Fura forma
Fene tudja, hányféle bőrt lehet még lehúzni a MINI-ről. Van belőle a hagyományos, kétajtós modell mellett kabrió, sokajtós koporsószállító-, és magasított, hobbi-terepjárós variáció is. És persze nemrég befutott a mindössze kétüléses kupé kivitel is, amelyből nyitható tetős roadster változat is lett.
Kellettek, mint egy falat kenyér. Nem tudom mi jöhet még ezután, így kíváncsian várjuk a platós, valamint a kisbusz MINI-ket.
Mozgóképen is jól mutat a MINI Coupé:
Négy kerék, két ülés
Külsőre a MINI Coupé nem is rossz. Merész, vagány forma, a megszokottnál laposabb szögben álló szélvédővel és fura túlnyúlással a kabin tetején, de alapjaiban jellegzetesen MINI-s maradt, a giccs és a jó izlés határmezsgyéjén billegő, de tisztességesen megtervezett apróbb dizájnelemekkel.
A forma ugyan megosztó, de nekem szimpatikus, amikor egy autómárka mer ilyesmit gyártani. Pénzt ugyan nem adnék érte, de nem is én vagyok a MINI célcsoportja, az otthon tomboló két purdéval, a különféle, cuccigényes hobbimmal és nem utolsó sorban az esztétika kettes-alámmal.
Adatlap
MINI Cooper S Coupé
Motor | 1598 cm3, Benzin, S4 |
Teljesítmény | 184 LE |
Nyomaték | 240 NM |
Gyorsulás (0-100 km/h) | 7,1 sec |
Végsebesség | 224 km/h |
Fogyasztás (vegyes) | 5,8 l / 100 km |
Bentről már nem ennyire tuti a dolog, hiszen ezt a külsővel ellentétben nemcsak pár percig látjuk, hanem itt utazunk. Gyakran órákon át. Az ülések kényelmesek, az utastér még 190 centivel sem szűk, ezzel nincs is baj. A szokatlan, repülőkére hajazó kapcsolókkal sincs gond, akad belőlük tucatnyi, még a fejünk felett is. De ha használni is akarjuk az autót, jönnek a meglepetések.
Ide kattintva egy rakás használt MINI közül válogathatnak. Katt!
Ergonómiai szörnyszülött
A MINI Coupén határozottan látszik, hogy megalkotásánál a dizájn volt a legfontosabb szempont. Így a tervezőasztalon fel sem tűnt, hogy a belső hemzseg az ordító ergonómiai baklövésektől. De lehet, hogy ez a vásárlóközönségnek sem szúr szemet. Kezdjük a belső ajtónyitó kilinccsel, amely pont fordítva van, mint ahogy kényelmesen lehetne használni. Persze ha karunk a polipéhoz hasonlít, akkor ez nem fog feltűnni. Lehet próbálkozni azzal, hogy jobb kézzel nyitjuk – akkor kevésbé rémes az elrendezés – de akkor meg az elhelyezéssel lesz baj, túl elől van, nem jobbal nem igazán érjük el. Szóval ez sehogy nem jó.
Nézzük a műszerfal közepén trónoló krómozott szélű salátástálat, ami a sebességet hivatott mutatni. Na, erre teljesen alkalmatlan, a tál peremén aprócska mutató fut körbe, ember legyen a talpán, aki képes megsaccolni, mennyivel is szalad a MINI. Ezer szerencse, hogy az arcunkba tolt fordulatszámmérőre ki tudjuk tenni a tempót.
Menjünk tovább, keressük meg az ablakemelő kapcsolóit. Nem, nem az ajtón vannak, hanem a váltókar mögött, középen. És persze véletlenül sem automata egyik sem, végig nyomva kell tartani lefelé, felfelé egyaránt. Rémes megoldás, pocsék helyen. Aztán ott a slusszkulcs is, amely elfuserált Enterprise űrhajó formájú, és teljesen idétlen módon kell a helyére bedugni. Majd a mellette lévő gombbal indítani a motort. Elkeserítő. De hagyjuk, inkább menjünk már vele.
Az első métereken rettentően utáltam a MINI rugózását. A BMW-től még ki sem kanyarodtam, de már az első fekvőrendőrön úgy éreztem, hogy eddig tartott a tesztút, mert hatalmas csattanás mellett atomjaira hullott az autó. De nem, csak kicsit kemény a szentem. És ez később sem lett jobb, menet közben nemcsak a felfestett zebrákat, de még a krétás gyerekrajzokat is megéreztem benne.
Szerencsére az ember szinte mindenhez képes alkalmazkodni, így néhány nap után már nem nagyon tűnt fel a kőkemény pattogás. Sőt, mivel szerintem mindenkiben van egy cseppnyi egészséges mazochizmus – hajigáljanak meg érte – néha kifejezetten élveztem, hogy minden érezhető csillapítás nélkül gurulok négy darab öntöttvas, vasúti keréken.
Van ennek értelme?
Amióta Szabó Sárit a MINI vendégül látta a Life Ball nevű eseményen, értem, hogy sokak szerint miért kötődnek a MINI-hez mindazok, akik a másik oldalán vajazzák a kenyeret. Wolfgang Hofbauer, az osztrák Auto Revue szerzője sem bírta ki pikírt megjegyzések nélkül az új kupéról írt tesztjében: „A MINI belelavírozta magát egy szerepbe a nők és a másként gondolkodók márkájaként, de az arculatot a Coupéval megpróbálják kicsit borostásabbra venni. Ki is találtak a Coupénak egy tipikus tulajt, egy berlini designgrafikus férfit, de beleestek abba a csapdába, hogy a designer ebből a szempontból kényes egy szakma, Berlin ráadásul a melegek világfővárosa.”
Fontosabb kérdés, hogy kellett-e a világnak ez az újabb variáns a MINI-ből, amely egy átlagos vezetőnek nem nyújt nagyobb élményt, mint a sima háromajtós, cserébe megkapjuk a kétüléses autók összes korlátját. Egy kétliteres MX-5 Roadster Coupéba ugyanennyien férnek bele, de hátsókerék-hajtással, önzáró difivel az más világ és felszereltségéhez mérten alig kerül többe 8,9 millióért. Szörényi András
Hasonlóan élveztem a kipufogóból érkező artikulálatlan, hörgő üvöltést is. A nagyobb gázzal együtt érkező hangzavar erősen fémes, rekedtes hörgés csupán, a hagyományosnak mondható jóféle kipufogóhangtól olyan távol van, mint Kiszel Tünde véreshurkás, abált tokaszalonnás kalendáriuma a Pirelli naptártól. A kipufogóból előtörő hangzavar annyira beteg, hogy feleségem az első találkozásnál megijedt, hogy ennek az autónak biztosan valami baja van. De nem, ez így teljesen üzemszerű.
Fura párosítás
Azt, hogy egy a vezetés élvezetére kihegyezett, pörgős, kétszemélyes, merev kiskocsiban mit keres egy automatikus váltó, azt nem tudjuk. Kényelmesnek nagyon kényelmes, meg jól is végzi a dolgát, de tájidegen ebben a kocsiban. Óvatosan vezetve is állandóan 2000-es percenkénti fordulat körül tartja az amúgy nyomatékos, remek motort, és ha kézzel akarunk belepiszkálni a váltásba, akkor sem mindig hagy feljebb kapcsolni. Ez van.
Kicsi, de nem szűk
Csomagtartója az autó méreteihez képest hatalmas, 280 literes, és a magasra nyitható ajtón keresztül még telepakolni is könnyű feladat. Mosógép, vagy egy EU-raklap nem fér bele, de talán ez nem akkora baj. Vannak költözéshez jobban megfelelő autók is a piacon.
Látszik, hogy itt odafigyeltek a tervezésnél, mert még szakadó esőben, amikor a csomagtartó ajtajának nyitásával több liternyi víz indul útjára a nagy üvegfelületről, még akkor sem folyik be egyetlen csepp víz sem a csomagtartóba. Ez ugye akár természetes is lehetne, de sajnos nem minden márkánál és modellnél az.
Fogyasztás:
Mi 323 kilométert töltöttünk együtt, és leginkább többé-kevésbé épeszű városi közlekedéssel teltek napjaink. Persze néha muszáj volt kipróbálni, mire is képes az orrban hörgő 184 lóerős benzinmotor, amit betegesen spórolós stílusú, országutas haladással próbáltam kompenzálni. Így 33,32 liter ment bele a visszaadáskor, ami tíz liter körüli átlagot jelent.