Teszt: Opel Agila 1.3 CDTI – Kerregő dobozka

---

---

A 2004-es modellévnek kissé átdolgozott külsővel vág neki az Agila, amit leginkább a hűtőmaszk, valamint az utastérben használt élénk színek tesznek érzékelhetővé. Nem leplezek le nagy titkot, ha elárulom, hogy az Opel Agila még így sem tartozik a legszebb formavilággal rendelkező autók közé. A Suzuki Wagon R+ és a vele szinte teljesen megegyező Agila dobozformája érdekes. A legpozitívabb jelzőként talán az aranyossal illetné valaki, ha kedveskedni akarna nekünk.

Belülről már nem ilyen veszélyes a látvány, kulturált képet mutat tipikus Opel design-ban elkészítve. Tesztautónkat világító zöld kárpittal, és hozzá illő biztonsági övekkel díszítették, ami valószínűleg egy korosodó hölgy számára rendkívül vonzó látványt nyújthat.

Nem maradt ki az elektromos ablakok és tükörállítás mellől a légkondicionáló berendezés sem, amivel már egy alsó középkategóriás autók felé közelít az Agila ára.

A műszerfal közepét a 200-ig skálázott kilométer óra foglalja el, a vízhőfok valamint az üzemanyagtank állapotát jelző műszer között. A középkonzol is példásan egyszerűen kezelhető és ráadásul jól is néz ki. Felül kis Opelos kijelzőn szemlélhetjük az aktuális időjárási körülményeket, az óra állását, valamit a kiválasztott rádiócsatornát. A beszerelt CD-s rádió szintén súlyos felárat tud maga mögött, az alapváltozat rádió-előkészítést tartalmaz.

Praktikában viszont szinte felülmúlhatatlan a kis Agila, mivel számtalan rekeszt sikerült elhelyezni az autóban. A vezető oldalán a műszerfal alján is található egy jókora bemélyedés, akárcsak a kis méretű kesztyűtartó alatt. Két pohártartó és egy zseb figyel a váltókat előtt, ami szintén jól hasznosítható. Persze csak abban az esetben, ha idegesítően zörgő tárgyakat szeretnénk elhelyezni. Hátul az ajtókra, az első ülések hátuljára és a középen ülő lábánál elhelyezett kis zsebek kényeztetnek bennünket. A lábhelyről ugyanez már nem mondható el, mivel egy magas hátsó utas csak az elöl ülő veséjében képes kényelmesen megtámasztani lábát.

Dicséretes viszont, hogy a fejtérrel nem fukarkodtak, így akár kedvenc kalapunkban is nyugodtan furikázhatunk vasárnap délután.

Hihetetlen módon az első ülések oldalán is találtunk kialakított tárolót, valamint a csomagtér oldalán is elhelyeztek egy-egy hálós rekeszt. A csomagtér 250 literes alaptérfogata önmagában sem nagyon pici, de egészen 1200 literig bővíthető, ahová már sok minden bedobálható.

Az igazi csemege az autó orrában található, ahol a Fiat új Multijet turbódízel-motorja dolgozik. A 70 lóerős teljesítmény dinamikusan mozgatja a kisautót, a 170 newtonméteres nyomaték pedig már 1700-as fordulaton is rendelkezésre áll, így pörgetésre sincs szükség.

Hiába szerettük volna a megfelelő paramétereket a gépkönyvből kinézni, mivel a dízelmotorral szerelt változatról semmilyen információt sem közölt.

Városi használatban 6,4 liter körül fogyott a gázolajból, ami szolidabb használattal még lejjebb szorítható. Városon kívül viszont nem annyira kedvező a helyzet, mint azt elvárhatnánk, mivel a dobozforma dacol a légellenállással. Egyenletes országúti tempóval talán 5 liter alá szorítható a fogyasztás, de a gyári 4,5 literes érték teljesítése azért nem lehet egyszerű feladat.

A takarékos üzemmódnak köszönhetően meglehetősen nehezen éri el a motor megfelelő üzemi hőmérsékletet, és ezzel egyetemben a fűtés sem dolgozik olyan mértékben, hogy egy hideg reggelen ne váljunk jégcsappá munkába menet.

Félálomban, kora reggel a futómű adottságai sem kényeztetnek el bennünket. Elöl ugyan McPherson felfüggesztés dolgozik, de hátulra már csak merev tengely jutott, ami nem kedvez a hazai útviszonyoknak. A kisebb úthibákon is nagyokat üt az autó, össze-vissza pattog a hátulja. Elöl sem kellemes, de hátul végképp nem leányálom ilyenkor ülni.

Azért elöl sincs minden rendben, hiába a gáztöltésű lengéscsillapítók és az egyéb korszerűnek tűnő ketyerék. Nagyobb gázadásnál könnyen kikaparnak az első kerekek, és ilyenkor nagy általánosságban erőteljes pattogás kíséretében teszik mindezt. Kanyarban ez hatványozottan igaz, jobb ha ilyen sportos hajlamok mellett két kézzel kapaszkodunk az erőteljes kitéréssel mozgó kormánykerékbe.

Kanyarstabilitásról csak idézőjelében beszélhetünk mivel az valahogy egy kerékkel felvértezett fakocka szintjén mozog. Erős dőlés kíséretében kanyarodhatunk már kis sebesség mellet, könnyen ráijeszthetünk a mellettünk ülőre. Nem próbáltuk, de valószínűleg nem kell nagy tudomány a három, illetve a két keréken való haladáshoz sem.

A fékek jól adagolhatóak, hatékonyságuk is megfelelő. Az ABS-ért sajnos 166 ezer forintos felárat kell fizetnünk, ami nagy kár, mert a kerekek hajlamosok a blokkolásra. Rendkívül jól teszi a dolgát viszont az ötfokozatú váltó, ami közepes úton jár, és meglepően jól tűri a gyors kapcsolásokat is.

A nagy tükrök jól beláthatóvá teszik a forgalom többi résztvevőjét, így könnyedén cikázhatunk a forgalomban, ami persze nem jellemző az Agila vásárló rétegére. Az üléspozíció jóval magasabban van egy átlagos személyautóénál, ami tovább fokozza a csak foszlányokban létező biztonságérzetünket. Az üléspozíción még lehetne javítani, de ez a kategória összes résztvevőjére igaz.

A futómű hiányosságai mellett a kormányzás megfelelően közvetlen, így az erős kormánymozdulatoktól tartózkodva kellemesen autózhatunk.

Egy átlagos autós tökéletesen elégedett lehet az Agila tulajdonságaival. A korrekt motor és váltó mellett a kormányzás is jól eltalált. A külső egyszerűsége belülről már gyorsan felejthető. Sajnos nem sokan élvezhetik majd a dízelmotor által nyújtott örömöket, mivel az alapár 101 ezer forint híján eléri a 3 milliós értéket. Essentia felszereltségével az alap egy légzsákon kívül elektromos szervokormányt és elektromos külső tükröket kapunk.

---

---