Nemrég eljutottam Japánba, az új Suzuki Swift bemutatójára. A vélhetően egészen új konstrukciójú, soros háromhengeres motorra váltó kisautó megtekintése és a Suzuki hamamacui központjában működő, később részletesen bemutatandó múzeum meglátogatása kapcsán sokat utaztunk vasúton, metrón, buszon és taxival a számomra varázserővel bíró, távoli és egzotikus országban.
14 125 sziget
Japánnak öt fő (Hokkajdo, Honsu, Kijusu, Sikoku, Okinava) és 14 120 egyéb szigete van a kormányzati újraszámolás óta. A kerekítve 378 ezer négyzetkilométeres ország nagy része hegyvidék és vulkanikus terület, nehezen vagy egyáltalán nem lakható vidék.
Jelenleg nagyjából 125 millió ember zsúfolódik össze a szigetország maradék területén, emiatt a japán településeken irritálóan közel épülhetnek egymáshoz a házak és a nagyvárosokban rengeteg beton magasház is látható az 1970-es-80-as évekből.
125 millió ember, létfontosságú vasút
Nincs más megoldás a lakhatásra, mert annyira kevés a hely és az erősen elöregedő népesség fogyása ellenére sok a lakos. Csak az önálló prefektúrát, megyeként-tartományként felfogható közigazgatási egységet alkotó Tokióban 14 millió ember zsúfolódik össze 2194 négyzetkilométeren, amivel 6410 ember jut egy négyzetkilométerre. Budapestre népsűrűsége a KSH adata szerint ennek fele, 3292,6 fő/négyzetkilométer.
Ezt az embertömeget nem lehet közúton mozgatni, Tokió és Japán életben tartásában is létfontosságú a fejlett vasúthálózat. A fővárosban csak metróból 13 vonal van, ezeket betűk jelölik A és Z között, az állomások a nevük mellett számokat is kapnak, például a Simbasi állomás az A10. Még a ki- és bejárati kapuknak is van számuk a könnyebb azonosítás érdekében.
A metrók színe feltűnik az adott vonalon futó metrókocsikon is, hogy megkönnyítsék a boldogulást. De mivel egy peronra többféle vasúti jármű is érkezhet, például a JR, a Japan Rail más vasúttársaságok szerelvényeit metrók válthatják ugyanazon az állomáson, a közlekedés figyelmet és tervezést igényel.
Kell a cash
Nagyobb gond, hogy a jegyautomaták nem fogadták el a bank- és hitelkártyámat, csak jegyirodában tudtam bankkártyával jegyeket venni. Tehát készpénzt kell váltani, legalább pár ezer jent, most egy jen 2 Ft 50 fillért ér.
Japánt behálózza a sinkanszenek hálózata. A sin kan szen jelentése új fővonal, nekem az N700A járműgeneráció kényelmét és gyorsaságát volt módom élvezni. Utazás közben a legnagyobb sebesség, amit a telefonos alkalmazásban láttam, 287 km/óra volt.
Többnyire rezzenéstelen és eseménytelen a száguldás, kivéve, amikor megjön szemből is egy szupervonat és a menetszelük hirtelen billent egyet a kocsiszekrényen.
Az állomások jó részén, bár nem mindenhol, automatikusan záródó kapuk óvják a sínre esésétől az embereket. Az óvatos japánok ki is írják, hogy a vasúti pálya felé lejtő peron miatt a babakocsikat és kerekesszékeket a sínekkel párhuzamosan parkoljuk le és rögzítsük is.
Ha a tervezettnél tovább utaznál, a kijáratnál a szelíden bezáródó, kis erővel eltolható félsorompók jelzik a viteldíj-kiegyenlítés szükségességét. Ráfizetni az állomásirodában lehet, ami éppúgy megtalálható az összes metró- és vasútállomáson, mint a nyilvános illemhely. A vécék ingyenesek, ennek ellenére tiszták, a japán vécékultúra teljes joggal legendás.
Klotyóparadicsom, műzajjal
Nem sok helyen jártam Japánon belül, de a meglátogatott nagyvárosokban áldásos vécéhelyzettel találkoztam. A turizmusból profitáló kisebb-nagyobb magyar települések sokat tanulhatnának ebből.
Közterületi vécék terén paradicsomi állapotok uralkodnak, szinte mindenütt találsz a közelben egy tiszta és még csak nem is fizetős klotyót. A toalettkultúra és az emberi méltóság tisztelete odáig terjed, hogy a nyilvános vécék kabinos szekciójában a szellentéshangokat elfedő műhangot lehet generálni! A privacy (magánszféra) gombot megnyomva vécéöblítés zajai érkezik a hangszórókból, aminek a hangerejét még szabályozni is lehet. Ez ugyanolyan japán sajátosság, mint a csikkelnyomó gépezet, amely a cigarettavéget hengerek közé préselve oltja el a parazsat.
Nagyjából 80 és 300 ezer forintnyi jenért láttam egy tokiói műszaki áruházban a mesebeli japán vécéülőkéket. Az alapcsomagban fűtés van, meleg vizes ülepmosás szabályozható erősségű vízsugárral és átválthatunk fenékzuhanyra, szintén több fokozatban.
Viszont az ülőkék egy része, a laptopokkal ellentétben, csak 110 volttal működik, az itthoni elektromos hálózatra átalakítás nélkül csatlakoztatható készségek drágábbak lehetnek, amire szakmánk nagyja, Boros Jenő figyelmeztetett. A fejlettebb készségek képesek automatikusan fel- és visszahajtani az ülőkét, bár ennek működésmódját az eladó sajnos csak japánul tudta kifejteni, ami nem volt közös nyelvi platform.
Az angolt még a vendéglátásban dolgozók zöme sem beszéli, viszont nagy meglepetésemre németül megszólított egy úr a hamamacui pályaudvaron, mert németnek nézett és örömmel gyakorolta velem a nyelvet.
Tokió városképe nem szép abban az értelemben, ahogy Budapest vagy a K und K monarchia más települései szépek. Eleve nagyon kevés régi épület élte túl a gyújtóbombákat a második világháború végén.
1945-ben a Szövetségesek az Operation Meetinghouse végrehajtása során az első bombákkal a tűzoltó infrastruktúrát rombolták le és a lángokkal jól láthatóan megjelölték az elpusztítandó területet.
A következő hullámban érkező, gázolajat, napalmot és fehér foszfort tartalmazó gyújtóbombákkal a B-29 Superfortress repülőgépekkel az amerikai légierő módszeresen felperzselte a város jelentős részét, amiben ismét elpusztult a japán főváros nagy része, két évtizeddel az 1923-as földrengést követő tűzvészek után.
A szárazföldön megszenesedő és a menedéket ígérő folyókban megfulladó, onnan a Csendes-óceánba sodródó, nagyrészt polgári áldozatok számáról csak becslések vannak, 90-100 ezertől felfelé.
Nincs hely megőrizni a veterán autókat
Japánban a helyszűke és a magas ingatlanárak miatt nemigen jellemző, hogy otthon vagy a nyaralóhoz épített garázsban kiélhetné bárki is a veterán autók iránti rajongását. A helyszűke miatt nagyon kevés youngtimer megtartására van lehetőség, én tíz nap alatt összesen egy S123-as Mercedes kombit és egy esküvőhelyszínre leparkolt, Jaguar Daimler luxuslimuzint láttam, mindkettőt Tokióban. Egyszerűen nincs helye a legtöbb embernek az idős autók iránti vonzalom kiteljesítésére.
Rengeteg lakóingatlanban csak könnyű autóknak van helye, ezek a kei vagy keidzsidosa kisautók. Magánautóként sárga alapon fekete karakterekkel nyomott rendszámuk van, a haszonjárművek rendszáma fekete alapon sárga.
Ebben a műfajban a Suzuki a legerősebb szereplő, személyautóban és könnyű áruszállítóban is. A Spacia egyterű az egyik legfontosabb modell, amely emblémacserével Mazda Falirt Wagon néven is kapható de a sportverzióban is megvehető Alto szintén egy meghatározó kiskocsi. A japán márkák egy részének is a Suzuki gyártja a mini teherautókat és városi autókat.
Kei carok mindenütt
Érdemes bekukkantani egy-egy kei autó alá, mert a legtöbb sima orr keresztmotoros és elöl hajt, de egy-egy hátsókerék-hajtásúval is találkozni közülük. A régebbiek közül a Honda Vamos és a Vamos Hobio mikroegyterű hajtotta a hátsó vagy mind a négy kerekét, az utolsó hátsókerekes mohikán egy középmotoros mikrosportautó volt, a Honda S660. A kei sportautók között egy roadster is van a Daihatsu Copennel, amelynek új generációját tanulmányautóként már láthattuk a Tokiói Autószalonon.
Japánban a szabályok tisztelete áthatja a társadalom egészét. Ez vonatkozik az autós közlekedésre is, nem látni a sávok között cikázó kamikázékat se négy, se két keréken, a gyorshajtás sem jellemző.
Taxiban láttam ugyan 75-82-es sebességet, de nem azért, mert a fehér kesztyűben vezető sofőr néni vagy gépkocsivezető-bácsi megvadult. Ez a tempó adta magát a Tokiót átszelő soksávos főutakon, amelyek többsávos felüljárókkal hálózzák be a várost.
Jó volt taxizni
Taxizni nagy élmény Tokióban, Főleg, ha számítasz arra a figyelmességre, hogy a sofőr a mechanikus távnyitással kitárja a beszálláshoz a bal hátsó ajtót. A rutintalan turistát hasba vághatja az előzékeny gesztus, bár a távnyitású ajtóra matrica figyelmezteti az óvatlan külföldieket.
Ahhoz képest, hogy az általam ismert magyar településeken és Budapesten is mennyire drága a taxizás, Tokióban nem kiugróan drágább így utazni, pláne nem a szolgáltatási színvonalhoz képest.
Az utastéri képernyőn futó videó reklámostul kikapcsolható, a taxik makulátlanul tiszták kívül-belül, a sofőr fehér kesztyűben tekeri a volánt, nem vág be az ablakon a huzat, biztosan van telefontöltő a fedélzeten. Egyszerűen elképzelhetetlen egy pecsétes neccatlétában magántaxizó előember, aki a dekket eldobva, a kocsiban engedi ki az utolsó füstfelhőt. A cérnakesztyűhöz taxitársaságonként egységes uniformis dukál, a pedáns tisztaság az utasok iránti nagyrabecsülést hangsúlyozza.
Csupa Toyota
Teljesen kikopott a személyfuvarozásból a Nissan Cedric, a taxik nagy része a merev tengelyes hátsó kerekeit hajtó Toyota Crown. A másik felük a speciálisan személyszállításra kifejlesztett Toyota JPN Taxi, amelynek hátsó utasterébe kerekesszékkel is be lehet gördülni az elektromos működésű hátsó tolóajtót kinyitva. A biztonsági övek meglelését LED-fény segíti, a nagy ablakokon át jólesik kibámulni városnéző talpalás után.
A formailag a londoni taxikat követő batár teljes hibrid hajtású, de akárcsak ősibb kollégája, benzin helyett LPG-vel avagy autógázzal működik benne az ezerötös benzines szívómotor, mert így kisebb a környezetszennyezés és olcsóbb az üzemeltetés. A literenként 420 Ft körüli benzinár nem vágja földhöz az ottani autósokat, és a dugók nem vészesek ahhoz képest, ami néha Budapesten adódik.
Annyi előzékenység fejében a vendégtől elvárható, hogy ne a vezető mellé huppanjon be, hanem hátra. Ha háromnál többen taxiznak együtt, illendőbb még egy kocsit leinteni, mint belemászni a sofőr személyes terébe, de többször előfordult, hogy japán kísérőnk inkább előre ült, hogy ne szorongjunk hárman hátul és a sofőr zokszó vagy pofavágás nélkül fogadta.
Ilyesféle inzultus alig volna elképzelhető abban az országban, ahol az érkező vonatra, metróra várók is pedánsan sorba állnak, a felfestett csíkok közül abban a sávban várakozva, ami az úti céljuknak megfelel.