Modenában könnyű eltévedni, az utcák jelentős része egyirányú, és ha túlmentél, nagy kört kell tenned, hogy visszajuss a célpontod felé. Amikor először jártam arra a Ferrari Romával, már csak azért is kavarogtam kicsit, mert a drága sportkocsival közlekedni a helyi sofőrös Pandák között nem egy álom. És itt mindenkiben benne van a menni akarás, ha Ferrarit látnak, az csak olaj a tűzre. Enzo Ferrari szülővárosába érkeztem, a lehető legjobb autóval, ahová tartok, az pedig első otthona.
Autózhattam pár órát egy Romával Észak-Olaszországban, muszáj volt elmennem a modenai múzeumhoz
Ez viszont még nem az a nap, amikor be is megyek, de a tiszteletkör jár az öregnek és nekem, ha már Észak-Olaszországban járhatok egy Ferraival, ez kötelező kör. Bennem ott a büszkeség, bárki bármit mond, ennél szebb autós pillanatom aligha volt még. A Roma nálam alapvetően is betalált, ezen a vidéken pedig óriási élmény autózni vele, itt érezni csak igazán, miről szól az ágaskodó lovacska.
Modenában érdemes kezdeni
A Ferrari központja Maranellóban van, de nem volt ez így mindig. Enzo Ferrari Modenában született és a családi ház, valamint apja, Alfredo Ferrari műhelye is itt állt. Mivel rengeteg részletről lesz szó később, így most ugorjunk egy kicsit az időben oda, hogy 1943-ban átköltöztette már saját műhelyét főként a háború miatt, de közrejátszott az is, hogy nagyobb területre volt szüksége. Így került a főhadiszállás alig 20 kilométerrel odébb, Maranellóba.
Itt születess Enzo Ferrari és itt kezdte el a saját versenyautóinak szerelését és saját autóinak építését
Az eredeti épületet azonban nem érte súlyos kár, ma is áll, és talán jobb állapotban van, mint valaha. A Ferrari tulajdona és a márka életének fontos mérföldköve, ki is hozták belőle, amit lehetett. A modenai múzeum két részből áll, egyik az öreg, L alakú épület, a másik pedig egy új sátortetős kiállító terem. A régi épület nagy része eredeti, annyira, hogy az emeletre az a lépcső vezet, amit maga Enzo lábai koptattak, ezt ugyanis nem újították fel, nem is lehet rálépni, hogy minél tovább megmaradjon.
Talán érdemes az egész túrát itt kezdeni, mert itt tényleg a kezdetektől tudhatunk meg mindent Enzo Ferrariról és a versenyistállóról, sportautó márkáról, amit felépített. Hogy a lovacska valójában egy repülőgépen feszített eredetileg és Enzo Ferrari szerencsehozó kabalaként kapta egy első világháborús pilóta édesanyjától 1923-ban. Az akkor még Alfa Romeoval versenyző Enzo ezt használta fel, sárga alapra helyezte, ami Modena város színe, felé pedig az olasz trikolor is felkerült.
A régi épületben a legfontosabb modellek motorjait is meg lehet nézni
Ezért sárga az új épület sátorteteje is, magasan az égből is tisztán látszik. Az új épület hatalmas és tiszta, nem zsúfolt, minden fehér, néhol piros, a színfoltok bent leginkább azok a csodálatos autók, amiket aktuálisan kiállítanak. Bár ez egy múzeum, úgy érdemes rá gondolni, mint egy antikváriumra; a kínálat folyamatosan változik. Ez egy élő hely, kétszer voltam alig egy hónap eltéréssel és csak a kiállított autók egy része egyezett.
Ez a kiállítás a Game Changers nevet kapta, és az a pár állandó, vagy hosszú távon kihelyezett autó valóban mérföldkő a Ferrari életében. A csarnok egyik felében most az összkerékhajtású modellek uralkodnak, mint az FF, vagy az új Purosangue, köztük pedig az a 70-es évekből származó prototípus, amivel a Ferrari megkezdte a négykerék-hajtás fejlesztését.
Ez a tanulmányautó a 70-es évek elején készült
Ritka idegen látvány a 408 4RM félig csupasz váza, még az arányai sem az igaziak, de főként a motor van benne furcsa helyen. A 4,0 literes 300 lóerős V8-as a hátsó tengely elé került, de az autó hossztengelyéhez képest jobb oldalra tolva hosszában. Ha bent ül a pilóta – csak neki van ülése – akkor rendben van az egyensúly, minden további szempontból nagyon különös. 11 különböző fejlesztést védetett le a Ferrari ezzel a prototípussal, így mindenképp fontos darab.
Kétségtelen, hogy a versenyautók és a csúcs sportautók adják a Ferrari esszenciáját, így itt is a 288 GTO, az Enzo alapú FXX és az első középmotoros V12-es, a 365 GT4 BB (Boxer Berlinetta) a sztár. Azonban maga Enzo Ferrari sem szeretett a legélesebb autóival közlekedni a hátköznapokban, a GT-ket, 2+2-es sportkupékat szerette, és mivel itt, Modenában főként róla van szó, a kiállítás nagyjából fele GT autókból áll.
A 250 GT Cabriolet fehérben, vörös belsővel végtelenül ízléses összeállítás
A 250-es sorozat csodálatos darabjai fogadtak, amikor először jártam a múzeumban. Colombo V12-es motorral szerelt kupé és kabrió állt egymásnak merőlegesen forgatva – az állványokat úgy forgatják, ahogy akarják – mögöttük pedig az a 400i, ami talán a leggyűlöltebb formájú Ferrari, pedig önmagában (és szerintem a Ferrarik között is) irdatlanul dögös vonású autó. Az alumínium karosszériát itt mintha vonalzóval rajzolták volna, maga a 80-as évek.
Van itt filmvetítés időnként, lehet olvasni az autókról, de én inkább azt ajánlom, hogy minél inkább próbáljatok meg elveszni ezeknek a gyönyörű autóknak a részleteiben. Második látogatásomkor én egy 275 GTB-től nem tudtam szabadulni, a sárga fényezés és a fűzött Borrani felnik, meg a fa kormány egyszerűen marasztaló.
Önmagában, de főleg a többi Ferrari között elég idegen, viszont oltári jó forma így is
Ez egy durván 1,5 órás program, ha elsütünk egy ristrettót is a bárban és csorgatjuk a nyálunkat az ajándékboltban, akkor 2, és ez pont jó, mert a maranellói múzeum még legalább ennyi. Busz visz át innen és vissza is hoz, a kombinált jegy 33 euró felnőtteknek, amin most mondom, hogy nem érdemes gondolkodni, hogy megéri-e.
Irány Maranello!
Míg a modenai múzeum Enzóról és főként az utcai autókról szól, Maranelloban a motorsport uralkodik. Már maga a város is pezseg, szinte vörösen izzik, a körforgalmak közepén ló szobrok ágaskodnak, a Ferrari embléma rengeteg helyen visszaköszön és nagyon sokan járnak pirosban, műszakváltáskor pedig szinte mindenki, amikor a munkások elindulnak haza a gyárból. Már csak ott lenni is óriási élmény, elmenni a gyár ikonikus kapuja előtt, vagy akár megállni egy fotóra. Ezzel csak óvatosan, mert egyáltalán nem tolerálják a biztonsági őrök a turistákat, hiszen ez még mindig egy működő bejárat.
Maranello a Ferrari főhadiszállása, innen indultam a Romával és ide is érkeztem, a múzeum innen pár perc sétányira van csak
Maga a múzeum nem egy látványos épület, de annál érdekesebb lesz bent. A sor az emeleten kezdődik egy olyan autóval, ami előtt azonnal térdre illik borulni. Ez a 250 Le Mans, amiből 1963-tól kezdve 100 darabnak kellett volna elkészülnie homologizációs célból, de 32-nél nem jutottak tovább. A modellel 1965-ben Masten Gregory és Jochen Rindt megnyerte a 24 órás Le Mans-i versenyt, de a második autó is ilyen volt Pierre Dumay-al a volán mögött. A komplett autó mellett pedig ott fekszik a csupasz alumínium karosszéria is, ami még lenyűgözőbb.
32 darab készült a 250 Le Mans-ból, ez pedig egy csupasz alumínium váz
Mellette egy mai modell, a 812 Superfast fogad hasonló összeállításban, a komplett és a csupasz autó pedig tökéletesen mutatja azt a szellemiséget, ami a mai napig ott rejtőzik a Ferrari modellekben. Ez a hely amolyan Ferrari Hall of Fame, az összes fontos csúcsmodell felsorakozik. Sorban az első szupersportautóval kezdünk, a 400 lóerős 288 GTO-val, aminek négy alsó lámpájától ritka kegyetlen kiállása van. Mellette minden idők legjellegzetesebb Ferrarija, az F40 pózol, vele szemben pedig a már Forma 1-es eredetű F130B kódjelú V12-es motorral szerelt F50 sárga fényezéssel. Az itt kiállított autók jelentős része magántulajdon, mindegyik másé, csak időszakosan vannak a múzeumban, ezért is változik folyton a kiállítás.
Ilyen egy autóőrült szent helye, 288 GTO és F40 egy helyen
Következő terem Enzo, LaFerrari, a LaFerrari alapjaira épült FXX-K Evo, amiből alig 40 darab készült csupán. Ebből olyan kiválasztott ügyfelek vásárolhattak, akiknek minimum 40 Ferrari állt a garázsukban, és ebből 5-nek az utóbbi 5 év legfrissebb modelljeinek kellett lennie. Idegenvezetőnk azt is elárulta, volt olyan ügyfél, akinek kérelmét 39 darabos Ferrari gyűjteményével elutasították, de két év múlva, mire bevásárolt a szükséges új modellekből is, visszatérhetett az FXX-K-ért.
Ezek az FXX sorozatú Ferrarik még arra sem jók, hogy az ember villogjon velük bárhol. Csak azokon a zártkörű pályanapokon használhatóak, amit a Ferrari szervez az ügyfeleknek, így ez egy meglehetősen exkluzív társaság. De még egy ilyen FXX-K sem annyira exkluzív, mint a következő teremben pihenő P80/C, ami a legutóbbi olyan Ferrari, amiből ez az egyetlen darab készült.
A P80/C-ből nincs másik, és annyira titkos, hogy az adattáblájára sem írják ki, mit tud
Tulajdonosa időről időre a múzeum őrzésére bízza és kiállíthatják, de annyira titkos a műszaki tartalma és a képességei, hogy a saját kis táblája teljesen üres. Még a múzeumban dolgozók sem tudják, mire képes, alig egy maroknyi fejlesztő és a tulajdonos tudja a pontos adatokat. Annyi biztos, hogy az alapjait a 288 GT3 versenyautó adta, de a vázszerkezeten és a motoron is módosítottak. Kétféle beltere van, kiállításokra kék bőrüléseket és hagyományos kormányt kap, egyébként pedig Formula versenyautó kormánya és homologizált versenyülései vannak. Természetesen a külső is teljesen egyedi tervezés.
A legfontosabb versenyautók
Érdekes látni a nagy sztárokat is közelről, de mielőtt odaérnénk, meg kell állnunk a Ferrari Le Mans-i próbálkozásánál is, mert az idei visszatérés előtt pár évvel is lett volna erre igény. Még az autó is elkészült hozzá, itt áll a múzeumban nyakig álcafóliában, mert ezt a puskát sosem süthették el. Az FIA épp akkor változtatott a kritériumokon, amikor rajtoz állhatott volna, de annak már nem felelt meg, így polcra került. Az idei visszatérés a 499P-vel viszont nagyot szól, ha nem olvastátok volna, 58 év után állt rajthoz újra a Ferrari, és meg is nyerte a 100. Le Mans-i 24 órást.
Egy korábbi Le Mans prototípusautó is megnézhető közelről
A Forma-1-es hősök csarnoka egy igazi templom azoknak, akik követik a motorsportot. Gilles Villeneuve világbajnoki autójától kezdve Schumacher összes világbajnoki autója is itt áll. A falon pedig a korábbi versenyzők, Ascari, Fangio, Hawthorn, Lauda… Mindenki autója csak kicsiben fért be ide, de itt az összes a kezdetektől a legmodernebbig, felette az összes serleg és díj. Mondom, ez egy szentély, ahol a motorsport rajongóknak meg kell tenni a tiszteletkört legalább egyszer az életben.
Csak állok tátott szájjal és bámulok fel a plafonig érő serleg halmazra, amikor tovább taszítanak, mert szorít az idő. Majdnem megbotlok az ajtókitámasztóban, ami persze egy hatdugattyús Ferrari féknyereg (mi más?) és haladunk tovább a záró szekcióba.
A Forma 1 bajnokoknak külön csarnokot szenteltek, fantasztikus hely tele relikviával!
Eddig szinte minden autó vörös volt, amit láttunk, most viszont egy szokatlanul kék, és egészen apró roadsterbe botlom. Ez a 340 MM, ami az 1953-as Mille Migliára épült, és ami meg is nyerte azt megfutva az addigi átlagsebességi rekordot is, ami 142 km/h. Tényleg alig nagyobb, mint egy kád, de az orrában egy 4,1 literes 280 lóerős V12-es motor dolgozik, amiről így már könnyen hihető, hogy 282 km/ra tudta gyorsítani ezt az apróságot.
Inkább a motorsportra koncentrál a maranellói mózeum, ez a 340 MM Mille Miglia győztes
Minden eddig látott autó közül talán az a 286 SP a legijesztőbb, ami a kiállítás legvégén várt. Ez az autó még kisebb a 340 MM-nél, az SP itt a Sports Prototype szériára utal, de ellentétben elődeivel, a 196 SP-vel és a 246 SP-vel, ezzel az autóval sosem versenyeztek. 2,9 literes V8-as motorja 260 lóerőt tudott, a benzint viszont két tartályban vitte magával, amiket egy jókora csővel kellett összekötni pont a pilóta lábai alatt átvezetve. Ezzel a motorral életveszélyesnek bizonyult a vezetése, így nyugdíjazták, utódai kisebb, 2,4 literes motorral jutottak el éles versenyekig.
Sosem versenyzett, túl veszélyes volt a 286 SP
Felfoghatatlanul intenzív túra a két Ferrari múzeum, de hihetetlenül óriási élmény. Nem hogy a fülemen fröcskölt az adrenalin, de még a fejem búbján is. A legjobb az egészben, hogy minden emberközeli, semmi nincs kordonok mögé zárva, akár meg is érinthetném mindegyiket, rajtam múlik, de nyilván nem teszem. Ha valaki ezek után úgy érezné, hogy most azonnal nagyon vezetnie kell egy bármilyen Ferrarit nem hibáztatom, csak tessék. A parkoló mellett 110 eurótól kezdődnek a tesztvezetési lehetőségek.
Rengeteg fotó van még a galériában, így ha eddig eljutottál, az olvasásban, levezetésként kattintsd végig:
