Végiggördül a városon, és minden leáll körülötte. Az emberek nem beszélgetnek, nem esznek, nem vásárolnak, nem közlekednek tovább, ha meglátják ezt a hatalmas, szürreális autót. Megáll az idő, megdermed a forgalom, a népek csak hitetlenkedve nézik és nézik. Az első sokk után a mísz kisebbség tagjai elfordulnak, érdektelenséget mímelve, mintha mi sem történt volna, a fellelkesült többség pedig előkapja mobilját, fotózzák, videózzák a kék bálnát, és már megy is a szörny a Facebookra: EZT NÉZD, MIT LÁTTAM!
Nyilván mindkét csoport pontosan tudja, hogy ez a tárgy egy másik világegyetemből érkezett, és semmi értelme úgy tekinteni rá, mint egy autóra, amilyen „majd egyszer nekem is lesz”. Nem lesz, nekik sem lesz és nekem sem lesz, és nem csak azért, mert ez a kocsi nem nagyon olcsó. Egy ilyen dolog fenntartása, üzemeltetése, birtoklása és elfogódásmentes használata olajkalifátusok uralkodócsaládjainak, ősrégi államok arisztokráciájának, világsztároknak (igaziaknak, nem Megasztároknak) van fenntartva, esetleg gigacégek, szállodák használhatják még, mint négykerekű emblémát.
Klasszikus luxusautókat idéz a vastag, szögletes ponyva-C-oszlop
Ugye látják azt a lágyan ringatózó motorcsónakot a Monacói-öbölben, ami ezt aóz enteriőrt ihlette?
Mifelénk leginkább csak forradalmak, rendszerváltozások gátlástalan szerencselovagjaként juthat odáig az ember, hogy – újonnan – egy effajta intézményt birtokolhasson (majdnem azt írtam: bitorolhasson), de annak sokszor rossz vége van. Memento Seres Zoltán. Hogy mennyire elképzelhetetlen egy középkelet-európai halandónak a Phantom Drophead Coupé tulajdonlása, azzal pontosan tisztában voltam a vezetőülésben az alatt a három óra alatt, amire ideadták az autó kormányát. De így csak jobb lett a móka, nem autózás, teszt, menetpróba volt ez, hanem igazi kaland.
Az 5,6 méter hosszú kétajtós luxuskabrió, a Rolls-Royce Phantom Drophead Coupé belsejéből kifejezetten kellemes élménynek bizonyult a tömeg felénk (illetve dehogy felénk, az autó felé) áradó, tapintható csodálata. Sokkal kisebb, sokkal olcsóbb, sokkal szerényebb, de azért feltűnőnek tervezett kocsikban – valamiért főleg német presztízsmárkák autóiban – olyan tömör gyűlölethullámokat szoktam érzékelni az utca népe felé felől, hogy nehezen tudtam mit kezdeni ezzel a barátságos szeretettel. Végül maradt a visszavigyorgás és a kényszeres mentegetőzés: nem az enyém!
Egy olasz asszonyság odalép mellém a Gresham palota előtt (stílusosan ott vettem át és adtam le a Rollsot), hogy legyek szíves csukjam be a tetőt, hadd lássa a turistacsoportja a Csodát! A Körúton a zebrán egymásban botlanak el az emberek, mert aki megpillantja a zebra előtt mormogó óriási, egyetlen acéltömbből faragott hűtőmaszkot, megdermed egy pillanatra. Egy ütött-kopott Puntóból átszólnak angolul – bár balkormányos, mégis brit rendszámos a kocsi -, hogy very nice! Amikor magyarul válaszolok (köszönöm, majd megmondom a gyártónak, mi csak kipróbáljuk), jön az obligát kérdés, amit a Phantom kabrió minden csodálója feltett: mennyibe kerül?
Az ajtót villanymotor lendíti be, de útja végén már saját súlya zárja, elegáns puffanással
Nos, a Phantom Drophead Coupé alapára bő százmillió forint. A mi kék kocsinkban volt még néhány extra (spéci „Mazarine Blue” fényezés a csupasz motorháztetővel, parkolókamerák, hátsó ülésfűtés, és még a hímzett RR is feláras volt a fejtámlákon), így listaáron olyan 125 millióra jön ki a autó ára.
Csukott tetővel is mérhetetlen elegancia árad belőle
Sok? Ez van – Golf helyett lehet Astrát venni, Passat helyett Mondeót, de mit vegyen az ember egy Rolls-Royce helyett, ha a világ legexkluzívabb luxusautójára vágyik? Hát például egy használt Rolls-Royce-ot.
Frank Tieman, aki két éve egy Ghostot bízott rám 24 órára, a világ egyik legjobb állásának betöltője. Azzal foglalkozik, hogy bemutató Rolls-Royce-okkal járja Európa és a Közel-Kelet legdrágább szállodáit (gondoljanak bele: ezért fizetést kap!). Frank elmesélte, hogy számos ügyfelük keres kifejezetten használt, vagyis mit beszélek, pre-owned, azaz korábban már más által birtokolt autót. Ilyen beszélgetések alakulnak ki: dear Frank, a lehetőségeim sajnos csak 400 ezer euróig terjednek, nem tudom kifizetni az 500 ezer eurós vételárat egy új Phantomért; alázatosan könyörgöm, hadd kössem le az egyik tesztautójukat, hogy majd másfél évesen, 20 ezer kilométerrel kifizethessem érte azt a 120 millió forintnyi pénzt!
Szép autó, de a helyszín se rossz!
A Drophead Coupét a Magyar Vasúttörténeti Parkban fotóztuk, köszönet az üzemeltetőknek a lehetőségért! Fantasztikus hely ez különben, gyermekekkel való látogatása még a vasút iránt kevéssé rajongók számára is kifejezetten ajánlott. A Magyar Vasúttörténeti Park Európa legnagyobb szabadtéri vasúti múzeuma és első interaktív vasúti parkja. 70 000 négyzetméter alapterületen száznál is több vasúti járművet, és a vasút üzemeltetéséhez szükséges berendezést mutat be az egykori Északi Fűtőház vontatási telepén.
A járműállomány az 1870-es gőzmozdonyoktól a nagy teljesítményű villamos mozdonyokig mutatja be a vasút fejlődését. A nosztalgiajárművek büszkesége az 1912-ben épült elegáns teakfa étkezőkocsi, amely a mára fogalommá vált Orient Expressz mozdonya mögött robogott. Több mint száz vasúti járműkuriózum parkol itt, közülük ötven ritka mozdony, sínautók, kézi- és motoros hajtányok, mérőkocsik, gőzdaruk, hóekék, hómaró gépek stb. A Park nem csak kiállításként működik, hanem lehetőség van néhány berendezés kipróbálására: hajtányozás, utazás dízelmozdonyon, utazás a kerti vasúton, modellvasút-vezetés, fordítókorongozás. További információ: www.vasuttortenetipark.hu
Frank személyisége különben elképesztően illik szerepéhez. Arisztokratikus modorban, halk szóval, kifogástalan irodalmi angolsággal mutatja be könnyedén a kocsi különlegességeit az üvegből készült, motorral elbújtatható és kiemelhető Spirit of Ecstasy-tól, a teljesen LED-es fényszórón keresztül a kasmír tetőkárpitig, sosem nevet, de mindig finoman elmosolyodik otromba poénkodási kísérleteimen, és úgy tesz helyre, amikor beszólok a Rolls-Royce-ok világának, hogy nem helyretéve érzem magam, hanem mintha kaptam volna valamit.
Mr. Tieman azt mondja: mindent úgy alakítottunk ki, hogy az autó minden porcikája „effortless driving”-ot, erőfeszítés-mentes vezetést tegyen lehetővé. Bizony, Frank így, többes szám elsőben beszél a Rolls-Royce-ról, és ez hitelesen cseng, nem úgy, mint amikor azt halljuk a szomszédasszonytól, hogy „Mi az Amwaynél nem kísérletezünk állatokon”. Hehehe, mondom, lusta gazdagok, motor kell nekik, hogy helyettük csapja be az ajtót- well, mondja Frank, számos Rolls-tulajdonost ismer, és ezek az emberek többnyire sikeres vállalkozók, akik igen sokat tettek azért, hogy megengedhessenek maguknak egy ilyen autót. Khm, értem.
Biztonsági kiegészítők, elektronikus és mechanikus reteszek tömegével érte el a Rolls-Royce, hogy minden hatósági engedélyt megkaphatott a valaha öngyilkos ajtónak nevezett, látványos és kényelmes nyílászáróra
A Vasúttörténeti Park fordítókorongja előtt
Jellegzetesen brit a paliszander, a bőr és a króm keveréke
Én is megnyomom az ajtóbehúzó gombot a magam oldalán, és csodálkozva veszem észre, hogy a motor csak meglöki az ajtót, ami a lendülettől csukódik be, majd, ha rosszul záródott, a motor be is feszíti az ajtót. Nahát, elromlott, kérdem vigyorogva Mr. Tieman-t, nos, angolul mi úgy utalunk az autóra, mondja Frank: she, azaz női nemben emlegetjük. Márpedig hölgyét szívesen meg-megérinti az ember, ezért terveztük úgy a rendszert, hogy az ajtót meglendítve a kapaszkodó nemes fáját megfogva, megérintve, megsimítva a tulajdonos maga húzhassa helyére az ajtót. Ezt is értem.
Kicsit megcsiszatolom a lábammal a sprőd gyékényt a padlón. Frank észreveszi, és már mondja is: látom, észrevette, hogy nem a szokásos báránybőr szőnyeg van a padlón. Azért tettük be ezt a szizálból készült betétet, mert praktikus: ha teszem azt a cote d’azure-ön kiszállunk sétálni, és bekerül egy kis homok a tengerpartról, ebből mégis kényelmesebben kijön a por, mint a báránybőrből, nemde, Tamás? Dehogynem, Frank, milyen igaz! (‘Nyád.)
Ennél több luxus hátsó ülésen saját ajtó nélkül nem létezik
A teszt után elmondom Franknek, hogy úgy éreztem, végig egy hatalmas piros nyíl villogott a fejem felett: ide nézzetek! It surely grabs attention, valóban kimondottan megragadja a figyelmet, mondja Mr. Tieman, igen, de ez a márka ügyfélkörét általában nem zavarja. Persze egy-egy zárkózottabb Rolls-tulaj szívesen elbújik a Phantom limuzin vaskos C-oszlopa mögé, de aki Drophead Coupét vesz, nem bánja, ha észreveszik. Hiszen a márka vásárlói sikeres emberek, márpedig a sikeres emberek bizony többnyire attól is sikeresek, hogy megragadják a figyelmet. Mint a Rolls kabrió.
Hogy a fenében maradhat ilyen szűk lábtér hátul egy ekkora kocsiban, ha valaki hátratolja az anyósülést?
Kinyitjuk a tetőt. Frank közben megjegyzi: a burkolat ötrétegű, a hangszigetelés miatt; a belső réteg kasmír. Á, mondom, kasmír, azt ismerem, már több regényben is olvastam róla. Napvilágra kerül a hátsó fejtámlák mögötti teakfa kiülő – mintha egy motorcsónakról bontottuk volna le az esővédő ponyvát. A műszerfal fabetétei ellenben már nem teakből, hanem egy Santos paliszander nevű fából készültek.
Ízlés kérdése, kinek hogy jön be a fehér bőr, a súlyos krómok és a kétféle fa kombinációja, netán tesztautónk feláras dísze, a kézzel formázott üvegből készült, megvilágított, motorral süllyeszthető-emelhető tömény giccs, a Drophead Coupé-féle Spirit of Ecstasy – szerintem ez a tömör fényűzés túl van azon, hogy tetszik-e vagy nem. A Festetics-kastély dísztermeit sem azért csodáljuk, mert szépek, hanem mert történelem, rég letűnt korok világa, ezredéves vérvonalak, régi, híres romantikus regényekből ismerős világok sejlenek fel a falak mögött is. A Rolls falai mögött is ott az egész Brit Birodalom, nem 2,6 tonna vasat látunk 21-es felniken, hanem Wodehouse csetlő-botló, mégis nemes lordjainak világa, Artúr király lovagjai, a Buckingham-palota hülye sapkás őrei, Poirot főnemesi ügyfélköre lehel ránk a krómozott szellőzőrácsokon át.
Nincs 400 liter a csomagtér térfogata, de a lenyitható ajtón elpiknikezhet 150 kilónyi ember
Mi, autóbuzik tudjuk, hogy ez tulajdonképpen egy német autó, 12 hengeres motorja köszönő viszonyban sem áll a történelmi Rolls-Royce modellek hagyományos V8-as (és a történelem előtti Rollsok sor 6-os) blokkjaival, a legenda kedvéért 6,75 literesre fúrt erőmű a 7-es BMW-ből érkezett. Az elektronika, még a menürendszer is jól felismerhetően a BMW-é. Előző Rolls-Royce-tesztemben, a Ghost próbája során ki is szúrtam egy kínos bakit: bár az i-Drive menürendszerben és a visszajelző lámpákon mindenhol Rolls-farra cserélték az eredetit, az ütközésveszélyre figyelmeztető jelzésen a Head-Up Displayen elfelejtették átrajzolni az ikont, és egy BMW farát vetítették a szélvédőre. Nos, ezen az autón nem volt HUD, de a menetstabilizáló kikapcsolásakor a műszerfal egy pontján még mindig egy BMW-fenék jelenik meg: két helyen átrajzolták Phantomra az ikont, de a harmadikon már elfelejtették. Háhá, szóval ők sem tökéletesek!
Apró malőr: egy kijelzőn megmaradt az eredeti BMW-far sziluettje
A BMW-technikától viszont a Drophead Coupé egy másodpercig sem lesz BMW. Rolls-Royce ez bizony, és mindaz, amit a leesett állú csodálók számára a márka jelent. Elmondhatom, hogy autóként értelmezhetetlen, hogy a 460 erő, az 5,6 másodperces 0-100 mennyire nem érződik a légrugós futóművön ringatózva, hogy 25-öt eszik, hogy milyen macerás az üléseket beállítani a gyönyörű fafedél alá rejtett, teljességgel ergonómiamentes gombokkal, hogy mennyire hajószerű a kocsi mozgása, ahogy a ZIL-kormány méretű volánnal irányítjuk, de ez mind mit se számít.
Phantommal a Hősök terén – hát bizony, volt egy jó napom
Ez egy Rolls-Royce, túl mindenen, ami hétköznapi. Csend, béke, biztonság, és a mérhetetlen hatalom borzongató érzete; ez az alap. Ehhez jön a Drophead Coupéban a kabrióforma és az exhibicionista festés okozta parádéhangulat. Páratlan érzés volt kipróbálni pár órára, de hatalmas könnyebbség volt visszaadni, és visszakerülni a valóságba.
Jut eszembe: honnan ez a hülye név? A DropHead jelentése valami olyasmi, mint lepottyanó fej. Ez még utalhat a kabrióságra, de a franciául lecsapottat jelentő Coupé szóval együtt már ugyancsak kínos érzéseket kelthet az arisztokrata vevőkörben, különösen a francia piacon. Lecsapott, lepottyanó fej?
Ha két év múlva Mr. Tieman visszatér az újabb Rolls-szal, megkérdezem tőle, ki találta ezt ki!
