Teszt: Toyota Avensis 2.0 D-4D

---

Anno felállítottam egy sorrendet az Avensis, a Mazda6 és a Honda Accord között. Mivel koromból kifolyólag a száguldás közelebb áll hozzám, mint a tötymörgés, nem kérdés, hogy az Accord végzett az első helyen. Még dízelmotorral is sportos.

Persze igaz, hogy a 2,2-es Toyota-motor gyengébbik verziója is erősebb a Hondáénál, nem beszélve a 177 lóerős csúcsmodellről. De egy Rolls-Royce-szal sem száguldozik az ember, hiába tud 460 lóerőt.

Az Avensis egyszerűen egy szégyentelenül, velejéig nyugodt autó, hiába rak bele bárki dögerős motort, nem lesz tőle sportos, csak karakteresen telt. A sportos jelző egyszerűen nem illik a kétliteres dízel Avensisre.

A régi motort egy új fejlesztésű, szintén kétliteres alapdízelre cserélte a Toyota. Az eredmény 125 lóerő a 116 helyett, és 300 newtonméter a 280 helyett. Nem petézünk le tőlük, de ennyi plusz elegendő arra, hogy elgurítson egy középkategóriás családi autót, úgy hogy az közben ne fogyasszon sokat, és ne legyen idegesítően gyenge.

És még csak nem is megnyugtatóan gyenge. A gyári adatok 200-as végsebességről és 10,6 másodperces gyorsulásról árulkodnak, egyik sem rossz érték. A 0-100-as paraméter az Avensisnál pedig épp oly érdektelen, mint egy focistánál az intelligencia-hányados – soha senki nem fog rákérdezni.

Ezt az értéket nem is lehet könnyű létrehozni, mert ha normálisan indulunk el, akkor mindjárt beleesünk egy jókora turbólyukba – na meg pár kátyúba is – ahonnan eltart egy ideig kievickélni. Ha gyorsan akarunk startolni, akkor megint az Avesnsishez nem illő módon, motort bőgetve, és kereket csikorgatva kell rajtolni egy jó ízűt.

A végsebesség kérdése viszont fontos lehet, egy megfontolt tulaj is siethet, ha van rá idő, mód és hely. A 125 lóerős dízelmotor nagyjából arra alkalmas, hogy 160-170-nel kényelmesen utazzunk, anélkül, hogy közben zavaróvá válna motorhang, esetleg felerősödne a szélzaj.

A korábbi Avensisekkel viszont erejük ellenére sem szerettem száguldani, a futóművet bizonytalannak éreztem erős fékezéskor, a tükörnél pedig fütyült a szél, igaz csak 170 felett, amit a frankfurti túránk alatt észleltem a többiekkel egyetemben.

A mostani Avensisben egyik történés sem sokkolt, igaz nem száguldottam vele sokáig ilyen tartományban. Viszont a gyárban valamit állítottak a futóművön, s alul is javítottak a burkolatokon, amitől javult az autó aerodinamikája. Én betudom ennek a javulást, de az is lehet, hogy az Avensis csak kifogta az egyik nyugodt periódusomat.

A következő oldalon fény derül arra, miért kerreg, illetve hogyan bizonyított az autó az augusztus 20-i vihar alatt

---

De tényleg, muszáj kerregnie?

Lehúztam jó pár évet induláskor egy szívódízel Fiestában, ahol nekem jócskán elegem lett a dízelmotorok tipikus kerregő hangjából. Azóta csodálom a turbódízelek erejét és visszafogott hangját, illetve megkülönböztetetten érzékenyen érint, ha ebben csalódnom kell.

Az Avensis motorja, mint már írtuk, elmegy, viszont a hangja a régi időket eleveníti fel. Elindulásnál, és a hasznos 1800-as fordulatszám mellett bizony mackósan kerreg, amitől minden egyes alkalommal idegesen összerándultam.

Olyan mint a Seduxen

Annak ellenére, hogy az európai Toyota-részleg mindent megtett annak érdekében, hogy sportos vonásokat építsen a konszolidált autóba, ez az Avensis képtelen bármiféle izgalmat kelteni. Kb. annyira izgalmas autó, mint a Kórház a város szélén sorozat szerelmes jelenetei.

Élettani hatása épp a higgadáshoz hasonlít. Az első napokban még küzdöttem, majd lassan belenyugodtam, hogy a szokásostól eltérő vezetési stílusra kell váltanom. Sose rohantam, mégsem késtem le egyetlen időpontomat sem. Hoppá! Tök fölöslegesen rohantam eddig egész életemben?

Milyen jó érzés! Ha tehát egy autó nem tud a hangjával és erejével felizgatni – márpedig ez nem – akkor legyen kényelmes és nyugtasson meg. Utóbbiban nagyon jó az Avensis, magas vérnyomásra nyugodtan felírhatna az orvos napi kétszer egy kört vele, és akkor nem kellene bevenni a Seduxent és társait.

Túlélni a vihart

Egy barátom javaslatára a Sas-hegyre mentem az augusztus 20-i tűzijátékot megnézni, s noha nem voltak vérmes reményeim, ennyi gondra nem készültem. Az autó karcolás nélkül túlélte a vihart, és több eddig rejtett tulajdonságára is fény derült:

– az Avensist mezítláb is kényelmes vezetni.

– A bőrülés vizes alsógatyában fura, de gyorsan megszokható érzést biztosít. A bőrülés sokáig nem szárad meg, másnap reggel még összevizezte a farmerom.

– A dízel mivoltához képest nagyon tud fűteni az Avensis – tisztára, mint egy szobányi hajszárító, tusolás utánra is tudom ajánlani, fenntartva persze a bőrülésekről mondottakat.

– olyan nagy a hátsó lábtér, hogy nem csak egy bazi nagy, elázott fényképezőgép-táska, de elázott ruhák és egy pár 46-os cipő is elfér mellette. Ha ezeket kivesszük, akkor elfér egy ekkora cipőhöz tartozó majdnem kétméteres egyén egy hasonló méretű sofőr mögött. Hatalmas!

A sorrend változhat

Szóval egy hét után már kezdett inogni az Accord első helyezése. Nem veszítette azért el, de ha kicsit idősebbek lennék, gyerekekkel meg asszonnyal a háznál, lehet hogy most diadalittasan trónfosztásról cikkeznék.

Jelenlegi szociális viszonyaim közepette talán a 150 lóerős Avensisen gondolkoznék el, azt a plusz 400 ezret összekuporgatnám még valahogy. De lehet, hogy ez is túlzás. A hatsebességes váltóval hosszú távon így is elég kényelmes és erős az Avensis, ráadásul így könnyebb betartani a sebességhatárokat, mivel a lenyűgözően csendes és nyugalmas utastér is erre ösztönöz. És akkor a Seduxent is el lehet felejteni.

---