Teszt: Fiat Stilo Multiwagon JTD – Kár a benzinért?

---

---

A forma nagyjából annyira sikkes, mint egy szürke bálnáé. A Stilo Multiwagon design-ja germánautós vonásokkal operál, ami nem szerencsés egy olasz autón. A németek formatervezésben még nemigen jártak az olaszok előtt, kár egy Fiatot németes uniformisba öltöztetni.

Szépségével keveseket bűvöl el az autó, amit talán a fejlesztők is érezhettek. Mindenesetre praktikusabbnál praktikusabb részletekkel látták el, és olyan autó sikeredett a kombi Stilóból, amely a mindennapokban lépésről-lépésre megnyeri magának az embert.

Kezdjük mindjárt a csomagtartóval, ami a kombiknál döntő tényező. A Stilo ebben remekel, a térfogat bőséges (510-1480 liter), az ötödik ajtó lenyílik a lökhárítóig, nem hagy otromba lépcsőt, mint a Skoda Octavia kombié. A nyílás nagyon tág, a csomagtér síkokkal határolt, nem lógnak be a kerékdobok. A raktér kárpitozása nem igénytelen, a kalaptartó könnyen eltávolítható. Kár, hogy az üléstámlák lehajtásával nem kapunk egyenes raktérpadlót, a hátsó ülések útban vannak egy hosszú tárgy betolásánál.

Akinek életében egyszer ki kellett bányászni a valamit egy kombi degeszre tömött csomagtartójából, nagyon nagyra értékeli majd a Stilo Multiwagon – felárért – külön nyitható hátsó szélvédőjét. Nem kell kinyitni az ötödik ajtót, nem zuhan ki semmi, mégis benyúlhatunk a kupac tetején felejtett holmiért.

A Stilóban nem ez az egyetlen megoldás, amit nagyon jól kifundáltak a tervezők. A vezető térdénél külön kesztyűtartó van, a középkonzolban nagy üregre és pohártartókra lelünk, az első kartámaszban is van rakodóhely, az ajtózsebek mérete és száma szintén meghaladja az átlagot.

Tengelyirányban is állítható a kormány, ami fontos a kényelmes elhelyezkedéshez. Magas embereknek az üléshelyzet a legalacsonyabb állásban is magas, de tolótetővel sem ér hajuk a kárpithoz. Manapság, amikor a Volkswagen Golf V-ben a minőségérzet semmivel nem jobb, mint az új mércét felállító elődjében, a Stilo belső terére azt mondhatjuk, hogy igényesen kivitelezett. Az anyagválasztás igényes és jól összeállított, a műszerfalat puha műanyag borítja.

Egészen alacsony fordulattal indulva sem fullad le a motor, az első métereken sem kell kínosan ügyelni a kuplungolásra, mint oly sok turbódízelnél. Egy-két személlyel kedvező a gyorsulás a jól húzó motorral, a kocsi nagyjából úgy megy, mint a hasonló méretű, 100 lóerő körüli dízelek. Nulláról százra 11,2 másodperc a gyorsulás, a végsebesség 190 km/óra. Nagy terheléssel az üresen még élénk autó sokkal komótosabb tempóra vált. Meg voltunk lepve, hogy a 255 Nm-es nyomatékú, 115 lóerős modern dízel ellenére ennyire sokat számít plusz egy utas és a teljesen megtöltött csomagtartó. Lomhaságról öt személlyel sincs szó, de az agilitás jórészt odavan.

Vegyes kép alakult ki bennünk a Stilo üléseiről. A hátsó ülések tologatásával megnövelhető a csomagtér, vagy az ott ülők lábhelye, príma megoldás. A háttámla dőlése is állítható, ami még kényelmesebbét teszi a hátsó traktust. Minden elismerésünk. A fejtámlák – három is van belőlük – az üléstámlába süllyednek. Remek.

Elöl viszont túl magasan van a gerinctámasz, ami inkább lapocka- vagy hátközép-támaszként működik, testmagasságtól függően. Emiatt pont a vezetőülés kényelmetlen, amiben egészen biztos, hogy a leggyakrabban ül valaki. Nem kaptunk benne hátfájást, de a magas üléshelyzettel szemben a negyedik tesztelt Stilóban sem tudtuk megszokni. Szerintünk a finálé helyett a kötelező programra kellett volna jobban odafigyelni.

Gyönyörű őszi időben járt nálunk a tesztautó. A barátságos napsütésben maximálisan kiélveztük az óriási üveg tolótető nyújtotta örömöket. A Sky-Window néven futó extra felára 280 000 forint, ami nem kis kiadás, de szép időben már egy-két utazás kárpótolja az embert a többletkiadásért. A tető elé húzható árnyékoló és az öt lamellából álló tolótető is egy forgókapcsolóval mozgatható. Az olasz autókról eleve slamposságot feltételezők kedvéért azt is megjegyezzük, hogy a tesztautóé nem ázott be.

Nagy átmérőjű felnikkel és peres gumikkal sokat romlik a Stilo eredendően kényelmes rugózása. Keresztirányú úthibákból, kiálló vasúti sínekből túl sokat éreznek az utasok. A lengéscsillapítás hatékonyságával elégedettek voltunk. A zajszint csekély, a szél hangja nem tolakodó. A dízelmotor kulturáltan jár, nem rázza az autót.

Kanyarban semmi rossztól nem kell tartani, az úttartás terhelten is biztonságos. Az egyenesfutás jó, ahogy a fékek is jól dolgoznak.

A tesztautó fogyasztása jóval magasabb volt annál, amire a Fiat dízelmotorok korszerűsége lapján számítottunk volna. A Stilo Multiwagon persze nem iszik annyit, mint egy kiszáradt teve, de fogyasztása jóval meghaladja a hasonló méretű és teljesítményű dízel kombik átlagát. A Toyota Corolla kombi, vagy a kevésbé rég vezetett Ford Focus TDCi kombi is jóval takarékosabb volt. Városban a tesztautó 9,8 litert fogyasztott. Arra számítottunk, hogy ez az érték tartós országúti használatban sokkal kedvezőbb lesz. Nyugodt stílusban, végig 100 és 125 közötti sebességet tartva még mindig 7,6 liter tűnt el a tankból 100 kilométeren. Ez még akkor is túlzás, ha fogyasztásnövelő tényezőként figyelembe vesszük a három személyt és a telerámolt csomagtartót.

Tapasztaltaink szerint az erősebbik dízelmotoros Stiloért megéri kifizetni azt a kétszázezer forintot, amivel a teljesítményben vele összehasonlítható egy-nyolcas benzinesnél többe kerül. A Fiat Stilo egy közepes autó. A belőle kifejlesztett Multiwagon viszont majdnem tökéletes kombi. Akinél az dönt, hogy az adott típus kombiként milyen teljesítményt nyújt, szálljon be bátran a nagy rakterű, öt személynek is kényelmes autóba.

---

---