„A kamerák pozitív hatása már 2024 decemberében érzékelhető volt” – állítja a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), amely a Vezess kérésére elküldte a tavaly novembertől élesben működő fővárosi traffipaxok első negyedévének fogásait. Összesen 118 275 gyorshajtást rögzítettek a sebességmérők Budapest területén három hónap alatt.

  Rögzített gyorshajtások száma
November 52 926
December 38 154
Január 27 195

Hatalmas szám a 47 forgalmi sávot figyelő 26 kamerára bő százhúszezer gyorshajtás egy településen belül, ilyen rövid idő alatt. Kedvező változás ugyanakkor, hogy megfeleződött a havi sebességhatár-átlépések száma novemberről januárra, igaz, az év első hónapjával kapcsolatban fontos elmondani, hogy a statisztikák szerint januárban van a legkisebb forgalom hosszú évtizedek óta. Beszédesek lesznek a februári és a márciusi adatok.

A rendőrség már most pozitívan tekint a trendre, és ezt egyéb adattal is alátámasztja. „A megengedett legnagyobb sebességet túllépők számának látványos csökkenése mellett a forgalom átlagsebességének csökkenése is tapasztalható volt. A kezdeti időszakra jellemző napi 3000 feletti gyorshajtásos esemény mostanra 1000 eset/nap alá csökkent. Szinte csak hétvégén tapasztalható 1000 eset/nap feletti ügyszám” – mondja a BRFK.

Hatalmasat kaszáltak a legújabb traffipaxok 1

Önkormányzati segítséggel, de rendőrségi felügyelet mellett valósult meg az új sebességmérők kihelyezése. Fotó: Police.hu

Amikor rákérdeztünk náluk, hogy mennyire lepte meg őket a kezdeti rengeteg lefülelt gyorshajtás, így válaszoltak. „A rendőrséget nem lepte meg a magas ügyszám, mivel a kamerák tesztelése az éles üzemet megelőző hónapokban történt, amely során jól kalkulálható volt az ügyszámemelkedés várható mértéke, ugyanakkor a tapasztalataink alapján a kezdeti emelkedést követő ügyszámcsökkenés is jól prognosztizálható volt.”

Elgondolkodtató, hogy ha a hatalmas médiakampány és a rengeteg híradás után is közel 53 ezren hajtottak gyorsan a 26 traffipax alatt novemberben, akkor mennyien és milyen sebességgel haladhattak ezeken a helyeken hónapokon és éveken át. Egy traffizó rendőrautóba beülve ezt személyesen is megnéztük a tragikus baleset óta fókuszban lévő Árpád hídon.

Hatalmasat kaszáltak a legújabb traffipaxok 2

A telepített sebességmérők előtt tábla figyelmezteti a közlekedőket, ennek ellenére sokan hajtanak gyorsan. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Hol fogják a legtöbb gyorshajtót? Mi a negatív rekord?

Nem az Árpád hídon, habár az ottani sebességmérők már az első hónapjukban rögzítettek a megengedett 70 km/órás sebességhatár kétszeresével vagy még többel száguldókat: őket 140, 143 és 149 km/órával mértek be, mindhármuknál 140 ezer forint a közigazgatási bírság. A rendőrség szerint a legnagyobb bírságösszeg 468 ezer forint volt, ennyiről kapott csekket az Üllői út IX. kerületi szakaszán 50-es táblánál 158 km/órával bemért autós.

Nem egy helyre koncentrálódnak az extrém száguldozók: 50-es táblánál a III. kerületi Szentendrei úton 147 km/órával mértek be valakit, a Váci út XIII. kerületi részén 134-gyel, a Ferihegyi repülőtérre vezető úton 135 km/órával a XIX. kerületben, de volt 60 helyett 153 km/h sebesség is a 6-os főút XXII. kerületi részén.

Darabra a BRFK szerint az alábbi öt címen lévő sebességmérő rögzítette eddig a legtöbb gyorshajtást.

– IX. kerület, Üllői út 90.,
– XI. kerület, Petőfi híd budai hídfő a Goldmann György térnél,
– III. kerület, Szentendrei út a Raktár utcánál,
– XXII. kerület, Hunyadi János út a Duna utcánál,
– XI. kerület, Rákóczi híd budai hídfő a Szerémi út felé.

November, január és február hónapokban összesen 5.999.402.000 forint bírságösszeget szabtak ki gyorshajtás miatt a 26 kamera felvételei alapján. Ez napra bontva 64,5 millió forint, az átlagos bírságösszeg pedig 50 724 forint szabályszegésenként.

Hatalmasat kaszáltak a legújabb traffipaxok 3

Látszólag három hónap alatt sokan megtanulták, hol vannak az új kamarák. Fotó: 24.hu/Mohos Márton

Miért szerelték fel ezeket a kamerákat?

A hírhedt Árpád hídi baleset után politikai ügy lett Budapesten a száguldozók elleni fellépés. „Tudjuk, melyek azok a pontok, ahol közlekedésbiztonsági szempontból indokolt és létezik az az optikai hálózati rendszer, tehát az infrastruktúra, hogy ezeket a kamerákat gyorsan be lehessen üzemelni” mondta még 2023 nyarán Karácsony Gergely főpolgármester.

Hatalmasat kaszáltak a legújabb traffipaxok 4

Vétlen áldozatot követelt az Árpád hídon történ „rögtönzött autóverseny”. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Innen indulva a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) telepítette és finanszírozta a 26 új traffipaxot, amelyeket a BEFK által most is említett tesztüzem után 2024. október 30-án élesítettek. Helyüket a rendőrség segítségével jelölték ki, és mindegyiket integrálták az országos VÉDA-rendszerbe.

Radarral figyelik a járműveket, és a rendőrség állítása szerint „különböző forgalmi és fényviszonyok mellett 24 órás, folyamatos mérésre alkalmasak. Az elhaladó járművekről minden napszakban jó minőségű felvételeket készítenek, felismerve azok honosságát és rendszámát is.”

A 26 kamera az alábbi helyeken figyeli és méri összesen 47 sávban a járművek sebességét:

  • Árpád híd, Népfürdő utcai lehajtó (mindkét irány),
  • a III. kerületi Szentendrei úton a Raktár utcánál, valamint a Monostori útnál (mindkét irány),
  • a Rákóczi híd budai, illetve pesti hídfőjénél,
  • a Petőfi híd budai lehajtójánál,
  • a Bécsi úton a Zay utcánál (mindkét irány),
  • a Bajcsy-Zsilinszky úton az Alkotmány utcánál,
  • az Üllői úton a Vágóhíd utcánál, valamint a Határ útnál,
  • a XI., Bocskai úton a Tass vezér utcánál,
  • a 6-os főút fővárosi szakaszán a Növény utcánál, a Duna utcánál (Savoya Park),
  • a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton a KÖKI-terminálnál (mindkét irányban),
  • a XI., Budaörsi úton a Rupphegyi útnál,
  • a XI., Balatoni úton a Péterhegyi lejtőnél,
  • a XIII., Váci úton a Lőportár utcánál.