Ahogy gyanútlanul közeledtünk Baricza Gábor termelésvezetővel és Tóth Levente mérnökkel az üzem bejárata felé, egy elcseszett sajtgyár „illata” csapott meg. (Szerintük „halott növény és halott állat szaga van”. Kár volt, hogy megkérdeztem.) Szerencsére 3 perc múlva már el is feledkeztem róla, ahogy belépve az ezüstszínű csövek, tartályok, kolonnák rengetegében a lelkes szakemberek magyarázni kezdték a folyamatot. Biodízelgyárban jártunk Komáromban…
Miért kell, mi az a biodízel?
A közlekedés teljes villamosítása felé vezető úton is – hiszen az nem történik egyik pillanatról a másikra – érdemes a környezetet kevésbé terhelő, egyúttal a jelenlegi rendszerbe illeszthető megoldásokkal élni.
Az Európai Unió a klímatisztításra irányuló erőfeszítéseinek részeként a kutakon kapható dízelhez 7 térfogatszázalék biodízelt kevernek – ezt árulják B7 jelzéssel. Tehát, amikor dízelt tankolunk, akkor biodízelt is kapunk, mellyel hozzájárulunk a környezetünk zöldebbé tételéhez anélkül, hogy új autót vennénk.
Az EU világelső a biodízel előállításában és közlekedési célú felhasználásában. Ma Európában ez a legelterjedtebb bioüzemanyag, évente több mint 14 millió tonnát fogyasztunk belőle (2020-as adat szerint). Segít csökkenteni a fosszilis gázolaj szükségességét, hozzájárul a körforgásos és a biogazdaság fejlődéséhez, csökkenti az állati takarmány importjának szükségességét, és erősíti a vidéki gazdaságot.
Aggályok persze akadnak bőven, hiszen nem előnyös, ha a bioüzemanyag-gyártás alapanyagigényének kielégítése az élelmiszer-ellátás rovására megy. Itt nem feltétlenül csak arra kell gondolni, hogy nem lesz például kukorica, mert gyengébb minőségű, igénytelenebb alapanyaggal is beéri az üzemanyaggyártó, míg a városi piacra a legszebb darabokat illik vinni, hanem annak árfelhajtó hatására is. Az említett aggályok miatt fontosabb szerepet kap(hat)nak az újrahasznosító üzemek.
Az már nem nagy kunszt, hogy jó minőségű használt sütőolajból készítsenek biodízelt (hivatalos nevén zsírsav-metilészter). Számos efféle üzem van szerte Európában, de az eredetileg 2006-ban, Komárom mellett létrehozott, a Rossi Biofuel telepén a jó minőségű, a lakosság és az éttermek által visszaszolgáltatott használt sütőolajoknál sokkal rosszabb kvalitású alapanyagokból is képesek megfelelő biodízelt előállítani.
A világon még két ilyen, a komáromihoz hasonló üzem működik, mely képes a rosszabb minőséget is biodízellé varázsolni.
Fokozódó alapanyag-problémák
Az üzem szakemberei szerint, ahogy keletebbre haladunk a térképen, annál gyengébb minőségű alapanyagok érkeznek. Kár lenne azonban a hazainál rosszabb alapanyagot kidobni, mert jó kvalitásúból viszont kevés van. Mutattak olyan növényi zsiradékot, mely inkább kristályosodott, sötét erdei mézre hasonlított, gyanús piszokfoltokkal. Ezzel a legtöbb üzem nem tud mit kezdeni. Éppen ezért épült az új 2022-ben.
Ez évente 50 ezer tonna biodízelt képes előállítani többször használt, maximálisan kizsigerelt növényi olajokból és állati (!) zsiradékokból (például vágóhídi maradékokból) és más melléktermékekből. Még a csatornarendszerek zsírfogóiból származó olajos anyagot is fogadják.
Az alapanyagokat – előkezelés után – kereskedők szállítják, tehát nem az étterem viszi közvetlenül a gyárkapuhoz azokat, de így is ingadozik a minőség. Amikor a kamion érkezik, a minta azonnal megy a laborba, ahol pár óra alatt bevizsgálják. Ha megfelel a minőség, már le is csapolják a kocsi tartályát.
Minden szállítmánynak örülnek, de amikor kizárólag tiszta víz van a tartályban (az nyilván ügyeskedő volt) vagy egészen jól felismerhető sült csirkecombok, tésztamaradékok úszkálnak a mintában, akkor nem veszik át.
Egyébként a víz ősellenség a folyamatban, tehát a kereskedők, akiknek általában van kapacitásuk erre, már előre dekantálják a vizet és a lehető legolajosabb, zsírosabb mixszel érkeznek a bevizsgálásra.
Igazi ritkaság Magyarországon
Az osztrák partner által telepített üzemet a magyar csapat tagjai tették hatékonyabbá és biztonságosabbá. Megkérdeztem a termelésvezetőt, hogy miért nincs itt dolgozó az üzemi területen. Kiderült a folyamatokat a vezérlőből irányítják és ellenőrzik, másrészt robbanásveszélyes a folyamat.
Enyhe, de hirtelen sápadtságomat látva megnyugtattak, hogy ezer ponton figyelik az oxigénszintet, mely a bajt okozhatná a rendszerben, de még csak meg sem moccant látványosan az üzemelés egy éve alatt, nemhogy a határérték közelébe ment volna.
Szemétből kristálytiszta biodízel
Az új üzemcsarnok két részre osztható: az egyik felében zajlik a reakció, mely során előállítják a biodízelt, míg a másikban már a termék tisztításával foglalkoznak.
A reakcióhoz három dolog kell: alapanyag, metanol, katalizátor. Ez utóbbi azért szükséges, hogy a folyamat ne nyúljon el a végtelenségig. Először ezt a port keverik az alapolajhoz, majd utána szűrőn keresztül megy hozzá a metanol.
A biodízellé váláshoz szükséges reakcióhoz 230 fokra hevítik ezt az elegyet. A metanol már 65 fokon rögtön elpárologna, ezért még a hevítés előtt magas nyomás alá helyezik az anyagot – szivattyúk segítségével 80 bar környékére emelik a rendszernyomást. Ezzel pedig a hatalmas csőkígyóban kezdetét is veszi a reakció, mely másfél-két órán át tart.
Ezután a 80 baros rendszernyomást leejtik 1 barra, hogy az óriási nyomáskülönbség hatására sok minden elpárologjon, ami nem oda való, például a víz, meg a maradék metanol. A vizet szennyvízként kezelik, a metanolt pedig újra felhasználják reakciókhoz. Ami megmarad: a biodízel.
Ezek után átvezetik az anyagot egy ülepítőtartályba, ahonnan ki tudják választani a fajsúlyosabb glicerint, majd az így megmaradt „majdnem kész” biodízelt újra visszaküldik egy másik reaktorba és ismét átfuttatják a soron, azaz hozzáadnak metanolt és katalizátort, nyomás alá helyezik és hevítik, majd leejtik a nyomást 1 barra…
Kristálytiszta „rozé”
Ezek után indul a desztillációs szakasz, azaz tisztítási folyamat, hogy a legvégén a szabványnak megfelelően is biodízelnek hívhassuk. Újra felhevítik a glicerinnel ismét összekevert anyagot 230-240 Celsius-fok közé és rendkívül nagy energiafelhasználással 1 millibaros vákuumban párologtatják el a hatalmas lepárlótoronyban – egyszerre 60-70 tonnát.
Ami felesleges, szerencsére magasabb forráspontú a biodízelnél, az lefelé távozik, míg a glicerines biodízel gőz felfelé száll. És ahogy ebben az emelkedésben hűl az anyag, szépen válnak ki a feleslegek belőle. A kolonna tetejére aztán színtiszta biodízel-glicerin érkezik, melyet ismét folyékonnyá hűtenek (kondenzálnak).
A vízszerűen áttetsző keverékét egy másik ülepítőtartályba vezetik, ahol a glicerin és a biodízel is elbúcsúzik egymástól. Az itt keletkezett, 98 százalékos tisztaságú glicerint vegyipari alapanyagként értékesítik. (Bár tisztasága alapján mehetne kozmetikai alapanyagnak vagy állati takarmánynak is, de mivel használt sütőolajból, állati zsiradékokból és egyéb hulladékokból állítják elő, ez nem lehetséges.)
Ezután az áttetsző, halványsárga, „szőke” – szürkebaráthoz hasonlító – biodízelhez stabilizáló adalékot kevernek, hogy az élő anyag ne oxidálódjon, „romoljon” meg, amitől kellemes rozéra emlékeztető színt kap.
És kész
Mehet a csövekbe, és azokon keresztül irány Százhalombatta, a MOL finomítója. Vagy tartálykocsikba. A Rossi biodízelének legnagyobb felvásárlója a MOL (az olajtársaság ennek az üzemnek 25 százalékban tulajdonosa), melynek nem fedezi a biodízeligényét a komáromi üzem.
Igazán jó hatékonysággal dolgozik az üzem, a beérkező alapanyag 80-90 térfogatszázaléka jön ki biodízelként. A nyersanyagból bő egy nap alatt lesz biodízel – óránként 6-7 tonnát termel ki a rendszer. Egy adott pillanatban 150-200 tonna cirkulál a csövekben és tartályokban a patikatisztaságú üzemben.
A folyamat sokkal költségesebb a hagyományos dízelek gyártásánál. Arról beszélni azonban, hogy megéri-e, nem egyszerű, plusz nem is érdemes, hiszen túl az EU-s szabályoknál, illetve a környezetterhelés csökkentésénél, ezzel az újrahasznosítással például a használt sütőolaj és egyéb ipari melléktermékek gondozása is megoldódik.
Kedvem is lett jobban odafigyelni az otthon felhasznált sütőolaj leadására, főleg, hogy hallottam, ebben még bőven van tartalék, ugyanis azt az évente néhány száz tonnányi magyar lakossági alapanyagot nagyjából egy nap alatt átfuttatják a rendszeren Komáromban.
Fejlődni pedig van hova: bár az Európai Bizottság évtized elején publikált jelentése nem talált összefüggést a bioüzemanyagok iránti kereslet és az élelmiszerárak között, a döntéshozók továbbra is vonakodnak, pedig a jelenlegi 7 százalékos biodízel-tartalom technikailag emelhető lenne, ha nem is 100 százalékig.