Mi kell ahhoz, hogy mindig induljon a motor?

Ha nem korszerű és drága zárt akkumulátorunk van, tekergessük le a kupakokat és öntsük fel desztillált vízzel jelölésig a cellákat. (Használat közben a hígított savból folyamatosan távozik valamennyi víz, ezt kell pótolni.) Töltőcskézéskor lehetőleg ne fröccsenjen ki a sav a ruhánkra, pláne a szemünkbe, mert az nem jó. Nyáron két-, télen négyhetente érdemes ránézni az elektrolitszintre.
Ha korszerű és drágább, karbantartás-mentesnek mondott zárt akkumulátorunk van, amit talán még a „zselés” kifejezést is használva adtak el nekünk, akkor sem lehetünk teljesen nyugodtak. Zselés akkut ugyanis gyakorlatilag nem használnak autóindításhoz, ezekben az akkukban is lötyög az elektrolit, csak nem veszíti olyan gyorsan a folyadékot és a kupakhoz is nehezebb hozzáférni. Ha egy ilyen, állítólagos zselés akksi halódni látszik, érdemes próbát tenni a folyadék-betöltés lehetőségének felkutatásával, de ezt már csak rutinos bütykölők tegyék, könnyű eltörni ezt-azt. Valahogy így lehet feltölteni egy ilyen akkut.

Csak akkor nem lehet dolgunk az akkuval, ha úgynevezett gázrekombinációs képességgel felvértezett akkunk van, amit arról lehet megismerni, hogy kétszer annyiba kerül, mint a fenti, gondozásmentesnek mondott változat. Meg onnan, hogy ezeket az AGM (az Absorbent Glass Mat – az elektrolitot magába szívó üvegszálas szövet) rövidítéssel jelzik. Ezek tényleg zártak, semmi nem megy se be, se ki, karbantartási lehetőségünk kimerül az ólomkúpok tisztán tartásában.

Lehet, hogy az akkut majd’ szétveti a feszültség, mégsem jut el az áram az indítómotorig. Ez valószínűleg az akkusaruk rossz érintkezésének következménye. A megoldás egyszerű: (általában) tízes kulcsot elő, sarut le (először a testelést, ami általában a negatív), kis drótkefét, csiszolóvásznat neki, a végén egy kis grafitos zsír az ólombütykökre és mehet vissza a saru.

Ha maga a saru öregedett, korhadt, oxidálódott szanaszét, párszáz forint nem sok egy pár fényes új rézsaruért és a biztos téli indításokért.

Ha csak egy kicsit is gyanús az akku, hajlamos még jó időben is nehézkesen indítani a motort, pláne hosszabb állás után, érdemes rámérni egy multiméterrel. Ellenőrizhetjük a feszültségesést az akkutól az indítómotorig (ez megmutatja, jók-e az érintkezések) és a felvett indítóáramot. Ha ez nagyobb átlagos benzinmotornál 100-150, dízelnél 250-350 ampernál, valószínűleg nem is az akkuval, hanem az önindítóval lesz a hiba.

Az akku állapotát azonban házi módszerekkel nemigen lehet felmérni, ehhez egy teljes kisütési-töltési ciklust végigcsináló kapacitásmérő kellene, ami leginkább csak autóvillamossági szerelőknél található. Az autóban található ólom-sav akkumulátorok leggyakrabban cellazárlattal múlnak ki; ha feltöltve sem akar 10-11 volt fölötti feszültséget produkálni az akku, egyértelmű mi a baj. Kukába semmiképp ne kerüljön a veszélyes hulladéknak számító döglött akku, az a minimum, hogy elvisszük annak a szerviznek, kereskedésnek, ahonnan az újat vesszük, de ha nyerészkedni akarunk, a MÉH-telepen még egy-két ezer forintot adnak is érte.

Aki csak rövid utakra, városi mozgásokra használja az autót, jól teszi, ha gondoskodik egy akkutöltőről is télire. Ha reggelente hidegindításokkal fárasztja a kocsit, megáll az ovinál, sulinál, melóhelyen, bolt előtt, de alig pár kilométere volna szegény generátornak, hogy a sok start mellett feltöltse az akkut – előbb-utóbb beüt a krach. Hacsak rá nem töltünk néha.

Ehhez még garázs sem kell, csak egy konnektor, meg annak a lehetősége, hogy eljuttathassuk a 230 voltot a motorháztetőig, egy kis házi töltő a motortérben is elfér, amíg tölt. Ökölszabály, hogy az akkut számszakilag a kapacitása tizede alatti árammal töltsük, vagyis egy 55 Ah-s akkumulátort nem célszerű 5-5,5 ampernál erősebb árammal tölteni, mert tönkremehet. A töltő csipeszeinek felhelyezésekor ügyeljünk a polaritásra, különben, ha szerencsénk van, csak a töltő biztosítéka durran el, ha nincs, valami más. Pluszt a pluszhoz, mínuszt a mínuszhoz. Ja, és ne 6, hanem 12 volttal töltsük a 12 voltos akkut, különben hiába csipeszeltük fel a töltőt.

A leggagyibb, legkínaibb töltőt nem szabad megvenni, de az alkalmi töltéshez túl drágát sem érdemes, egy ilyen például remekül szolgál évek óta szerkesztőségünknél. Az olcsó, a töltést automatikusan nem korlátozó töltőknél csak arra kell vigyázni, hogy ne felejtsük rajta a feltöltéshez szükséges pár óránál tovább az akkun. A feltöltött állapotot az elektrolitban meginduló gázképződés, magyarul buborék jelzi.

A Mercedes-Benz az új S65 AMG-be könnyű, teljesen gondozásmentes, savat és ólmot nem tartalmazó, lítium-akkumulátort szerel indítóakkunak. Korábban a Porsche kínált ilyet sportosabb modelljeihez, bő félmilliós felárért.
Sajnos nem megoldás az akkubajok elkerülésére, ha eleve elektromos autót veszünk. A legtöbb ilyen kocsiban ugyanis a 12 voltos rendszerek, a világítás kiszolgálására a főakkumulátor mellett egy kis ólomakkumulátor is kerül a motorháztető alá. Úgy látszik, a savszint-nézegetés és a sarupucolás még elkísér bennünket egy darabig a jövőbe is.