Néhány napja közölte a Datahouse az első negyedéves forgalomba helyezési statisztikát. 2024 első három hónapjában a tavalyi év azonos időszakánál valamivel több új autó kapott magyar rendszámot, egészen pontosan 34 630 helyett 37 506 darab, amiben benne vannak a forgalomból pár hónaposan kivont és a vélhetően tartósan itthon maradó autók is.
Kiszámoltuk a Belügyminisztérium adataira támaszkodva, hogy az átlagos jövedelmű honpolgárnak mennyit kell dolgoznia és – elméletileg – minden forintját félretennie, hogy megvásárolhassa az adott kategória legnagyobb darabszámban regisztrált autóját. Kitartó takarékoskodásra készülhetünk.
Minik: két éven belül összejön a FIAT 500
Ebben a kategóriában a FIAT 500 a legnépszerűbb, amely nemcsak a lengyelországi FIAT-üzemnek fontos exportcikke. Hazánkban mondhatni hagyományosan az olasz kisautó a városi minik első helyezettje, idén 274-es darabszámmal áll az élen az első negyedévben.
Bár az 500 kisebb, mint a Swift, az eggyel nagyobb kategória elsője, listaára picivel magasabb. A 70 lóerős, kisegítő hibridrendszerű kiskocsiért 7 005 000 forintot kell összeraknunk 338 500 forintos egységekből, ami 10 nap híján 21 hónapig tart.
Fapadosnak semmiképp nem mondható a legolcsóbb FIAT 500, alapfelszereltségébe tartozik a kézi vezérlésű légkondicionáló, a négy első légzsákot kiegészítő két függönylégzsák és a vezető lábát védő térdlégzsák. A dísztárcsás acélfelnivel semmi baj, de 7 millióért ne legyen már osztatlanul ledönthető a hátsó üléstámla, ami akkor is méltatlan, ha a 312-es kódjelű FIAT akciós indulóára 5,5 millió forint a 7 005 000 helyett.
Miért ennyi az annyi?
Cikkünkhöz a fontosabb kategóriák legnépszerűbb típusát vettük alapul és az autó belépőmodelljének listaárával kalkuláltunk. Egyrészt ez az az akcióktól független, országosan érvényes összeg, amennyiért biztosan a miénk lehet egy autó, illetve a listaár és a valós, többnyire kedvezményekkel csökkentett akciós árak eltérése fedezheti az alapverzió és az új autót vásárolni képes honfitársaink által ténylegesen megvett modell közötti árlépcsőt. Legtöbben nem a legkisebb motorral és a legalacsonyabb felszereltségi szinttel vásárolnak új személyautót.
Nehezebb ügy az átlagbér megállapítása, mert többfélével is kalkulálhatunk a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján. A friss számok közül az átlagbérnél reálisabb képest ígérő medián keresetet vettük alapul a cikkhez. Ez az összeg, aminél ugyanannyian kerestek többet, mint kevesebbet. Az idén januárban megjelent adatok szerint a bruttó mediánkereset 489 400 Ft volt 2023 novemberében, a nettó kereset mediánértéke 338 500 Ft. Utóbbi összeggel osztottunk-szoroztunk az autóvásárláshoz szükséges takarékoskodás kiszámolásakor.
Kisautók: a kifutó Swift az első
6 880 000 forint szerepel a Swift 1,2 GL neve mellett a Suzuki árlistáján, így ez a legkevesebbe kerülő autó a cikkben. A listaárral számolva ezt az összeget bő másfél év – 20,3 hónap – alatt tudja összespórolni, aki a medián átlagbért félre tudja tenni a szalonból kigurítandó Swiftre.
83 lóerős a 12 voltos kisegítő hibridrendszerrel megtámogatott kisautó, amely páratlan takarékosságával, csekély szervizköltségével és remek értéktartásával egyszerre gazdaságos és szerethető gépezet. 865-911 kg közötti önsúlyával fürge, könnyű léptű kisautó, sokkal szebb vele az élet, mint a 13,1 másodperces 00-ra gyorsulás alapján feltételeznétek.
Külön mókás, hogy a három hónap alatt 452 forgalomba helyezett példányig jutó Swift autópályán pont olyan gyors, mint a legerősebb és legdrágább Volvo. Mindkettőnek 180 km/óra a végsebessége.
Tekintve, hogy a következő Swifttel kissé elbántak a formatervezői és a négyhengeres szívómotort is egy takarékosabb, de mégiscsak sorhármas benzines váltotta le, számomra cseppet sem volna lemondás a kifutó modellt választani az erős modellfrissítésnek tekinthető új helyett. De mi már vezethettük az újat, az sem jár rosszul, aki inkább a hatodik generációsra spórol.
Alsó középkategória – Évek az Octaviáért
1837 autóval az idei első negyedévben is kategóriája élén tudott maradni a Škoda Octavia. A hamarosan modellfrissítéssel korszerűsödő autóból az ötajtós és a kombi is népszerű cégautó, de ugyanazok az értékek, amik vállalati autóként piacvezetővé tették, vonzóvá teszik magánvásárlóknak is.
10 931 158 Ft a nyitóár a cikk írásakor érvényes árfolyamon, ezért a pénzért egy Essence kivitelű ötajtós kapható. Megússzuk a háromhengeres motort, a 115 lóerős Octavia az 1,5 TSI benzinest kapja, egy finom járású sornégyest, amivel 203 km/óra a végsebesség.
Atlanti kék alapszínben lehet a miénk a 4698 mm-re nyújtott Octavia, 32 hónap és még tíz nap elteltével, ha szorgosan félretesszük rá pont azt a 338 500 forintot, aminél ugyanannyian keresnek többet, mint kevesebbet nettóban Magyarországon.
Városi terepjárók – Hány hónap egy Vitara?
Nemcsak kategóriáját, a B SUV nevű szegmenst vezeti a Vitara 2534 regisztrációval, hanem a teljes magyar piacot tekintve visszatért az élre 2024 első negyedévében. A Vitarának sincs bérelt helye odafent, a 2023-as teljes évben az S-Cross és a Škoda Octavia is előtte végzett a regisztrációs rangsorban.
8 490 000 forint a Vitara listaára, tehát összesen 25 hónapig kell spórolni a 130 lóerős autóra. Ezért az összegért a biztonsági és kényelmi szempontból is tisztességesen felszerelt GL kivitelre várhatsz türelemmel.
Amíg eltelik a két évnyi és egy hónapnyi előtakarékosság, végig örülhetsz annak, hogy a Suzuki nem szúrja ki a szemedet egy erősebb rezgéseket produkáló és az idősebbek által Wartburg-hanggal azonosított háromhengeressel. A K14D turbómotort 48 voltos kisegítő hibridrendszer teszi takarékosabbá.
Kompakt SUV: egy Qashqai a ködben
Azon lehet vitatkozni, hogy a Qashqai tényleg a kategória alapítója-e, de az biztos, hogy 2006-os rajtja óta a kompakt aszfaltterepjárók meghatározó autója a Nagy-Britanniában gyártott modell. Készletről rendelve az árlista szerint 13 149 000 forintba kerül Acenta kivitelben és elsőkerék-hajtással.
Itt is rendes négyhengeres motor jár az alapverzióhoz is, az 1332 köbcentis benzines 140 lóerős, 240 Nm nyomatéka kényelmesen elég a kompakt, 4425 milliméteres hosszúságú crossoverhez. A belépőmodell 10,2 mp alatt gyorsul 100-ra és 196 km/óra legnagyobb sebessége a hatfokozatú kézi váltóval.
Három évig és három hónapig kell félretenni érte a teljes átlagjövedelmet, 39 hónap után lehet a tiétek. Ha kitart a türelmetek és áldoztok rá, a Qashqai 20-as felnikkel is rendelhető, ami bármily szokatlan, igényesebb futóművet is jelent egyben. A csatolt hosszlengőkaros félmerev híd helyett a legnagyobb kerekekkel független, többlengőkaros futóművet kap a Qashqai.
Középkategóriás SUV – Messze a Model Y
Tudjátok, melyik autó vezette az EU-országok 2023-as forgalomba helyezési rangsorát? Nem a Golf, nem a 208, nem is a Clio, hanem a Tesla Model Y. Az elektromos családi autó itthon méretosztálya elsője az idei első negyedévben, megelőzve a Nissan X-Trailt és a Volvo XC60-at.
17 894 900 forint a Tesla Model Y nyitóára, amit 53 havi kuporgatás fedezne a medián átlagkeresetből. Ez négy év és öt hónapnyi nélkülözést jelentene, ha közben semmilyen szükségletünk kielégítésére nem költenénk.
Kitikkadnánk a lemondás éveiben, de az elektromos autók között a Model Y 17,9 milliós alapverziója bombajó ellenértéket jelent egy saját, jól működő villámtöltő-hálózattal megtámogatott, 455 km WLTP-hatótávú családi villanyautóért, amely kiválóan megy.
Már a legolcsóbb, hátsókerék-hajtású és farmotoros Model Y is csupán 6,9 mp alatt 100-ra gyorsul és 217 km/órás végsebessége is fölényesen veri a zömmel 140-180 km/óránál leszabályozott elektromos autókat.
Középkategória – 190 lóerővel a legolcsóbb az Arteon
277 autóval 282 ellenében az Arteon nyerte a szegmenselsőségért vívott háziversenyt a Passattal az idei első negyedévben. A típus érdekessége, hogy nagyságrendileg 50 ezer forint az árkülönbség a 190 lóerős 2,0 TSI és a 150 lóerős, 1968 köbcentis dízel között a benzines javára. Gyakorlatilag egy árban vehettek takarékosabb TDI-t vagy erősebb TSI-t.
Lesz időtök átgondolni a hosszú téli estéken az ideális motorváltozatot, mert négy és fél évig, egészen pontosan 53 hónapig és három napig tart majd a konok kuporgatás a jelenleg csak sportos kombiként, Shooting Brake karosszériával konfigurálható Arteonért.
Ha spórolás közben megnőne az étvágyatok, 24 961 554 forinttól az összkerékhajtású sportmodellt is megvehetitek. Az Arteon R 320 lóerős, 4,9 mp alatt gyorsul 100-ra és ha áldoztok rá, odapörkölhettek az Autobahn belső sávjában a 250 km/órás leszabályozással sújtott póroknak.
Opcióként ugyanis 270 km/órára emelhető a végsebesség, de az Arteon R Shooting Brake hat évre és két hónapra felemészti a teljes mediánjövedelmet. Alábbi cikkünk segíthet elmorzsolni a várakozás napjait.
Három éven belül meg lesz a jó Hilux
Pár éves lemondás eredményeként egy legendásan strapabíró és hosszú élettartamú platós terepjáró forgalmijában szerepelhet a nevünk. A pickup szegmens toronymagas hazai elsőjéről, a Toyota Hiluxról van szó.
Van a kalkuláció alanyának választott Hiluxnál olcsóbb változat két üléssel, de képzeletbeli olvasónk most a duplakabinos, négyajtós alapverzióra kezd spórolni. Áldozatainak gyümölcsét 2 év és 11 hónap múlva arathatja le, amikor 2027 márciusában átveszi a nullkilométeres pickupot, lemezfelnivel, de manuális klímaberendezéssel.
Ennyi idő alatt a Live kivitelű, duplakabinos Hilux árát rakhatja össze, kapcsolható összkerékhajtással, hátsó diffizárral, terepáttétellel és a 2,4 literes, 150 lóerős dízellel. A platós terepjáró kisteherautó nettó indulóára ebben a verzióban 11 805 000 forint.
Ha van az illetőben még szűk két hónapnyi türelem, 550 200 forintért szénszálerősítésű kötéllel működő csörlőt is rendelhet, ami az autó mentésére is alkalmas, mert 4,3 tonnás.
48 hónap lemondás egy jó hibrid Toyotáért?
„E” szegmens a kategória egyezményes neve, ami úgy jön ki, hogy a Hyundai i10 mezőnye kap A, a C3-é B, az Astráé C besorolást. A Mazda6 kategóriáját D-vel, a Volvo S90 és az Audi A6 méretosztályát pedig E-vel jelöljük. Ezért is E-osztály a Mercedes E-osztály.
De az első hely nem a német, brit vagy svéd prémiumterméknek jutott, hanem a Passat és a Superb szegmensénél eggyel feljebb besorolt Toyota Camry a dicső első, 119 autóval. A japán konszern ugyanitt a Camry testvérmodelljével, a Lexus ES 300h-val is erős szereplő.
Ha elég a Toyota jel az orra és mértéktartó hibridhajtóként megmaradsz a Comfort kivitelnél, 16 265 000 forintot kell összeraknod a havi fixből, ami napra pontosan négy évig tart. 48 hónap múlva egy 218 lóerős benzines-elektromos hajtásrendszerű autónak örülhettek, amelynek takarékossága imponáló az autó kényelméhez és méreteihez képest. Ha együtt tudsz élni a 180 km/órás végsebességgel, aminél azért akadnak kínzóbb gondok, a teljes hibrid Camry igazán meggyőző autó lesz.
BMW X5: 2032 tavasza, ha időben kezded
Mivel a terepjárók besorolása is ehhez az elvhez igazodik, most járunk az E SUV kategóriában. A Mercedes ML új neve sem véletlenül lett GLE. Itt a BMW X5 a vezérmodell a magyar piacon, a Datahouse számai szerint 197 kapott friss magyar rendszámot 2024. január 1. és március 31-e között.
32 650 000 forint az a minimum, amennyiért most rendelhető az X5 xDrive 30d. Mesebeli autó persze nem ennyiért lesz, hanem extrákkal jócskán megszórva, de az átütő gépélményt adó a hathengeres dízelmotor hangja, járása, fogyasztása és 286+12 lóereje alapkivitelben is tetszeni fog.
Ha a medián átlagkeresetből kezdenétek spórolni rá, hosszas nadrágszíj-megszorításra készülhettek. 96 hónapig és még két hétig kell a lemondás erényét gyakorolnotok, hogy mai áron összejöjjön az új BMW X5. Ha ma kezditek, 2032 április végén ott állhat az ablakotok alatt a felső kategóriás prémium SUV.
Nagy levegő: 10 évnél távolabb a BMW X7
Nagy levegőt kell venni, ha nekiállsz félretenni egy X7-s BMW-re, amely kereken 70 forgalomba helyezett példánnyal a még nagyobb terepjárók mezőnyének elsője, orrhosszal megelőzve a Q7-es Audit. Ebben a magasságban repül többek között a Mercedes GLS és az EQS SUV, a Range Rover vagy a Kia EV9.
39 330 000 forint a típus belépőára, ami a 40i jelű benzinesre elég. Fájó lemondástól a V8 alatt sem kell tartani, a sorhatos turbómotorral az Amerikában gyártott masztodon 381 lóerős és 5,8 mp alatt gyorsul 100-ra.
116 hónapig, majdnem 12 évig kellene fogadhoz verni a garast, hogy a nettó mediánkeresetből kijöjjön a G07-es BMW. Mármint az egyetlen felármentes színben, alpesi fehérben, de szériában 20-as felnikkel és BMW Individual Merino bőrkárpittal.
Megéri még három hónapig kitartani a takarékoskodásban, mert 40 430 000 forinttól a 352 lóerős 40d harmadával alacsonyabb fogyasztást ígér. A sokéves lemondás után könnyű lesz meggyőzni magadat, hogy a BMW X7 az 530 lóerős V8 nem is jobb autó.