Egy elszabott sávváltás miatt megszűnt sérülésmentesnek lenni a hosszú-hosszú éveken át keresett, végül Szlovákiában megtalált Arteonunk, ebben a cikkben vettem sorra, hogy milyen ügyintézési állomásokon (és lelki traumákon) mentünk keresztül közvetlenül a balesetet követően. De ahogy mondani szokták, az élet megy tovább, a sebeink nyalogatása közben a mi gondolataink is hamar elkezdtek akörül forogni, hogyan hozhatnánk ki a lehető legjobbat a javításból.
Az első részben már érintettem, hogy a helyszínen hárommillió forintra becsültem a kárt, ehhez képest az okozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítójának egyezségi ajánlata 1,6 millió forint lett volna. Az számomra teljesen biztosnak tűnt, hogy az ismert világegyetemben nincs olyan szerviz, amelyik ennyi pénzből helyre tudná állítani gyári állapotúra az összes sérült elemet, így nem is volt kérdés, hogy a számlás kárrendezést választjuk majd. Javítási ajánlatot a biztosító által elkészített kárfelvételi jegyzőkönyv birtokában lehet kérni (akár több szerviztől is), az ezek alapján kiválasztott műhely kalkulációját pedig kötelezően el kell küldeni az okozó biztosítójának a kárrendezéshez.
Csak a fényezés legyen jó…
Nagy egyéni különbségek lehetnek abban, hogy kinek mi a legfontosabb szempont a megfelelő szerviz kiválasztásakor, számunkra a fényezési munka várható minősége volt a legeslegkritikusabb kérdés. Amennyire látványos szín a kurkumasárga, annyira nehéz fényezési szempontból, az elmúlt években ráadásul mintha trenddé vált volna, hogy az ennél sokkal egyszerűbb árnyalatokkal sem tudnak boldogulni a mesterek. Túrtam a fórumokat, sorra kérdeztem az ismerősöket, hogy mégis kit ajánlanának, de sok esetben csak hümmögés volt a válasz, de azt a két szót is sokszor hallottam, hogy „senkit” és „mindegy”.
Nekünk amúgy az valóban mindegy volt, hogy márkaszerviz vagy független műhely végzi el a javítást, azt a helyet igyekeztünk megtalálni, ahol a legjobb kezű fényezők dolgoznak. Saját korábbi tapasztalataim alapján végül a Venyige 3 független javítótól (az Arteon előtti versenykék metál Octaviánkat itt javították meg hibátlanul egy saját hibás parkolási malőr után), illetve egy igen megbízható helyről érkezett ajánlás alapján a Porsche Győr márkaszerviztől kértünk javítási kalkulációt. Ahogyan arra fogadni is mertem volna, a két számítás köszönőviszonyban sem volt a biztosító egyezségi ajánlatával: a független javító 3,7, míg a márkaszerviz 3,9 millió forintos javítási összeget kalkulált a kárfelvételi jegyzőkönyvben szereplő tételek alapján.
Alapos megfontolás után végül úgy döntöttünk, hogy az Arteont Győrben javíttatjuk meg, az egy hónappal később összetört i10-esünket pedig a független műhelyre bíztuk. Mindkét biztosító kötekedés nélkül fogadta el az Arteonra és az i10-esre készült kalkulációkat, pedig még a kisebb autó várható javítására is hét számjegyű összeget dobott ki a gép. Az Arteon végül saját lábán jutott el Győrbe, miután meggyőződtem arról, hogy a baleset utáni hazahozatal során hallott nyöszörgő hangokat az okozza, hogy a ripityára tört bal első sárvédőből annyira kilóg néhány törmelékdarab, hogy időnként hozzáér a gumihoz. Miután ezektől megszabadultunk (nyugodtan tehettük, mindkét szerviz kalkulációja teljesen új gyári elemmel számolt), a nyöszörgés megszűnt, így a trélerezés potenciális nyűgjével sem kellett tovább számolni.
Megbontás után még bármi kiderülhet
Fontos tudni, hogy a javítók kalkulációja mindig megbontás nélkül értendő, azaz a javítás során találhatnak még olyan sérüléseket, amelyeket a biztosító eredeti kárfelvételi jegyzőkönyve nem tartalmaz. Ilyen esetekben az eljárás az, hogy a szerviz pótszemlét kér a biztosítótól, amelynek képviselője a helyszínen elbírálja, hogy az igény jogos-e. Az Arteon javítása során pedig bőven találtak még problémákat: a jegyzőkönyv nem tartalmazta például a bal első fényszóró cseréjét, de a megbontás során kiderült, hogy a tartófülek és a ház olyan mértékben károsodott, hogy annak szakszerű javítására jelenleg nincs ismert technológia.
Az egyedi fényezésű felnik szintén nem úszták meg az ütközést, elsőre nem látszott ugyan, de a mérések alapján olyan mértékű anyagvesztés történt mindkét felni esetében, amit nem lehetett csak úgy kipótolni, ezeket is cserélni kellett. A biztosító képviselője is arra jutott a pótszemle során, hogy szükséges az alkatrészek cseréje, és mivel egyenként sok százezer forintos elemekről van szó, vészesen pörögni kezdett a számláló a gazdasági totálkár (GTK) irányába.
A biztosítók mindig a baleset bekövetkezésének napján érvényes Eurotax-árat tekintik irányadónak egy gépjármű értékének megállapításakor. Most elég jól jött, hogy örök mániám az agyonextrázott használt autók vásárlása, ezeknek a halmozása nálam alapfeltétel: az Arteonnál is elég hosszú volt a kívánságlista. A sok gyári extra áldásos következménye, hogy ezekkel az autó Eurotax-ára is magasabb sávba kerül, amiből nem nehéz levonni azt a tanulságot, hogy adott esetben bizony a jó felszereltség jelentheti a mérleg nyelvét aközött, hogy a biztosító javíthatónak vagy nem javíthatónak minősít egy adott autót.
Az agyonextrázott Arteon (és ugyanígy a szintén jól kitömött i10-es) magasabb Eurotax-ára miatt nem kellett különösebben aggódnunk a GTK miatt, de még így is majdnem sikerült elérni a határt. A javítás egy kevésbé felszerelt Arteon esetében is ugyanennyibe került volna, ebben az esetben viszont a fényszóró és a két felni cseréjének előre nem tervezett költségével a javítás ára akár át is léphette volna az autók értékének hatvan százalékánál meghúzott GTK-határt.
A jó fényező sem tud csodát tenni, csak majdnem
A javítás az előre megbeszélt és egyeztetett menetrend szerint zajlott. A Porsche Győr segítőkész szervizvezetője megerősítette, hogy pontosak az információim, valóban díjnyertes fényezők is dolgoznak náluk, de óva intett attól, hogy ettől csodát reméljünk. Szerinte a szakmában nagyon jó eredménynek számít, ha egy színt 98 százalékosan sikerül eltalálni, vagyis a fakulás és egyéb tényezők miatt százszázalékos színegyezésbe legfeljebb véletlenül lehet beletrafálni.
A 98 százalék nemzetközi szinten is kiemelkedő eredmény, de hogy a várakozásaink rendben legyenek, a szervizvezetővel azt is átbeszéltük: a két százalékot az emberi szem azért látja. Vannak olyan színek, ahol ez a két százalék kevésbé, és vannak olyanok, amelyeknél jobban feltűnő lehet, a kurkumasárga speciel pont utóbbi kategóriába tartozik. Na tessék, kellett nekem pont ebbe belehabarodnom évekkel ezelőtt.
Hetekig izgultunk, hogy milyen lesz a végeredmény, szerencsére kár volt: a fényezési munka nagyon szépen sikerült, nem tudok belekötni. Persze ez egy olyan szerelemautó, amin kis túlzással azt is messziről észreveszem, ha egy porszem két centivel arrébb gurul rajta, szóval hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem látok semmilyen eltérést. Az elvégzett munka minőségéről azért árulkodik, hogy csak akkor látok bármit, ha nagyon akarom látni, és azt is csak akkor, ha még direkt onnan is nézem, hogy lássam. Kíváncsiságból megmutattam az autót egy javítással nem, csak fényezéssel foglalkozó helyi mesternek, akinek az udvarára sokszor be sem férnek a kisebb-nagyobb munkákra váró autók. Elismerően bólogatva ő is csak annyit tudott mondani, hogy „ezt én se tudtam volna szebben megcsinálni”. Nyilván nem egy reprezentatív minta, de azért elég sokatmondó.
És hogy mindennel együtt mennyi lett a vége? Öt és fél millió forint. Igen, ennyi, szóval amikor a biztosítók ismétlődően a kárráfordítások növekedésére mutogatnak a kötelező árának emelését indokolva, akkor az bizony nem rizsa, a mi esetünk is bizonyítja, hogy a modern autók javítására olykor egy mindennapos koccanás után is vagyonokat kell költeniük. A biztosító egyébként ezt a messziről is jól látható összeget zokszó nélkül utalta át a szerviznek.
Mi került ennyibe? Mennyi ideig tartott a javítás?
A sok érintett elem miatt az Arteon javításának várható időtartamát előzetesen másfél-két hétre becsülték a Porsche Győrnél, ennél gyorsabban nem lehet végezni egy ilyen mértékben sérült autóval. Megbeszéltük, hogy ez tényleg csak becslés, így amennyiben a megbontás során további problémákat találnak (ahogy ez végül meg is történt), az meghosszabbíthatja a javítás idejét. Ez általánosságban minden javításra ugyanígy érvényes.
Mi úgy voltunk vele, hogy a sok bizonytalansági tényező miatt a lehető legbővebbre szabjuk az időkeretet saját magunk és a szerviz számára is: eleve úgy egyeztettünk időpontot, hogy az autó leadása után pár nappal külföldre utaztunk két hétre. Az Arteon így végül több mint három hetet töltött a szervizben, de mivel amúgy sem voltunk itthon, nekünk ez teljesen megfelelt így. Ha nagyon erőltettük volna, jó eséllyel elkészült volna hamarabb is az autó, de ha már megtörtént a baj, egy ilyen munka legyen inkább jó és alapos, mint gyors.
A végszámla öt oldalból állt, így némi költői túlzással élve könnyebb lenne azt összeszedni, hogy mihez nem kellett nyúlni. Nagy vonalakban: az autón gyári újra cserélték az első lökhárító bal oldali elemét, a bal első sárvédőt, illetve a motorháztetőt. Hátulra szintén gyári javítóív került, majd az új elemeket, a kijavított bal oldali ajtókat és a hátsó lökhárítót is fényezték. Dobbetétből, tartóelemekből, díszlécekből és sok hasonló apróságból is újakra volt szükség, végül ezekhez adódott hozzá az új fényszóró és a két cserére szoruló alufelni költsége. Az alkatrészek ára összesen 3,292 millió, a lakatos munkadíj 1,024 millió, a fényezés anyagára 727 ezer, a munkadíja pedig 490 ezer forint volt.
Az i10-es is kész
Az idegeimnek nem esett jól, hogy részben párhuzamosan egyszerre két autó talpra állítását is menedzselnem kellett, de szerencsére a Venyige 3-nál is ment minden, mint a karikacsapás, a javítás idejére még ingyenes csereautót is kaptunk. Az i10-es esetében kevesebb érintett elem volt ugyan, de ahogy a szerviz szintén nagyon segítőkész ügyvezető igazgatójától megtudtam, a metálnarancs fényezés se sokkal könnyebb a kurkumánál.
Azt hittem egyébként, hogy káprázik a szemem, amikor először megláttam a Hyundai javítási kalkulációját, soha nem gondoltam volna, hogy ilyen sérülésekkel is hét számjegyű lehet egy kárérték. Pedig ez könnyen összejön ám: a bal hátsó ajtó fényezéséhez például el kellett távolítani azt a szürke díszlécet alulról, a gyártó által a rögzítéshez használt technológia pedig a saját jól felfogott érdekében nyilván olyan, hogy ha azt valaki egyszer leszedi a helyéről, nem is rakja vissza soha többé. Lehet venni újat.
És persze miért is foglalkozna bárki egy ilyen műanyagdarab utángyártásával, csak és kizárólag a Hyundaitól lehet megrendelni 110 ezer forintért – ugye, hogy ehhez képest már egyáltalán nem is tűnik túlzónak a számla 955 ezres végösszege. Azért lett végül kevesebb mint hét számjegy, mert a biztosító eredeti kárfelvételi jegyzőkönyve a bal hátsó felni cseréjét is tartalmazta, mi viszont ezt nem kértük: egy kis törölgetéssel a gumimaradékokat és a kisebb karcokat is el lehetett tüntetni róla, emiatt nagy pazarlás lett volna felesleges hulladékkal terhelni a bolygót (a biztosítók költségére cserélt tételeket minden esetben meg kell semmisíteni, a káron gazdagodni nem lehet – itt van például egy kép az Arteon kiszerelt fényszórójáról, a szemétbe hajítás előtt használhatatlanná is teszik az alkatrészeket). A színt ebben a szervizben is sikerült szinte tökéletesen eltalálni, a biztosító ebben az ügyben is akadékoskodás nélkül utalt, úgyhogy minden jó, ha a vége jó – bár annak örültünk volna a legeslegjobban, ha ettől a sok macerától inkább megkímélt volna az univerzum.
Néhány szó a biztosítóról és az ügyintézésről
Az Arteon biztosítási ügyintézése meglepően flottul ment, nyugodtan mondhatom, hogy minden előzetes várakozásunkra rácáfolt. A kommunikáció az egész folyamat során gyors és lényegre törő volt, a biztosító igyekezett minden felmerülő igényünket és a balesettel kapcsolatos kiadásunkat kielégítően rendezni – bár ebben biztosan vastagon benne van az is, hogy az ilyen ügyekben az átlagosnál sokkal rámenősebb vagyok, a levelezésekben végig elég nyomatékosan képviseltem az álláspontunkat és az érdekeinket.
Egy baleset minden érintettnek kellemetlenség, a biztosítók is szeretnének a lehető legkisebb ráfordítással kijönni egy-egy ügyből. Innen nézve tehát lehetnek komoly érdekellentétek a biztosítók és a károsultak között, de nagyon fontos, hogy nem is kötelező azonnal rábólintani mindenre, amit a társaságok ajánlanak. Érdemes határozottnak lenni, utánaolvasni a lehetőségeknek és a szabályoknak, mert egy kis levelezés akár százezreket is hozhat pluszban.
Mi a Vezessnél úgy gondoljuk, hogy kötelezős kárrendezés során fel sem szabadna merülnie, hogy az okozó melyik biztosítóval szerződött, mert az ügyintézésnek egységesen olyannak kell(ene) lennie, hogy a vétlen autósokat semmilyen kár ne érhesse. Erre tekintettel a konkrét ügyben érintett biztosítót nem lenne helyénvaló megneveznem, megmutathatom viszont azt a zseniális műalkotást (kép a linken), amire hót’ véletlenül bukkantunk rá a kisfiam rajzos füzetében, és amit teljesen magától azért készíthetett, mert a levelezések és különböző ügyintézési állomások környékén néhányszor (elég sokszor) azért szóba került itthon a társaság neve. Az i10-es ügyintézése alapvetően szintén gördülékeny volt egy másik biztosítónál.