A szörny

Észrevettem már a jeleit: ősz hajszálaim szaporodnak, az éjszaka közepén saját horkolásomra ébredek, este kilenckor már álmos vagyok, reggel hatnál tovább nem tudok aludni, s minden éjszaka legalább egyszer ki kell mennem. Hamar elfáradok, pedig a garázsból lifttel jövök fel az irodába, a futásról többéves emlékeim a legfrissebbek, a sportolás kimerül abban, hogy kipirult arccal, nagy átéléssel beszélek róla.

És ekkor összetalálkozom azzal az autóval, amire mindig is vágytam. Illetve nem vágyhattam, hiszen csak szeptember óta van ilyen. Ha logikus lenne a BMW számadása, akkor a 335i azt jelentené, hogy 3,5 literes motorja van. De nem azt jelenti, hogy merthogy a BMW számadása logikus, de másképp. A motor 3,0 literes, közvetlenül kapja a benzint, és dupla turbón át issza a levegőt. 306 lóerős. 400 Nm-es. 5,5 másodperc alatt gyorsulós. 250-et menős. Ezért kell fölül számozni, a sima 330i név foglalt, 330ti nem lehet, mert úgy a Compactot hívták. Ezért 335i. Ugye logikus?

Teszt: BMW 335i Coupe

1/18

Fotó megosztása:

2/18 Teszt: BMW 335i Coupe

Teszt: BMW 335i Coupe

Fotó megosztása:

3/18 Az iDrive-ot lehetetlen szeretni

Az iDrive-ot lehetetlen szeretni

Fotó megosztása:

5/18 Kényelmes, de sportos futómű

Kényelmes, de sportos futómű

Fotó megosztása:

6/18 Igazi fabetét, de nem szép

Igazi fabetét, de nem szép

Fotó megosztása:

7/18 Előzékenyen nyújta az övet

Előzékenyen nyújta az övet

Fotó megosztása:

9/18 Nem túl nagy

Nem túl nagy

Fotó megosztása:

10/18 Nagyon megy, de hova?

Nagyon megy, de hova?

Fotó megosztása:

11/18

Fotó megosztása:

13/18

Fotó megosztása:

14/18

Fotó megosztása:

15/18

Fotó megosztása:

17/18

Fotó megosztása:

18/18

Fotó megosztása:

Fotó megosztása:

És nekem mindezt szeretnem kéne. De valahogy nem megy. Nem bánom, hogy ronda a fara, nem érdekel a műanyagnak tűnő fabetét, a vajszínű bőr vagy a megszokhatatlan iDrive. Mocskos önző állat vagyok, csak a lényeg kell nekem. Beindítom és gázt adok.

S minden megváltozik, értelmet nyernek a számok, átértelmezem a tér-idő kapcsolatát, a fizikai erőhatásokat. Eszméletlen hang távozik a kipufogórendszer végén, motorhang nincs vagy nem hallani – a kipufogó mindent elnyom.

Finoman akarok indítani, a temérdek lóerő és nyomaték úgy csavarja meg a hátsó tengelyt, mintha könnyű papírmasé volna. Hála a dupla turbónak, a turbólyuk fogalma értelmezhetetlenné válik. Az autó baromi erős, mindenféle gázadásnál.

Az út csontszáraz, a nyári gumik mégse tapadnak. Csak az elektronika gátolja meg, hogy ne pörkölődjön az aszfaltra másfél centi kaucsuk. Zaklatottan indulok, mint egy kehes tanulóvezető. Nem az én művem, a kipörgésgátló szórakozik velem. Szánalmas látvány lehet, de így is hamarabb érem el a százat, mintha manuálisan tolnék egy egyest. Fantasztikus érzés, de mit kezdek vele? A megengedett sebességet rég túlléptem, sőt annak többszörösének a többszörösét. Atya. Úr. Isten. Azt se tudom, merre megyek, az autó csak húz magával.

Izmos, farolós, erőcsúsztatós kanyarvételi technikámon van mit csiszolni. A kerekek hamar elvesztik tapadásukat, a menetstabilizáló elektronika határozottan, gyorsan, ellentmondást nem tűrően lép közbe, mint a pusztító gumigolyó. Kilúgozza az autóból az élményt, az élvezetet. Összkerékhajtás kéne ide, értsék meg. Sajnos az nincs, csak a 40 lóerővel vékonyabb benzinmotorhoz. Vagy a 3,0 literes dízelhez. Ennél a kiherélt élménynél bármelyik jobb lenne.

Az egyetlen játékteret hamar megunom: gyorsítás-lassítás, aztán még egyszer gyorsítás-lassítás, s így tovább. Bármilyen sebességnél, bármikor. Übergyors az automata váltó. Egymás után tolja a fokozatokat, mint Colin McRae fénykorában a csattogós szekvenciális váltóval. De mindezt nem értem, nem tudom mire vélni. Öreg vagyok, a 335i nekem veszélyes fegyver. Egy szörny, ami olyan dolgokra késztet, amit magamtól meg nem tennék.

200-nál még gyorsít. Nem. Ez így nem igaz. 200-nál olyan természetességgel gyorsít, mintha ki akarná rántani maga alól az aszfaltot. Ha Anettka ezt átélhetné, sosem vizionálna földön kívüli űrhajós élményről. De ez nekem olyan valami, amit elég egyszer, maximum kétszer átélni egy életben. Heti rendszerességgel nem vágyom arra, hogy belső szerveim ráolvadjanak a hátsó ülésre.

Legyen akkor máshogy. Csak nézem és mutogatom. A nép nem tud Chris Bangle-ről, aki forradalmasította az éleket a modern BMW-designban. A 3-as kupé tetszik az embereknek, nem fanyalognak, mint a savanyúszájú újságírók. És nekem is tetszik. Na, nem a fabetét vagy a vajszínű bőrkárpit, hanem az a könnyedség, amivel meg tud jelenni. Az a nagyszerű ebben az autóban, hogy a szőke cicamicának olyan természetes kelléke az autó, mint egy D&G napszemüveg, míg a tisztes menedzserurak kényelmesen feszíthetnek benne, mint egy Armani öltönyben.

Magam eszközeivel csak annyit tudok javasolni nekik, a hármas kupé szép, tisztességes, kényelmes, nagyszerű autó, de ne a 335i-t válasszák. Érjék be kisebb motorral, kevesebb lóerővel, vagy válasszák bármelyik négykerék-hajtásút. Jobban járnak, higgyék el.

Nem állhatom meg, hogy az iDrive megmeneküljön a savazástól. Képtelen vagyok felfogni, mi a fene az egész rendszer értelme. 330xd tartóssági tesztautónkat tökéletesen uraltuk az iDrive bonyolult menürendszere nélkül. Most meg egy nyamvadt rádióadó megtalálása is, ha nem is órákat, de súlyos perceket vesz el az életemből. Amíg a rádióadót keresem a menüben, addig nem az utat figyelem. Ez pedig baj. Kedves illetékesek, tessék ezen elgondolkodni.

Elsőre rémisztő, de kezelhető a BPH

Az ősz egyik legkellemesebb velejárója, hogy ilyenkor nagyokat lehet aludni. Na, de megnagyobbodott prosztatával is…