Az üzenetsor, amiből soha nem szeretnék még egyet kapni egy teljesen átlagos, szürke hétköznap legvégén. Pedig gyanútlanul vettem kezembe a telefont, amikor pittyent egyet, azt hittem, csak a feleségem írta meg, hogy mikor ér haza. Hát, tényleg ő írt, csak nem olyat, amit olvasni szerettem volna. Valahol amúgy sajnálom, hogy a következő másodperceket senki nem vette videóra, mert sokszor, sok helyre bekommentelt gif lehetett volna abból, ahogy csapkodva és egyre dühösebben ismételgetem a nem-nem-nem szavakat. Meg néhány másikat is.
„Sok elem sérült, nem fogsz örülni”– a feleségem ezt jó érzékkel már le sem merte írni, inkább szóban vitte be a kegyelemdöfést. Ez volt az a pont, amikor még nem is láttam a helyszínt és a károkat, de máris úgy éreztem, hogy egy világ dőlt össze bennem, és mardosni kezdett a kínzó szomorúság az autó miatt, amit annyi éven át kitartóan kerestünk, és ami nagyon rövid idő alatt az egész család szívéhez nőtt.
Szegény feleségem egyáltalán nem akart tankolni, de az ütközés ereje őt is a kút bejáratába lökte. Legalább nem tartották fel a forgalmat
Mielőtt csikorgó gumikkal a helyszínre robogtam volna, a feleségem röviden összefoglalta, hogy nem ő hibázott, amiben arra tekintettel, hogy a kettőnk kapcsolata immár a harmadik évtizedében jár, egy pillanatig sem kételkedtem. A helyi OMV-kútról meg valami sávváltásról beszélt elcsukló hangon, de mivel alig láttam a pipától, valójában nem igazán tudtam koncentrálni a szavaira. Amikor megérkeztem, a feleségem éppen két másik nővel beszélgetett, én meg amint megláttam őket, igazi bunkóként már messziről óbégatva tettem fel a számomra akkor legfontosabbnak tűnő, valójában teljesen lényegtelen kérdést, hogy „melyikőtök volt az a nagyon ügyes, aki vezetett?” Vagy valami ilyesmit, és nem túl szalonképes szavakkal gratuláltam is a manőverhez. Utólag persze bánom, hogy ekkora seggfej voltam, még a helyszínen, már lehiggadva bocsánatot is kértem, de mentségemre szóljon, hogy olyan idegállapotba kerültem, amit nem tudtam megfelelően kezelni.
Hívjunk rendőrt vagy ne?
Erről nekünk most valójában nem volt alkalmunk egyeztetni, mert a feleségem a megkérdezésem nélkül úgy ítélte meg, az autó értékére és a szituációra tekintettel az a legbiztosabb, ha egyből kihívja a rendőröket. Maga a baleset egyébként teljesen hétköznapi volt: a feleségem időben besorolt a legszélső, jobbra kanyarodó sávba, ahonnan készült az utcánk felé vezető útra fordulni, és amikor a hárombetűs benzinkút mellé ért, a mellette lévő sávban haladó autó egyszerűen nekiment. Mint kiderült, a másik autó vezetőjének hirtelen eszébe jutott, hogy hazafelé tankolni szeretett volna, és az utolsó utáni pillanatban meg is próbált bekanyarodni a kútra.
De ekkor már késő volt, mert mellette volt az Arteon, amit valahogy nem vett észre – ő sem igazán értette amúgy, hogyan nézhette el ennyire. A baleset nyilván a hazaút legutolsó kilométerén történt, nem mellesleg három héttel azután, hogy egy horpadásjavítónál még a legjelentéktelenebb, a normális emberek számára láthatatlan kavicsfelverődéseket is kijavíttattam itt-ott, és kettővel azt követően, hogy elvégeztettem a nálam egy-másfél évente szokásos futómű-ellenőrzést/beállítást. Murphy.
Mire odaértem, már a rendőrök is ott voltak, nagyon segítőkészen és türelmesen kezelték a helyzetet. Rendőri szemmel nézve persze ez egy teljesen egyértelmű koccanás volt, ráadásul minden fél együttműködőnek bizonyult. Az okozó a helyszínen elismerte a felelősségét (és nem is hajtott el, volt érvényes biztosítása is – ha csak az egyik nincs meg, máris sokkal bonyolultabb lett volna minden), ahogy én tőle, úgy ő is bocsánatot kért tőlünk. A rendőrök egyetlen megjegyzést sem tettek azzal kapcsolatban, hogy a helyszínre kellett jönniük, sőt azt mondták, amúgy is szívesebben intézkednek ilyen eseteknél, mint valami verekedésnél.
Már ebből a szögből is elég szomorúan nézett ki a helyzet…
Rendőrt hívni csak személyi sérülés esetén kötelező, és ugyan itt ilyen szerencsére nem történt, a rendőrök szerint hasonló helyzetekben a vétlen felek sokszor kérnek hivatalos intézkedést. Ez szerintük (is) teljesen normális, szóval ha valaki ugyanilyen helyzetbe kerülne és úgy érzi, a rendőrök megjelenése után nyugodtabban alszik majd, ne szégyellősködjön, hívja bátran a 112-t! A rendőri intézkedés kizárja például annak lehetőségét is, hogy az okozó valaki ráhatására később meggondolja magát, és utólag visszavonja például azt a nyilatkozatát, amelyben elismeri a felelősségét egy általa okozott balesetért.
E-kárbejelentővel minden gyorsabb, a baleseti igazolással résen kell lenni
A rendőrök az adatok felvétele és a fényképek elkészítése közben azt javasolták, hogy a baleseti bejelentőt lehetőleg kezdjük is el kitölteni online, mert ez jelentősen meggyorsítja az ügyintézést. Kék-sárga nyomtatvány egyébként sem volt egyik autóban sem, szóval életemben először elindíthattam a telefonomra már évekkel korábban letöltött E-kárbejelentő alkalmazást. Noha az app használata nem bonyolult (a rendszám megadása után lényegében minden adatot betölt, még a biztosítási kötvényszámot is), gyakorlat hiányában azért eltartott egy ideig, amíg minden mezőt megfelelően kitöltöttünk, és a képernyőt böködve összeszerencsétlenkedtünk egy vázlatos baleseti rajzot is. Beküldés után a balesettel kapcsolatos adatok azonnal megérkeznek az okozó biztosítójához, így az E-kárbejelentővel tulajdonképpen közvetlenül a baleset után elkezdődik az ügyintézési folyamat.
Mivel a rendőrök nem a szó klasszikus értelmében vett helyszínelést, hanem csak adatfelvételt végeztek, arról tájékoztattak minket, hogy részükről úgynevezett baleseti igazolást állítanak majd ki, amit a biztosítóhoz kell eljuttatni. Azt mondták, a baleseti igazolást néhány nappal később kérhetjük ki az illetékes kapitányságról – de itt nem fogalmaztak pontosan.
…hát még innen. Ebből a távolságból nem látszik annyira, de a bal oldal összes elemén volt valamekkora mértékű sérülés
Először e-mailben érdeklődtünk a kapitányságnál, elkészült-e már az igazolás, és ha igen, el tudják-e válaszban küldeni, vagy be tudunk-e már menni érte, de sajnos semmilyen reakció nem érkezett. A baleset egy csütörtöki napon történt, a rá következő kedden (tehát öt nappal később) úgy döntöttünk, hogy ha már aznap úgyis jön a kárfelmérő, akkor előtte személyesen bebattyogunk a kapitányságra a papírért, „mostanra csak elkészült már” felkiáltással. Ennél nagyobbat nem tévedhettünk volna: a portás nem is teljesen értette, hogyan képzeltük el ezt az igazolásos dolgot, és úgy magyarázta el, mit kellett volna tennünk, mintha csak a hülyék nem lennének ezzel maguktól tisztában.
Az igazolás megszerzésének garantált módja, hogy a baleset után minél hamarabb be kell menni az illetékes kapitányságra, gyöngybetűkkel, kézzel ki kell tölteni egy űrlapot, amelyen a baleset érintettje kéri az igazolás kiadását, és nyilatkozik arról, hogy személyesen, postai úton vagy e-mailben szeretné átvenni. Aztán ennek a nyilatkozatnak a leadása után indul a néhány napos ügyintézési határidő. (Persze, ez is lehet kapitányság-, sőt akár időzítésfüggő is. A mi ügyünkben érintett kapitányság például néhány héttel később, egy másik balesettel kapcsolatban reagált egy ugyanolyan e-mailre, mint amilyet mi is küldtünk, mi több, űrlapkitöltögetős igénylés nélkül elküldte az igazolást is.)
Gyorsan jön a kárfelmérő
Az E-kárbejelentő azt ígéri, hogy a káresemény bejelentése után 72 órán belül jelentkezik a kárfelmérő, de a csütörtök késő délutáni-esti időpontra tekintettel azért erősen kételkedtünk abban, hogy pénteken vagy hétvégén bárki időpontot akar majd egyeztetni. Ez valóban nem is történt meg, hétfőn viszont már csörgött a telefon, és másnap délben meg is érkezett a kárfelmérő. A rendőrségen tett kiruccanásunk ugyan nem úgy sikerült, ahogyan terveztük, vagyis baleseti igazolást nem tudtunk adni neki, de mint később kiderült, a mi esetünkben erre végül nem is volt szükség.
A kárfelmérő is megerősítette, hogy az elektronikus kárbejelentés jelentősen meggyorsítja az ügyintézési folyamatot. Ő már eleve az applikációban megadott adatokkal és a baleset eseményeinek pontos leírásával érkezett a helyszínre, semmit nem kellett megismételni vagy újra rögzíteni, csak a sérülések részletes fotózása történt meg. Ebben egyébként nem feltétlenül egységes a biztosítók gyakorlata – erre a cikk legvégén még visszatérünk.
Akinél járt már kárfelmérő, az biztosan látott ilyen botot is. Magasságmérő a becsületes neve, ez az eszköz segít a sérülések arányosításában
Mivel pontosan tudtam, hogy a balesetet cikk formájában fel fogom dolgozni, a kárfelmérőt is faggattam kicsit a munkájáról. Ő szerényen arról beszélt, hogy az ő feladata lényegében csak a fotózás, az összes sérülést kell részletesen dokumentálnia. Az általa rögzített és a károsult által megadott összes információ „egybefésülését”, vagyis a káresemény feldolgozását a biztosító illetékes osztálya végzi. Közösen megállapítottuk, amit egyébként már a helyszínen is fájó szívvel felmértem, hogy az első lökhárítótól, sárvédőtől és motorháztetőtől kezdve mindkét ajtón át a hátsó sárvédőig és lökhárítóig minden elemen van valamekkora mértékű sérülés, a felniket is ideértve. Ez a feleségem által elmondottak alapján valahogy úgy történhetett, hogy a másik sofőr által végzett hirtelen jobbra kormányzás miatt az első ütközési pont az Arteon bal első kerekének környékén lehetett. Innen a másik autó először „lepattanhatott”, de mivel a sofőr továbbra is jobbra tartotta a kormányt, végül a teljes bal oldalt lerendezte.
A trélert is fizetik, ha kell
A baleset helyszínéről hazavezetve hallottam fájdalmas nyöszörgéseket a bal első kerék felől, ekkor még nem tudtam biztosan, hogy szervizbe saját lábán megy majd az autó, vagy trélert kell hívnom. A kárfelmérővel megbeszéltük, hogy amennyiben trélerezésre lenne szükség, ezt (utólag) természetesen térítené a biztosító, ezeket az igényeket el szokták fogadni a „további károk megelőzése” érdekében. Fontos tudni ugyanakkor, hogy ha valóban trélerrel jut el az autó szervizbe, a szállításról szóló számlát és a menetlevelet is be kell küldeni a biztosítónak. Kilométerlimit (a józan ész határain belül) nincs, mert a biztosító a szabad szervizválasztásra tekintettel nem szólhat bele, hogy a károsult hol javíttatja meg a kocsiját.
Ezután szóba került a baleseti igazolás, amiről a kárfelmérőnek is elmeséltük, milyen kanosszát jártunk vele. Szerinte az általános tapasztalat az, hogy a rendőri intézkedések gyorsíthatják, de akár lassíthatják is a kötelezős kárrendezési folyamatot, mert egyáltalán nem egységes, hogy az egyes kapitányságok (például leterheltségtől is függően) mennyi idő alatt végeznek egy baleset feldolgozásával.
Itt sérült meg a legkomolyabban az autó, ekkor még csak reménykedhettünk abban, hogy saját lábán tud majd szervizbe menni. Végül tudott
A jó hír az, hogy szerencsés esetben akár két-három hétre is rövidülhet az ügyintézési határidő a rendőri igazolás birtokában, a rossz viszont az, hogy az igazolás kiadása akár két-három hónapot is csúszhat. Érdemes tehát alaposan átgondolni, hogy valóban szükség van-e rendőri intézkedésre egy amúgy egyértelműnek tűnő esetben, ahol a másik fél sem vitatja a felelősségét. A kárfelmérő szerint a hasonló, figyelmetlen sávváltás által okozott káresemények manapság egyenesen slágernek számítanak, rengeteg ilyen esetnél fordul meg, de hasonlóan rendkívül gyakoriak a szintén figyelmetlenségből fakadó ráfutásos ütközések is.
A kárfelvételi jegyzőkönyv és a jogalap megállapítása
A kárfelmérés után a következő fontos állomás a kárfelvételi jegyzőkönyv elkészítése, ezt meg kell várni, majd ennek birtokában lehet árajánlatot kérni a választott javító(k)tól. A kárrendezés történhet egyezségi módon az okozó biztosítója által kalkulált kártérítési összeg elfogadásával, vagy számlásan. Utóbbi választása esetén (mi ezt tettük) a biztosító számára el kell küldeni a választott szerviz javítási kalkulációját. Érdekesség, hogy a helyszínen, első ránézésre hárommillió forintra saccoltam a kárértéket, az E-kárbejelentő megfelelő mezőjébe is ezt írtuk be, a biztosító egyezségi ajánlata ezzel szemben 1,686 millió forintról szólt. Mivel a modern autókat javítani is egyre drágább, teljesen biztosnak tűnt, hogy ennyiből egyenesen lehetetlen kihozni a javítást, így valójában nem is volt valódi kérdés a számlás út választása.
Szintén fontos mérföldkő a jogalap megállapítása, amikor a biztosító az általa ismert információk birtokában eldönti, hogy a károsult valóban jogosult kártérítésre. Ezzel nekünk szerencsénk volt: a kárfelmérő néhány órával azután, hogy nálunk járt, már telefonált is, hogy a rendőrség baleseti igazolására végül nem is lesz szükség, mert a biztosító rendezettnek tekinti a jogalapot, így indulhat a kárrendezési folyamat. Ezen egy kicsit meglepődtünk, mert számtalan rémtörténet ismeretében fel voltunk készülve arra, hogy esetleg kardozni kell majd a biztosítóval azért, hogy megkapjuk, ami jár, de ezúttal ment minden, mint a karikacsapás.
Ez az elem is jól megkapta a magáét
Azért rákérdeztünk, hogyhogy mégsem kell az igazolás, amit annyi ideig hajkurásztunk, és amit amúgy már másnap e-mailben el is küldött a rendőrség, amire azt a választ kaptuk, hogy egyértelmű káreseményeknél a biztosító eltekinthet az igazolás szükségességétől. Emellett olyan esetekben is előfordulhat ilyen „engedmény”, amikor a balesetet az okozó külön bejelenti a saját biztosítójánál, azt is jelezve, hogy vállalja érte a felelősséget.
Mi van az értékvesztéssel?
Természetesen a kárfelmérőnek is elmeséltem az autó történetét, hogy hány évig kerestük a kurkumasárga, jól felszerelt, világos belsős Arteonunkat, amely a baleset előttig lényegében sérülésmentes volt. Szerencsétlen még el sem kezdett dolgozni a kárfelvételi jegyzőkönyvön, de már ekkor arról nyaggattam, hogy lehet-e esély később az értékcsökkenés térítésére is.
Mint kiderült, ez sajnos nehéz dió: a biztosítók által használt kalkulációs szoftverek jellemzően az autó hatéves koráig vagy 60 ezer kilométeres futásteljesítményig adnak eredményt értékcsökkenésre. A kialakult biztosítási gyakorlat az, hogy ezeket a határokat túllépve az értékcsökkenés legfeljebb egyedi eljárásban, méltányosságból érvényesíthető.
Fontos, hogy nem leírt szabályokról, hanem biztosítói gyakorlatról van szó, ebben pedig jellemző elvárás az is, hogy a károsult autó magyarországi első forgalomba helyezésű legyen. Az hagyján, hogy a sok-sok éven át keresett Arteonunkat végül Szlovákiában találtuk meg, de egyet lehet találgatni, hogy a baleset időpontjában mennyi idős volt az autó: igen, pontosan hatéves és egy hónapos. Micsoda pech.
Karambolból egy is elég, de jött a ráadás
Ennél nagyobb pech már csak az volt, hogy nagyjából egy hónappal az Arteon balesete után a másik autónkat, a kis Hyundai i10-est is összetörték. Én vezettem, messziről indexelve egy főútvonalról kanyarodtam balra egy mellékutcába, ahonnan a stoptáblánál várakozva szintén balra akart fordulni egy másik autó. Teljes nyugalommal kezdtem meg a kanyarodást, majd a szemem sarkából érzékeltem, hogy valamiért a másik autó is elindult, mintha a sofőr nem látná, hogy ott vagyok az orra előtt.
Mivel rögtön világossá vált, hogy az ütközés elkerülhetetlen, a kormányon nyitva, jobbra húzódva próbáltam menteni a menthetőt, amivel annyit sikerült elérni, hogy az autó oldala helyett a bal hátuljába kanyarodott bele a figyelmetlen sofőr. A bevezetőben feltettem a költői kérdést, hogy vajon jelent-e újabb megrázkódtatást egy rövid időn belül bekövetkező második karambol, a válasz pedig az, hogy ilyenkor kínjában ugyan, de már csak röhögni tud az ember. Tényleg.
Az i10-est még 2018-ban hoztam Németországból, eddig szintén sérülésmentes volt. Hát, most már nem az
Az okozó itt is azonnal elismerte a felelősségét, a helyzet egyértelműségére tekintettel közösen úgy ítéltük meg, elég lesz betétlapozni, felesleges rendőrt hívni. Második alkalommal már olyan rutinosan kezeltem az E-kárbejelentőt, hogy magam is meglepődtem rajta, sokkal hamarabb végeztünk az adatrögzítéssel, mint az Arteon esetében. A végén kezet fogtunk, és maximum fél óra elteltével mindenki ment tovább a dolgára.
És zárásként itt kanyarodnék vissza ahhoz, hogy a kárfelmérés során különbözhet az egyes biztosítók gyakorlata. Az i10-es balesete után a kárfelmérőnek csak az alapadatok voltak a birtokában, kézzel ki kellett töltenem az okozó biztosítójának saját bejelentőlapját is. Erre az összes, az appban korábban már megadott adatot le kellett írni újra, saját szavakkal el kellett mesélni a baleset körülményeit, illetve újabb rajzot is kellett készíteni. Ettől eltekintve a folyamat nagyjából ugyanaz volt, mint az Arteon esetében – bárcsak ne kellett volna ismételni. Arra egy következő cikkben térünk majd vissza, hogy hol és hogyan javították meg az autókat.
