Teszt: Volvo XC90 D5 – A látszat csal

Egyetlen gyártó sem engedheti meg magának azt a luxust, hogy olyan modellt dobjon piacra, amire nincs kereslet. Ez különösen igaz azokra a autógyártókra, melyek csak szűkös palettával rendelkeznek, mint például a Volvo. Így az XC90 gyártásáról és szükségességéről sem véletlenül született döntés. A Volvo első terepjárójának fő piaca az Egyesült Államok, ám a svédek által megcélzott közönség Európában is fellelhető, csak kisebb mennyiségben.

Amerikában SUV-nak (Sport Utility Vehicle), Magyarországon szabadidőautónak, a Volvo szavai szerint sport-terepjárónak nevezik azt a kategóriát, amiben a Volvo XC90 ringbe szállt, és amiben 2002-ben a tengerentúlon győzni is tudott a Volvo legújabb autója. A leírásnak megfelelően ezen csoport tagjai csak úgy néznek ki, mintha terepjárók lennének, de gyakorlatilag komolyabb terepakadályok leküzdésére teljesen alkalmatlanok. Ezt azonban senki sem fogja szemükre vetni, mivel egy szabadiőautó vásárlója nem is várja el divatos járművétől, hogy egy G-Mercedes vagy egy Defender laza könnyedségével másszon hegyet. Ezzel szemben sokkal nagyobb az igény a jópofa, visszafogottan macsós megjelenésre és a luxusautó szintű utastérre.

Teszt: Volvo XC90 D5 – A látszat csal

1/21

Fotó megosztása:

2/21

Fotó megosztása:

3/21

Fotó megosztása:

5/21

Fotó megosztása:

6/21

Fotó megosztása:

7/21

Fotó megosztása:

9/21

Fotó megosztása:

10/21

Fotó megosztása:

11/21

Fotó megosztása:

13/21

Fotó megosztása:

14/21

Fotó megosztása:

15/21

Fotó megosztása:

17/21

Fotó megosztása:

18/21

Fotó megosztása:

19/21

Fotó megosztása:

21/21

Fotó megosztása:

Fotó megosztása:

Ezekben a tételekben a Volvo XC90-es tökéletesen helyt is áll. Az autó formájáról lerí, hogy Volvo. Bár a lámpák és a hűtőmaszk kivételével egyetlen elem alapján sem lehet az autó márkáját beazonosítani, az összforma még az embléma nélkül is elárulná a sportos terepjárót. Szolidan megemelt kasztnijával, masszívságot sugalló orrával és divatos küllemével sokakat levesz a lábáról az XC90-es.

Baráti az utastér is. Aki már ült Volvóban, azonnal otthon érzi magát, aki még sosem, hamar ráérez a kényelem volvós ízére. Könnyen beállítható a sokfelé mozgatható vezetőülés és a kormány párosa, a logikusan csoportosított középső kezelőszervek kézre állnak. Baj csak a telefon kézi beszélőjével van, amit kóválygó zsinórja miatt nehéz visszaterelni a helyére. Emeli a belső hangulatát a bézs kárpitozás, de kár, hogy a műszerfal felső része is világos, mivel így tükröződik a szélvédőn.

Eddig egyetlen tesztelt Volvóban sem volt a hátsó üléssorban akkora hely, mint az XC90-esben. Ezt kihasználva a második sor ülései oldalanként tologathatóak és még a támlák dőlésszöge is változtatható, mint egy egyterűben. Középen is van hárompontos biztonsági öv és fejtámla, de a magas kardánalagút miatt az itt ülő lába alig fér el. A csomagtartóban is nagy a hely, ide rendelhetünk még két ülést. Két részletben nyílik a csomagtérajtó, a felső kétharmad felfelé, az alsó harmad lefelé.

Korábban már járt nálunk az XC90-es, akkor hét üléssel és a 210 lóerős benzinmotorral. Mostani tesztalanyunkban a D5-ös jelzésű Volvo dízelmotor dolgozott. Sokkal jobban illik az autó karakteréhez a dízel, mint a 2.5T benzines. Noha a 100-ra gyorsulás ideje két másodperccel hosszabb, a végsebesség kisebb, és a teljesítmény is 40 lóerővel kevesebb, a 340 Nm-es nyomaték miatt versenyben van amazzal.

Ez az autó is tud közel 200-zal menni, a 12 másodperc alatti gyorsulás százra és a motorhang is kiváló. Eddig mindegyik Volvóban dicsértük a 2,4-es dízelt, most is ezt tesszük. Az öthengeres motor fojtott dörmögő hangja és az alacsony fordulaton ébredő nagy nyomatékmennyiség magabiztosan mozgatja az XC90-est.

Elinduláskor kicsit habozik az autó, nehezen jön lendületbe a nagy súly és a váltó tehetetlensége miatt. Kereszteződésből hirtelen kilövésre készülve ez riasztó is lehet,
de ha már lendületben vagyunk, a további gyorsítással nincs gond. Rugalmasságban és a tempó növelésében majdnem olyan jó a dízel XC90-es, mint a kisebb benzinmotorral. A dízel sokkal kevesebb fogyaszt, mint a benzines variáns. Átlagban 11,6 liter gázolaj fogyott 100 kilométeren, szemben a benzines 18 litert megközelítő átlagfogyasztásával.

Príma az ötfokozatú automatikus váltó. Felfelé észrevétlenül vált, visszaváltáskor érezni némi megtorpanást, amit megkerülhetünk a kézzel kapcsolgatással. A kart előrehúzva, hátratolva szabadon válogathatunk az öt fokozat közt. A kiszemelt sebességben az automatika korlátlanul hagyja gyorsítani az autót, elváltani nem fog, csak a motorvédelmi elektronika szabályoz le a piros fordulatszám-tartományban. Fékezéskor manuális üzemben is magától kapcsolgat vissza az automatika, ami különösen kényelmes városi közlekedéskor.

150-160 km/órás sebességgel feltűnés nélkül lehet haladni az XC90 D5-tel, mivel motorzajról nem is beszélhetünk, a szélzaj pedig teljesen minimális. Személyautós kényelemmel kívánták felvértezni a Volvo terepjárót, így elől-hátul független kerékfelfüggesztéseken suhan az autó. Ennek ellenére a sima úton előbukkanó úthibákon nagyot üt az XC90-es, és kanyarban el is pattan az ívről, mintha merev tengelyes futómű dolgozna alatta. Tartósan rossz úton viszont más arcát mutatja az autó, akár a régi M7-est is simává varázsolná, mint egy úthenger.

Magasra épített kasztnija ellenére az autó gyorsan vett kanyarokban vagy éles irányváltáskor sem billen nagyot, kifejezetten élvezetesen lehet haladni mondjuk a Visegrád-Fellegvár szakaszon.

Ugyanazt a Haldex-kuplungos összkerékhajtást szerelik az XC90-be, mint az XC70-be vagy például a Volvo S60 AWD-be. Ennek megfelelően használhatóságbeli különbség sem nagyon akad, csak emelt hasmagassága miatt közelíthetünk meg magabiztosabban kisebb terepakadályokat az XC90-essel, mint az előbb említett márkatársakkal. Alaphelyzetben csak az első kerekre jut hajtás, a hátsók csak szükség esetén, az elsők kipörgésekor jutnak szerephez.

Vetélytársaihoz hasonlóan a Volvo sport-terepjáróját sem adják olcsón, az XC90 D5 alapára öt üléssel 14 279 000 forint. Rengeteg biztonsági és kényelmi alapfelszerelést tartalmaz az autó a blokkolásgátlótól, a menetstabilizáló elektronikán és az automatikus légkondicionálón át az első és függönylégzsákokig vagy az automata váltóig. Sajnos a tolatóradar vagy az elektromos tükör behajtás csak a legdrágább T6-oson széria.

Nem terepjáró a Volvo XC90-es, de esze ágában sincs akként fellépni. A forma telitalálat, nem hivalkodó, de nem is túl rejtőzködő. A néha meglepetésszerűen nagyot ütő, de egyébként könnyű vezethetőséget megengedő futómű és a kellemes belső környezet magával ragadja az utasokat. A kisebb benzines és a dízelmotor közül egyértelműen az utóbbi a jobb választás.

Elsőre rémisztő, de kezelhető a BPH

Az ősz egyik legkellemesebb velejárója, hogy ilyenkor nagyokat lehet aludni. Na, de megnagyobbodott prosztatával is…