Rengeteg Szandihoz hasonló ember él Magyarországon. Tízezrek, talán százezrek, szinte mindannyiunknak létezik jogosítvánnyal rendelkező, de autót hosszú évek óta egyáltalán nem vezető ismerőse.
„Nagyon-nagyon vártam 17 évesen, hogy megcsinálhassam a jogsit. Elsőre sikerült is a KRESZ, viszont, háát…, nem igazán megfelelő oktatót fogtam ki” – idézi fel élete első kilométereit húsz esztendővel ezelőttről kolléganőnk. Tipikus történetén keresztül mutatunk be most egy gyorsan népszerűvé vált kezdeményezést.
Szandi szerint túlféltette autóját az oktatója és ezzel párhuzamosan indulatos volt, nem pedig támogató. „Azt mondogatta, ne tegyem tönkre a kocsiját, többször rám kiabált, ordított, én meg elbőgtem magam. Túl érzelgős lány voltam, ő meg kiabált, többször sírtam vezetés közben. Trauma volt az egész.” Aztán eljött a vizsga megváltó napja, siker, meglett a papír. „Miután kiszállt a vizsgabiztos, gratulált az oktatóm, majd közölte, hogy innentől maradjak az autók jobb első ülésében.”
A szüleinek nem volt autója, felsőoktatási intézményben kezdett tanulni, öt évig egyáltalán nem vezetett, amikor a saját autójával napi szinten közlekedő nővére egyszer csak közölte vele: na, majd én megtanítalak! Na, majd ő bebizonyítja! Nem sült el jól. „Már nem voltam magabiztos, már régen tanultam, az is rossz emlék volt.”
Újabb öt év következett járművezetés nélkül, férjhez ment Szandi, megszületett a kisfia, akinek az óvodába kerülése után újabb motivációt adott neki. „Szerettem volna én oviba hordani. Családi segítséggel jó irányba indultak a dolgok, megtanultam az otthonunk és az óvoda közötti pár kilométeres úton vezetni. Mint a szemellenzős lovak, pont úgy közlekedtem nap mint nap, ugyanazon az úton. Elhatároztam, megcsináltam. Sajnos a Priusunk jóval nagyobb volt annál a 206-os Peugeot-nál, amin tanultam egykor, így a parkolás a szűk, budai utcácskákban keserves volt. Egyszer – nem parkolás közben – még a tükröm is hozzáért egy másik autóhoz” – meséli azt a küzdelmes négy hetet, de ennek is vége lett. Éppen akkor helyezkedett el a város másik végén, ahová egyszer szintén elautózott. „Annyira kifárasztott a koncentrálás és a stressz, hogy úgy nem lehet munkába járni. Ráadásul annyira jó és kiszámítható volt a tömegközlekedés, hogy átültem a villamosra.” Újabb hét év követezett vezetés nélkül.
A forgalomtól távol ugyan, de pár éve kipróbálta ezt is Szandi
Apák és férjek
Az üzleti szférában coachként dolgozó Bányai Lászlót 2018-ban kérte meg egy ismerőse, üljön már be mellé és segítsen neki kicsit, vezessen vele pár alkalommal, hadd térjen vissza a forgalomba. „Közben folyton mondogatta, hogy olyan jókat mondasz, nekem ez akkora segítség, olyan motiváló vagy, hogy ezt kellene neked csinálni. Ekkor jött az ötlet” – válaszolja kérdésünkre, honnan jött a VezessJol nevű cég megalapítása (aminek semmilyen jogi, tulajdonosi köze nincs a Vezesshez). Belevágott. Még a saját vállalkozás megalapítása előtt rövid ideig egy klasszikus autós iskolában próbálkozott, de nem egy nyelvet beszéltek, majd az elképzeléseit végül ebben a saját cégben kezdte megvalósítani.
2019-től működik a VezessJol nevű vállalkozás, amely nem egy hagyományos értelemben vett autósiskola, hanem egy coaching szemléletű képzés. Bányai coachként és nem szakoktatóként indította el a szolgáltatását, már jogosítvánnyal rendelkező, de évek óta nem vezető embereknek segítenek visszatérni a forgalomba. „A közösen eltöltött időnek nagyjából csak a 15-20 százaléka technikai jellegű képzés, legtöbbször megvan a tudásuk, csak ilyen-olyan traumák, vagy önértékelési problémák, sokszor kishitűség, vagy éppen rossz emlékek gátolják őket a határozott járművezetésben” – mondja Bányai, akit megkérünk pár jellemző háttértörténet megosztására.
Tapasztalataik szerint gyakori, hogy egyesek még gyerekként hallgatták hosszú éveken át a hátsó ülésről, amint a jobbegyből apa osztja anyát, és ez annyira beléjük égett, hogy felnőttként gátolja őket a felszabadult járművezetésben. Másokat feleségként „segített” állandó szisszenésekkel, beszólogatással, kormányhoz kapkodással a férjük. Vannak személyesen autós balesetet átélők, és megint mások vidéken tanultak, ott egykor a lazább forgalomban közlekedtek is, majd Budapestre költözve megijesztette őket a járműtömeg sűrűsége és a forgalom intenzitása.
Mennyi bukás a magyar rekord?
Számtalanszor lehet próbálkozni a KRESZ-vizsgával Magyarországon, gyakorlati vizsgára azonban két éven belül csak ötször van lehetőség: az utolsó próbálkozást követően a sikertelen vizsgázót elküldik pályaalkalmassági vizsgára. Itthon a legtöbben a B-kategóriás jogosítvány megszerzésével próbálkoznak.
A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) januári adatai szerint az elmúlt 5 évben a negatív csúcstartó tanuló 23-szor próbálkozott letenni az elméleti KRESZ vizsgát.
Szintén B- kategóriában 415-en voltak, akik 10, 243-an, akik 11, és 151-en, akik 12 alkalommal futottak neki az elméleti vizsgának mire sikerült megugrani. Ugyanezen időszak alatt egy 82 éves tanuló volt a legidősebb, aki sikeresen letette az elméleti KRESZ vizsgát, ráadásul első nekifutásra.
A-kategóriában, amelynek megszerzése után nagymotort lehet vezetni, szintén ebben az időintervallumban 30 olyan tanuló akadt, akinek 6 alkalom kellett az elméleti vizsga sikeres letételéhez, és 3 olyan, akinek ezt kilencszer kellett megtennie.
Az óvoda utcája, ahol nehéz parkolni, és ahol megsérült egy tükör
Jellemzően 5-15 éve nem vezető jogosítványosok fordulnak Bányai Lászlóékhoz, de leporoltak 30 éve fiókban porosodó vezetői engedélyt is, legnagyobbrészt 30 és 50 közöttiek ülnek be gyakorolni, 80 százalékban nők. Ma már nyolc mentorral (és nem oktatóval) dolgoznak az ügyfeleik (és nem tanulóik) forgalomba való szó szerinti visszavezetésén. A kollégáit rendszeresen képzik, pszichológosok, coachok és trénerek. Az általuk használt gépjárművek rendelkeznek jobboldali pedálsorral a klasszikus okató-járművekhez hasonlóan. „Többnyire nem is kell használni őket”.
Felméréssel kezdődik a közös munka, amely nagyrészt beszélgetés, sokszor a gátak napfényre helyezése. „Kidolgoztunk egy módszertant, következetesen ezen haladunk lépésről lépésre. Sok pozitív visszacsatolással az önbizalom felépítése történik.”
Már átbillent
Szandi októberben ült be Bányai mellé annak automataváltós SUV-jába. A bal oldalra, üzenhetné innen egykori oktatójának. Másfél órát beszélgettek, mielőtt D-be helyezte a fokozatválasztót.
„Azzal kezdtem az első óránkat, hogy nem merek elindulni. Aztán a végén ugyan remegő lábakkal szálltam ki, de meglepetésemre nagy dicséretet kaptam. Azt mondta Laci, hogy ügyes vagyok, megy ez nekem, egy pillanatra sem félt mellettem az autóban. Végig koncentrált voltam, jó íveket választottam, nem kellett belenyúlnia a vezetésbe. Így már az első vezetés is pozitív élmény lett, vártam utána a következőt” – feleli a kérdésre, hogy milyen volt hét hosszú év után ismét autót vezetni.
Azóta heti 1-2 órát vezet, de volt, hogy betegség miatt kimaradt pár óra. Bányai olykor házhoz megy, vagy a Szandival közös munkahelyünktől vezet az otthonáig. Hogy megy ma?
„Apránként, de folyamatosan haladunk. Kezdetben még olykor görcsösen szorítottam a kormányt, és még mindig nevetek magamon, mikor észreveszem, hogy előre dőlök emelkedőnek felfelé, mintha nekem kéne felkapaszkodni, nem az autónak. De összességében jól megy, magabiztosabb vagyok. Már átbillent, tudom, hogy menni fog.”
Létezik olyan, hogy valaki alkalmatlan a vezetésre?
Ezt mondták egy férfi ismerősömnek, akit akárhányszor buktattak meg, nem adta fel, újra és újra próbálkozott, mígnem kerek-perec a szemébe mondta az oktatója. Erre ő fizikailag-biológiailag-akárhogy is, de al-kal-mat-lan.
Bányai Lászlóék öt év alatt három embert voltak képtelenek visszahelyezni a forgalomba. Volt, akinél a kéz-láb koordináció nem működött, de egyáltalán nem, míg más a Stop táblánál volt képtelen megállni. Egyszer sem, és következetesen, kérésre és utasításra sem. Nekik visszaadták a befizetett pénzt.
Szandi nem ez a kategória, elmosolyodik. „Csak halkan mondom, de képzeld, már nézegetem az autókat. Jó lenne venni egy kis kocsit. Vagy az is lehet, hogy regisztrálok először valamelyik car sharing cégnél.”
Szandi pénteken, a Vezess standján kiállított Maseratiban az AMTS-en
Bányaiék saját statisztikái szerint meglehetősen gyakori a happy end. Hogy mekkora piaci rést fedezett fel és kezdett itt szolgáltatást nyújtani a cége, azt mutatja, hogy 2019 óta több mint 3000 ügyfelük volt. Félévente felmérést végeznek a teljes állományban, hogy lássák, milyen eredménnyel járt a munkájuk. „Ennek a bő 3000 embernek a 94 százaléka azóta is vezet, és a 90,4 százalékuk azt mondja ma, hogy szeret vezetni” – állítja Bányai.
A budapesti forgalom hétköznapi, rutinos harcosai számára ez akár érdekes is lehet, de Szandi is hasonlóan nyilatkozik, mikor a fővárosi közlekedésről kérdezem.
„Lehet, hogy meglepőt mondok, de nekem csupa pozitív élményem van a budapesti autózásról, az emberekről. Előzékenyek az autósok, persze én is az vagyok. Nem dudálnak, nem kiabálnak, beengednek, jó élményeket szerzek.”
Közben autót cseréltek, hogy szokjon egy másikat, és a nagy T-betűt is leszedi már Bányai, amikor Szandival autózik.
