Teszt: Honda Accord Tourer 2.0 Comfort – Veszélyben a nagyok

---

Különleges ék alakú karosszériájával, szögletes sarokpontjaival, szúrós szemű tekintetével agressziót és hipersebességet mutat a Honda Accord limuzin karosszériája. A kombi viszont más: a sportosság mellé kis praktikumot is próbáltak vegyíteni a formába.

Mintha nem tudták volna eldönteni, hogy az Alfa 156 Sportwagonhoz hasonló, kis rakterű, de gyönyörű divatkombit, vagy egy Ford Mondeo Turnier-szerű cégautó kombit rajzoljanak. Hátulról az Accord Tourer leginkább halottaskocsira emlékeztet, bár formája kétségkívül szebb, mint a Fiat Stilo Multiwagoné.

Minden irányból sík lemezfelületetek futnak össze az Accord Tourer csomagtartója körül, így a raktér beláthatatlan nagysággal bír. Könnyű megtölteni a nagy teret, mivel a csomagtérajtó magasra nyílik, a küszöb pedig alacsony.

Különösen igényes a csomagtér burkolata, egyszerűbb koreai autókon az utasteret sem öltöztetik fel ilyen szépen. A 12 voltos csatlakozó és a normál padló alatti rejtett rekeszek ma már alapelvárásnak tekinthetők, az Accord Tourer szállítja is ezeket.

Fejtámlástul, biztonsági övestül lehet összehajtogatni a hátsó üléssor kétharmad-egyharmad arányban szétválasztott székeit. A művelet pofonegyszerű, csak a túlságosan hátratolt első ülések lehetnek útban.

Maga az Accord Tourer elképesztő nagyságú, üléssoraiban és csomagtartójában a család és korlátlan mennyiségű cókmók szállítható. Az első ülésből hátrafordulva beláthatatlan messzeségbe ér az autó hátulja.

Közlekedni viszont mégis egyszerű az autóval, mivel az oszlopok szinte semmit sem takarnak a kilátásból, és a visszapillantó tükrök is elegendő képet mutatnak a mögöttünk zajló világból.

Két Magic Johnsont és három Darnyi Tamást lehet beültetni az Accord Tourer-ba zokszó nélkül. A két Johnson hátul már nehezebben férne el, de erről nem az autó, hanem a génmanipulált hamburgerek tehetnek.

Normális termetű utasok kényelmesen elférnek hátul, egyetlen szívfájdalmuk az, hogy a tárolórekeszekkel szűkmarkúan bántak Japánban: az ajtókon nincs zseb, csak a könyöklő marad, mint pohártartó és többfunkciós mindent elnyelő zsák. Viszont az kellemes, hogy a légkondicionáló kevés késlekedéssel küldi a hideg levegőt hátra.

Elöl ülve nem lehet bajunk semmivel, az ülések nagyon kényelmesek, ezerfelé állíthatók, a kormány is bárhova tehető. Néhányunkat zavart, hogy a kormány vékonyka, de kellemes anyaga hamar feledtette ezt az érzést. Nagyon egyszerűen lehet a fűtés-szellőzést szabályozni, a kétzónás légkondicionáló alapáron jár. Koncerttermi hangulattal tölti be az utasteret a gyári hifi hangja.

Igényes és precíz az Accord belseje, de a könnyű kezelhetőség és a finoman megmunkált részletek nem Toyota-féle sterilséggel járnak együtt. Zavaró hiányosságai is vannak viszont az Accordnak, amikre a középkategóriában már illik odafigyelni. Az extralistán modern szerkentyűket – automatikusan sötétedő tükröt, esőérzékelős ablaktörlőt – nem érdemes keresni. Sőt, általában alig van mit választani az extralistáról, mivel már az alap Comfort kivitel is bőségesen telepakolt.

Volt már szerencsénk az Accord 2,0 literes 155 lóerős benzinmotorjához a limuzinban, de akkor pechünkre automata váltót társítottak a változó szelepvezérléses benzinmotorhoz. Most már szerencsénk volt, mivel kézi váltóval kaptuk a kombit. A limuzinnál sokat szidtuk a legkisebb benzinmotort torkossága és ehhez képest ványadt dinamizmusa miatt.

A kézi váltós kombival már nem volt ilyen bajunk, mivel az átlagfogyasztás hosszabb távú országúti kirándulást és tartós városi használatot magában foglaló teszt utunk alatt össze-vissza 8,2 liter/100 km volt.

Ez önmagában is szenzáció jellegű, pláne, ha még azt is hozzávesszük, hogy az autóba 500 kilométernél ültünk bele, tehát a motor még javában első összekopását kezdte meg.

Dinamizmusát tekintve átlagos teljesítményről tett tanúbizonyságot az autó, a Honda névtől, a sportos formától, és a 155 lóerős teljesítménytől valamivel többet várna az ember. Normális igényekhez viszonyítva, és hasonló karakterű autókkal összevetve azonban semmi baj sincs a vehemenciával.

Igazából a 2,0 literes motor alacsony fordulaton halványan produkál, leginkább 3000-3500-as fordulat fölött kezd bele legszebb zenéibe. A sportosan, de szelíden brummogó motorhang mellé tompa kipufogó puffogás keveredik.

Az egész egy zseniálisan megkomponált koncertre emlékeztet, ami a gyorsaság illúziójával dobja fel az amúgy komótosan haladó Accordot.

A komótosságra érdemes odafigyelni kanyarodáskor is, mivel a futómű inkább a kényelmesség figyelembevételével lett kitalálva. Természetesen lehet gyorsan, sőt nagyon gyorsan is kanyarodni, ha egy íven haladunk és nem rángatjuk idegbeteg módjára a kormányt. Fékezésre vagy rángatásra azonban hangyányit ingataggá válthat a karosszéria, ami hamar rendeződik.

6,5 millió forintba kerül a legolcsóbb Honda Accord Tourer, mint amilyen tesztautónk is volt. Ez csak azért tűnik soknak, mivel a kategóriában jellemzően nem 2,0 literes motor a legkisebb. Hasonló árú és felszereltségű kombit máshol is ennyiért adnak. A Honda az új Accorddal azonban már nem a kategória hagyományos szerepelőit, mondjuk a Ford Mondeót vagy a Volkswagen Passatot szeretné lesöpörni trónjáról, hanem a presztízs versenyzők, így az Audi A4 és a BMW 3-as babérjait kívánja megtépázni.

Mivel az Accord minőségével és kivitelében lazán felveszi a versenyt az előbb említettekkel, ára pedig jóval alacsonyabb, erre minden esélye meg is van. Már csak a névnek kell kellő erővel bírnia a csata végső sikeréhez.

---

---