Ábécérendben haladunk az autómárkák 2025-re tervezett magyarországi új autóit bemutató cikksorozattal. A publikus újdonságok első részével az Alfától a DS-ig jutottunk. A témában írt második cikket a Ferrarival kezdtük és a rég nem látott életjeleket mutató Mitsubishi újdonságaival zártuk. Most a Nissantól a Volvóig tekintjük át a 2025-ben várható magyarországi új autókat.
Nissan – Jöhet az új Micra?
Mivel a Nissannál a központi alapelv szerint sem az európai központ, sem az adott országok importőrvállalatai nem nyilatkoznak a még nem kommunikált modellek megjelenéséről, itt háttérbeszélgetésekre, modellciklusokra és más autós lapokra hagyatkoztam a 2025-ben várható újdonságok feltérképezésében.
Ami biztos és hivatalos, az az Ariya Nismo bevezetése az év legelején. Az elektromos crossover sportváltozatát volt szerencsém élőben látni, a két villanymotorral a négy hajtott kerékre 435 lóerőt és 600 newtonmétert zúdító sportmodellről itt olvashattok.
Bizonytalanabb a többi prognózis, de aligha tévedünk nagyot, ha idén őszre várjuk a következő Micra-generáció premierjét. A Clióval közös üzemben gyártott előd inkább tett jót a Renault számainak, mint a szövetség japán tagjának, nem is volt túl népszerű.
Minden bizonnyal az új Micra bázisa az AmpR Small padlólemez lesz és oldalról az R5-re hasonlít majd, szemből és hátulról viszont önálló lehet. Formáját a Nissan 20-23 tanulmányautó villantotta meg, az orr és a far ovális fénykörei visszaköszönhetnek a szériaautón.
A padlólemez örökségeként a Micra is elöl-hátul független futóművel készülhet, mert a 4×4-es Dusterén alapuló konstrukciója több akkucella elhelyezését teszi lehetővé, mint a csatolt hosszlengőkaros kerékfelfüggesztés. Az akkupakk vélhetően itt is 40 vagy 52 kilowattórás lesz, akárcsak az R5-ben.
Hasonlóan fontos újdonság a Nissan LEAF harmadik generációja. A modern kori villanyautózás hajnalán a Teslán kívül a Nissan tett igazán sokat egyenáramú töltők létesítésével a hajtásmód élhetőbbé tételéért. A márkakereskedőknél telepített, de az ügyfelek számára nyilvános DC-töltők nagyon jól jöttek a töltősivatag korában.
Aztán a LEAF második generációja a ChaDeMo-csatlakozó megtartásával nem haladt a korral, töltési sebessége is elmaradt a frissebb konkurensekétől, nem beszélve az alapverzióban csak 3,7 kilowattos váltóáramú töltőről. Talán a LEAF III nagyobb ugrás lesz saját elődjéhez képest. Idén ősz végén-tél elején kiderül, akkorra várható az új Nissan LEAF érkezése.
Opel – Kis SUV 7 üléssel
Ebben az évben az Opelnél a megújított SUV-modellek állnak a középpontban. Az egyik a második generációs Grandland, amelyre most már tényleg illik a neve, mert jóval nagyobb autó lett kompakt SUV-nak mondható elődjénél.
Januárban bent állhat a márkakereskedésekben a Grandland, amely 4477 milliméterről 4650 mm-re nőtt, széltében egy milliméterrel kisebb, 1905 mm lett, magassága pedig 1666 mm a korábbi 1609 helyett. A tengelytávolság 2795 mm-re gyarapodott, tehát méretben az Opel bekanalazta a Grandlandot az azonos technikára épülő Peugeot 3008 és 5008 közé.
Mind a hibrid, mind az elektromos rögtön elérhető. A 400 voltos akkumulátor lehet nettó 73 vagy 82 kWh-s, ami a WLTP szerint 523, illetve 582 kilométeres hatótávra elegendő. A harmadik akkuvariáns 97 kilowattórás, várhatóan még idén rendelhetővé válik. A hajtó villanymotor 213 lóerős és 345 Nm a csúcsnyomatéka.
Hibridből kétféle van. A 48 voltos hibrid az 1,2 literes háromhengeres benzinmotorra épül a hatfokozatú váltóval, 136 lóerővel, apró akkuval.
Valamikor tavasszal számíthatunk a Grandland konnektoros hibrid változatára, amelynek listaára 17 590 000 forintról indul. A konnektorról tölthető akkus változatban az 1,6 literes, négyhengeres benzinmotorhoz hétfokozatú DCT-váltó jár, a villanymotorral megtámogatott hajtásrendszer összteljesítménye 195 lóerő. Az akkumulátor kapacitása nettó 17,9 kWh.
Tavasz elején futhat be a modellfrissítés utáni Mokka. Az Opel megőrzi a többvágányos hajtáskínálatot, lesz belőle sima benzines, enyhén villamosított hibrid és tisztán elektromos is. Az importőr úgy kalkulál, hogy a faceliftes Mokka márciusig megérkezik az autószalonokba.
Előzetesen korábbra vártuk a Fronterát, de hazai bevezetése friss információink szerint a második negyedév végére tolódhat. Május-június táján lesz elérhető a dílereknél a hibrid és az elektromos Frontera, egyelőre öt üléssel. A kompakt, de három üléssorral is elérhető SUV hétüléses változatának forgalmazása az idei év második felében várható.
Peugeot – Elektromos erősítés
Megnövelt hatótávú villanyautókkal kezdi a kínálatbővítést a Peugeot. Tavasztól rendelhető az elektromos 3008 és az 5008 long range, előbbi hatótávja 701 kilométer a szabványos mérés alapján, utóbbié eléri a 668 kilométert a WLTP-ciklus szerint mérve, minden esetben a hatótáv szempontjából legjobb adottságú verzióban.
Márciustól érhetők el a konnektoros hibridek ugyanebből a két típusból. A szén-dioxid-flottaemisszió mérséklése érdekében a sikkes 408-ból is lesz tisztán elektromos, Magyarországon úgy áprilistól. A 408-ból egyféle akkuval jön villanyautó, egyféle első villanymotorral és elsőkerék-hajtással.
Ősszel a 308 áll majd a középpontban, mert az ötajtósra és a kombira is modellfrissítés vár. Nem mintha ráncosodni kezdett volna, de 2021 őszén vezettük először, és azóta eltelt három év. A megújuló 308 október táján fut be Magyarországra.
Porsche
A Porsche nemigen kommunikál jövőbeni autóiról, a hazai importőrnek sem engedte meg, hogy a várható újdonságokat és érkezésük idejét közölje.
A német Auto Motor und Sport szaklap újdonságnaptára szerint a 911-ből bemutatandó Carrera T, Carrera S és 911 Turbo után az elektromos Cayenne a legfontosabb premier idén. Ezzel a Macant követően a Porsche másik terepjárója is elektromos hajtásra vált.
Renault
Letudhatná az évet az R5-tel az importőr, pláne, ha a Scénic E-tech után az elektromos kisautóval megint ez a márka nyerné az európai Az Év Autója választást, mégsem alibiznek. De először a legfontosabb újdonság: áprilistól rajzhat ki itthon az új R5 E-Tech Electric, jelenleg csak rendelni lehet, az első autók tavasz közepén jönnek meg.
A nyár eleje csendesebb lesz, aztán a harmadik negyedévben, tehát nyár végén vagy ősz elején jönnek megújuló és vadonatúj autók.
A Renault-nál hagyományosan fázisváltásnak hívott modellfrissítés érinti az Australt, a tervek szerint a második negyedévtől lesz rendelhető a renovált Renault SUV és a harmadik negyedévben jönnek az első autók. Akárcsak a szintén megújuló Scénicből.
Jelenleg még nem tudunk közelebbit az új R4 sorsáról, ami nem zárja ki, hogy forgalmazása elkezdődjék Magyarországon is, de egyelőre nem meghatározott a rendelhetőség kezdete és így az autók kiszállítása sem.
Neve ellenére az R4 nagyobb és praktikusabb autó, mint a szintén elektromos autóként visszatérő Renault 5. Addig is, amíg a retró jegyeket mutató villany R4 hazai sorsa kiderül, olvassátok el, mit mutatott élőben az elektromos Renault 4 E-Tech Electric, amelyben a lehajtható jobb első üléstámlán és a tologatható hátsó padon kívül baguette-kosár is van, legalábbis felárért.
SEAT – Takaréklángon, de újdonságokkal
Mivel a félprémium pozicionálással a Cupra jövedelmezőbb és perspektivikusabb autómárka a Volkswagen-konszernnek, mint a SEAT, a spanyolországi autógyártónál nincsenek új fejlesztésű autók a csőben. Viszont a kínálatban lévő típusok továbbfejlesztésére még áldoz a márka.
Év végén várható két fontos SEAT modellfrissítése, amivel nagyon rövid időn belül gyakorlatilag a teljes kis kategóriás kínálat megújul. Az Ibiza és az Arona leporolása is 2025 utolsó negyedévére esik, az autók még idén megjelenhetnek Magyarországon. Mivel az Ibiza első ráncfelvarrása 2021-ben igen enyhe volt, ezúttal akár erősebb megújításra is van esély.
Škoda – Villanyvonalon 2025-ben
2025-öt a második generációs Kodiaq RS bevezetésével indítja a Škoda. Rögtön az év legelejétől elérhető a márka legújabb autója, az Elroq 55 és 82 kilowattórás akkumulátorral.
Január végén lesz rendelhető a SportLine kivitel és a nevében 60-as verzió a ténylegesen bruttó 63 kilowattórás akkumulátorral. A kiautózható nettó értékeket ebben a cikkben megtaláljátok, mert az 50-60-85-ös típusnév sem a bruttó, sem a nettó kapacitást nem jelzi pontosan.
Ez év májusára várja az importőr Porsche Hungaria az Elroq 85X és az RS modellek érkezését. A kompakt elektromos crossover karosszériája 4488 mm hosszú, tükrök nélkül 1884 mm széles és 1625 mm magas, a tengelytávja 2765 mm.
2024-ben az Octavia, a Vitara és az S-Cross mögött harmadik lett az újautó-regisztrációs rangsorban 6097 autóval. A típus népszerűsége miatt érdemes említésre, hogy februártól a modellfrissítés utáni Octaviából négykerék-hajtású is lesz, ami nagyon ritka opció a kompakt kombik között.
Idén újul meg az Enyaq. Valószínűleg már januárban bekerül az új modell a konfigurátorba, az első ügyfélautók gyártását áprilisra prognosztizálta az importőr, tehát tavasz végén, nyár elején befuthat a tökéletesített Škoda Enyaq. Az RS-t valószínűleg júniustól lehet majd rendelni itthon.
Már most látni, hogy a Škoda Epiq nem fog beleférni az idei évbe, magyarországi értékesítése 2026-ban kezdődik. A 4,1 méteres elektromos autó szabványos hatótávolsága várhatóan meghaladja a 400 kilométert, a töltőrendszer pedig nemcsak felvenni, de leadni is tud majd elektromos energiát, azaz alkalmas lesz külső fogyasztók vagy akár egy háztartás táplálására. A Škoda 25 ezer eurós belépőárat kommunikált, ami 10,5 millió Ft körül lehet annak függvényében, milyen mélységben tántorog épp nemzeti fizetőeszközünk.
Ssangyong – Névváltás következik?
Új importőrével igencsak megerősödött a Ssangyong, itthon és a régióban is. Normális árú normális autóival a dél-koreai márka sokat profitált a Covid idején az autóhiányból, mert ők tudtak szállítani.
Bár ebben az évben a gyár fontos új autókat mutat be, de legnagyobb részük idén még nem jut el hozzánk. A kivétel az Actyon lehet, amely a második negyedévtől rendelhető. Abban a negyedévben kezdődhet meg a Torres EVX-re épülő, szintén elektromos hajtású O100 pick-up gyártása, így ennek érkezése sem várható idén, ami igaz az Actyon új hibrid verziójára is.
A Musso Grand modellfrissítése év végén lesz, legkorábban decemberben kezdődhet meg a gyártása, így ez a modell is 2026-ban jelenhet meg hazánkban. Év végére tervezi a gyár a hibrid Torresek sorozatgyártásának beindítását, ami azt jelenti, hogy 2026-ban ez is befuthat Magyarországra.
Más piacokon az új tulajdonos már végigvitte a névváltást, ami itthon elindult 2024-ben és idén folytatódik. A KG Mobility és a Ssangyong egyelőre párhuzamosan jelenik meg a márka kommunikációjában, idén a KGM már az arculati elemekben is látható lesz, és a perspektíva Magyarországon is a névcsere.
Subaru – Középpontban a Forester
Idén a Subaru nem jelentkezik új típussal Magyarországon. De a Forester gyakorlatilag vadonatúj autó, 2024 októberben vezette Fehér Patrik kollégánk, cikkünket itt találjátok a fokozatmentes házába integrált villanymotorral hibriddé fejlesztett, továbbra is bokszermotoros autóról.
Suzuki – Jön az elektromos Vitara
Idénre egyetlen új autót ígér a Suzuki. Az Esztergomban gyártott húzómodellek, az S-Cross és a Vitara leváltása még odébb van, ezért a Vitarát újabb modellfrissítéssel igyekezett leporolni a japán márka.
Ami jön, az egy meghatározó újdonság: a Suzuki első nagy szériás, globálisan forgalmazott elektromos autója. Az E Vitara is aszfaltterepjáró, a gyártó nem akart többletkockázatot vállalni más karosszériaforma villanyautóvá fejlesztésével.
4275 mm az elektromos Vitara hosszúsága, szélessége 1800, magassága 1635 milliméter, a tengelytávolság 2700 mm. Összevetésképp a benzines és a full hibrid Vitara hossza 4175, szélessége 1715, magassága 1610 mm, és 2500 mm a tengelytávja.
Jóllehet a legnagyobb piac várhatóan Európa lesz, nem Esztergom, hanem az indiai Gujarat az autó szülőhelye, mert az ottani költségszint jobban elbírja a villanyautó drága gyártását. Az elsőkerék-hajtású verzió motorja a kisebb, 49 kilowattórás akkuval 144 lóerős. A nagyobb, 61 kWh-s akkucsomaggal a motor 174 lóerős. Az összkerekesben két motor is van, a kettő együtt 185 lóerőt tud. Hazánkban augusztus végén vagy szeptember elején indul az autó értékesítése.
Exkluzív videónkon a Suzuki első globális villanyautója
Tesla – Megújuló Y, érkező kis Tesla
Miután a 2024 őszén befutott ráncfelvarrás utáni belépőmodell, a Model 3 Highland, idén a Model Y frissítése következik, Juniper néven. A juniper projekt névadója a borókabogyó. Az új felniknél látványosabb lesz az újrarajzolt orron a kettéosztott fényszóró, valamint a hátsó fényív, amely összeköti a lámpákat és körülöleli a márkajelzést.
Változik az utastér is. A 2026-os Model Y első monitora picit nagyobb lehet, képátlója 15-ről 15,4 hüvelykre nőhet, de ennél fontosabb eltérés az indexkar és az irányváltó karok eltüntetése a kormányoszlopról. Megemlítendő a három üléssoros változat is, Kínában a 2+2+2, Európában a 2-3-2-es elrendezés lehet népszerű.
Elöl szellőztethetővé válhatnak az ülések, illetve a hátsó klímavezérlés és a szórakoztató funkciók használatához a modellfrissítés utáni Tesla Model Y kap egy 8,0” képátlójú kijelzőt. A kényelmet javíthatják a 2026-os Tesla Model Y hangszigetelt oldalüvegei, a hifi 17 hangszóróval, két erősítővel és mélynyomóval működhet a jövőben.
Nemigen olvasni a hajtáslánc fejlesztéséről, lehet, hogy az akku és a motorok is maradhatnak a régiek, akárcsak a kétmotoros csúcsmodell 393 kilowattos vagy 534 lóerős teljesítménye. Az alapverzió, a legtakarékosabb Tesla Model Y továbbra is farmotoros és hátsókerék-hajtású.
Úgy értesültünk a hazai forgalmazótól, hogy a megújított Tesla Model Y érkezése az első negyedév utánra eshet. Mi őszre tippelünk, annak tudatában, hogy az új Teslák megjelenését többnyire komoly csúszások előzhetik meg.
Ha idén be is mutatná a márka az új belépőmodellt, a Model Q értékesítésének elkezdésére 2025-ben kevés az esély. Ezzel a Tesla Model Q a 2026-os év egyik legfontosabb villanyautója lehet. Technikája a Model Y-tól származhat, hossza viszont mindössze 4 méter körülire várható, és ára is jóval lejjebb mehet.
30 ezer dollár alatti, akár 25 000 eurós beszállásról lehet szó, ami a forint gyengeségétől függően euróról átszámítva 10,5 millió Ft körüli alapárat jelenthet. Az árcsökkentés velejárója a lítium-vasfoszfát cellakémia meghonosítása a drágább, veszélyesebb és jobb teljesítménysűrűségű nikkel-mangán-kobalt akkucellák helyett. Egy 50 és egy 70 kWh körüli akkupakkról lehet szó, az összkerékhajtás a kis Teslánál is elérhető lehet.
Toyota – Lehengerlő év előtt
Rengeteg új autóra számíthatunk idén a Toyotától, de ezek nagy részét csak tavasszal kommunikálja a márka. A GR modellek között három újdonságot várunk, a normál termékvonalon egyenesen kilencet.
Ami hivatalos és biztos a sportmodellek között, az az A90-es Supra két limitált sorozata, a könnyített Lightweight Evo és a Final Edition. A GR Supra nagyon fog hiányozni, de még ne temessétek! 2025 az utolsó teljes éve, de 2026 márciusig gyártják.
Lágy vagy kisegítő hibrid Toyotákat nemigen ismerünk, de a vállalat idén év közben 48 voltos hibriddé fejleszti a Hilux és a Land Cruiser négyhengeres dízelmotorját az emissziós szint leszorítása érdekében.
Visszaigazolt újdonság az új Urban Cruiser is. Japánból importált és magas ára miatt Európában kevéssé piacképes elődjére talán emlékeznek nagyon hűséges olvasóink. Második nekifutásra az autó biztosan mélyebb nyomot hagy itthon, mert ez a Suzuki E Vitara testvérmodellje. Ősztől rendelhető, tényleges megjelenésére 2026-ban számíthatunk, így a Suzukinak lesz nagyjából fél éve elsődleges konkurense nélkül.
Ha a Toyota modellciklusaiból és saját józan eszünkből indulunk ki, akkor a Corolla Crossnál van esély egy modellfrissítésre az év közepe táján. Nem különösebben vakmerő prognózis év végére a RAV4 leváltására számítani, mert az itthon és az egész világon kiugróan keresett autó idén hatodik éve van piacon, 2019-ben láttuk először.
Legkorábban talán január végén mondhat többet az importőr a 2025-re várható új autók összetételéről, pár hónappal később pedig, az év vége helyett idén tavasszal megtartott Kenshiki Fórumon tudhatunk meg többet a Toyota termékújdonságairól. Az biztos, hogy új autókban zsúfolt évük lesz.
Volkswagen – Tayrontól új T-Rocig
Termékbevezetési szempontból nagy lendülettel kezdi az évet a Volkswagen. A Tayron a Tiguan fölé és a Touareg alá érkezik, ebben a szerepben a Tiguan Allspace helyét tölti be. A 0,28-as alaktényezőjű autó 4,77 méter hosszú, 1,85 széles, 1,66 magas, a tengelytáv 2791 mm. Lesz három üléssoros modell, leghátul két, gyermekeknek szánt pótüléssel csomagtartóban, amely öt üléssel 705–885 literes.
Tisztán elektromos változat nem készül a Volkswagen Tayronból, de gyártanak majd benzinest, dízelt és plug-in modellt is, mindegyiket automatikus, dupla kuplungos sebességváltóval.
A 150–272 lóerő közötti hajtásláncok között dízelből és benzinesből is van összkerekes. A 19,7 kilowattórás akkuval a konnektoros hibrid Tayron lassan vezetve 100 km megtételére is képes lehet. A legfeljebb 2,5 tonnás vontatható tömeggel a Tayron jobb a konkurensek zöménél, kivéve persze a rokon Kodiaqot.
2025 első negyedévében a Transporterből és a Caravelle-ből is új modell jelenik meg itthon, megjön továbbá az átdolgozott Golf R kombiverziója. Utána fél évnyi szünetre számíthatunk és ősszel jelentkezik új autókkal a Volkswagen, ezek azonban idén még nem lesznek kaphatók Magyarországon, legalábbis a mostani menetrend szerint.
Nagyon fontos modellváltás jön a T-Rocnál, amely a legnagyobb darabszámban eladott kompakt autók egyike Európában. A második generációs T-Roc előértékesítését az importőr novemberben tervezi elindítani. Valamikor az utolsó negyedévben lesz az ID.2 világpremierje. A városi villanyautó a Cupra Raval testvére, itthoni kiszállításával 2026-ra kalkulálhatunk.
Volvo – Nagy Volvók nagy éve
Nagy terepjárói megújításával indítja az új évet a Volvo. Januárban kezdődik a továbbfejlesztett XC90 kiszállítása. Mindkét változatban azonos a négyhengeres turbómotor, 250, illetve 310 lóerővel, a nyomatékmaximum 360, illetve 400 Nm.
Ennél jóval nagyobb a villanymotorok teljesítménye közötti különbség, a mild hibridben 14, míg a konnektoros hibridnél 145 lóerő. A rendszer összteljesítménye 250 vagy 455 lóerő, a gyorsulás 100-ra 7,7, illetve 5,4 másodperc.
Februártól lesz kézzelfogható itthon az EX90. A Kínából behajózott elektromos terepjáró gyártása legalább két évet csúszott az autó szoftveres hiányosságai miatt, de most már tényleg nagyon közel van a hazai megjelenés.
5037 milliméteres hosszával az EX90 biztosan nem veszik el a brit, a japán és a német konkurensek árnyékában. Alapja az SPA2, a Scalable Product Architecture, a méretezhető járműplatform második generációja. 104 vagy 111 kilowattóra az akkukapacitás, utóbbi a két hajtómotoros, összkerekes autóké. Lóerőből 279–517 lehet, utóbbi a 2811 kilós EX90 Twin Motor Performance-ban.
Tavasszal debütálhat itthon a Volvo EX30 CrossCountry, a sikeres villanyautó terepjárósabb variánsa. Az EX30 CC május táján jelenhet meg hazánkban. Az év közepére eshet egy igen enyhe modellfrissítés az XC60-on, az autó változásai minimálisak lesznek a modellévváltással.
Idén év végére várjuk az ES90 premierjét. Az S90-hez hasonlóan kínai gyártásból importált, felső kategóriás limuzin elektromos hajtással érkezik, megnehezítve az Audi A6 E-tron, a BMW i5 vagy a Mercedes EQE életét.
2025-ös magyarországi autóújdonságok három részben
Cikksorozatunk első részében: Alfától a DS-ig.
Cikksorozatunk második részében: Ferraritól a Mitsubishiig.