Családommal körülbelül 7 hónapra Katmanduba költöztünk úgy, hogy már nem először vagyunk itt. Magam ötödik alkalommal utaztam ide, korábban turistás intervallumokban jöttünk Nepálba, tehát nagyjából két hétre. Több ismerősöm adott visszajelzést a bevezető katmandui cikkem után, hogy – minimum – nem jött meg a kedve a térségbe utazni. Most megpróbálom visszabillenteni a mérleg nyelvét, hiszen rengeteg élményt ad az ittlét. Továbbra is nagyon erősen szubjektív élménybeszámoló következik – írja vendégszerzőnk, Fábián László, a Sport Auto magazin főszerkesztője Nepálból.
Az első benyomás rögtön a repülőgépen történik, ahol szép időben csodás látvány tárul elénk – az ideálisan 10, de akár 15 órás utazás végén: a Himalája gerincei, csúcsai a felhők fölé nyúlva vonják el a figyelmet az égetően csípős ételtől, melyet a felszolgálnak a fedélzeten. Az utasok rendre próbálják megfejteni, vajon melyik lehet a legmagasabb, a Csomolungma – egyesek százszázalékosan és büszkén tudják is. Biztosak mégsem lehettünk, mert a kupacból nem ugrott ki egyik sem nagyon, ráadásul a perspektíva is bezavarhat. De mindegy is, az összkép egyszerűen csodálatos, lenyűgöző.
Egyébként cégek szakosodtak 50 percen-1 órán át tartó repülésekre, dedikáltan a Himalája megtekintésére. Ez 250 amerikai dollárba kerül fejenként és mindkét oldalról megmutatják a hegységet, sőt, még a pilótafülkébe is be lehet menni.
A következő benyomás, amikor ereszkedés közben már Katmandu fölött repül a gép. A zsúfoltság a levegőből is érezhető: a házak elrendezésében, az utakon, tereken, ugyanis a városhoz közeli repülőtérre ereszkedve tisztán kivehető életképet kaphatunk a nyüzsgésről.
Nepálról
Dél-ázsiai ország, amelynek legnagyobb városa és fővárosa Katmandu. A világ tíz legmagasabb csúcsa közül nyolc Nepálban vam, ahogy a legmagasabb is, a Mount Everst. Sokszínű ország, több mint 101 etnikai csoporttal, amelyek 92 nyelven beszélnek. Nepálban öt évszak van: tél, tavasz, nyár, monszun és ősz. A helytől függően a hőmérséklet akár 45 °C fok is lehet vagy épp havazhat ugyanabban az időszakban az országban. 30 millió lakosa van, míg a fővárosban és a agglomerációjában 3-3,2 millióan élnek. 18 éves kortól lehet jogosítvánnyal személyautót vezetni, míg nagyobb teherautókra 21 éves kortól lehet engedélyt szerezni.
A „jó” oldalon ülők észrevehetik Katmandu nevezetességeit, például a Boudhanath Sztúpát, mely a legtöbb nepáli képeslap főszereplője – bár a manapság már amúgy sem túl népszerű képeslap itt különösen nehéz műfaj, mert a Covid-járvány óta nem működik Katmanduban posta –, 36 méteres magasságával kiemelkedve a házak öleléséből. Fentről szépen kivehető az építmény mandala formája, mellyel együtt a világ legnagyobb sztúpája.
Már a repülőről jól látható, ahogy a Sztúpát szorosan körbeveszik a házak, aljukban leginkább különböző boltokkal, melyekben jó minőségű és bóvli cuccokat egyaránt kapni – az utóbbiak vannak többségben. A „márkás” ruhák – itt különösen népszerű a North Face – bevarrt logóiból már új állapotában foszlik a cérna… tuti hamisítvány. Ami nem az, (szinte) európai áron kapható.
Egyébként már hamisítvány hamisítványa is létezik. Teljesen menő csomagolásban kínálnak Apple Watch-másolatot Androiddal, egész jó minőségben, helytől függően 3000-6000 nepáli rúpiáért, mely körülbelül 8-16 ezer forintnak felel meg. De felhívták a figyelmünket, hogy van másolat, tehát a mi értelmezésünkben másolat-másolat 1600-ért is.
Nepálba, ahogy említettem vízum kell, amelyet az ottani reptéren kell intézni. A legolcsóbb, 15 napig érvényes turista vízum 30 USA dollárba kerül. A folyamat a következő: busszal bevisznek a repülőgéptől, majd a számítógépes pultokhoz kell járulni, melyből mindössze öt darab van, és néha nem is mindegyik működik. Ezeknél kell kitölteni a vízumigénylő űrlapot. Egy hölgy készségesen és hatékonyan segít, de így is 3-7 percig tart. Nagyon lassú a folyamat, főleg, hogy egész repülőgépnyi utas erre a néhány terminálra vár. Érdemes, tehát – és a rutinosak ezt csinálják – a buszról leszállva egyből odasietni. De van még jobb; és itt jön az első tipp: a vízumigénylést ki lehet tölteni előre, online ezen a linken.
Tehát ez a macera kihagyható – irány a fizetés. Érdemes pontosan kitalálni, mennyi ideig leszel Nepálban. Ez normál turistatempóban nyilván nem kérdés, hiszen általában oda-vissza repjegyet veszel. De ha hegyet mászol, vagy úgy mint mi, hosszabb időre jössz, érdemes számolni azzal, hogy a vízum hosszabbítása drágább mint a belépéskor váltott. Ez utóbbi tehát 15 napra 30, 28 napra 50, 90 napra pedig 125 amerikai dollár. A hosszabbítás pedig napi 3 dollár, de legalább 15 napot meg kell venni.
Fizetés után jön a vízumügyintézés, ahol fotót készítenek rólunk, ujjlenyomatot vesznek, majd a kis matricát beragasztják az útlevélbe. Ez a vízum. Úgy tapasztaltam, hogy itt a hivatalnokok mindig kedvesek, örülnek, hogy jövünk. Namasztéval utunkra engednek. Ez az egész folyamat, ha már előre kitöltötted a vízumigénylő űrlapot online, akkor legfeljebb 15 perc. Ha nem, akkor attól függően, hogy érsz a számítógépes terminálokhoz 5-45 perccel hosszabb lehet.
Utána irány a bőröndök felvétele. Közben átmegyünk egy röntgen-, azaz biztonsági kapun, ami a legtöbb embernek besípol, de úgy tűnik, az ott ülő szolgálatot ez nem idegesíti fel különösebben; továbbengednek. A bőröndre általában fél órát várni kell, mire megjelenik a fűtószalagon – ilyenkor merül fel bennem, hogy érdemes volt előre kitölteni a vízumigénylést? Utána még kifelé át kell világíttatni a bőröndöket is, aztán kijárat felé mehetünk.
Már bent, a terminálban elkezdenek finoman ajánlkozva idegenvezetők, és taxisok, akik a csomagodat kész örömmel kikapják a kezedből, hogy aztán „csak neked, speciális árért” elfuvarozzanak… ahová csak akarod. Előre szólok, bár európainak elsőre vonzó lehet az árfekvés, ez még messze-messze nem az.
A városba bejutás leginkább csak taxival lehetséges. Katmanduban van buszközlekedés, de azt érdemes előtte kiismerni, mielőtt ráveszi magát az ember. Ráadásul ha járnak is reptér felé buszok, a terminálokhoz nem mennek be, és egyáltalán nem javaslom, hogy hosszú repülés után, csomagokkal megpakolva egyből a katmandui élet sűrűjébe ugorjunk. Tehát taxi.
Tavaly májusban, amikor hosszú idő után tértem vissza Katmanduba, arcon csaptak a taxiárak. Emlékszem, 2008-ban 50-100 rúpiáért (130-260 Ft) vittek keresztül-kasul a városon, tavaly pedig egy viszonylag rövid útra 2000 nepáli rúpiát (kb. 5200 Ft) ajánlott a sofőr. Sok(k).
Gondoltam, ha le is alkudom, 1000 alá nem nagyon tudom bepréselni összeget. Végül, nemzetközi kifejezések – „hol van a busz?” vagy „keressünk másik taxit” vagy „jó lesz a shuttle bus” – feltűnő és rezzenéstelen arccal kísért használatával sikerült 700 nepáli rúpiáig (kb. 1800 Ft) lemennünk. És örültünk. Itt pedig spoiler következik: ez még mindig több mint duplaár!
Léteznek ugyanis az Uberhez hasonló alkalmazások, melyekre nem önjelölt magánszemélyek jönnek saját autóval, hanem taxik. Idén már a reptéren feltöltöttem a már tavaly megvett SIM-kártyámat – de lehet SIM-kártyát is venni, majd azzal hívtam taxit. (Egy hónapra napi 2 gigabájt nettel, korlátlan hívással és SMS-sel 2700 forintnak megfelelő összeg a mobilozás.) Több alkalmazás van, de azokból kettő működik rendesen, illetve van taxis lefedettsége. Az egyik a Pathao, mely bangladesi fejlesztés, a másik pedig az orosz InDrive. Az előbbi picit drágább, ráadásul estétől hajnalig felárat számol fel a fuvarokért, míg az InDrive nem, sőt az utóbbinál még online alkudni is lehet és arra jelentkeznek a sofőrök. A Pathaónál a rendszer maga jelöli ki a sofőrt és küldi.
De a városon belüli közlekedésről úgyis írok még, mert a taxizás, gyaloglás mellett széles mosollyal buszoztunk, és kevésbé széles mosollyal mentem motorral is… A lényeg, hogy a reptérről taxival – app használatával – 320 nepáli rúpiáért (830 forint) vittek be a városba, körülbelül 25 perc alatt.
Nekünk épp Maruti Suzuki jutott. Elképzelésem nem volt, hogy fér be ennyi csomag az autóba, de végül a lelkes nepáli taxis betetriszezte azokat a csomagtartóba és a hátsó ülésre, családtagjaim közé. Ezek után már csak magamat kellett bepasszírozni az első ülésre, majd – szerintem kiröhögve, látva a szerencsétlen gyűrődésemet – a sofőr megkérdezte, „Okay, sir?”. Mondtam, hogy okay, aztán felbőgött a 800 köbcentis motor, és elindultunk a város felé.
Az egyik legfontosabb látványosság Katmanduban – a már emlegetett – Boudhanath sztúpa. Itt játszódik a Kis Buddha című film egyik zárójelenete, és nagyon fontos zarándokhely buddhisták számára (is), akik az óramutató járásával egyező irányban járják körbe az építményt.
Mikor épült? A helyiek szerint régen. A lexikonok szerint valamikor a 6. században, de az is lehet régebben… Vagy később. Mindegy, ha szerencséd van, láthatod élőben, ha még nagyobb, akkor már a repülőről is.
Nagyon sok a buddhistákat kiszolgáló bolt a sztúpa körül, ahol úgynevezett malákat (gyöngyökből álló számláló), füstölőtartókat, buddhista istenségeket, jeleneteket, mandalákat gyönyörűen ábrázoló tangkákat, tibeti imazászlókat, vajmécsestartókat, szobrokat árulnak. Itt is nagy a szórás a szépen kidolgozott árutól az integető kínai műanyagcicáig.
A helyiek imádják, ami villog és zenél, így ennek megfelelően ezek a – zömmel Made in China feliratú – termékek is szép számmal kaphatók. Mindig lehet alkudni. (Bár az nem pont itt történt, egy utcai árus, aki malákat árult, mely természetesen a legeslegeslegeslegeslegeslegkülönlegesebb fából készült, 7000 rúpiáért a miénk lehet. Rezzenéstelen arccal haladtunk tovább, majd 25 másodperc múlva már 100-ért is odaadta volna.)
Egyre több a menő kávézó a sztúpát közvetlenül övező épületekben, ahol egy süti már 6-800, egy presszókávé 450, cappuccino 700, egy klubszendvics 1800 forintnak felel meg. Egy utcával kijjebb, igaz, akkor nem látni teraszon vagy az ablak mellett ülve a sztúpát, minden jóval olcsóbb.
Vagy a másik szent buddhista hely, a Szvajambu Sztúpa, melyet Monkey Temple-nek (majom templomnak) is hívnak, mert a domb tetejére kaptatva a 365 lépcsőfokon számos szemtelen makival találkozni. A helyiek szerint leginkább a gyanútlan turistákat szemelik ki. Ha kaja van náluk, akár egy szendvics, annak valószínűleg lőttek. De néha a csillogó nyaklánc is veszélyben lehet. A tanács az, hogy ne nézzünk a szemükbe. Mindenesetre vicces, amikor egymást kurkásszák teljes koncentrációval. Mivel nekem (eddig) nem akadt velük bajom, azt mondom: cukik.
Ennél a sztúpánál a 2015-ös nagy nepáli földrengéskor igazi csoda történt a helyiek elmesélése szerint. Bár a kétezer éves sztúpában nem tett nagy kárt a 7,9 erősségű rengés, a környező tibeti kolostorokban nagyon: részben vagy egészben összedőltek. És van itt egy harang, amely katasztrófa miatt kiszakadt keretéből, a környező kolostorok pedig rádőltek. Az életmentők emberei élet után kutatva bukkantak a harangra a romok alatt, mely egy kislányt óvott meg a valószínű haláltól.
Folytatjuk…
