Komoly autó, komolytalan áron: Dacia Dokker

Benzinmotorral nemrég már járt nálunk Dacia Dokker, akkor lecsúsztam róla, de most sikerült megkaparintani az 1,5 literes, 75 lóerős dízelmotorral felszerelt kivitelt. Valamiért vonzódom azokhoz a fajta autókhoz, amelyeket autóként és nem műtárgyként lehet használni. A Dokker valami ilyesmi, spártai belső térrel, amelyben a folyton koszos, botokat, kavicsokat, madártollakat gyűjtő, vagy éppen csokit faló gyerekek sem tudnak maradandó kárt tenni. 

Életálló belső

A román gazdaságos autó kínálat legújabb tagjának belseje valóban életálló, bár kétség kívül nem a legkellemesebb tapintásúak a kemény műanyagfelületek. A kormány esetében ez pedig már kifejezetten rossz dolog, mert azt muszáj folyton fogdosni, ellentétben az ajtókárpittal, tárolórekeszekkel. Utóbbiból elég sok található a Dokkerban, – még padlástér is van – ami nem véletlen, hisz haszonjármű kivitelben is kapható. Akad rakodóhely a szélvédő előtt, dupla a kesztyűtartó és az ajtózsebek is sok mindent elnyelnek. A műszerfal már ismerős, korábban ezt láttuk más Daciákban is, illetve szinte minden ugyanabból a nagy, feneketlen közös raktárból érkezik a többi lakberendezési elem is.

A nagy és gazdag Renault raktár ellenére jutott hülyeség is a kocsiba, így a kürt gombja fura szokás szerint a baloldali bajuszkapcsoló végére került, rémesen meztelen a biztonsági öv magasságállító egysége és az ülés is úgy érződik, mintha lötyögne a helyén, ha a fejünket nekitámasztjuk a fejtámlának. Mintha páran kifejezetten azért kapnák a fizetésüket, hogy ha valaki egyszer Daciát vesz, az a legközelebbi autóvásárlásig annyira megutálja, hogy legközelebb inkább egy Renault-ra kuporgasson össze, ahol ezek a hülyeségek kicsit többért már nincsenek. 

Kintről a Dokker a Lodgy-ra hasonlít leginkább, de a hirtelen és magasra emelkedő szélvédő mögötti végtelen síkság miatt mégis egyedi a Dokker, hiába az egyenszem. A forma amúgy egész menő, egyáltalán nem lóg ki a Doblo, Berlingo, Kangoo dobozos-sorozat drágább tagjai közül. Szépnek nem szép, ellenben praktikus, mint minden kocka-alapra épülő járgány.

Az autó orrában dolgozó Renault eredetű dízelmotor 75 lóereje ellenére kellemes munkaerő. Többnek tűnik, mint amit papíron tud, tisztességgel teszi a dolgát. Ugyan az ötfokozatú hosszúra hangolt kéziváltó nem a kedvencünk, itt mégis egész jól működött ez a duó. Autópályán, szabályos 130-as tempónál valahol a 2600-as bejegyzésnél állt meg a mutató, és a menetzaj sem volt nagy, pedig a Dokkerban nem hiszem, hogy sokat költöttek volna a zajszigetelésre.

A motor mellett a futómű is tartogatott meglepetéseket. A magas tömegközépponttal nem igazán lehet mit tenni, a kasztni bedől, ha élednek az erők, de közel nem annyira, amennyire azt várnánk. Emellett az úthibákkal is elég jól megbirkózik, nincsenek durva zöttyenések. 

Told, ne csapd!

A tolóajtó remek móka, pláne, ha kiskorú, még gyerekülésfüggő emberszabásúakat kell az autóba imádkozni a szűk, lakótelepi parkolóban. Ilyenkor az elképesztő belmagasságért is hálásak lehetünk, nem kell görnyedt háttal emelgetni a kicsiket, és hátra hanyagul bevethetjük a leghelypazarlóbbra tervezett babakocsit, akár összecsukás nélkül, keréken is. 

Sajnos a kétoldali tolóajtó nem alapértelmezett a Dokkernél, a baloldali, a komfort csomaggal együtt, amely az állítható magasságú kormányt, ülést és biztonsági övet foglalja magában, 150 ezer forintba kerül, míg a jobboldali alapból jár az autóhoz. Parádés, képzeljünk csak el egy ötszemélyes, négyajtós kocsit, ahol feláras az egyik hátsó ajtó…