Toyota Land Cruiser Overkill

---

A nemzetközi bemutató óta vártam, hogy végre itthon is nyüstölhessem a Toyota legkomolyabb terepjáróját. Aztán eljött ez a hét is, a szokásosnál kurtább hétvégére, de mégiscsak leszállt közénk a király.   

Overkill

A 4.5 literes V8-as dízel borzalmas dolgokra tudja rávenni a köré épített 2615 kilogrammnyi acélt. Ha a vezetőnek úgy tartja kedve akár 8,2-es 100-ig tartó sprintet is levághat a járgánnyal és ha nagyon bátor, akár 210 km/órás tempóig is hajszolhatja a gépet. Mindezt teljes kényelemben és csendben, amin csak néha harcolja át magát a varázslatos V8-as hang.

a videó a hirdetés után indul

Városban a pillanatnyi fogyasztásmérőt sose nézzük, ha jót akarunk magunknak. Hasonló a helyzet az átlagfogyasztással is, jobb, ha csak a tankoláskor sokkol minket a szörnyeteg nehezen csillapítható étvágya. Bár a gyári adatok szerint a dízelmotor átlagosan 10 liter körüli gázolajmennyiséget éget el száz kilométerenként, aki ezt elhiszi, nem normális. Két és fél tonnát nem lehet egy csipetnyi holdfényrezgéssel megmozgatni.

Azonban kár is tagadni, ekkora teljesítmény és lökettérfogat már erősen súrolja a „de mi a fenének”? kategóriát. Racionálisabban gondolkodó kollégák a Land Cruiser árából inkább Hilux-ot vennének, amit felszerelnének minden jóval, a maradék pénzből pedig beautóznák a világot. Telne rá bőven.

Irány a sár

Általában nagy bajban vagyunk, ha valami terepjáróféleséget szeretnénk kipróbálni. Nem elég, hogy legálisan szinte sehol sem vihetjük le a verdát az aszfaltról, de a fényezésre is oda kell figyelni. De hát Land Cruisert csak aszfalton próbálgatni, az nagyjából akkora lúzerség, mint Kocsis Orsival csupán bélyegalbumot nézegetni. Mi nem akartuk, hogy az orrunkra nőjön egy Toyota, – Orsit sem bántanánk meg bélyegnyálazással – így vettünk egy nagy levegőt és bevittük az erdőbe.

Szerencsénkre a szerkesztőségtől nem messze éppen Land Rover tesztvezetés zajlott és a rendezők szívesen láttak minket is az általuk kibérelt erdészeti úton. Itt aztán valamit végre megmutathatott magából a japán harcos, bár tisztában vagyunk vele, hogy nem jutottunk még a közelébe sem a határainak. Ennek ellenére jól szórakoztunk, ha egy perc kétségünk is lett volna afelől, hogy szeretjük ezt a kocsit, akkor ez most végképp elpárolgott.

Land Cruiser elképzelhetetlen lenne négykerék-hajtás nélkül, de ezen felül elektromosan kapcsolható felező és diffizár is segíti a vezetőt, ha mélyül a baj. Az pedig ekkora tömeg mellett könnyen előfordulhat.

Újra ovisként

A belsőben ücsörögve is átjön valami a külső túlméretes hangulatból. Minden luxus adott, villanymotorok mozgatják az üléseket, tetőt, ablakokat, sőt, még a kormány is magától közeledik hozzánk miután kiadtuk a parancsot az indulásra. De ha a jetinek is kézre álló kilincsre, a kormányon lévő tenyérnyi gombokra téved a szemünk, azonnal érezzük, itt valami nem stimmel. Valami sokkal nagyobb, mint kéne. Ha pedig a könyöktámasz mélyére tekintünk, olyan érzésünk lehet, mintha feneketlen kútba hajolnánk.

Üljünk be és élvezzük, amink van!

---

Ugyanezt a belső térre nem mondhatjuk el. 190 centivel a tetőablak kerete alatt milliméterekkel végződöm és az ülést is szeretném egy hangyányit tovább csúsztatni. Egy sorral hátrébb már kitágul a világ, és még ott sem kell az erőszakosabb utastárs hőhullámaihoz igazodni, jut mindenkinek saját klímavezérlés. A csomagtartóba szerelt harmadik üléssor viszont már nem kéne. Fel, illetve lehajtani borzasztó egyszerű és könnyű, de benne ülni már kevésbé élvezetes elfoglaltság. Továbbá megeszi a csomagtartó felét.

Városban sem szomorú vele az élet, könnyű megszokni, hogy nem beülünk az autóba, hanem felmászunk bele. A forgalomban rémisztő fölényességgel viselkedik. Nemcsak azért, mert ami egy IFÁ-nál kisebb, az sajnos megijed tőle, hanem azért is, mert észrevétlenül suhan át minden olyan úthibán, amiben kisebb kerekű autók azonnal szörnyethalnának.

Menni pedig nagyon tud. A motornak álomszép hangja van, ha nem félünk a jobbszélső pedáltól és fergeteges érzés, amikor egy ekkora monstrum nekilódul, mint egy teherlift. Az élvezetnek egyedül a kanyarok parancsolhatnak megálljt. Ott már nincsenek csodák, a kerékcsikorgás visszahúz minket a földre, ez mégiscsak egy terepjáró.

Elátkozva

Szomorú sorsa lehet az Európába száműzött durván 20 ezer darabos Land Cruiser különítménynek. Elképesztő terepképességeiket sosem fogják kihasználni a vásárlóik, talán még az aszfaltról sem mennek le vele soha, csupán azért veszik meg, mert mocskosul nagy és drága. Különösen azokat a kocsikat sajnáljuk, amikkel valami szőke maca parkol majd a műkörmös előtti virágágyásban, mert máshol nem volt neki elég hely.

Ennek ellenére kéne. Nagyon. De kellene hozzá egy vidéki birtok is, vagy inkább egy fél sivatag, ahol elrejtőznénk a Greenpeace-esek elől és boldogan szaladgálhatnánk a dűnék között.

Márcsak a száraz adatok jönnek, de van köztük olyan, amitől könnybe lábad a szem

---