Teszt: Renault Mégane 1.9 dCi – A legjobb a legdrágább

---

---

Az emberek szeme lassan kezd hozzászokni a Mégane elsőre merész formájához, mivel egyre több rohangál belőle az utakon. Már nem kell sokat várni és élőben láthatjuk majd a szintén Mégane-ra épülő Scenic II egyterűt, de a kabrióról, a kombiról valamint a lépcsőshátú változatról is egy ideje láthatók végleges képek.

A nemrégiben nálunk járt Mégane a már hagyományosnak mondható ötajtós karosszériával készült. A 120 lóerős közös nyomócsöves dízelmotor is ismerős a Lagunából, de ebben az autóban valahogy mégis többet nyújtott, mint amire számítottunk tőle. 270 newtonméteres nyomatékával, kellő dinamizmusával nálunk leszorította a trónról a kétliteres benzinest. A nagyságrenddel alacsonyabb fogyasztás mellett a már 2200-as fordulatnál fellépő nyomatékcsúcs győzött meg bennünket leginkább.

Igaz, a csúcs benzines erősebb tíz lóerővel és gyorsulása is jobb valamelyest, ehhez azonban folyamatosan magasan tartott fordulat szükséges. A dízelnél erről szó sincs. Habár 2000 alatt gyengélkedik az autó, indulásnál mégsem hajlamos lefulladásra. Miután viszont elhagyta fordulatszám mutató a 2000-es osztást, vágtába kezd az autó, és a valós értéknél sportosabb élményekkel gazdagítja a bent ülőket.

A hatsebességes kézi váltó jól passzol a motorhoz (ráadásul kedvezően hat a fogyasztásra is), 60 körül már kapcsolhatjuk az utolsó fokozatot. Nem ennyire jó viszont a kar kapcsolhatósága, mivel nem érezni eléggé biztosan a fokozatokat. Ebből adódóan néha sikerül félreváltani, de némi megszokás után igazodhatunk a szerkezethez. A gyors váltásokat is meglepően jól tűrte a váltó, így sportosabb igényeket is képes kielégíteni. Hátramenetbe kapcsolva a hátsó ablaktörlő automatikusan töröl egyet, ha az első lapátokat bekapcsoltuk.

A 120 lóerős dízel futóműve érzésre egyezik a kétliteres benzinesével, amely jóval feszesebb és határozottabb, mint a gyengébb motorokkal ellátott Mégane-oké. Főleg oldalirányban stabilabb a karosszéria, így nagyobb kanyarsebességet lehet elérni.

A határozottabb egyenetlenségeket is jól kezeli a futómű, és a Mégane példásan szigetelt utastérben szinte semmi sem zavarja meg a nyugalmat. Motorzaj is csak magasabb fordulaton szűrődik be az utastérbe, így hosszú távon is rendkívül nyugodtan utazhatunk.
Nem értettük viszont, hogy a fordulatszámmérő kicserélésére mért nem fordítottak gondot a franciák. A műszerfalon ugyanis a benzinesből származó, 7000-ig skálázott óra díszeleg, piros tartomány nélkül. Akárhogy is szeretnénk, a mutató 4800-nál mégsem fog feljebb kúszni.

Tempósabb városi autózásnál 9 liter körül fogy a gázolaj 100 kilométerenként. Ez azonban nyugodt autózással jóval lejjebb szorítható. Ha kiérünk a városból, 6,5-7 liter körüli átlaggal lehet kalkulálni.

A kormány és a váltó bőr borítású, a már megszokott kissé durvára sikerült varrással. Előbbiről rendkívül kényelmesen vezérelhetjük a tempomatot és a kellemes hangzású CD-s rádiót is. Az elektronikus szervo néhol túlzott visszatérítő ereje furcsának tűnhet elsőre, de közvetlen irányíthatósága ellentételezi ezt a hibáját.

Talán az egyetlen komoly zavaró tényező a vezetésben a fék szokatlan adagolhatósága. Enyhe pedálmozdulatra minimális a lassulás, majd egy pontot elérve a betétek szinte beleharapnak a tárcsába és kis túlzással csak a biztonsági öv ment meg bennünket a szélvédőn való kirepüléstől.

Az üléseket a Privilege felszereltségben bőr-szövet kombináció takarja, ami nem csak elegáns, de kényelmes is. Szintén előny, hogy a nagy kánikulában nem ragadunk oda a bőrhöz, mivel az ülőfelületet szövet borítja. További előny, hogy a teljes bőrborítással ellentétben nem nyiszog. Kényelmesen foglalhatunk helyet és a megfelelő vezetői pozíció beállítása és könnyen megy a két dimenzióban állítható kormánykeréknek is köszönhetően.

A hátul ülők lábhellyel ugyan nincsenek elkényeztetve, de a szinte derékszögben lecsapott hátsó résznek köszönhetően a fejtér nem csökken hátrafelé sem.

Az összes ablak elektromos mozgatású, ráadásul egy érintésre mozognak, ami igen csak ritkaságnak számít ebben a kategóriában. A sokszorosan továbbfejlesztett kártyarendszer úgy néz ki, végre magára talált és tökéletesen működik. Egyszer sem kellett már elővennünk a kártyát, elsőre sikerült bejutnunk az utastérbe, anélkül hogy eszeveszetten rángattuk volna a kilincset, mint azt a régebbi verzió esetében tettük. A gombbal való indítással együtt így már tényleg nagyon kényelmes az indulás, mindössze arra kell vigyázzunk, nehogy elhagyjuk valahol a már esetlegesen feledésbe merült kártyánkat.

A belső kialakítást is a praktika és az ergonómia vezérli, a kapcsolók jól átláthatóak, nem okoz nehézséget megtalálásuk. Az automatikus légkondicionáló a Privilege felszereltséggel felár nélkül érkezik és jól végzi a dolgát, könnyedén behűti az egész utasteret.

Pakolórekesz számában is felülmúlhatatlant alakít a Mégane, mert szinte minden elképzelhető helyre tettek zsebet. A méretes kesztyűtartón kívül a térképzsebek is elnyelnek bármit, sőt pohártartót is kialakítottak bennük. Az ajtókon lévő könyöklők alatti rekeszek további kedvező lehetőséget nyújtanak akár a pénztárcánk elhelyezésére is.

Szinte egyedülálló módon a lábunk alatt, a padlóban is találunk egy-egy rekeszt, amelyeket a szőnyegek eltakarnak, de ezzel hozzáférésüket is akadályozzák. Eltelt egy kis idő, míg rájöttünk, hogy a küszöbben rejlő kis lámpák azért világítanak éjjel-nappal folyamatosan, mert az egyik ilyen rekesz fedelét hanyag módon nem zártuk le rendesen. A furcsa farkialakítás vesztese a csomagtartó, ami alaphelyzetből csak 330 literes tud lenni.

A belső visszapillantó tükör fényre sötétedik, a külsők pedig motorosan behajthatók, ha parkolásnál védeni szeretnénk őket.

Időnként sípoló és nehezen adagolható fékét leszámítva remekbe szabott autó az 1.9 dCi Mégane. A 1,9-es dízelmotor a típushoz rendelkezésre álló motorok közül a legjobb választás, sajnos azonban a legdrágább is. Főleg azok gondolkozzanak választásán, akik eredetileg a kétliteres benzinmotorra szavaztak volna.

---

---