Munkából hazafelé menet nap mint nap útba esik néhány ilyen dög, amiken csupán lépésben lehet áthajtani a spontán vetélés veszélye nélkül. Kíváncsiak lettünk, mindenhol ennyire szörnyűek-e ezek az akadályok, vagy lehet belőlük használhatót is építeni.
Volt kedvenc is
Érdekes, hogy még a hasonló alapanyagokból készülő darabok között is mekkora különbséget találni. Az egyik kedvencünk és a legdurvább sérüléseket okozó darab is szinte egyformának tűnik, mégsem az. Nem tudjuk, hogy építési vagy konstrukciós hiba okoz ekkora különbséget, de mi inkább a túlbuzgó kivitelezőkre gyanakszunk. Biztos, ami biztos alapon jó magasra építik őket.
Mindkét említett példányt piros díszkővel borították, méretük közel azonos, lágyan ívelők és barátságosnak tűnnek. Számottevő különbség csupán a hosszban és a magasságban van, no meg a hatásukban. Míg az egyiken a megengedett sebességgel gond nélkül át lehet hajtani, addig a rosszul megépített még csigatempónál is hatalmasat dob a kocsin. Gyanútlan első áldozatok pedig könnyen a kipufogó elvesztésével fizethetnek könnyelműségükért.
A jobbak közé tartozik a könnyen felszedhető, sárga-fekete műanyag elemekből készülő, amely messziről is jól látszik, és két nagyobb ütésen kívül komolyabb sérülést nem tud okozni. Ennek durvább változata a betonból, aszfaltból készülő kivitel, ami leginkább az úton keresztbefektetett 2 colos csőre hajaz. Ezek már borzalmas pofont adnak a futóműnek, de szerencsére csak elvétve találkozni velük.
Káposztásmegyeren láttunk még csodákat, ott a járda szintjéig felemelt fekvőrendőröknek van nagy divatjuk. 45 foknál meredekebb éle miatt csak lépésben lehet őket leküzdeni, de ezt néhol még az évek alatt megsüllyedt aszfalt is tovább cifrázza. Ott még a normális hasmagasságú kocsinak is fennakadhat az orra.
A város másik felén, Kelenföldön pedig a lesből támadó, mindenféle felfestést nélkülöző, aszfalttal burkolt egyedek tették próbára a kocsit és a sofőrt egyaránt.
Nem veszélytelen
Elméletileg létezik előírás, hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnie egy fekvőrendőrnek, de ezeket szinte sehol nem tartják be. A szabálytalan megoldások nem csak az autókat teszik tönkre, de magában az útban is okozhatnak károsodásokat. Főként a közvetlen közelükben összegyűlő csapadék okozhat gondot, amitől télen az úttest szétfagyhat, de a forgalomlassítókat az út szélén vagy a járdán kikerülő autók sem tesznek jót.
Látva a forgalomlassítókon a megkaristolt aszfaltot, megkérdeztünk két futóműszervizt is, okozhat-e a károsodást a fekvőrendőr feletti átugratás. Az első helyen nem tartották valószínűnek, hogy bármilyen károsodást okoznának a forgalomlassító akadályok, míg máshol arra hívták fel a figyelmet, hogy ha közvetlenül nem is tesznek kárt a kocsiban, de a már megkezdődött apróbb bajokat hamar tovább rontják. Előbb utóbb a lengéscsillapítók, lengőkarok, szilentek látják kárát a találkozásoknak.
Aki nem lapoz, annak holnap tíz fekvőrendőr kerül az utcájába! Vagy nem, de az biztos.
Mindenki ellensége, a „Demszky-kő”
Abban azonban minden megkérdezett egyetértett, hogy a futóművek legnagyobb ellensége a rengeteg kátyú, az útpadka, és a „Demszky-kőnek” csúfolt beton félgömbökből álló sávelválasztó, amivel leggyakrabban villamosvágányok mellett találkozhatnak az autósok. Ezek rossz esetben akár az alufelni törését is okozhatják, de az acélból készült keréktárcsákkal is simán el tudnak bánni.
Van értelme?
Míg a harmincas tábla mellé telepített fekvőrendőrök nagy részén terepjáróval át lehet hajtani a megadott sebességgel, addig mezei autóval már bajosan úszható meg nyelvharapás, súlyosabb esetben aszfaltrajz nélkül. Ennek ellenére néhol jó, hogy van ilyen, hiszen a táblákon sokan csak átnéznek, és iskolák, óvodák környékén is ez a legjobban működő megoldás a tuti sebességkorlátozásra.
Szakértők azonban azt is hangsúlyozzák, hogy nem minden esetben üdvözítő a fekvőrendőrök használata. Igaz, hogy lassítják a forgalmat, de némelyik nehezen látható, így az utolsó pillanatokban kényszerítik hirtelen manőverekre a vezetőket. Emellett nagyobb zajt és károsanyag-kibocsátást eredményeznek, mintha csak szimplán elhaladna egy autó.
Minden utcának saját fekvőrendőrt!
Mi a teendő, ha az utcában negyedóránál is tovább tart, míg át lehet jutni a túloldalra, vagy kiborul a sör a konyhaasztalon a száguldozó teherautóktól? Csupán egy szívhez szóló levelet kell összehozni a helyi polgármesteri hivatal részére, nyomatékként csatolni néhány aláírás ívet, majd reménykedni a pozitív válaszban. A kérelem beérkezése után előbb-utóbb válaszolnak, bár a közlekedési rend kialakítása a főváros hatáskörébe tartozik, így végül ők döntenek majd az ügyben.
Szerencsés esetben a vizsgálat, szakértés után megépítik az áhított tereptárgyat, ha annak létét indokoltnak látják. Ha nem sikerül elsőre, akkor sem kell elkeseredni. A lakóközösség hosszas és hangos követelésének eredményeképpen előbb-utóbb engedélyezhetik a fekvőrendőrt. Sokat lendíthet az ügyön, ha a lakosok saját költségükön építtetik meg a forgalomlassítót. Ha elkészült, akkor néhány helyes beton virágosládával is megnehezíthetik az autósok életét, akik ha van humorérzékük, dudálással, csikorgó fékezéssel, indulással köszönik meg a nyugdíjasklub városszépítő fáradozását.
Míg azonban a kátyúk és fekvőrendőrök nélküli közlekedés az utópia fogalmát súrolja, talán az lenne a legjobb megoldás, ha néhány szakember összedugná a fejét és készítenének egy fekvőrendőr prototípust. Vagy akár kettőt. Egyiket 20, – már a gondolatától is kiver a víz, – a másikat 30 km/órás sebességkorlátozásra optimalizálva, amiken szabályos sebességgel észrevétlenül át lehetne haladni, felette azonban már nem. Igaz, itt felmerülhet a különböző tengelytáv, tömeg problémája, de azért vannak szakértők, hogy ezekre megoldást találjanak.
