Míg a legelső Sportage még mutatott kifejezetten terepjárós vonásokat, addig a legutolsó, harmadik generációs modell már végképp beszokott a városba. Külseje divatos, határozottan merész formai megoldásokkal megspékelve és a lemezek alatt rejlő műszaki tartalom is figyelemreméltó. Szóval ígéretes darab, nézzük milyenek vele a dolgos hétköznapok.
Összeköltözés
Nem túl gyakori, hogy egy tesztautóba beülve ne kelljen valami hülyeséget megszokni, egyes kezelőszerveket keresgélni. A Sportage hozza ezt a ritka kivételt, belseje az első pillanattól kezdve otthonos, mintha már évek óta együtt élnénk. A kárpitozásnak jól állnak a narancsszínű betétek és varrások, a műszerfal esztétikus, gyorsan áttekinthető, és sötétedés után, a közeli rokonnak számító Hyundainál sokkal kellemesebb színű háttérvilágítás teszi láthatóvá a skálákat, mutatókat.
Üléseinek ugyan nincs túl sok oldaltartása, de kényelmesek, kellően tömöttek, és a magas üléspozíciónak is inkább csak előnyei vannak. Előre az A-oszlop takar ki kicsit többet a külvilágból, mint kéne, tolatásnál pedig a szűk hátsó ablak nehezítheti meg a vezető dolgát. Szerencsére rendelhető bele tolatókamera és a használható méretű tükrök is sokat segítenek a parkolásnál.
Ergonómia jeles
A Sportage belseje nagyon átgondolt munkának tűnik. Szinte minden kezelőszerv, gomb, kapcsoló ott található, ahol lennie kell. Az ajtózáró gomb után nem a középkonzolon kell kutatni, hanem teljesen logikusan az ajtón, a tükör állítógombjai nem térdnél vannak, hanem ott, ahol keresnénk, és a klíma vezérléséhez szükséges gombokat is szigorúan egy kupacba gyűjtötték. Extra vállveregetést érdemel az is, aki a kellően nagydarab és jó fogású hőmérséklet-szabályzót tervezte. A remek összképre még rátesz egy lapáttal, hogy mindent tisztességesen összeraktak odabent. Ilyen berendezés mellett fájó, hogy egyetlen automata ablakemelő kapcsoló van, de lassan megszokom, hogy két fillért is szeretnek megspórolni az autógyártók.
Csendes, szerény
A Sportage orrában kétliteres, 136 lóerős dízelmotor tette a dolgát, szinte néma csendben. Bár ez a teljesítmény elsőre nem tűnik túl soknak egy bő másfél tonnás, összkerekes autóhoz, a motor mégis remekül megbirkózik a rábízott feladattal. Tisztességesen dolgozik már igen alacsony fordulatszámtól, kulturáltan jár, és ami a legfontosabb, nem eszi meg a gatyánkat. A nálunk járt tesztkocsi átlagfogyasztása 7,8 literre jött ki, nagyjából egyforma hosszú városi, lakott területen kívüli és autópályás használat mellett.
Fürgébb, mint várnánk
Adatlap
Kia Sportage 2,0 CRDI
Motor | 1995 cm3, Dízel, S4 |
Teljesítmény | 136 LE |
Nyomaték | 319 NM |
Gyorsulás (0-100 km/h) | 11,3 sec |
Végsebesség | 181 km/h |
Fogyasztás (vegyes) | 5,7 l / 100 km |
Tesztautónkban hatfokozatú kéziváltó dolgozott, amely kellemes társ, bár az egyes fokozat igen hamar elfogy. Sőt igazából minden fokozat ilyen, érzésre nagyon közel vannak egymáshoz. A sűrű kapcsolgatásért cserébe az autó jóval fürgébbnek tűnik, mint amit a papíron 11,3 másodperc alapján elvárnánk tőle.
Futóműve érzésre inkább aszfaltra való, mint mélyszántásban történő randalírozásra. Kanyarban még gyorsabb tempónál is stabilan tartja a magasépítésű kocsit, de a macskaköves, vagy kifejezetten rossz minőségű földutakkal is hiba nélkül megbirkózik. Egyedül a fekvőrendőrökkel nem tud mit kezdeni, az indokolatlanul megdobja az üres hátsó részt.
Nem terepjáró, hanem SUV
Bár az összkerék-hajtás fixre zárható az autóban, érdemesebb vele inkább csak földutakra merészkedni, hiszen hiába a magasabb építés, ez az autó nem terepre való. Kár is lenne érte.
Aki mostanában tervezi, hogy szabadidő-autóra költi a pénzét, mindenféleképpen nézzen meg egy Kia-t is. Bár a Ford Kuga, a nemrég megújult Toyota RAV4-es és szintén frissített Nissan Qashqai erős mezőnynek számít, a Kiának mégis biztonsággal megállja a helyét közöttük.
Árak és modellek |
1,6 GDI |
2.0 CVVT |
1,7 CRDI |
2,0 CRDI |
LX | 4 999 000 | 5 449 000 | 5 749 000 | 6 379 000 |
EX | 6 049 000 | 6 499 000 | 6 799 000 | 7 429 000 |
EX Premium | 6 799 000 | 7 249 000 | 7 549 000 | 8 179 000 |