámítva már 6 990 900 Ft-ért megvehető.
A magasabb felszereltségi szintekhez már „csak” 700 ezer forint kedvezmény jár, a következő legalacsonyabb – támogatással számított – ár 7,4, a legmagasabb 8,9 millió.
Nissan – nekik nyolc
A Nissan LEAF tavaly szoros versenyben lett a harmadik legjobban fogyó elektromos autó itthon. A mindenfelé népszerű, mára bizonyított kompakt 40kWh-s akkucsomaggal, 150 lóerős teljesítménnyel, szabvány szerinti 385 km-s (valósan városban közel 400, taposva is legalább 200) hatótávval, az állami 2,5 millió mellé adott 1,3 milliós kedvezménnyel, Visia felszereltséggel 7 990 000 forintért vehető meg.
Az Acenta, az N-Conecta és a Tekna szinteket is 12 millió alá vitték (10,99, 11,49, 11,99 millió), így azokhoz is jöhet a 2,5 milliós támogatás, a 62 kWh-s akkumulátorral szerelt változat viszont már mindenképpen „csak” a 1,5 milliós támogatásra jó.
A Nissan az elektromos autóihoz a MOL Plugee töltőinek használatára 15%-os kedvezményt is ad még ajándékba.
Kedvezmény nélkül, de versenyben
A feljebb már említett Dacia mellett akadnak még márkák, amelyek nem kínálnak külön árengedményt az állami csomag mellé, de így is érdeklődésre tarthatnak számot.
A Mercedes-Benz magyar piacon jelenleg elérhető modelljei közül egyik sem felel meg a támogatás feltételeinek, de azért a stuttgartiak is tudnak valamit ajánlani, legalábbis azoknak, akik kis városi szaladgálós e-autót szeretnének. Az egyaránt 17,6 kWh-s akkumulátorral, 82 lóerős villanymotorokkal szerelt, 140-160 km-s hatótávolságú smart EQ fortwo, smart EQ forfour és smart EQ fortwo kabrió modellek a 2,5 milliós támogatással sorban 4,75, 4,94 és 5,85 millió forintért lesznek elérhetők.
A Fiat az 500e kisebb, 23,8 kWh-s akksis, gyári adat szerinti 320 km-es hatótávval rendelkező „Action” változatát listaáron 7 990 000 Ft-ért kínálja, ami a 2,5 milliós támogatással alig 5,5 millióra csökken – az autó kicsi, de cuki, akinek ezt tetszik, most megérheti.
A BMW és a MINI sem hoz árengedményt. Előbbinél az i3-as lehet játékban a vastagabb pénztárcájú vásárlóknál, akiknek nem létszükséglet, de jól jön a 1,5 milliós támogatás, hiszen az autó 13,5 millió környékén kezdődik. A MINI Electric 32,6 kWh-s akkumulátorával WLTP-szabvány szerint 253 km-es hatótávot ígér, a belépőár egy Széchenyivel marad a 12 millió alatt, így lehet rá 2,5 milliót igényelni, azzal együtt már 9,5 millióból vihető lesz.
A Honda villany-kisautója, az „e” 222 km-s vegyes, 313 km-s városi hatótávval rendelkezik, az egyedi külső pedig sokak szívébe belophatja az apróságot – a beugró 10 999 000 Ft, ami támogatással szintén 9,5 millióra olvadhat.
A Volvo ugyan ősszel piacra dobja új elektromos autóját, a CX-40-est, de az már lekési a mostani pályázatot, így nem is gondolkodnak engedményeken. A villanyautózás sztármárkája, a Tesla Model 3-asa éppen beférhet még a 15 milliós határ alá, de hiába próbáltuk elérni a napokban Budapesten megnyílt szalont, nem jártunk sikerrel, így biztosat nem mondhatunk.
Az autóvásárlás mindig érzelmi kérdés, ám mivel most kifejezetten a pénzügyi részét vizsgáltuk, lássuk, hogyan is alakul a sorrend, ha csak az ár számít a vásárláskor!
A magyar piac legolcsóbb villanyautói a támogatási program elindulása után (a 2,5 milliós állami támogatás és az esetleges forgalmazói kedvezmény levonása utáni árak; márkánként egy-egy modell, a legolcsóbb változat)
Dacia Spring | 3 999 000 Ft |
smart EQ fortwo | 4 750 430 Ft |
Volkswagen e-Up! | 5 372 830 Ft |
Fiat 500e | 5 490 000 Ft |
Mazda MX-30 | 6 990 900 Ft |
Renault Zoé | 7 059 000 Ft |
Hyundai Kona | 7 499 000 Ft |
Peugeot e-208 | 7 790 000 Ft |
Nissan LEAF | 7 990 000 Ft |
Opel Corsa-e | 8 190 000 Ft |