Egy Ferrari nem csak a köridők kergetéséről szólhat. Sőt, még csak nem is arról, hogy a leggyorsabb legyen az úton. Persze hozzátartozik, de nem minden modelljük készült arra, hogy folyamatosan csúcson járatva hajtsák őket. A V12-es motor, a hosszú karosszéria, a hangélmény, a precíz mechanika közelsége a lassú krúzolások alatt is olyan élménnyel képes feltölteni a sofőrt, amihez hasonló kevés létezik. A 330GT 2+2 épp erre tökéletes.
Uralták a motorsportot, minden megvolt a Ferrarinál ahhoz, hogy közútra is a leggyorsabb autókat gyárthassák. Az ügyfelek persze nem versenyezni akartak az amúgy sem épp jó minőségű utakon a 60-as években. Már csak megjelenni is óriási szám volt egy Ferrarival, de a pózőrködés eltörpül amellett, amit egy ilyen 60-as évekbeli túrakupé nyújtani tudott.
Pláne Amerikában, ahol a hosszú, államokon átívelő utakhoz, túrákhoz tökéletesen passzol egy ilyen hosszú, kettő plusz kétszemélyes nagy kupé. A 330-as 1964-ben érkezett és a korábbi Amerciát váltotta le. 1965-ben szolid frissítésen esett át, amikor a dupla kerek lámpák helyett letisztultabb szimpla kerek fényszórókat kapott. A kézzel készült karosszéria formáját Tom Tjaarda rajzolta a Pininfarinánál.
Ez a Series II-es példány 1965-ben készült el Oro Chiaro (világos arany) fényezéssel és sötétbordó beltérrel. Pompásan festhetett, különlegesen, egy 1995-ös felújításkor azonban ezt máshogyan gondolták. Ferrari-pirosra fényezték, az eredeti árnyalatot csak a tankbetöltő belső oldalán és a csomagtérben két ponton lehet megtalálni rajta. Belsejét is teljesen kicserélték, bordó helyett feketére, és az összkép még így is nagyon klasszikus, eredeti. Mindig könnyű megkívánni egy piros Ferrarit.
Még New Yorkban is feltűnő jelenség lehetett a 60-as évek közepén egy aranyszínű Ferrari. Később Houston, majd Seattle lett az otthona, immáron pirosként. A hosszú gépháztető alatt egy tizenkét hengeres Columbo motor dolgozik. A 4,0 literes, három Weber karburátorral szerelt motor 300 lóerőt teljesít és ötfokozatú váltót csatoltak hozzá.
Többször is járt nagyobb beavatkozásokon. 1995-ben teljesen felújították és átfényezték, kicserélték a belsejét, 2016-ban a hátsó futóművet, majd pár éven belül az elsőt is felújították. 2020-ban a motor felújítása következett, valamint a kábelköteget is kicserélték. Új kipufogórendszert is kapott, kicserélték a hűtőt és a fűtőrendszert is.
A 15 colos fűzött Borrani felnikre húzott ballonos Pirelli abroncsok is alig pár évesek rajta. Ez az összkép tökéletesen mutatja, miért szeretjük annyira a veterán sportautókat. Ezekkel a viszonylag kis felnikkel és gumikkal, a letisztult lemezeivel, az ízléses mennyiségben használt krómmal kiállítási tárgynak is szép, de ordít róla, hogy arra tervezték, hogy menjenek vele.
Hogy kesztyűs kézzel tekerjék az óriási Nardi kormányt, és hogy a fordulatszámmérő órákon keresztül pihenhessen 2-3000-en, miközben a V12-es lágy bizsergése átjárja a karosszériát. 455 darab készült a frissítettt 330GT-ből, ez itt épp a 366. darab. Ez minden karosszéria elemén meg is található, hitelesített dokumentumokkal igazolható az előélete és a színösszeállítást kivéve eredetisége is a motort, váltót és a karosszériát illetően.
Egyelőre negyedmillió dollárt, vagyis 76 millió forintot érne egy vevőnek, de még van hátra 5 nap a licitből. Nem csodálkoznánk, ha átlépné a 100 milliós értéket.
