„Megítélések szerint 10 kerékpárosból 8 teljesen figyelmen kívül hagyja a piros lámpát” – így hangzott Budapest előző főpolgármesterének elhíresült mondata, amellyel végletekig magára haragította a fővárosban bringázók széles tömegeit, majd gyorsan szembe is állította őket az autósokkal: náluk egészen biztosan jobb ez az arány.
 
Az összes közlekedő összes áthaladását az ország kivétel nélküli összes lámpáján kimutató statisztika akkor sem volt, és természetesen azóta sincs. Ráadásul a rendőrség nem tárolja személyautóra, kerékpárra, gyalogosra, buszra, rollerre, kisebb vagy nagyobb teherautóra, valamint kis- és nagymotorra szétszálazva a piroson átslisszoló, majd nyakon csípett közlekedők számát. Mégis kíváncsiak lettünk: mennyi bírságot osztanak szét közöttük? 
 
És ha már megkeressük az Országos Rendőr-főkapitányságot (ORFK), akkor kikértük a záróvonalat átlépők, valamint a buszsávot illetéktelenül használók bírságszámait és a büntetésül kiszabott éves összegeket. Mindhárom szabályszegés esetén öt évre visszamenőleg kértük el az adatsorokat, mert a nagyobb merítés többet mutat a hazai utakról. Első reakció: a 2023-as legfrissebb számok meglepetést okoztak.

Piros lámpa: az elmúlt öt év legjobb adata

Tavaly 14 355 személysérüléses közlekedési baleset történt az országban, egy évvel korábban picit több (14 748), ezt megelőzően valamivel kevesebb (14 233), vagyis az éves adatok szerint komolyabb elmozdulás nélkül sajnos tartósan sok balesethez kell mentőt hívni.
 
A piros lámpa tiltó parancsát megszegőkre vonatkozó rendőrségi adatoknál sincs komoly mozgás mostanában, ugyanakkor egyből feltűnik, hogy tavaly kaptak a legkevesebben büntetést emiatt. Az ORFK által részünkre elküldött statisztikákból itt négyet közlünk, elnézést a kicsit darabos nyelvhasználatért, de ez a hivatalos elnevezésük. Megmutatjuk a „bírságot megállapító határozattal zárult közigazgatási eljárások számát”, valamint a „közigazgatási bírságként kiszabott helyszíni bírságok számát”, ezek mellett pedig mindkettőnél az éves bírságösszegeket.
 
  Közigazgatási eljárások
száma
Közigazgatási bírság éves összege (forint) Helyszíni bírságok száma Helyszíni bírság éves
összege (forint)
2023 2727 145.706.000 2828  150.995.000
2022 2819 136.975.000 3462 173.480.000
2021 3034 148.710.000 3532  176.710.000
2020 2943 144.010.000 3391 169.780.000
2019 6882 342.930.000 1911 95.890.000
 
Darabra 2023-ban kaptak a legkevesebben büntetést, a bírságösszegekből azonban senki ne vonjon le messzemenő következtetést két ok miatt sem. Tavaly ősszel megemelkedtek a közigazgatási bírságok, másrészt, ha valaki mondjuk telefonált a piroson áthajtás közben, ennek a bírságösszegét is tartalmazza az összeges adatsor. Vagy nem volt bekötve. Vagy bármi más szabálytalanságot egy időben elkövetett, a rendőrség szerint egyiknél-másiknál ezek is hozzá vannak csapva. Magyarán: minden lámpás büntetés összege benne van, de egy részüknél nem csak az.
 
Mennyi piroson áthajtót fognak a rendőrök? 1

Forrás: Getty Images

Buszsáv: az elmúlt négy év legjobb adata

Valószínűleg feltűnhetett a piros lámpás táblázatnál a 2019-es kiugró adat, aminek sajnos nem tudjuk a magyarázatát. A buszsávban szabálytalanul közlekedőknél szintén kilóg a sorból ez az év, csak itt éppen a másik irányba. „Az autóbusz forgalmi sáv jogosulatlan használata miatt kiszabott helyszíni bírságok száma” (itt ez a hivatalos név) akkor volt a legalacsonyabb. 
 
  Helyszíni bírságok száma Helyszíni bírságok éves összege
2023 1897 21.747.500
2022 2685 28.260.000
2021 2848 28.340.000
2020 2334 23.640.000
2019 1876 16.870.000
 
A tavalyi év itt is meglehetősen „jó” számot mutat, a második legkisebbet ebben az ötesztendős időszakban. Fontos kérdés persze, hogy mi a jó a közlekedésbiztonság felől nézve: a kevés bírság vagy a sok? A kevés utalhat javuló közlekedéskultúrára, nagyobb arányú szabálykövetésre, de kisebb számú rendőrségi ellenőrzésre is.
 
Mennyi piroson áthajtót fognak a rendőrök? 2

Forrás: BKK

Záróvonal: az elmúlt három év legjobb adata

A korábbiak után már nem is annyira meglepő, de a rendőrség ennél a szabálytalanságnál is a korábbiaknál alacsonyabb számot küldött részünkre a tavalyi évet nézve. A bírságösszeg viszont itt a legmagasabb, amiből – a kiegészítő megjegyzésük után – feltehető a kérdés: a záróvonalat átlépők kaphatnak a leginkább bírságot másért is ezzel egy időben? 
 
  Helyszíni bírságok száma Helyszíni bírságok éves összege
2023 15 610 169.835.000
2022 16 344 165.155.000
2021 16 207 163.860.000
2020 14 747 149.760.000
2019 13 457 136.461.000
 
Amennyiben a cikk elején feltettük volna a kérdést, hogy ki mit gondol, vajon melyik szabálytalanság miatt szórják szét a legtöbb bírságot az egyenruhások ebből a háromból, talán nem légből kapott feltételezés, hogy a buszsávos közlekedés nyert volna. Mert mondjuk az tart a legtovább egy-egy szabályszegéskor, nem pillanatnyi hiba, ezért a legkönnyebben észlelhető és szankcionálható. Ezzel ellentétben messze kimagaslik ebből a mezőnyből a záróvonal átlépése. 
 
Mennyi piroson áthajtót fognak a rendőrök? 3

Forrás: BKK

Sehol sincsenek ezek a gyorshajtásos bírságokhoz képest

„A rendőrség 701 169 esetben közigazgatási bírságot szabott ki tavaly az objektív felelősség hatálya alá tartozó, megengedett legnagyobb sebesség túllépése szabályszegés elkövetése miatt” – közöltük még márciusban 2023-ra vonatkozóan, az ORFK-tól idézve. 
 
Ez csak a kamerák által készített fotók alapján kiküldött bírságcsekkek száma, a rendőrség szerint ugyanis „a megállításos módszerrel végzett sebesség-ellenőrzés során a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 20. § (1) bekezdés k) pont ka) alpontja (sebességtúllépés) tekintetében összesen 42 595 esetben szabtunk ki közigazgatási bírságot. Ezen túl 71 931 alkalommal szabtunk ki gyorshajtás miatt helyszíni bírságot.”
 
Darabra soha ennyi büntetést nem kaptak még a gyorshajtók egy esztendő alatt, ebből következően a teljes bírságösszeg is magasabb minden korábbinál. Összesen 26 215 811 000 forintnyi közigazgatási bírságot szabott ki a rendőrség 2023-ban az objektív felelősséges gyorshajtás miatt. 
 
A piroson áthajtók, a buszsávban a sorban várakozók mellett időt csalók és a zárovonalon ide-oda közlekedők közül lefüleltek bírságszámai ehhez képest sehol nincsenek.