Tíz évvel ezelőtt, ha valaki elektromos autóval szelte volna át Európát, alaposan rá kellett készülnie az útra, a ritkás töltőhálózat, a gyorstöltők hiánya miatt nem volt mindegy merre indul. 2023-ra viszont ha a töltőhálózat nem is, de a töltési idők még okozhatnak kellemetlenséget az akkumulátoros elektromos autóknak. De mi a helyzet, ha valaki hidrogénnel vágna neki a kontinensnek? Ugyanolyan nehézségekkel kell szembe néznie, mint anno, az akkor a jövőnek tartott elektromos autókkal, vagy könnyebb a dolga? Persze, hogy kipróbáltuk. A cél Rotterdam, ahol egy hidrogén konferenciára kaptunk meghívást, az autó pedig egy hidrogén-hajtású Toyota Mirai.
Hidrogént? Honnan?
Magyarországon jelenleg egy darab olyan kút van, ahol hidrogént lehet tankolni. Igazából persze itt sem lehet, ez mindössze a Linde cég egy kísérleti töltőállomása. Ami nem nyilvános töltő, az utcáról nem lehet beesni, csupán a szerződött partnerek autóit látják el hidrogénnel.
Nincs sok ezekből, úgy három autó fordul meg az Illatos úti állomáson, azok közül az egyik, az általunk is vezetett Toyota Mirai, a hazai importőr tesztautója, amilyet korábban már teszteltünk hazai körülmények között. Az első tankolást tehát Budapesten ejtettük meg, és rögtön azzal indult az út, hogy a töltőállomás gyengélkedése miatt nem lehetett teletölteni az autót, csak nagyjából félig. Így kénytelenek voltunk változtatni az útiterven, és az első külföldi megállót aránylag hamar, már Bécs előtt, Wienerneudodrf-ba tervezni. Izgalmasan kezdődik!
Ausztriában aránylag drága a hidrogén, kilója durván 24 euróba kerül, ezt azért egy Budapesten csurig töltött tartállyal talán megúszhattuk volna. Németországban ugyanis már sokkal olcsóbb, körülbelül 14 euróba kerül egy kilogramm, hatósági áras hidrogén.
Az első osztrák tankolás sima ügy volt, a kúton felrajzolt ábrák végigvezettek tankolás folyamatán – az Illatos úton ezt nem teheted meg, ott a személyzet csatlakoztatja a nagynyomású csövet és indítja a töltést – és bruttó, tehát a rendszerrel ismerkedéssel, a kúton fizetéssel együtt is 7 perc alatt végeztünk. Ennyi idő alatt kaptunk újabb, a fedélzeti számítógép által 410 kilométer körülire saccolt hatótávot. Ez a tapasztalatok szerint a valóságban mindig 30-40 kilométerrel javult vezetés közben.
Hogyan kell tankolni?
A hidrogén üzemanyagcellás autó elektromos hajtású, de tankolni nyilván nem konnektorból kell. Ha megvan a hidrogénkút, nagyjából hasonló a folyamat a benzin vagy a gázolaj tankolásához. A tankfedél mögött itt egy masszív fém csatlakozócsonk található, amit egy egyszerűen lehúzható biztonsági kupak véd a szennyeződéstől. A kútoszlopról leakasztva a töltőfejet már csak rá kell húzni a csonkra, a reteszelő kallantyút meghúzva rögzíteni. Ilyenkor a fej infravörös porton kommunikál az autóval, és ha minden rendben, a kútoszlopon lévő zöld gomb megnyomásával indítható a töltés. Előfordulhat, hogy kétféle fej is van a kúton, az egyik 350, a másik 700 baros nyomással működik, a Mirai-hoz a 700-ast érdemes választani, már ha tele szeretné valaki tölteni azt a tartályt. A kisebb nyomásúval teherautókat, buszokat lehet tankolni, ott több a hely, nem kell annyira kis helyre zsúfolni a hidrogént, mint egy személyautóban.
Pár percen belül tele is van a tank, amit a kútoszlop is jelez. Közben egy kijelző tájékoztat a tankolt hidrogénmennyiségről és annak áráról. Már csak a kallantyút reteszelő kis pöcköt kell oldani, – ez pont olyan, mint a hagyományos kutakon a kis kiakasztó pöcök, amikor nem akarod tankolás közben végig húzni a pisztoly karját – és lehúzni a töltés közben alaposan lehűlő fejet a töltőcsonkról, visszarakni a kútoszlopra, az autón pedig helyére tenni a kis műanyag fedelet és kész. Ha nem kártyával indítottad a folyamatot, akkor a kúton is fizethetsz, mint normál benzinkúton, itt most mi is így fizettünk. Az első, a magyar határhoz viszonylag közeli töltőállomás nyugat európai viszonyok között átlagos forgalmú, naponta két három hidrogéntankolás történik.
Innen autópályán, tempósan mentünk tovább, szerencsére hidrogénnel nem igazán kell aggódni a hatótáv miatt, a 400 kilométer úgy is megvan, hogy nem a külső sávban, egy kamion mögött ténfergünk. A Mirai autópályán elképesztően csendes, igaz, ezt egy elektromos autó is tudja, a teljesen vibrációmentes környezetben úgy 130-as tempóig még dolgozni is simán lehet. Nincs szélzaj, jól működnek a vezetőtámogató rendszerek is, bár a rengeteg terelés, ideiglenes felfestés miatt a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer gyakrabban méltatlankodik, mint kéne.
Európa nyugati felén autózni viszont egy rémálom, hiába vannak remek minőségű utak, annyi 120-as, 100-as korlátozás van, hogy teljesen elvész az élvezet. Indokolatlan korlátozások kanyar, emelkedő, lejtő, akármi miatt. Aztán ott vannak még az útépítések miatti lezárások is, de láttunk lerobbant kamion miatt is kialakult óriási torlódást, ahol egész kevés gondolkodással is meg lehetett volna menteni a helyzetet. De a német rendőrok még egy kicsit rosszabbá tudták tenni. Tényleg, mintha cél lenne, hogy ne autózzon senki.
Regensburg mellett úgy 12 kilométer maradék hatótávval következett a második tankolás, ami már kalandosabbra sikerült. Itt már nem a kúton kellett fizetni, mint Ausztriában, hanem egy előre kiváltott kártyával. Ami persze nekünk nem volt, – postán nem érkezett volna meg az indulásig – így virtuális kártyával, mobiltelefonról indíthattuk volna a töltést. Ilyen esetben a számlázás utólag történik, a kártyához adatokat kell megadni, aztán majd valamikor küldik a számlát, amit egy hónapon belül, átutalással lehet rendezni.
Hogy legyen egy kis kaland, megérkezésünkkor pont valami mobilnetes feketelyuk vonult át a környéken, és percekig nem volt elérhető sem a töltőállomás, sem semmi egyéb. Percekig se kép, se hang nem volt. Az első ijedtség után, hogy itt szomorodunk meg, végül az egyik telefon magához tért, és annak a netét megosztva sikerült tankolni. Innen sima menet volt, pár perc alatt ismét tele lett a Mirai.
A harmadik tankolás Kassel-ben volt időszerű, szintén rendesen kicentizett hidrogéntartalékkal. Itt a kút megtalálása okozott egy kis nehézséget, mert eldugták a hagyományos kutak mögé, egy félreeső helyre, még a kamionoknak szánt LNG tankoló placcon is túl.
Ezen a helyen találkoztunk először dupla, 350 és 700 baros fejjel is rendelkező oszloppal. Izgalom ide is jutott, a töltőfej csatlakoztatásakor a reteszelés nem sikerült száz százalékosra, és ugyan elindult a töltés, de pár gramm után leállt a rendszer. Hibaüzenetet nem adott, csak lógó orral néztük, hogy nem történik semmi. Aztán egy leállítás, újracsatlakoztatás után itt is sikerrel teletöltöttük a tartályokat.
Mennyit fogyaszt?
Az első napi átlagunk országúton 0,84 kg hidrogén volt 100 kilométeren, autópályán 130, és ahol lehetett 150 km/órás tempóval autózva 1,2 kg / 100 km-es fogyasztással. Egy kilogramm hidrogén Ausztriában 23,99 euró, – 8900 forint – Németországban pedig 13,85 euró – 5100 – forintba kerül. Ez, ha durván egy kilós hidrogénfogyasztással és 570 forintos benzinárral számolunk 15,6 literes fogyasztásnak felel meg Ausztriában, Németországban már jobban megéri, ott egy 8,9 litert fogyasztó benzines autó üzemanyagköltségeivel lehet számolni. Hatótávra pedig a stabil 400-420 kilométer hozható a tankolások között.
Ordas dugóban közel egy órát araszolva értük el a Hannover környéki első szállásunkat, miközben érdekes módon nem viselt meg annyira az vánszorgás, elindulás, megállás, mint mondjuk egy kéziváltós, dízel, vagy benzines autóban. Amúgy szinte az összes német autópályán, ahol megfordultunk, találkoztunk dugóval, vagy baleset, vagy építkezés miatt. Csendben, békében értük el végül a szállást, közel 1300 kilométer autózás után. Gyors, fájdalommentes tankolásokkal, tempós autózással, kevés alvással. Holnap innen folytatjuk, a végállomás Rotterdam lesz, ahol remélhetőleg egy halom érdekes dolgot tudunk majd meg a hidrogénről, felhasználási lehetőségeiről.