India autógyártása meglehetősen színes, nekünk kifürkészhetetlen, egy modell azonban örök, ez pedig a Hindustan Ambassador. A világ minden pontján hallottak már róla, mi is ismerjük, pedig talán soha nem járt még Magyarországon ilyen autó – egészen mostanáig.
Pár nap múlva rajtol el a 2022-es Budapest-Bamako rali, melynek a legfőbb szabálya, hogy bárki bármivel elindulhat rajta. Ez a Hindustan Ambassador is a mezőnyben szerepel. Az autó már itt, Budapesten várja a rajtot, nekünk pedig megadatott a lehetőség, hogy most először – és elég nagy eséllyel utoljára – Ambassadort vezessünk.
Mi az a Budapest-Bamako?
Olyan autóverseny, ami nem is igazán a versenyzésről szól, sokkal inkább a kalandról, túráról, a szórakozásról és a segítségről. Országokon és kontinenseken átívelő, nemzetközi raliverseny, ami az eredeti Dakar-ralik nyomán Afrikában ér véget, jelenleg ez az egyetlen ilyen rendezvény.
Budapestről indul, egy afrikai ország a cél, idén Sierra-Leone és Freetown. Bárki, bármivel, bárhogy elindulhat rajta, az igazán komoly lélekvesztőknek még nevezési díj sincs
2005 óta rendezik meg, akkor még valóban Bamakóban ért véget a verseny, ma már nem, de mindenképp Budapestről indul. Marokkó, Nyugat-Szahara, Mauritánia, Mali, Gambia és Bissau-Guinea átszelésével érkeznek a versenyzők Sierra-Leonéba. Lehet versenyezni, vagy egyszerűen csak túrázni, a két kategória más útvonalakat kap. Bárki, bármivel, bárhogyan elindulhat, aki vállalhatatlanul régi autóval teszi, azoknak nevezési díj sincs.
A verseny célja a szórakozás, a kaland, különleges élmények mellett az afrikai szegényebb települések lakóinak segítése. A Bamako mezőnye idén több ezer fa ültetésével és egy iskola napelemekkel való ellátásával segít, de a csapatok egyénileg is eldönthetik, mivel szeretnék, mivel tudják segíteni az afrikai emberek életét. Természetesen ezek lehetnek az autók is, a mezőny jelentős része általában nem hozza vissza őket, elajándékozzák vagy eladják, erre idén külön weboldalt is készítettek a szervezők, így már előre lehet licitálni is az autókra.
2005 óta rendezik meg a Bamakót, Nikhiléknek ez lesz a harmadik versenyük
Végtelenül szürreálisnak tűnik a helyzet, de ez a Budapest-Bamako lényege, a lehető legszínesebb, nemzetközi társaság gyűlik össze egy közös rajtra itt Magyarországon, hogy aztán nekivágjanak a majdnem 8000 kilométeres túrának. Sokan biztosra mennek, és Land Cruiserrel, Defenderrel, tisztességes terepjárókkal vágnak neki, a mezőny bevállalósabb része viszont a lehető legolcsóbb autókkal, melyekről azt hinnénk, hogy már a budaörsi rajtra sem jutnak el. Ez az Ambassador még véletlenül sem ilyen.
Bár szörnyen öregnek tűnik, egy 2012-es gyártású autó szerepel a fotókon. Az Ambassadort 1957-től egészen 2014-ig gyártották, és ahogy látszik, lényegében változatlan formában. Ez persze nem teljesen igaz, hiszen rengeteget változott, de a lényeg maradt. Az eredeti Morris Oxford présgépeit használták majdnem 50 éven keresztül, és közel egymillió darabot gyártottak le belőle. Ez idő alatt az indiai autógyártás legfontosabb darabja lett, még ma is fut belőle pár ezer.
Az indiai utak királya. Én sem mondhattam volna szebben
Nincs ebben semmi furcsa, hiszen a legfiatalabbak még nincsenek 10 évesek, persze ez nem azt jelenti, hogy olyan minőségű, állagú, vagy időtálló lenne, mint egy hasonló korú európai autó. Ezen az autón ez tökéletesen látszik. Hiába 10 éves, rozsdás, és a belső alkatrészei sem közelítenek meg semmiféle európai elvárást, szerencsére nem is kell. Régi technika, egyszerű vaslemezekkel borítva, a fontos az, hogy bárhol bárki képes legyen megszerelni, kicserélni, ami elromlik rajta. Már csak ezért is van helye egy olyan ralin, mint a Budapest-Bamako.
Ki merészkedik ezzel ilyen messzire?
Egy testvérpár fogja uralni az Ambassador fedélzetét. Akhil és Nikhil Puri maguk rakták össze az autót Indiában, némi baráti segítséggel, majd juttatták el ide, Magyarországra konténerben és lábon. Ketten csatlakoznak még hozzájuk a túrára, így összesen négyen utaznak majd a Hindustanban. Nikhil elárulta, hogy a Budapest-Bamako neki, testvérének és barátainak egy olyan közös pont, ami összehozza őket a világban erre a pár hétre. Bár legtöbbjük született indiai, egyikük Chicagóból, másikuk Rotterdamból érkezik Budapestre, és a többiek is a világ más tájairól, hogy itt újra találkozzanak.
A csapat két fő tagja, Nikhil és Akhil Puri
Egy óriási kaland ez számukra, amit nem először csinálnak majd végig. 2010-ben futottak neki először, de már a rajt előtt akadt némi problémájuk. 5 nappal a verseny előtt a felkészített Land Rover Discovery-jük kiégett, így az utolsó pillanatban szereztek egy 190-es dízel Mercit, és nekivágtak a túrának, szóval kitartó társaság.
2020-ban is végigcsinálták a túrát, akkor el is ajándékozták az autót az út végén, most pedig újra nekivágnak. Nikhil szerint a Bamako egy semmihez nem fogható kaland és hatalmas kihívás, az úton pedig olyan élményeket szereznek, olyan helyeken járnak és tapasztalják meg, milyen a harmadik világbeli országok élete, amiről még sokan hírből sem hallanak. Persze segítenek is, ahol tudnak, ez a rali lényege. Hasznos felszereléseket visznek magukkal, ajándékokat, eszközöket, könyveket, amiket a szegényebb városokban osztanak szét.
Nem úgy tűnik, de az Ambassador elég nagy autó
Miért pont az Ambassador? Még senki nem vágott neki ilyen autóval, és valószínűleg sosem járt még Hindustan Afrikában. Nem mellesleg könnyű szerelni, masszív, és kétségtelenül sokkal nagyobb kaland, mint egy túrára termett terepjáróval nekivágni. Csupán homoktrepnit, ásót, néhány féltengelyt és duct tape-et visznek magukkal, ami az autó felszereléseit illeti. Szerintük ezzel minden előfordulható problémát meg tudnak majd oldani, ami Paglival, vagyis az Őrült nőszeméllyel történhet. Nikhil azt is elárulta, hogy tesztelték az Ambassadort homokos, kietlen területeken Indiában, és könnyedén veszi az akadályokat, úgyhogy nagy élvezettel vágnak neki a túrának.
A verseny szervezője, Szabó Gál András, művésznevén Villám Géza számos érdekes történetet megosztott velünk. Érdemes elolvasni:
Alig hittem el, hogy itt áll előttem
Varázslatos! Olyan, mint egy nagyon furcsa időutazás, ami egy alternatív 2012-be repít vissza, ami mintha 40 évvel lenne lemaradva. Először is az Ambassador nagy, hosszú és magas, drabális jelenség mai szemmel. Mellette a BMW-m kínosan picinek tűnt, pedig a 3-as sem egy kicsi autó. Ránézésre látszik ezen az Ambassadoron, hogy az utolsó széria egyike. Nagy lökhárítós, ami műanyagnak tűnik, de olyan vastag acél, amivel nem szeretnék találkozni, de ugyanez igaz a hűtőrácsra is.
A Hindustan Motors terméke volt, a Morris Oxford eredeti szerszámaival készült
Pagli egyedi és feltűnő dekort kapott, persze az látszik, hogy fehér fényezésű, mint a legtöbb Ambassador. Kapott különböző kiegészítőket is, amik jól jönnek majd a sivatagban és a járatlan utakon. Egy vaskos lökhárító került az elejére két plusz kürttel, tetőcsomagtartó természetesen vasból, rajta még egy pótkerékkel. Fényhíd a tetőre, gyorszárak a géptetőre és a csomagtérajtóra, valamint széles és rücskös, közúton is használható terepabroncsok. Ezektől végtelenül büszke kiállású expedíciós autónak tűnik, van benne bátorság.
Nem a precizitásukról híresek ezek az autók, a panelvonalak sokszor nem igazán párhuzamosak, de azért egyben van, persze, ez egy viszonylag keveset, alig 60 ezret futott példány. Hatalmasat dörrennek az ajtajai, nyikorog itt-ott, de a híre valójában sokkal rosszabb, mint amilyen ez az autó itt. Ennek a felkészítése persze nem az út szélén történt, rendes műhelyben rakták össze, alánézve is kevés a rozsda, de nagyon sok a combos vasdarab, innen is látszik, hogy nem régi autó.
Utcán is használhatóak, de inkább terepabroncsok ezek, jól fog jönni az afrikai homokban
Bőrülés, elektromos ablakok, monitorok
Egészen szürreális az utastér, amin látszik, hogy a „generációk” során igyekeztek kényelmesebbé és gazdagabbá varázsolni az Ambassadort a helyi igényeknek megfelelően. Ezek az utolsó szériák már elektromos ablakosak, mind a négy gombnyomásra mozog, szervókormányos, műbőrkárpitos, de nem csak az ülések, tetőtől talpig bevonták az utasteret. A rombuszmintás varrástól sem minőséginek, sem szépnek nem lehet érezni az utasteret európai szemmel, otthonában azonban ezek igazán komoly értékek. A fejtámlamonitorokról nem is beszélve.
Hatalmas autó szűk utastérrel, a kormány mögé beférkőzni nem a legkényelmesebb, mögötte ülni meg végképp. Borzalmas a kilátás belőle, amin a napellenző sem segít, cserébe kényelmesen lehet könyökölni az ablakon és felvenni a ritmust az autóval. Mert különleges hangulata van, amit igazán csak elindulás után tud átadni.
Nagyon szűk az ajtónyílás, az utastér sem tágas, az ablakok elektromosak
Pöcc-röff és suhanás a végtelenbe
Természetesen jobbkormányos, hiszen brit szerszámokkal épült változatlan formában. Hosszú kelepelésre számítok az első motorindításkor, helyette viszont a Tata-emblémás kulcsot elfordítva szinte azonnal felébred a motor, ami benzines. Zajosan duruzsol, de hallani rajta, hogy egy masszív vasdarab, nincs benne semmi bizonytalanság. A bizsergése kicsit átjárja a karosszériát és lassan elönt engem is a bátorság, hogy menni akarok vele.
Mivel ez egy Grand 1800 ISZ, a motorja 1,8-as és 75 lóerős, a legnagyobb benzines, ami belekerült, és már befecskendezős. Hibátlanul érezni a kuplung fogáspontját, harap rajta a fék, és elég jól tart a futómű is, persze új lengéscsillapítókat is kapott, mire ide került. Rendesen felkészítették, ezért nem nagy kihívás a vezetése. Vigyorgok benne mint valami félőrült, ebben a pillanatban nagyon el tudom hinni, hogy az Ambassador tényleg egy jó autónak számít Indiában.
A gumik surrogása csatazajként kíséri az Ambassadort
Könnyedén szalad, szedi a lábát, de sokkal gyorsabbnak érződik, mint amilyen valójában. 140-ig skálázták az óráját, de 70 fölé nem merészkedtem vele, bármennyire is rátermettnek tűnt a fék és a futómű. Ahogy ilyen magasan ülök benne, szemezni tudok az X5-ökben meg GLE-kben sasoló autósokkal, akik nehezen tudják értelmezni a látványt. Pár perc után egészen hozzászokok a görnyedéshez, hogy kilássak a szélvédőn, ajtó a hónom alatt, én vagyok a legidegenebb dolog a Soroksári úton, és nagyon élvezem!
A mély kútból kikandikáló hosszú váltókar érzésre az autó két fala között jár, mégis mindig eltalálom vele a fokozatot. Nem küzdök a kormánnyal sem, könnyedén fordul és meglepően szűk a fordulókör, nincs ebben semmi igazi kihívás. Negyedóra után már vígan nyargalok az indiai rendszámos csodával az Illatos úton, a gumik surrogása és a váltó sírása pedig csatazajként kísér.
Földúton és macskakövön lehetetlenül puha volt a rugózása
Érezni rajta, hogy nagyon egyben van, ilyen felkészítéssel pedig egyáltalán nem tűnik veszélyes vállalkozásnak a több ezer kilométer. Borzasztóan nehéz elképzelni, hogy ebben az autóban hogyan férnek majd el négyen több heti felszereléssel együtt, és milyen lehet benne a sivatagban légkondi nélkül, de a Bamakónak ez a szépsége. Kihívások és kalandok, melyekhez egy Hindustan Ambassador lesz most a társa Nikhilnek és csapatának.
