Tamással gyanakodva nézzük a menetrendet, alig két perc múlva kéne kifutnunk a kikötőből, de hajónak még se híre se hamva. Úgy fest, a nyugati közlekedési vállalatok sem jobbak az otthoninál, késés lesz ebből, akárki meglátja. Aztán feltűnik a látóhatáron egy apró katamarán, majd ijesztő sebességgel növekedik életnagyságúvá, hogy aztán minden óvatosságot nélkülözve hozzácsapja az oldalát a kikötőhelynek.
Egy ember kötelet dob, helyére kerül a távirányítós rámpa, és máris jönnek kifelé az emberek, gyalog, biciklivel, kerekesszékkel. Közben a motor nem áll le, az egyetlen, imént kidobott kötél feszíti a hajót a helyére. Beszállunk, a rámpa még mozog, amikor a kapitány gázt ad, felüvölt a két borzalmas dízelmotor, visít a turbó, mi meg kis híján hanyatt esünk. Ez nem a Tápé 100 osztályú, Hapci átkelőhajó, hanem valami igazi szörnyeteg, ami másodpercek alatt gyorsul fel 40 km/órás sebességre. Vízen.
Lassan véget ér a közel egy hétig tartó, hidrogén köré épített kalandtúránk, gond nélkül megérkeztünk Rotterdamba, magát az expót is végignéztük, de ha itt vagyunk, rápróbáltunk a tömegközlekedés egy roppant szórakoztató szeletére, a vízibuszozásra is. A kíváncsiság mellett az is hajtott minket, hogy az expó melletti parkolóban tizenvalahány eurót kellett volna fizetni, ha autóval megyünk – hiába a szép zöld rendszám, ott ez nem hatott meg senkit – így hozzátettünk egy kicsit, neten vettünk két darab, korlátlan számú utazásra jogosító napijegyet és nekivágtunk a víznek. (Ha magaddal vinnéd a biciklidet is, azért nem kell semmi plusz díjat fizetni) Nem gondoltuk, hogy ennyire szórakoztató lesz.
BKV hajó
Budapesten is volt egy ígéretes kísérlet arra, hogy befogják a várost észak-déli irányban kettészelő széles, vízi utat a tömegközlekedés igájába. 11 évvel ezelőtt próbáltuk ki az akkor új járatot, amiért akkor egy 400 forintos jegyet kellett venni. (Hétköznap a BKV bérlet is érvényes volt rá) A hajójárat az aránylag sűrű kikötőpontok, a rettentő időigényes kikötések, és lassú utascserék miatt sosem lett igazi alternatívája a szárazföldi tömegközlekedésnek, aztán szép csendben ki is múlt ez a szolgáltatás. Pedig egy gyors, Észak Pestet és Dél Budát összekötő, egy-két köztes, belvárosi megállóra felfűzött valóban gyors járat biztosan jót tenne a városnak.
Aztán nem is olyan régen újraindult a dunai hajójárat, de már nem a tömegközlekedés részeként, hanem inkább amolyan városnéző túraként. Ennek ellenére keddtől péntekig díjmentesen fel lehet rá szállni érvényes BKK havibérlettel, vagy annál hosszabb érvényességű bérlettel. Ezen kívül 1500 forint / fő a napijegy, és további 1000 forintot kérnek a kutyáért, bicikliért is. A körjárat a Nemzeti színház és a Margitsziget között jár, további részletekről itt olvashatsz.
De térjünk vissza a holland cucchoz. A Waterbus weboldalán a négy vízi járat térképe, a jegyárak és online jegyvásárlás mellett még akár a hajóútra felfűzött, egynapos városnéző túrák összeállításához is kapsz segítséget. Mi is ez alapján fedeztük fel a Kinderdijk nevű állomás közelében lévő csatornarendszert, ahol egymás után sorakoztak a szélmalmok. Bár ezek az 1740 körül épült szélmalmok még nem elektromos áramot termeltek, hanem leginkább szivattyúzásra, tavak lecsapolására használták őket.
Másokkal fűrészüzemeket láttak el energiával, de hagyományos, gabona- és fűszerőrlő funkciójú malmok is léteztek. Ami közös bennük, hogy megújuló energia működtette őket. Persze csak addig, amíg fel nem találták a gőzgépet, amiből egy darab nagyjából ötven szélmalom munkáját végezte el.
A hajónkat – Wantij – viszont nem gőzgép, hanem két darab, modern és bivalyerős Caterpillar dízelmotor mozgatta, egyenként 530 lóerős teljesítménnyel. Ez papíron akár 60 km/órás csúcssebesség elérésére is elég, de ezt valamiért 40 km/órára korlátozták. Mondjuk így is bitang fürge a hajó, a gyorsításoknál érdemes komolyan venni a fedélzeti figyelmeztetőszöveget, hogy tessék kapaszkodni.
Ha még ennél is gyorsabban szeretnél közlekedni vízparti célpontok között, akkor a Water taxi lesz a megoldás. Bő ötven állomás között közlekednek ezek a piszokgyors, de kisméretű hajók, amiken 4,5 és 10 euró közötti tarifával lehet számolni egy útra, attól függően, hány zónán haladsz keresztül míg megérkezel. A legolcsóbb a belvárosi szakasz, de a két szélső állomás közti 15-17 kilométert is biztos gyorsabban teszed meg vele, mint bármi egyébbel közúton.
Bár nem terveztük, de még itt is hidrogénbe botlottunk, mert a Water taxi 12 személyes, MSTX 22 típusú hajója hidrogénüzemű. Fedélzetén 14 kg hidrogént visz magával, a 8,8 méter hosszú hajót 45 kW-os villanymotor hajtja, akkumulátora 33 kWh-s. Ezen kívül van három darab 50 fős, nagyméretű hajó is a flottában, ezek teljesen elektromos-hajtásúak, 2×59,2 kWh-s akksicsomaggal és szerény 15 km/órás sebességgel. Aki sietne, annak az MSTX7 lesz a kedvence, amiben 400 lóerős Cummins dízelmotor dolgozik és 55 km/órás csúcssebességre képes. A cég jelenleg 24 vízitaxit üzemeltet, amelyek közük 7 megújuló energiával üzemel, de a tervek szerint 2030-ra teljesen emissziómentes flottára állnak át.
Ha már Hollandiában vagyunk, muszáj volt a biciklis közlekedésre is ránézni. Szerencsére Rotterdamban közel nincs az a biciklisterror, mint ami emlékeim szerint Amszterdamra jellemző, itt nem tipornak el, ha csak egyszerűen gyalogolsz, és autóval is simán lehet még közlekedni. A legtöbb helyen ugyan tuti, hogy szélesebb és kényelmesebb a kerékpárút, mint a járda, de szerencsére szintben is van különbség a kettő között.
Te mit néznél szívesebben az utcán? Csak őszintén! :)
Utcán parkoló kerékpárból azért rettentően sok van, és igazából sokkal szomorúbban néz ki egy halom, ideoda lehányt bicikli, mint a parkoló autók. Ami viszont nagyon jó ötlet, az az utcai bicikligarázs. Ez egy zárható, nagyjából egy kisebb autónyi helyet foglaló fémdoboz, amiben nem ázik, nem koszolódik és nem pattintanak le róla kisebb nagyobb részegységeket. Magánvélemény, de a budapesti bringahasználaton semmi nem dobna nagyobbat, mint valami hasonló, zárható, biztonságos utcai bringatároló.
Érdekes volt még azt látni, hogy a holland bringás esőben, cudar időben is teker, még szépruhás nénik is, csak húznak magukra valami ordenáré esőköpenyt. Itt nincs nyafogás, hogy esik, hideg van, jajvizesleszek. Talán azért, mert majdnem mindig rémes az idő. És még valami: itt nem kapnak frászt a lépcsőktől. Megfogják a biciklit és feltolják. Gondoltam én. Aztán megláttuk ezt a kis csodát, a motoros, biciklifutószalagot. Zseniális cucc:
Ha érdekel a hidrogéntúra többi felvonása is, akkor itt az első rész:
És itt a második rész: