Teszt: Toyota Land Cruiser

Bár a Land Cruiser szinte örök darab, néha mégis reszelnek rajta egy kicsit. Legutóbb csupán a felszínt kapargatták meg a bő ötéves szerkezeten. Igaz, ami jól működik, azt nem érdemes nagyon piszkálni, legfeljebb időről időre kívánatosabbá tenni. Így a Land Cruiser kívülről mindössze új LED-es fényszóróval, illetve nappali fénnyel, új rajzú első-hátsó lámpatestekkel, friss felnikkel és négy új színnel lett gazdagabb.

 

51 fotó

 

Hogy a rettentő mennyiségű krómozott műanyag mennyire passzol egy terepjáróhoz, nem tudom, mindenesetre a terepálló jószág nem néz ki rosszul és amennyire lehet, még szögletes is. Ugyan a karosszériának vannak gyenge pontjai – például a jobbra, oldalra nyíló csomagtérajtó, amely Európában egy átok, a járda mellett parkolva piszok rossz hátra bármit berámolni.

 

Persze az oldalra nyíló ajtóra is van marketing-magyarázat, állítólag így – fellépve a csomagtartó peremére – pompásan lehet a tetőcsomagtartóra pakolni. Határeset, de fogadjuk el. Leginkább azért, mert voltak annyira nagyvonalúak a Toyotánál, hogy a csomagtérajtó ablakát külön is nyithatóra csinálták, így a könnyebb dolgokat úgy is bevethetjük a raktérbe, hogy nem piszkáljuk a mázsás, oldalra nyíló hátsó ajtót. Ja, és szerencsére annak sem érezték szükségét, hogy egy ótvar nehéz pótkerékkel hangsúlyozzák a terepjáróságot.

 

Belső

A Land Cruiser tágas, szellős, akár a 4-es metró állomásai. Egész kicsinek, jelentéktelennek érzem benne magam, az ajtónyitó kilincsei óriásiak, és az egyujjas kifordított bundakesztyűben is használható gombok, kezelőszervek is óvodai emlékeket idéznek bennem, amikor még minden óriási volt. A külsőhöz hasonlóan a belső formaterve sem hoz lázba, de itt nem a játékos, izgalmas formákon van a hangsúly. Hanem a kezelhetőségen, átláthatóságon. Terepen, fél kerékkel ki tudja milyen meredély felett billegve pont magasról teszünk a játékos formákra.

 

 

Praktikumban erős az autó, helye mindennek van, és a kényelem is jóval felülmúlja azt, amit egy terepjárótól elvárhatunk. Igaz, ez a legcifrább kivitelű változat, így elöl-hátul ülésfűtés, sokzónás klíma, tetőből lehajtható kijelzőjű mozirendszer mind-mind megtalálható az utastérben. Néhol kissé talán túlpörögték a dolgot – például a hatodik, hetedik ülést gombnyomásra villanymotorok csalogatják elő a helyükről – cserébe a kézifék igazi kézifék, semmi villany nincs benne. Csomagtartója a harmadik üléssor miatt sajnos nem akkora, mint lehetne, de így is 621 liter cuccot képes elnyelni és ilyenkor még a kalaptartót is be lehet húzni.

 

Terepen

Ha elfogy az aszfalt, akkor jön el a Land Cruiser ideje. A jó terepszögek, a masszív alváz, a merev hátsó híd, a fejlett négykerék-hajtás, felező, és két differenciálzár, hátul állítható magasságú légrugó, valamint a többféle terepprogram mellett nagyon nagy lúzernek kell lenni ahhoz, hogy elássuk az autót. Ha viszont menteni kell, akkor valami nagyot kell hívni, hiszen az autó 2,2 tonnás tömegét nem rántja ki akármi a dágványból. A kármentes manőverezésben 4 kamera van a vezető segítségére, így a kormány mögül mindent lát, ami az autó körül van.

 

 

Városban, aszfalton

Elefánt a porcelánboltban – gondolnánk elsőre. Pedig nem. A pár sorral feljebb említett kamerák városban is hasznosak és váratlan módon a 478 centiméteres hosszal is egész kényelmesen lehet manőverezni. Vezetni azért más, mint amit a rendes autókban megszokhattunk. Hiába a három fokozatban állítható keménységű lengéscsillapító, az autó még sport módban is billeg, kenődik az úton. Itt érezni, hogy akármennyire is tele van luxussal, ez mégis inkább a sivatag, vagy az esőerdő túlsúlyos lakója. Pedig a 190 lóerős motor csendben teszi a dolgát, az automatikus váltó kényelmes, civilizált darab.

 

Fogyasztás

Talán nem meglepő, hogy a Land Cruiser sokat eszik. Nagyon. Jellemzően városi használat és 10 km terep mellett a 16-17 literes fogyasztás fájdalmas. Pláne, a gyári, katalógusban beígért 8,1 liter fényében.