Nem, nem igazi tesztautó járt nálam, hanem eredetileg csak az egymilliomodik Discovery-vel világot látó brit csapat fogadására mentünk volna a kisplatós Defenderrel, ha a kalandban edzett férfiak nem az ország autópályás átrohanását választották volna. De mivel így döntöttek, a Defendernek más szerep jutott. Hazavittem.
Fosszilis forma
Hosszú kasztni, rövid plató
Hosszú kasztni, rövid plató
A Defender formavilága a Series II-es 1958-as megjelenése óta lényegében változatlan. Persze az idők során az egymáshoz vészesen közel ülő fényszórók kikerültek a hűtőrácsból, a hússütésre is alkalmas acélrácsot műanyag váltotta elöl, majd a tengelytávon is változtattak valamicskét. A laprugókat csavarrugók, a dobféket tárcsafék váltotta, de a karosszéria szinte változatlan maradt.
Tavaly a Genfi Autószalonon sajnos szembesültünk a ténnyel, hogy ennek a klasszikus formának már meg vannak számlálva a napjai, hamarosan új, a modern igényeknek jobban megfelelő dizájn váltja a fél évszázados külsőt. Így már csak a Mercedes G-osztály, illetve a Land Cruiser TLC 70-es marad itt tanúnak a sok szabadidő-autó között, hogy gyermekeink is tudják, valaha így néztek ki a terepjárók.
Defenderrel sehova nem siet az ember
Egyszerű, mint a szög
Nem túl elegáns, de masszív megoldás
Nem túl elegáns, de masszív megoldás
Nem mondanám, hogy engem a csodaelektronikák hiánya különösebben megviselne. Gyakran fényképezek filmre, van otthon lemezjátszóm és nem rémülök meg a papírtérképtől, iránytűtől sem. De autóként a Defender ijesztően régimódi. A sokcsillagos töréstesztekhez, és biztonsági berendezésekkel, légzsákokkal púposra rakott tesztautók után szinte meztelennek éreztem magam az ABS és légzsák nélküli autóban. (ABS és kipörgésgátló rendszer azért rendelhető a modellhez, de nem alapáras)
Aztán a viccesen vékonyka A-oszlopot szemlélve elgondolkodik az ember azon, hogy ez vajon mit bírna el az autó hasa alatt összehordott vagonnyi vasból, ha véletlenül fejre állna vele a vezető. Nyilván nem sokat. Gyalogosvédelemről ne is álmodjunk, csak tekintsünk végig az autó orra elé biggyesztett vasgerendán. És legyünk roppant óvatosak.
Lelassul a világ
Egy vödör vízzel is kicsapatható belőle a retek
Egy vödör vízzel is kicsapatható belőle a retek
Egy Defender kormánya mögött lelassul az idő. Eleinte csak az autópályákról mond le az ember, aztán egyre inkább keresi az alsóbbrendű, kis falvakon át vezető utakat. Az útminőség egyáltalán nem számít, nem lehet annyira hitvány a burkolat, hogy zavarjon. Később pedig azon kapja magát a sofőr, hogy katonai térképeken bogarássza a települések között vezető, többé-kevésbé járható csapásokat, megáll teázni, pipázni, vagy csak megtapogatni egy idősebb fát. Az úti cél elveszti jelentőségét és maga az utazás lesz a lényeg. Ráérősen, kényelmesen.
Persze megpróbálhatunk sietni vele, de az autó minden porcikája tiltakozni fog ez ellen. A kelleténél gyorsabb váltásokat a hajtáslánc felől érkező sértődött, fémes csattanásokkal bosszulja meg, nagyobb tempónál pedig a szélzaj teszi lehetetlenné az utastérben a kedélyes csevegést.
Defendert aszfaltúton vezetni rémes dolog. Legalábbis ha a megszokott, autós szempontokat vesszük figyelembe. Igaz, zsíros hendikeppel indult szerencsétlen Land Rover, hiszen se központizár, se elektromos ablakemelő, de még egy ócska autórádió sem javított a bent ülők hangulatán. Kintről nagynak tűnik, de bentről hamar kiderül, hogy szűk. Még nekem is, akiről meglehetősen bátor dolog azt állítani, hogy széltében sok helyet igényel. Sebaj, jó időben úgyis az ablakon kikönyökölve a legélvezetesebb a Land Roverezés. Aztán persze a kormány és a pedálok is elrendezése is szokatlan, mintha fél embernyit elcsúsztatták volna egymástól ezeket.
Ülései, illetve az egész belső könnyen, merész eszközökkel is remekül takarítható – retteghet a makacs szennyeződés – kapcsolói nagyok, masszívak és nem fognak a kezünkben maradni, minden ipari. Van ergonómiai marhaság is benne, így a dudát az indexkar végén kell keresni, ellenben a balkezes slusszkulcs környékére telepített lámpakapcsoló tetszett, hiszen a kulcs elforgatása közben biztos beleakadunk, és anyázás közben biztos nem felejtjük el fel-, vagy lekapcsolni.
Kegyetlen vasdarab funkcionál lökhárítóként
Bár alapállásban nem vészesen szűk a belső, de beszerelt gyereküléssel lehetetlen kényelmesen utazni. Az aprófogúakat a meredek üléstámla szívatja majd – alvásnál lebucskázik a fejük – szüleiket pedig az, hogy egyáltalán nem marad nekik hely. Meszesebb csontozattal még a kocsiba beszállás is okozhat problémát, hiszen elképesztő magasságba kell felküzdenie magát annak, aki Defenderbe készül beszállni.
Biztonság:
Az EuroNCAP töréstesztjei között hiába kutakodunk, a Defenderről nem találunk adatot. Talán jobb is, hiszen a létraalváz nem arról híres, hogy akár egy fikarcnyit is elnyelne az ütközés energiájából.
Nem igazán terepre való gumik
Nem igazán terepre való gumik
Nagyjából 1998-tól sokáig magam is egy öreg Land Rover kormánya mögött ültem, méghozzá a jobb oldalon. Emlékszem, akkoriban, még ha ritkán is, de azért jött szembe egy-egy Landy. Akkor még villantva üdvözöltük a sorstársat. Az öreg Land Rover tulajdonos biztosan visszavillantott, és a Defender gazdák is, akik nem céges autóként kapták a járgányt, hanem ők választották ezt a kényelmetlen, lassú, de nagyon szerethető és jellegzetes közlekedési eszközt.
Mára már annyira megritkultak, hogy bő egy hét alatt egyetlen Defenderessel sem találkoztam. Pedig úgy villantottam volna…
A kilincs vonzza a sarat
Terepen:
Jól áll neki a sár
Jól áll neki a sár
A Defender nem puhány szabadidő-autó, hanem valódi, tisztességes terepjáró. Rusnya nagy, masszív vasakból összehozott létraalvázzal, merev hidakkal, jó terepszögekkel, és bölcsen síkba hozott oldallemezekkel. Itt nincsenek sunyi ívek, szélesítések, amik leszakadhatnak. Ahol elfért az eleje, ott elmegy a többi is.
A hajtásban elektronikának híre-hamva sincs, a felező, és a központi differenciál-zár is igazi karral, kézzel, férfierővel kapcsolandó. A nálam járt darab gumija inkább gazdaságos, csendes haladásra termett, nem lápszaggatásra. Így aggódtunk is néha, amikor a felázott, agyagos talajon kellett vele meredeken felfelé haladni, vagy egy-egy vizesebb részen átkelni, de a vicces megcsúszásoktól eltekintve nem történt semmi baj a teherautó-gumi ellenére sem.
Adatlap
Land Rover Defender 110
| Motor | 2495 cm3, Dízel, S5 |
| Teljesítmény | 122 LE |
| Nyomaték | 300 NM |
| Gyorsulás (0-100 km/h) | 18,8 sec |
| Végsebesség | 130 km/h |
| Fogyasztás (vegyes) | 11,1 l / 100 km |
Az orrban kerregő 2,2 literes négyhengeres dízelmotor mindössze 122 lóerős teljesítményre képes. Nem sok, de gyorsulgatni nem ezzel a kocsival kell, a terepen, meredeken mozgolódáshoz pedig ott a terepváltó. Aszfalton is el lehet vegetálni ennyivel, igaz, a dinamikus menetről le kell mondani, de nem a szerény teljesítmény, hanem sokkal inkább a rengeteg vasat megmozgató váltó miatt. Valószínűleg a gyárban is szemet szúrhatott ez, így a váltások közben a motorvezérlő elektronika nem is ejti alapjáratra a fordulatszámot, hanem a simább fokozatkapcsolás érdekében magasabban tartja pár másodpercig.
Fogyasztás
Általában egy ennyire friss, nyers motornál – alig kétszáz kilométert mutatott az kilométeróra – nem szokták komolyan venni a mért átlagfogyasztást, mondván, lesz az még kevesebb is. Így a mért tízliteres fogyasztás sem tűnik fájdalmasnak egy olyan járgánytól, amelynek a légellenállása egy lakótelepével vetekszik. Mi pedig mentünk vele autópályán is, és a nem túl gazdaságos terepen mozgolódásból is kijutott az autónak.
