Így vettünk menő használt autót Szlovákiából

Mindenkinek vannak fétisei. Ha autókról van szó, az enyém az, hogy legyen világos a belseje. Nem kicsit világos, nem félig világos, teljesen világos. Nem ilyen? Akkor nem kell, és kész. Lehet amúgy bármilyen jó vétel, az alapfeltétel teljesítése nélkül részemről minden lesz, csak üzlet nem. 

Hülyeség? Az bizony lehet. Annál is inkább, mert – csak így hasraütésre – tíz autóból legfeljebb egy-kettőnek lehet világos a belseje. Vagyis csak azért, mert ennyire beszűkült csőlátással ragaszkodom valamihez (ami ráadásul még kényes is), automatikusan, kapásból kizárom a piaci kínálat nyolcvan százalékát. Az nem kevés, ráadásul tudom én ezt fokozni is. Durván.

Mert ha bármilyen autót akarok venni, van még valami, amiből nem engedek a világos belsőn kívül: rengeteg extrának kell benne lennie. Lehetőleg pont azoknak, amelyekkel én rendelném meg a saját vadonatúj autómat. Hogy ez lehetetlen? Néha tényleg az, ezért a felszereltség tekintetében minimális kompromisszumot általában azért hajlandó vagyok vállalni. De csak minimálisat.

Csak kurkumasárga, csak benzines

Néhány éve kitaláltam, hogy kéne egy Arteon. Aki képes arra, hogy ennyire rákattanjon a világos belsőkre, az képes arra is, hogy egy Volkswagenre csorogjon a nyála. Néha történnek ilyen megmagyarázhatatlan dolgok. Sokáig nem voltunk olyan helyzetben, hogy akár használtan is megengedhessünk magunknak egy ilyen autót, aztán úgy alakultak a dolgok, hogy elérhetővé vált. Mivel hat évvel ezelőtt megvettük az amúgy minden igényünket kielégítő, tökéletesen megbízható, szeretett (és aztán fájó szívvel elengedett) Škodánkat, a csere minden volt, csak nem sürgős. Szóval nem egy Arteon kellett, hanem az Arteon.

A kívánságlista ennek megfelelően ezúttal már-már irreálisan hosszúra nyúlt. A világos belső, mint alapfeltétel mellett felmerült további igényként (nagyjából ebben a fontossági sorrendben)

• kurkumasárga fényezés (nem tehetek róla, valamiért már a sajtóképeken azonnal megfogott),
• erős benzinmotor DSG-vel,
• lehetőleg 50-80 ezer km,
• felszereltségként hátsó ülésfűtés (a gyerekek miatt),
• tolatókamera,
• digitális műszerfal,
• tetőablak,
• kormányfűtés,
• elektromos szélvédőfűtés.

Mivel világos belső eleve csak Elegance felszereltséghez volt rendelhető (a ráncfelvarrásig), a többi felszereltségi szint már a keresés legelején azonnal kihullott a rostán. Borítékolható volt, hogy ilyen elvárásokkal nem lesz könnyű menet a keresgélés, az is, hogy külföldön szintén nézelődni kell, de a Škoda miatt nem hajtott minket a tatár. Arra azért így sem számítottam, hogy ez a vadászat évekig fog tartani.

Viszonylag hamar világossá vált, hogy a kurkumasárga fényezés önmagában ugyan nem olyan ritka, de az is, hogy ehhez a külső színhez szinte mindenki a fekete belsőt választotta. Talán a kontraszt miatt, talán valami másért, ki tudja. Az első egy-két hónapban így sem izgultam, úgy voltam vele, csak várni kell, előbb-utóbb lesz kapás. De nem akart lenni. A Használtautó mellett minden létező nagy külföldi oldal keresési értesítőjét aktiváltam, de hiába, nem jött semmi. Heti rendszerességgel manuálisan is átpörgettem a kínálatot, így a saját szememmel is meggyőződhettem arról, azért nem kapok e-maileket, mert tényleg nincs olyan eladó autó, amilyet keresek.

Majdnem az, de mégsem

Fél év után kezdtem meginogni. Bővítettem a keresési paramétereket, hogy a bármilyen színű, világos belsős, a felszereltségi feltételeknek eleget tevő Arteonokat is lássam. Elég mellbevágó volt, hogy ilyenből sem volt sok: valamelyik felszereltség ebből, egy másik abból hiányzott. Hazudnék, ha azt mondanám, ezen a ponton nem csökkent egy kicsit az érdeklődésem a projekt iránt.

Aztán sok-sok hónap után beesett az első igazán érdekes hirdetés a Mobilén. Kurkumasárga pipa, nézzük a képeket, hoppá, világos belső is pipa! Hát tényleg létezik ilyen! Csakhogy ekkorra már kivettem a motorra és futásteljesítményre vonatkozó szűrőt is, így a többi adattal jött a feketeleves: nem benzines, hanem dízel, ráadásul több mint 150 ezer kilométeres futásteljesítménnyel.

Az ára nem volt rossz, az összes vágyott extrát is belekonfigurálták, de a kilométeróra állása borított mindent. A Škodában ekkor kevesebb mint 100 ezer kilométer volt, számunkra teljesen értelmetlen lett volna lecserélni egy sokkal többet futott, várhatóan jóval magasabb költségigényű autóra. A hirdetés amúgy lekerült két nap alatt, valakinek ezekkel a paraméterekkel is nagyon kellett.

A kisautó és a torta egy képen

Újabb teljesen eseménytelen hónapok következtek, már csak akkor lapozgattam a hirdetéseket, ha véletlenül eszembe jutott a dolog. Egy ilyen alkalommal az Aliexpress pont feldobott egy releváns terméket, gyorsan rendeltem is Kínából egy aranysárga, világos belsős Arteon játékautót – hogy legalább a gyereknek legyen mivel gurigáznia a nappali parkettáján. Csodálatos feleségem aztán gondoskodott róla, hogy ha rövid időre, de nekem is legyen egy sárga Arteonom, ilyen formájú csokitortát készíttetett a negyvenedik szülinapomra. Mondhatom, nem csak figyelmes, nagyon finom is volt!

Akarjuk mi ezt egyáltalán?

Az igazi viszont továbbra sem akart felbukkanni. A megingásaim soha nem látott méreteket öltöttek, már ott tartottam, hogy komolyan fontolóra vettünk egy németországi autót. Felszereltségben mindent tudott, csak éppen nem kurkumasárga volt, hanem fekete, erős helyett 1,5-ös benzinmotorral, 120 ezer futott kilométerrel. Mivel sokszor, túl sokszor merült fel az a gondolat, hogy tényleg akarjuk-e, hamar világossá vált, hogy nem. Elengedtük, amúgy is baromi messze volt.

Aztán már idén év elején, Magyarországon, ráadásul tőlünk alig pár kilométerre is felbukkant egy dán importból származó autó. A kilométer (60 ezer körül) végre rendben volt, de már megint csak 1.5 TSI, megint fekete, kormány- és szélvédőfűtés nélkül. Apropó, ezt a két tételt amúgy az évek során igazából el is engedtem, mint komoly elvárást, mert fel kell ismerni, ha valami egyszerűen túlmutat a reális lehetőségeken (még akkor is, ha a 150 ezer kilométeres dízelben ezek is benne voltak). A kormányfűtés amúgy is a legkönnyebb utólagos extrák közé tartozik, úgy voltam vele, majd legfeljebb utólag bekerül, mint pár évvel ezelőtt a Škodába.

Néhány hétig nézegettem a magyar hirdetést, amíg sikerült meggyőznöm magam arról, hogy jó, legalább nézzük meg, tetszik-e élőben. Pont addig vártam, hogy mire telefonáltam, már elvitték. Az univerzum nagy játékos, na.

Éééééés megtörtént

Ahogy a magyar hirdetés eltűnt, jött egy másik a Mobilén. Kurkumasárga volt, végre 280 lóerős motorral, de a belseje csak félig világos volt. A navigáció meg a kisebb, tetőablak nélkül. Ezen a ponton mégis annyira viszketett már a tenyerem, hogy kezdtem hajlani arra, fenébe a fétisemmel: hiába nem teljesült az alapfeltétel, elkezdődött az írásbeli egyezkedés az eladóval, hogy legalább az áralkut tudjuk le előre, mert ez a kocsi is a világ végén, a luxemburgi határnál volt. Maximálisan segítőkész és jó fej volt a kereskedő, minden létező papírt és igazolást átküldött, hogy ha elmennék odáig, mindennel tisztában legyek. Még azt sem hallgatta el, hogy az autó egyik oldalán volt kozmetikai jellegű fújás.

Ez lett volna az a bizonyos kompromisszumos félvilágos belső. Nem az igazi, de már majdnem azt mondtam, hogy együtt tudnék élni vele

Nagyon benne volt a pakliban, hogy ebből lesz valami, Szörényi kollégával legalábbis már kezdtük tervezgetni, hogyan kéne megcsinálni ezt a németországi karikát, hogy ő is megnézhessen valamit félúton. Gondoltam, indulás előtt azért rákeresek, árulnak-e éppen az Arteonhoz valami menő felnit a Marketplace-en, hogy ha tényleg minden rendben és már két autóval jövünk haza, hazahozatal után legyen mire feltenni a kereskedő által a raktárból előtúrt, szinte új nyári gumikat is. Beírtam a keresőbe, hogy Arteon felni, és akkor a találatok elején nem egy felni jelent meg, hanem az autó, amit addig kerestem, és közelebb volt, mint valaha gondoltam volna.

Korábban többször rákerestem a nagyobb országok Weltauto-kínálatára is, hátha a francia, olasz vagy bármilyen más hálózatban van olyan autó, amilyet keresek. Sose volt. Környező országok? Nem nagyon gondoltam rájuk, pedig kellett volna.

A Facebook által feldobott hirdetésben ott volt a kurkumasárga Arteon. 65 ezer kilométerrel, 280 lóerős 2.0 TSI-vel és összkerékhajtással. Lapozgatni kezdtem a képeket, és óriásit dobbant a szívem, amikor megláttam a teljesen világos belsőt. És ott volt a nagy navi. A tetőablak. A hátsó ülésfűtés. Azt hittem, álmodom. A kormány- és szélvédőfűtés hiányzott ugyan az extralistáról, de már nem is érdekelt, mert közben megakadt a szemem a hirdető nevén: magyar volt. Az autó helye pedig? Tőlünk kétórányira, Dunaszerdahelyen. Ilyen nincs, és mégis van.

Nem lehetett otthagyni

A többi már történelem. A Facebookra a helyi Weltauto-partner, a DS-CAR ritka segítőkész kapcsolattartója töltötte fel a hirdetést (hogy több embert érjen el), végig vele kommunikáltunk magyarul, de az autó első tulajdonosával sem lettek volna nyelvi problémák. Nem voltak titkok, mindent őszintén és nyíltan megbeszéltünk 160 kilométeres távolságból, azt is, hogy az autónak volt már korábbi sérülése, ami miatt ki kellett cserélni az első lökhárítót, a hűtőrácsot és a motorháztetőt. Hogy mi történt, azt szerencsére fedélzeti kamera is rögzítette, a felvételt pedig megkaptam: egy szemből érkező, dobozos furgonról menet közben leszakadt a bal hátsó kerék, pont telibe találva a rosszkor rossz helyen lévő Arteont.

Minden alkatrészt gyárira cseréltek márkaszervizben, ezt az alvázszám alapján hozzáférhető kártörténeti jelentés is igazolta. Biztosan léteznek karc- és sérülésmentes autók ilyen futásteljesítménnyel, csak elég ritkák, a Škodát például annak tudatában vettük meg anno, hogy még ezer kilométert sem futott, amikor az első tulaj leparkolt az ovinál, egy másik szülő pedig beletolatott a jobb első sárvédőjébe. Ilyesmik előfordulnak, egy ilyen incidens miatt nem érdemes otthagyni egy különben jó autót.

Ugye, hogy ez a TÖKÉLETES – ha teljesen világos, minden jobb!

Márpedig ez nem csak jónak tűnt, Tiborék állapotfelmérése is igazolta, hogy valóban az. Értek az autókhoz, vettem is már párat, de ebben a konkrét esetben nem akartam, hogy a felfoghatatlanul hosszú keresés miatti esetleges elfogultságom miatt ne lássak meg olyat, amit észre kellene vennem, ezért fel sem merült, hogy nálam sokkal tapasztaltabb szakember nélkül menjek el megnézni az autót. Aztán úgy alakult, hogy egy rosszkor jött betegség miatt én nem is tudtam menni a megbeszélt időpontban, de azzal nyugtattam magam, hogy nem baj, ha esetleg kiderül, hogy nem jó a kocsi, nem fog annyira vérezni érte a szívem.

A felmérés során majdnem száz kép készült az autóról, ezek mindegyikét megkaptam egy részletes jegyzőkönyv kíséretében, amely a rétegvastagsági értékeket, illetve a próbaút tapasztalatait is összegezte. A digitális szervizkönyv összes bejegyzését is megmutatták, mondjuk ez nem volt nehéz, mert az autót végig helyben szervizelték, az előző tulaj még közvetlenül az eladás előtt is elköltött ezer eurót a vízpumpa javítására. Semmi olyasmi nem derült ki, ami az autó megvásárlása ellen szólt volna, csak egy dologgal volt baj: az árával.

Sikerült az alku

Egy jó autó általában drága. Ez sem volt kivétel. A félvilágos belsejű német Arteon Magyarországról lealkudott ára hatezer euróval volt kedvezőbb, mint a szlovák hirdetésben szereplő irányár, ami azért komoly tétel, ekkora különbségre nem lehet csak úgy vállat rántani.

Ahogy az eladói oldal, úgy én is igyekeztem végig transzparens lenni: egy pillanatig sem csináltam titkot abból, hogy a teljesen világos belső megér nekünk egy jelentősebb felárat, de azért észszerű keretek között. Az általunk tett végső ajánlat háromezer euróval volt magasabb a németországi Arteon áránál, ez a valamivel kevesebb futott kilométerre, a világos belsőre és a jobb felszereltségre tekintettel számunkra reálisnak és vállalhatónak tűnt.

Azzal az összeggel, ami a végső ajánlatunkban szerepelt, így is elmentünk az autóvásárlásra szánt legeslegvégső határunkig. Egy pár napig aztán úgy nézett ki, hogy nem sikerül megegyezni, szomorkodtam is emiatt eleget, és amikor már nem is számítottunk rá, jött a telefon, hogy a tulajdonos mégis elfogadta az ajánlatot. Óriási megkönnyebbülés volt, már csak a fizetés, papírozás és a hazahozatal volt hátra.

Kalandos hazaút

A környék egyik legnagyobb és legismertebb kereskedése bonyolította le az eladást, így a bizalommal nem lehetett gond, a fizetés ennek megfelelően előre, átutalással történt. Az összeget fintech-szolgáltatások használatával szinte ingyen váltogattam át apránként euróra, majd az utalást is költségmentesen intéztem az egyik eurós számlámról. Érdemes ezekben a lehetőségekben elmélyülni, mert százezreket lehet spórolni.

Az autó tökéletes műszaki állapotára tekintettel fel sem merülhetett, hogy nem saját lábon hozom haza, Dunaszerdahelyig pár ezer forintért vonattal jutottam el. Pozsonyban lekéstem ugyan a csatlakozást, de csak egy órát kellett várni a következő vonatra, nem volt nagy ügy. Az állomásra kijöttek elém a kereskedésből, ami elég jól jött, mert amint leszálltam Dunaszerdahelyen, leszakadt az ég. A papírmunkát gyorsan elintéztük, átnéztem, hogy a honosításhoz szükséges összes okmány megvan-e, és baromi furcsa, de csak ezután néztem és tapogattam meg először élőben az autót, amit olyan sokáig kerestem, és ami ekkor már több napja ki volt fizetve. De annyi előzetes információ birtokába jutottam távolról is, hogy nem érhetett meglepetés – nem is ért.

…legalábbis hazáig. Épp azon elmélkedtem, hogy mennyire sima és zökkenőmentes volt az út (az eredeti szlovák rendszám maradt erre az egyetlen napra az autón, ha megállítottak volna, az adásvételit és a rendszámot is tartalmazó szlovák okmányokat mutatom meg), amikor a városunk határában, egy körforgalomból kifelé megállt alattam a kocsi. Semmi hibaüzenet, a műszerfal sem változott karácsonyfává, rögtön gyanakodni is kezdtem valamire.

Tankolj időben!

Közben persze égtem, mint a rongy: megjött a szlovák rendszámos hülyegyerek a csilivili kocsijával, aztán mit csinál, áll vészvillogóval a padkán. A lúzer. Kitartóan és folyamatosan próbálkoztam, sikerült is annyiszor újraindítanom a motort, hogy araszolva, kis lépésekkel eljutottam a 200 méterre lévő benzinkútig. Másfél méter hiányzott, hogy egy sokadik újraindítással a kútoszlop mellé is beálljak, ez már nem jött össze, egy kicsit meg kellett tolni. Szánakozva kérdezte a benzinkutas (a szlovák rendszámos hülyegyerektől), hogy mi van, kifogyott a benzin? Amire csak annyit tudtam válaszolni, hogy elvileg nem, mert még 30 kilométer hatótávolságot ír a fedélzeti számítógép, gyakorlatilag viszont valószínűleg igen, szóval töltsünk csak bele egypár litert, hátha elindul. Elindult.

Elfelejtettek szólni, én meg tapasztalat híján nem tudhattam róla, hogy az Arteonok egyik típushibája az üzemanyagszint-jelző pontatlansága. Fórumbejegyzések tömegét találtam még aznap este pórul járt tulajdonosok történeteivel, akik szintén úgy hitték, hogy van még 30-40 kilométerre elegendő üzemanyaguk, aztán mehetett értük a tréler az autópályára. Meséltem később a sztorit az első tulajnak is, aki megállapította, hogy nagy mázlista vagyok, mert érte kétszer is tréler ment: a rekordja 32 kilométer volt, mármint a műszerfal írta azt, hogy ennyit tudna még menni, miközben üres volt a tank. Tessék, máris faragtam belőle kettőt.

Ha csak három kilométerrel hamarabb áll meg alattam, értem is jöhetett volna egy tréler az M0-sra, amit akár meg is béníthattam volna. Nem tudom ezt másképp értelmezni, csak úgy, hogy az autó részéről oltári nagy jófejséggel kezdődött ez a kapcsolat, mintegy szépen keretbe foglalva az elmúlt pár év történéseit.

Akármi is lesz ezután, az elég valószínű, hogy ennél jobb autónk már nem lesz a villanyautók hatalomátvételéig. A fűthető kormány amúgy már benne is van, nyilván a legjobban időzítve, mert most pár hónapig inkább hűthetőre lenne szükség. Tiszta szerencse, hogy az Arteonhoz nincs ilyen opció, különben az is rajta lett volna a kívánságlistán…

Egy betegség, amelyet nagyon nehéz felismerni

A változatos tünetek miatt nehezen azonosítható, de a…