Megérkezett Magyarországra a Lotus legújabb, és egyben utolsó, belső égésű motorral felszerelt modellje, az Emira, és nemcsak mutatóba, hanem meg is lehet rendelni. Aki viszont nézegetné, vagy bele is ülne megrendelés előtt, az az M3-as budapesti kivezetőjénél található Lotus-szalonban nyálazhatja össze az új modellt. Igaz, a Gablini-csoport másik sportos márkája, az Aston Martin szomszédságában kiállított példány, a First Edition kivitelével már nem elérhető, a gazdagon felszerelt, V6-os, kompresszoros, a Toyotától érkező 3,5 literes motorral készülő és 405 lóerős teljesítményre képes autóból már az összes példány elkelt, mindnek van gazdája.

Új sportkocsi forgalmazása indult el Magyarországon 1

Aki beéri két hengerrel kevesebbel is, az az AMG-től érkező sornégyessel és kormányról is vezérelhető, nyolcfokozatú, dupla kuplungos automatával is rendelheti majd az Emirát, és ekkor csak 360 lóerővel kell megküzdenie a sofőrnek. A mínusz két henger és néhány tíz lóerő ellenére túl nagy különbség nincs a két autó menetteljesítménye között – a nagyobb motorral a csúcssebesség 290, míg a kisebbel 283 km/óra, de gyorsulásban a kismotoros, durván 40 millió forintba kerülő Lotus a jobb egy tizeddel, 4,2 mp alatt ugorja meg a 0-100-at -, mert amennyivel gyengébb a négyhengeres változat, annyival könnyebb is. 

Új sportkocsi forgalmazása indult el Magyarországon 69

Sportos, de mégis komfortos a belső

További részletek itt olvashatók a négyhengeres változatról:

Az Emira azért is különleges, mert a jelenlegi tervek szerint ez lesz a márka utolsó, belső égésű motorral felszerelt modellje – a korábbi, klasszikus típusait, az Elise-től az Exige-ig már nyugdíjazta a Lotus -, a jövőben ők is inkább az elektromos hajtásra koncentrálnak majd. Pedig a kézi váltóval is elérhető, középmotoros, hátsókerék-hajtású Emira benzinmotorral is zseniális lehet, pláne, hogy már nemcsak versenyautóként lehet használni, hanem a hosszabb távú autózás is túlélhető a korábbi modelleknél nagyobb komfortot kínáló, 4412 mm hosszú, behajtott tükrökkel 1895 mm széles, és 1225 mm magas, kétszemélyes autóban, amibe összesen  359 liternyi csomag is fér. A motor mögötti fura formájú rekeszben egy golfzsák, vagy egy repülőre is felvihető méretű táska is befér, de kisebb dolgoknak az utastérben is van még némi hely.

Új sportkocsi forgalmazása indult el Magyarországon 71

Szinte csak jelképes a csomagtartó. A golfzsák befér, de egy rekesz sör nem biztos

Új sportkocsi forgalmazása indult el Magyarországon 72

Középmotoros, könnyű, hátsókerekes sportkocsi. Nem lehet nem szeretni

Ha olvasnál az emberről is, aki bevállalta, hogy ezeket az izgalmas autókat itthon forgalmazza, akkor kattints ide, itt olvashatsz interjút Gablini Gáborral: