Teszt: Honda Civic 1.8 ES szedán

---

A levél^* nem csupán nekünk szólt, hanem a teljes magyar autósújságíró-társadalomnak. Magunk nevében visszautasítjuk a feltételezést, mely szerint akkora barmok vagyunk, hogy nem akarunk Honda Civic szedánt tesztelni. A többiek nevében nem szívesen nyilatkozunk, azt tegyék meg ők maguk.

Higgye el, kedves olvasónk, tudjuk, hogy fontos a Civic szedán, ráadásul vezetetlenül nekünk is nagyon tetszett. Az ötajtóst kipróbáltuk mostanra már háromféle motorral, ezért a négyajtós Civic puszta képi megjelenése is megmozgatta az áporodott szerkesztőségi levegőt.

Saját elméletet gyártottam arra, hogy hányféle csoportba sorolhatók a szedánok. Vannak azok az autók, amiket eleve lépcsős háttal találtak ki, és a többi karosszériaváltozat ennek ilyen-olyan leszármazottja. Ők néznek ki normális autónak, nem egy csomagtartóval agyonvert istencsapásának. Jó példa az Accord, hogy ne kelljen házon kívül menni.

Aztán ott vannak azok a lépcsőshátú teremtmények, melyek többféle karosszériával kaphatók, de mindegyik autónak megvan a maga egyedisége. Gondolok itt például a Ford Focusra, ami öt ajtóval és négy ajtóval is egyformán csinos. Előbbi praktikus családi jármű, utóbbi modern menedzserautó.

És elérkeztünk a szerencsétlen harmadik kategóriához, a muszáj-ilyet-is-készíteni autókhoz. Ide kívánkozó iskolapélda az agyonszidott Renault Thalia. Tudom, hogy sok család transzportálási problémáját könnyíti meg ez a tágas és kényelmes jármű. De azért valljuk meg egymás között: ejh, de csúnya. A szívem szakad meg, de a lépcsős farú Civicnek is itt a helye.

Van helye

Persze megértem. A földönkívüliek ideküldték az ötajtós Civicet, hogy szondázzák a népet. Az űrtechnikával, vibráló kék fényekkel, elviselhetőség határát súroló berendezések kuszaságával tesztelték a Földön élők toleranciaküszöbét. S megállapították, hogy vannak olyanok, akiknek ez az autó nem tetszik. Kevesen vannak, de ők vicsorgó foggal és habzó szájjal ragaszkodnak a megszokotthoz.

Ezért nekik készítették a Civic szedánt, amit mentesítettek a csillogó-villogó bizergáktól. Rendet tettek az extrém műszerfalon, de a digitális kilométerórát meghagyták – úgy vélem, nagy hiba volt. Az ötajtós Civicben teljesen elburjánzott a káosz, de persze használat közben kiderült, minden ott van, ahova nyúlunk érte. A Civic szedán ellenben pedáns: a kormány mögött a műszerek, középkonzolon a rádió-fűtés kombinációs együttes, még a motorindító gombot is hagyományos kulcsforgatós módszerrel helyettesítették. Egyszeriben minden, ami a Civicben tetszett, ebben az autóban valahogy nincs meg. Hiába ugyanaz a kormány, ugyanaz az a kék fény, ugyanaz a motor, nem érzem a bizsergést.

Lapozni ér

^* az olvasói levél pusztán a képzelet szüleménye, mint ahogy a levelet író olvasó is. Épp ezért ha valaki a leírtakból magára ismerne, az csupán a véletlen műve lehet.

---

Kéretik rajta nem számon kérni a praktikumbeli hiányosságokat. Akik ilyen autót vesz, nyilvánvalóan tudomásul veszi, hogy a robi kapa nem fog beférni. Ülést dönteni ugyanolyan egyszerű, de a tévé mégsem fér el dobozostul: kivéve, ha hosszú és lapos. A csomagtartót kívülről kulccsal vagy belülről kallantyúval kell nyitni. Ez nem tetszett.

Az űrhajó hajtóműve

Viszonylag hétköznapi az 1,8 literes benzinmotor. Persze változó szelepvezérléses, de semmi egyéb kunsztot nem tud, például nem dolgozza fel az ipari hulladékot, és nem fotoszintetizál. De ha 2000-es fordulat fölé nem pörög, akkor néhány liter benzinnel elmegy a holdig.

Normális emberi használat mellett nyolc literrel eljárt, nagyon sietve sem evett többet kilenc liternél. Nem érdemes 6000-es fordulat fölé pörgetni, mert minek. Vérpezsdítő hangja ekkor sem lesz, az erőt pedig annyira finoman adagolja, mintha teljesen független lenne a fordulatszámtól. Ennek a motornak csak az tud örülni, aki ujjongva fogadja egy elveszett Waltham távirányító kapcsolási rajzát.

Vezetni nagyon jó, de csak azért, mert elhiteti velem, hogy az utak Budapesten márpedig jók. Tudjuk jól, hogy nem azok, de jólesik ez a kis hazug félrevezetés. Kiveszett ebből a Hondából minden érzelem. Közvetlennek érzem a kormányt, de gyorsan kanyarodni, urambocsá, egyszerű csak gyorsan menni nem akaródzik vele. A motor bírná, de a környezet annyira fakó és vérszegény, hogy nem visz rá a lélek. Cserébe szerfelett könnyű vezetni, nem kell vért izzadva tűrni, mikor a barátnő vezeti. Lazán, de érzéssel kenhető a kuplung, vajpuha a váltó, finoman kattan be minden fokozatba.

Még mindig nem szeretem, még mindig nem vágyom rá, de racionálisan megértem, hogy van helye a Civic szedánnak. Ha másért nem, a piaci értékéért biztosan. Az ötajtósnál olcsóbb a limuzin, akár elegánsabbnak is tekinthető, keveset fogyaszt és kényelmes. De akkor is az ötajtós kéne.

---