Teszt: Renault Mégane II Limousine 1.6 Authentique Plus – Előtérben a higgadtság

Szerintünk a Mégane családból messze a kombi néz ki legjobban, amely a limuzinnál mindössze 25 000 forinttal drágább. A lépcsőshátú Mégane limuzin tesztjét itt akár abba is hagyhatnánk, mondván, mindenkinek megér még néhány ezer forintot a nagyobbra bővíthető csomagtér a kombiban, vegyék azt, praktikusabb és szebb is.

Sokaknak azonban a lépcsőshátú autók visszafogottabb vonalvezetése tetszik jobban, és nem mindenki vágyik maximális használati értékre, tehát az új Mégane-ból is lett lépcsőshátú, amely elvileg a kelet-közép-európai, illetve dél-európai fogyasztóknak szól, tehát nekünk is.

520 literes a csomagtartó, ami nagyon bőséges teret enged egy nyaralni induló négy fős átlag család minden holmijának. Visszaköszönő probléma a francia limuzinban is a szerény nyílás, amely a méretes barlangba igyekvő dobozok, bútorok leengedi a sorompót.

Elég szokatlan módon, magasabb embereknek a Mégane-ben elöl is szűk a fejtér, nem csak hátul. A fejnek jutó helyet a keresztben benyúló merevítés korlátozza az első sorban. Más baj nincs, a gombok, karok, kapcsolók elhelyezése könnyen áttekinthető, az ülés jól beállítható, csak az üléshelyzet lehetne alacsonyabb. A kormány távolsága tengelyirányban is ízlésünkhöz igazítható.

Sokat vártunk a hat centivel megnyújtott tengelytávtól, ami a térkínálatot illeti. Mivel az ötajtósban szűk a hátsó lábtér, a plusz hat centivel a limuziné sem lett lehengerlő, de valamivel nagyobb az átlagnál. Átlag magas emberek négyen minden további nélkül, kényelmesen elférnek.

Nagyon jó megoldás, hogy az ajtókban lévő világítás az első üléseknél a padlóba rejtett rekeszekbe is fényt vet. Egyáltalán, a Mégane mindenben a kezünk alá dolgozik. Ha például az ajtó kinyitása után látjuk, hogy elfelejtettük behajtani a tükröket, nem kell újra ráadni a gyújtást, mert az ablakok és a jobban felszerelt modellekben a tükrök még mozgathatók.

Ha nagyon sokat törjük a fejünket, akkor sem jut eszünkbe még egy alsó középkategóriás autó ennyiféle tárolórekesszel. Aki sok tesztünket elolvassa, talán unalmasnak találja az állandó felsorolást a fedeles rekeszekről, zsebekről, dobozokról, üregekről, de ezek már egy 300-500 kilométeres úton is nagyon fontosak, ahol az ember egy időre szinte beköltözik az autóba.

A Mégane limuzinban a megszokott padlóbeli, az első ajtók kartámaszában, az ülések háttámláján, az első ülések alatt, a két első ülés között kialakított rakodóhelyek mellett, a hátsó kalaptartóban is van egy mélyedés, mint a Mercedesekben. Azzal a különbséggel, hogy a Renault-ban nem az elsősegélydoboz utazik ott.

Átlagos igényekkel számolva, elegendő a Mégane-hoz az ezerhatos motor. Alacsony fordulaton sem akar lefulladni, 4000-es fordulat felett megiramodik az autó, kis terheléssel egész élénk gyorsulásra bírható a Mégane 2.-3. fokozatban. A motor tehát jó kompromisszumot jelent, az elektronikus gázpedál hangolásával viszont nehezen tudtunk megbarátkozni. Aki éveket tölt el egy autóval, nem pedig egy hetet, annak ez nem probléma.

Hosszú autópályás etapokra kényelmesebb és valószínűleg takarékosabb volna egy hosszabb áttételezésű váltó, ami viszont gúzsba kötné az ezerhatos motort országúton. A sebességek kiosztása így megfelelő, a váltó pontosan kapcsolható.

Nem tetszett a fék adagolhatósága, túlszervózottnak éreztük, fölöslegesen kis erővel, aránytalanul intenzíven lassul az autó. A fékek viszont kiválóak, nagyon jó lassulást produkálnak.

Markos kezekre méretezett a kézifékkar, az Alfa 75-éhez hasonló fogantyút kis – női – kézzel nehéz átfogni. Nagy erővel kell meghúzni a kart, ha meredek utcában kell rögzíteni az autót.

Ha kitör az emberből a Fittipaldi, fiatalabbakból a Michael Schumacher, a nyugodt autózásnál meggyőzően szereplő Mégane csalódást okoz. A váltót nem gyors váltásokra találták ki, a kormányzás nem elég pontos, az útfekvés pedig rendíthetetlenül biztonságos, de az autó nem tud megbabonázni agilitásával, mint az Alfa 147 vagy a kétezres Mazda3, netán egy Ford Focus.

Sportos hajlamainkat zárjuk vissza a palackba, és koncentráljunk a kényelemre, ha már a sportos élményszerzéssel felsültünk. A Mégane rugózása nagyon kényelmes, a kíméletlen úthibákat is váratlanul jól megszelídíti. Az első ülések kényelmesek, hátul magas embereknek a rövid ülőlap miatt nem elég komfortos az utazás középtávon, lábukat is kényelmetlenül erősen be kell hajlítaniuk.

A tempó nem múlik a motoron, csak ritkán kerestük a hiányzó lóerőket, de az erőltetett motor elég nagy zajt csap. Fickós kihúzatások mellett egyenletes sebességnél is a motorzaj dominál az utastérben130-140 km/órás sebességtől. A szélzajok csekélyek, a futómű sem zajong.

Egy Mégane limuzin megvásárlása a fő konkurenseknél kevésbé terheli meg a családi kasszát, a tesztelt modell 3 945 000 forintos ára versenyképes. A Volkswagen Bora, vagy a Toyota Corolla többe kerül, lényegesen olcsóbban csak a Daewoo Nubira kapható, kicsit kevesebb pénzért viszont Nissan Almerát is vehetünk. A francia vetélytársakból nincs lépcsőshátú.

Mi a Mégane-t Authentique Plus kivitelben vezettük, amely a második legolcsóbb verzió. Ez a modell minden fontos extrát alapáron megad, van manuális klímaberendezés, motoros tükör és elöl ablakmozgatás, fedélzeti számítógép, vagy kormányról vezérelhető, négy hangszórós rádió.

Három helyre rögzíthetünk gyorsan és biztonságosan gyermekülést az Isofix-rendszerű csatlakozókhoz, fejtámlából és hárompontos övből is öt van. Alapáron jár a függönylégzsák és az oldallégzsák, a ködfényszóró, a beeső fényre elsötétedő tükör, a blokkolásgátló, a vészfékasszisztens.

Tankolni jobb érzés a Mégane-ba, mint a legtöbb konkurensbe. A tanksapka a fedéllel együtt kifordul, nem kell lecsavarni, rögzíteni valahogy, nyitjuk-zárjuk és kész. Városban az ezerhatos motor tékozlóan bánik a benzinnel. Budapesten 10,9 liter fogyott százon, országúton a fogyasztás 6,6 és 8,4 liter között volt.

Elsőre rémisztő, de kezelhető a BPH

Az ősz egyik legkellemesebb velejárója, hogy ilyenkor nagyokat lehet aludni. Na, de megnagyobbodott prosztatával is…