Rendhagyó kiadással jelentkezik Visszatekintő rovatunk. Szokás szerint 1994-ig visszamenőleg minden évtizedből előveszünk egy korabeli, ma is érdekesnek számító hírt. Most viszont csak egy dátumra ugrunk vissza, mert akkor jelent meg egy olyan, hosszabb cikk az MTI felületén, amit önmagában érdemes értékelni. Igazán tanulságos végigolvasni, mert sok dologra rávilágít.
Az írásból kiderül, hogy az emberi természet harminc éve is hasonló volt, és ugyanúgy az agresszív, felelőtlen autósok okozták a tragédiák javát, függetlenül az autók műszaki állapotától. Sokszor felmerül a kommentszekciók ölre menő szócsatáiban, hogy régen az 50-60 lóerős kocsik kora volt az igazi Kánaán, akkoriban még higgadtak voltak a sofőrök, tudtak vezetni, és nem kellett félni az őrült száguldozóktól.
Ez a korabeli írás igazi cáfolat, mutatja, hogy a vezetői agresszivitás korszaktól független probléma. Ezen csak hosszú évekig tartó, komoly reformmal lehetne segíteni, ami az oktatás és szabályozás területét is érinti. Csakhogy amire ennek a végére érnénk, valószínűleg már itt lesznek velünk az önvezető autók.
Jöjjön tehát egy objektív jelentés 1994-ből, a hazai autósok közlekedési kultúrájáról.
1994 – Évente meghal egy falu
A hazai közúti közlekedés baleseti statisztikája az ország egyes régióit tekintve eltérő képet mutat, több szempontból is. A legtöbb baleset a fővárosban történik, majd Pest megye következik, és e szomorú események harmadik „helyezettje” Bács-Kiskun megye.
A legkevesebb közúti balesetet viszont Nógrád, Veszprém és Tolna megyében regisztrálták. A számok évente változhatnak, de az arányok alapjában tükrözik azt az összefüggést, hogy ahol a legtöbb a gépjármű – így a fővárosban és az említett megyékben -, ott tartják a „vezető” helyet.
Megfejtésre váró jelenség azonban, hogy az egyik legnagyobb tranzitforgalmat lebonyolító Veszprém megye területén miért alacsonyabb a balesetek száma, mint másutt? Egy másik érdekes statisztikai adat talán fényt derít rá: Pest megyében, ahol igen magas a közúti közlekedési balesetek száma, az elkövetők és az elszenvedők zöme is megyei lakos; őket éri a legtöbb baj, mégpedig a saját hibájukból. Feltételezhető, hogy a közlekedési kultúránk alacsony nívójával függenek össze e jelenségek.
Fotó: agrobacter/Getty Images
Az országutak rémei
A közúti közlekedéssel foglalkozó szakemberek előtt az a sürgető feladat áll, hogy miként lehetne javítani a közlekedési kultúránkat? Hogyan lehetne új szemléletet kialakítani, olyan közgondolkodást meghonosítani, ami a helyzet megváltoztatásához vezetne?
Hiszen évente közel kétezer ember veszti életét a közutakon és több mint 30 ezren szenvednek olyan súlyos balesetet, amelynek a következményét életük végéig viselik. Az ilyen események nyomán keletkezett kár pedig meghaladja a 70 milliárd forintot.
A közlekedés biztonságának javítására vonatkozó elképzelésekről kérdeztük dr. Dulin Jenőt, a Közlekedési Főfelügyelet Pályaalkalmasság-vizsgáló Intézetének igazgatóját, a pszichológia tudomány kandidátusát.
– Noha a baleseti statisztika relatíve lassú javulása mutatkozik, mégis riasztóak a számok, hiszen átlagosan falunyi lakosság hal meg évente a közúti balesetek miatt. Ez tragikus és tarthatatlan, minden eszközt megragadunk tehát annak érdekében, hogy változtassunk.
Megoldás a szigorítás?
A megelőzés az első, s ebben is döntő a balesetben közrejátszó emberi tényezők befolyásolása. A bajokozók – bár a közlekedők töredékét teszik ki – szélsőséges, gátlástalan viselkedése nemcsak szembetűnő, hanem életveszélyes is. Az évente 180 ezer új vezetői engedélyt szerző állampolgárnak csupán néhány százalékáról van szó.
– Milyen szerepe lehet ezek kiszűrésénél a büntetések szigorításának, illetve a kötelező és előzetes alkalmassági vizsga bevezetésének?
– Én híve vagyok bizonyos szigorításoknak, de azt ne gondoljuk, hogy ez valamiféle csodaszer lenne. Ilyen nincs. A büntetés voltaképpen már az esemény után következik be, tehát a megelőzésben viszonylag kevés szerepet tölt be. Igazi változást csak akkor érünk el, ha meg tudjuk változtatni az egyént, a közlekedő embert. De ezt a csatát nem lehet huszáros rohammal megnyerni. Hosszú és összetett folyamat eredménye lehet. Ami azt a kérdést illeti, miszerint minden vezetői engedélyt kérőt előzetesen pályaalkalmassági vizsgának kellene alávetni, nemcsak megoldhatatlan, hanem elfogadhatatlan is.
Ez ellentétes volna az alapvető emberi joggal.
– Mit tekint a megelőzés legfontosabb előfeltételének?
– Az önismeretet, a többi ember megismerésének, megértésének a szükségességét látom a legfontosabbnak. Így juthatunk el arra a szintre, amely a közlekedő ember szemléletének megváltozásához és végül a balesetek radikális csökkenéséhez vezet.
A pszichológia, mint az emberi viselkedéssel és magatartással foglalkozó tudomány, ebben sokat segíthet. A magasabb színvonalú oktatás, a szigorúbb követelményeket támasztó vizsgák, a hatékonyabb ellenőrzés feltételezi a tudományos elemeket, közte a pszichológiai elemeket is.
Régi igazság, de egyben tanács is, hogy megfelelő szemlélet és vezetési tapasztalat nélkül senki ne üljön a volán mögé! Különösen fontos ez a fiatalok esetében. Ne adják át nekik a volánt, csak akkor, ha már sikerült megértetniük, hogy a közlekedés mindig új helyzeteket teremt, olyanokat, amelyek egyszeriek, de végzetesek is lehetnek. Tehát minden helyzetben helyesen kell dönteniük. Aki ezt megérti és eszerint képes közlekedni, akkor jöhet csak az önálló vezetés.
