Az üzenetsor, amiből soha nem szeretnék még egyet kapni egy teljesen átlagos, szürke hétköznap legvégén. Pedig gyanútlanul vettem kezembe a telefont, amikor pittyent egyet, azt hittem, csak a feleségem írta meg, hogy mikor ér haza. Hát, tényleg ő írt, csak nem olyat, amit olvasni szerettem volna. Valahol amúgy sajnálom, hogy a következő másodperceket senki nem vette videóra, mert sokszor, sok helyre bekommentelt gif lehetett volna abból, ahogy csapkodva és egyre dühösebben ismételgetem a nem-nem-nem szavakat. Meg néhány másikat is.
„Sok elem sérült, nem fogsz örülni”– a feleségem ezt jó érzékkel már le sem merte írni, inkább szóban vitte be a kegyelemdöfést. Ez volt az a pont, amikor még nem is láttam a helyszínt és a károkat, de máris úgy éreztem, hogy egy világ dőlt össze bennem, és mardosni kezdett a kínzó szomorúság az autó miatt, amit annyi éven át kitartóan kerestünk, és ami nagyon rövid idő alatt az egész család szívéhez nőtt.
Mielőtt csikorgó gumikkal a helyszínre robogtam volna, a feleségem röviden összefoglalta, hogy nem ő hibázott, amiben arra tekintettel, hogy a kettőnk kapcsolata immár a harmadik évtizedében jár, egy pillanatig sem kételkedtem. A helyi OMV-kútról meg valami sávváltásról beszélt elcsukló hangon, de mivel alig láttam a pipától, valójában nem igazán tudtam koncentrálni a szavaira. Amikor megérkeztem, a feleségem éppen két másik nővel beszélgetett, én meg amint megláttam őket, igazi bunkóként már messziről óbégatva tettem fel a számomra akkor legfontosabbnak tűnő, valójában teljesen lényegtelen kérdést, hogy „melyikőtök volt az a nagyon ügyes, aki vezetett?” Vagy valami ilyesmit, és nem túl szalonképes szavakkal gratuláltam is a manőverhez. Utólag persze bánom, hogy ekkora seggfej voltam, még a helyszínen, már lehiggadva bocsánatot is kértem, de mentségemre szóljon, hogy olyan idegállapotba kerültem, amit nem tudtam megfelelően kezelni.
Hívjunk rendőrt vagy ne?
Erről nekünk most valójában nem volt alkalmunk egyeztetni, mert a feleségem a megkérdezésem nélkül úgy ítélte meg, az autó értékére és a szituációra tekintettel az a legbiztosabb, ha egyből kihívja a rendőröket. Maga a baleset egyébként teljesen hétköznapi volt: a feleségem időben besorolt a legszélső, jobbra kanyarodó sávba, ahonnan készült az utcánk felé vezető útra fordulni, és amikor a hárombetűs benzinkút mellé ért, a mellette lévő sávban haladó autó egyszerűen nekiment. Mint kiderült, a másik autó vezetőjének hirtelen eszébe jutott, hogy hazafelé tankolni szeretett volna, és az utolsó utáni pillanatban meg is próbált bekanyarodni a kútra.
De ekkor már késő volt, mert mellette volt az Arteon, amit valahogy nem vett észre – ő sem igazán értette amúgy, hogyan nézhette el ennyire. A baleset nyilván a hazaút legutolsó kilométerén történt, nem mellesleg három héttel azután, hogy egy horpadásjavítónál még a legjelentéktelenebb, a normális emberek számára láthatatlan kavicsfelverődéseket is kijavíttattam itt-ott, és kettővel azt követően, hogy elvégeztettem a nálam egy-másfél évente szokásos futómű-ellenőrzést/beállítást. Murphy.
Mire odaértem, már a rendőrök is ott voltak, nagyon segítőkészen és türelmesen kezelték a helyzetet. Rendőri szemmel nézve persze ez egy teljesen egyértelmű koccanás volt, ráadásul minden fél együttműködőnek bizonyult. Az okozó a helyszínen elismerte a felelősségét (és nem is hajtott el, volt érvényes biztosítása is – ha csak az egyik nincs meg, máris sokkal bonyolultabb lett volna minden), ahogy én tőle, úgy ő is bocsánatot kért tőlünk. A rendőrök egyetlen megjegyzést sem tettek azzal kapcsolatban, hogy a helyszínre kellett jönniük, sőt azt mondták, amúgy is szívesebben intézkednek ilyen eseteknél, mint valami verekedésnél.
Rendőrt hívni csak személyi sérülés esetén kötelező, és ugyan itt ilyen szerencsére nem történt, a rendőrök szerint hasonló helyzetekben a vétlen felek sokszor kérnek hivatalos intézkedést. Ez szerintük (is) teljesen normális, szóval ha valaki ugyanilyen helyzetbe kerülne és úgy érzi, a rendőrök megjelenése után nyugodtabban alszik majd, ne szégyellősködjön, hívja bátran a 112-t! A rendőri intézkedés kizárja például annak lehetőségét is, hogy az okozó valaki ráhatására később meggondolja magát, és utólag visszavonja például azt a nyilatkozatát, amelyben elismeri a felelősségét egy általa okozott balesetért.
E-kárbejelentővel minden gyorsabb, a baleseti igazolással résen kell lenni
A rendőrök az adatok felvétele és a fényképek elkészítése közben azt javasolták, hogy a baleseti bejelentőt lehetőleg kezdjük is el kitölteni online, mert ez jelentősen meggyorsítja az ügyintézést. Kék-sárga nyomtatvány egyébként sem volt egyik autóban sem, szóval életemben először elindíthattam a telefonomra már évekkel korábban letöltött E-kárbejelentő alkalmazást. Noha az app használata nem bonyolult (a rendszám megadása után lényegében minden adatot betölt, még a biztosítási kötvényszámot is), gyakorlat hiányában azért eltartott egy ideig, amíg minden mezőt megfelelően kitöltöttünk, és a képernyőt böködve összeszerencsétlenkedtünk egy vázlatos baleseti rajzot is. Beküldés után a balesettel kapcsolatos adatok azonnal megérkeznek az okozó biztosítójához, így az E-kárbejelentővel tulajdonképpen közvetlenül a baleset után elkezdődik az ügyintézési folyamat.
Mivel a rendőrök nem a szó klasszikus értelmében vett helyszínelést, hanem csak adatfelvételt végeztek, arról tájékoztattak minket, hogy részükről úgynevezett baleseti igazolást állítanak majd ki, amit a biztosítóhoz kell eljuttatni. Azt mondták, a baleseti igazolást néhány nappal később kérhetjük ki az illetékes kapitányságról – de itt nem fogalmaztak pontosan.
Először e-mailben érdeklődtünk a kapitányságnál, elkészült-e már az igazolás, és ha igen, el tudják-e válaszban küldeni, vagy be tudunk-e már menni érte, de sajnos semmilyen reakció nem érkezett. A baleset egy csütörtöki napon történt, a rá következő kedden (tehát öt nappal később) úgy döntöttünk, hogy ha már aznap úgyis jön a kárfelmérő, akkor előtte személyesen bebattyogunk a kapitányságra a papírért, „mostanra csak elkészült már” felkiáltással. Ennél nagyobbat nem tévedhettünk volna: a portás nem is teljesen értette, hogyan képzeltük el ezt az igazolásos dolgot, és úgy magyarázta el, mit kellett volna tennünk, mintha csak a hülyék nem lennének ezzel maguktól tisztában.
Az igazolás megszerzésének garantált módja, hogy a baleset után minél hamarabb be kell menni az illetékes kapitányságra, gyöngybetűkkel, kézzel ki kell tölteni egy űrlapot, amelyen a baleset érintettje kéri az igazolás kiadását, és nyilatkozik arról, hogy személyesen, postai úton vagy e-mailben szeretné átvenni. Aztán ennek a nyilatkozatnak a leadása után indul a néhány napos ügyintézési határidő. (Persze, ez is lehet kapitányság-, sőt akár időzítésfüggő is. A mi ügyünkben érintett kapitányság például néhány héttel később, egy másik balesettel kapcsolatban reagált egy ugyanolyan e-mailre, mint amilyet mi is küldtünk, mi több, űrlapkitöltögetős igénylés nélkül elküldte az igazolást is.)
Gyorsan jön a kárfelmérő
Az E-kárbejelentő azt ígéri, hogy a káresemény bejelentése után 72 órán belül jelentkezik a kárfelmérő, de a csütörtök késő délutáni-esti időpontra tekintettel azért erősen kételkedtünk abban, hogy pénteken vagy hétvégén bárki időpontot akar majd egyeztetni. Ez valóban nem is történt meg, hétfőn viszont már csörgött a telefon, és másnap délben meg is érkezett a kárfelmérő. A rendőrségen tett kiruccanásunk ugyan nem úgy sikerült, ahogyan terveztük, vagyis baleseti igazolást nem tudtunk adni neki, de mint később kiderült, a mi esetünkben erre végül nem is volt szükség.
A kárfelmérő is megerősítette, hogy az elektronikus kárbejelentés jelentősen meggyorsítja az ügyintézési folyamatot. Ő már eleve az applikációban megadott adatokkal és a baleset eseményeinek pontos leírásával érkezett a helyszínre, semmit nem kellett megismételni vagy újra rögzíteni, csak a sérülések részletes fotózása történt meg. Ebben egyébként nem feltétlenül egységes a biztosítók gyakorlata – erre a cikk legvégén még visszatérünk.
Mivel pontosan tudtam, hogy a balesetet cikk formájában fel fogom dolgozni, a kárfelmérőt is faggattam kicsit a munkájáról. Ő szerényen arról beszélt, hogy az ő feladata lényegében csak a fotózás, az összes sérülést kell részletesen dokumentálnia. Az általa rögzített és a károsult által megadott összes információ „egybefésülését”, vagyis a káresemény feldolgozását a biztosító illetékes osztálya végzi. Közösen megállapítottuk, amit egyébként már a helyszínen is fájó szívvel felmértem, hogy az első lökhárítótól, sárvédőtől és motorháztetőtől kezdve mindkét ajtón át a hátsó sárvédőig és lökhárítóig minden elemen van valamekkora mértékű sérülés, a felniket is ideértve. Ez a feleségem által elmondottak alapján valahogy úgy történhetett, hogy a másik sofőr által végzett hirtelen jobbra kormányzás miatt az első ütközési pont az Arteon bal első kerekének környékén lehetett. Innen a másik autó először „lepattanhatott”, de mivel a sofőr továbbra is jobbra tartotta a kormányt, végül a teljes bal oldalt lerendezte.
A trélert is fizetik, ha kell
A baleset helyszínéről hazavezetve hallottam fájdalmas nyöszörgéseket a bal első kerék felől, ekkor még nem tudtam biztosan, hogy szervizbe saját lábán megy majd az autó, vagy trélert kell hívnom. A kárfelmérővel megbeszéltük, hogy amennyiben trélerezésre lenne szükség, ezt (utólag) természetesen térítené a biztosító, ezeket az igényeket el szokták fogadni a „további károk megelőzése” érdekében. Fontos tudni ugyanakkor, hogy ha valóban trélerrel jut el az autó szervizbe, a szállításról szóló számlát és a menetlevelet is be kell küldeni a biztosítónak. Kilométerlimit (a józan ész határain belül) nincs, mert a biztosító a szabad szervizválasztásra tekintettel nem szólhat bele, hogy a károsult hol javíttatja meg a kocsiját.
Ezután szóba került a baleseti igazolás, amiről a kárfelmérőnek is elmeséltük, milyen kanosszát jártunk vele. Szerinte az általános tapasztalat az, hogy a rendőri intézkedések gyorsíthatják, de akár lassíthatják is a kötelezős kárrendezési folyamatot, mert egyáltalán nem egységes, hogy az egyes kapitányságok (például leterheltségtől is függően) mennyi idő alatt végeznek egy baleset feldolgozásával.
A jó hír az, hogy szerencsés esetben akár két-három hétre is rövidülhet az ügyintézési határidő a rendőri igazolás birtokában, a rossz viszont az, hogy az igazolás kiadása akár két-három hónapot is csúszhat. Érdemes tehát alaposan átgondolni, hogy valóban szükség van-e rendőri intézkedésre egy amúgy egyértelműnek tűnő esetben, ahol a másik fél sem vitatja a felelősségét. A kárfelmérő szerint a hasonló, figyelmetlen sávváltás által okozott káresemények manapság egyenesen slágernek számítanak, rengeteg ilyen esetnél fordul meg, de hasonlóan rendkívül gyakoriak a szintén figyelmetlenségből fakadó ráfutásos ütközések is.
A kárfelvételi jegyzőkönyv és a jogalap megállapítása
A kárfelmérés után a következő fontos állomás a kárfelvételi jegyzőkönyv elkészítése, ezt meg kell várni, majd ennek birtokában lehet árajánlatot kérni a választott javító(k)tól. A kárrendezés történhet egyezségi módon az okozó biztosítója által kalkulált kártérítési összeg elfogadásával, vagy számlásan. Utóbbi választása esetén (mi ezt tettük) a biztosító számára el kell küldeni a választott szerviz javítási kalkulációját. Érdekesség, hogy a helyszínen, első ránézésre hárommillió forintra saccoltam a kárértéket, az E-kárbejelentő megfelelő mezőjébe is ezt írtuk be, a biztosító egyezségi ajánlata ezzel szemben 1,686 millió forintról szólt. Mivel a modern autókat javítani is egyre drágább, teljesen biztosnak tűnt, hogy ennyiből egyenesen lehetetlen kihozni a javítást, így valójában nem is volt valódi kérdés a számlás út választása.
Szintén fontos mérföldkő a jogalap megállapítása, amikor a biztosító az általa ismert információk birtokában eldönti, hogy a károsult valóban jogosult kártérítésre. Ezzel nekünk szerencsénk volt: a kárfelmérő néhány órával azután, hogy nálunk járt, már telefonált is, hogy a rendőrség baleseti igazolására végül nem is lesz szükség, mert a biztosító rendezettnek tekinti a jogalapot, így indulhat a kárrendezési folyamat. Ezen egy kicsit meglepődtünk, mert számtalan rémtörténet ismeretében fel voltunk készülve arra, hogy esetleg kardozni kell majd a biztosítóval azért, hogy megkapjuk, ami jár, de ezúttal ment minden, mint a karikacsapás.
Azért rákérdeztünk, hogyhogy mégsem kell az igazolás, amit annyi ideig hajkurásztunk, és amit amúgy már másnap e-mailben el is küldött a rendőrség, amire azt a választ kaptuk, hogy egyértelmű káreseményeknél a biztosító eltekinthet az igazolás szükségességétől. Emellett olyan esetekben is előfordulhat ilyen „engedmény”, amikor a balesetet az okozó külön bejelenti a saját biztosítójánál, azt is jelezve, hogy vállalja érte a felelősséget.
Mi van az értékvesztéssel?
Természetesen a kárfelmérőnek is elmeséltem az autó történetét, hogy hány évig kerestük a kurkumasárga, jól felszerelt, világos belsős Arteonunkat, amely a baleset előttig lényegében sérülésmentes volt. Szerencsétlen még el sem kezdett dolgozni a kárfelvételi jegyzőkönyvön, de már ekkor arról nyaggattam, hogy lehet-e esély később az értékcsökkenés térítésére is.
Mint kiderült, ez sajnos nehéz dió: a biztosítók által használt kalkulációs szoftverek jellemzően az autó hatéves koráig vagy 60 ezer kilométeres futásteljesítményig adnak eredményt értékcsökkenésre. A kialakult biztosítási gyakorlat az, hogy ezeket a határokat túllépve az értékcsökkenés legfeljebb egyedi eljárásban, méltányosságból érvényesíthető.
Fontos, hogy nem leírt szabályokról, hanem biztosítói gyakorlatról van szó, ebben pedig jellemző elvárás az is, hogy a károsult autó magyarországi első forgalomba helyezésű legyen. Az hagyján, hogy a sok-sok éven át keresett Arteonunkat végül Szlovákiában találtuk meg, de egyet lehet találgatni, hogy a baleset időpontjában mennyi idős volt az autó: igen, pontosan hatéves és egy hónapos. Micsoda pech.
Karambolból egy is elég, de jött a ráadás
Ennél nagyobb pech már csak az volt, hogy nagyjából egy hónappal az Arteon balesete után a másik autónkat, a kis Hyundai i10-est is összetörték. Én vezettem, messziről indexelve egy főútvonalról kanyarodtam balra egy mellékutcába, ahonnan a stoptáblánál várakozva szintén balra akart fordulni egy másik autó. Teljes nyugalommal kezdtem meg a kanyarodást, majd a szemem sarkából érzékeltem, hogy valamiért a másik autó is elindult, mintha a sofőr nem látná, hogy ott vagyok az orra előtt.
Mivel rögtön világossá vált, hogy az ütközés elkerülhetetlen, a kormányon nyitva, jobbra húzódva próbáltam menteni a menthetőt, amivel annyit sikerült elérni, hogy az autó oldala helyett a bal hátuljába kanyarodott bele a figyelmetlen sofőr. A bevezetőben feltettem a költői kérdést, hogy vajon jelent-e újabb megrázkódtatást egy rövid időn belül bekövetkező második karambol, a válasz pedig az, hogy ilyenkor kínjában ugyan, de már csak röhögni tud az ember. Tényleg.
Az okozó itt is azonnal elismerte a felelősségét, a helyzet egyértelműségére tekintettel közösen úgy ítéltük meg, elég lesz betétlapozni, felesleges rendőrt hívni. Második alkalommal már olyan rutinosan kezeltem az E-kárbejelentőt, hogy magam is meglepődtem rajta, sokkal hamarabb végeztünk az adatrögzítéssel, mint az Arteon esetében. A végén kezet fogtunk, és maximum fél óra elteltével mindenki ment tovább a dolgára.
És zárásként itt kanyarodnék vissza ahhoz, hogy a kárfelmérés során különbözhet az egyes biztosítók gyakorlata. Az i10-es balesete után a kárfelmérőnek csak az alapadatok voltak a birtokában, kézzel ki kellett töltenem az okozó biztosítójának saját bejelentőlapját is. Erre az összes, az appban korábban már megadott adatot le kellett írni újra, saját szavakkal el kellett mesélni a baleset körülményeit, illetve újabb rajzot is kellett készíteni. Ettől eltekintve a folyamat nagyjából ugyanaz volt, mint az Arteon esetében – bárcsak ne kellett volna ismételni. Arra egy következő cikkben térünk majd vissza, hogy hol és hogyan javították meg az autókat.