Teszt: Alfa Romeo 156 1.9 JTD Multijet Sportwagon – Jobb útra tért

---

Szép autót könnyű gyártani, jót annál kevésbé. Az Alfákról mindenki tudja, hogy szépek, de a megbízhatóság még Alfa-körökben is tabu. A 156-os megjelenésével eddig sem volt baj, a Walter ‘de Silva tervezte autó ma is állja a sarat 1997-es formájával. ‘de Silva azonban lelépett az olaszoktól, és egy rövid időre a Seatok fő-fő formatervezési guruja volt, ma pedig már a teljes Audi-márkacsoport vezető formatervező pozícióját tölti be, és ezen keresztül felügyeli a Seatok, Audik és Lamborghinik formáját.

Ez különösebb pánikot nem okozott az Alfánál, mivel híres formatervező akad bőven Olaszországban. A 156-os átalakításánál Giugiaro-ra esett a választás, aki csúnyább napjain Daewoo Evandát és Hyundai Pony-t tervez, jobb kedvében pedig egyes Golfot vagy Fiat Pandát rajzol.

Úgy változott meg az autó, mintha mindig is ilyen lett volna. Giugiaro szerint az autó elejét uralja a nagyobb Alfa-pajzs, amely vadul beleharap a lökhárítóba. A bőségesebb króm használatával, az agresszívebb lámpákkal az új 156-os egyszersmind sportosabb és elegánsabb.

Hátul alig észrevehető a változás: a lámpák újak és egy plusz törésvonal is felkerült a csomagtérajtóra. Sajnos ez a design nem tűri meg egy normális nyitó létét, így az ablaktörlőt megmarkolva nyithatjuk a csomagtartót.

És itt el is érkeztünk az autó egyik gyenge pontjához, a szűkös csomagtérhez. 360 liter még akkor is kevés, ha az Alfa 156-os tudatosan divatkombiként lett pozícionálva. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy telt ház esetén a négy felnőttből kettőnek postán kell feladnia csomagjait. A hátul ülő két felnőtt amúgy sincs elkényeztetve: 175 centis magasság felett fejüket srégen kell tartaniuk, de legalább a lábuk elfér.

Elöl kényelmesen utazhatunk, noha azzal ki kell békülni, hogy az autó sportossága ellenére nem engedhető elég mélyre a vezetőülés. A kormány fel-le, ki-be állításával azonban ez is ellensúlyozható. Tovább fokozza kényelemérzetünket a remekbe szabott ülés. A jól mutató vaskos hurkák a felső- és az alsótestet is megtartják, a hátul ülőknél is.

Most nem változott az Alfa 156-os belseje, mivel két éve már alaposan kipucolták. Ami viszont meglepő, hogy minőségi kifogásunk egyáltalán nem lehet. Az összeszerelés látszólag és alapos rángatás után is biztosnak tűnik.

Zörgés egyedül a kalaptartó felől érkezett, és onnan is csak nagyon szolidan. Kopogtatásos és ránézéses teszt alapján is rendben van a felhasznált műanyagok minősége, az érzékeny helyeken bársonnyal, vagy selymes tapintású műanyaggal találkozunk.

Na és akkor végre elérkeztünk a motorhoz, ami az új 156-os sorozat egyik gyöngyszeme. Kevesen tudják, hogy az Alfa mindig is élen járt dízelmotor-fejlesztésben. Ők voltak az elsők, akik közös nyomócsöves dízelt szereltek sorozatgyártású személyautóba, 1997-ben.

Multijet-nek hívják az Alfa új dízelét, mivel a gázolaj befecskendezése öt ütemben történik. Ettől az égési folyamat lágyabb, ami azt jelenti, hogy a motor csendesebben, kevesebb rázkódással működik.

Ez érződik az autóban is, bár a 10-15 perces bemelegedési folyamat alatt van zaj bőven, és a váltókaron is érezni lehet a motor remegését. Később már leheletfinoman ketyeg a motor, hangjával 200-nál is diszkréten szól csak bele az utasok diskurálásába.

140 lóerőt sikerült kisajtolni az Alfa új, 1,9 literes dízelmotorjából. Bár a 147-est ugyanez a motor valamicskével jobban viszi, a néhány száz kilós többletsúly ellenére a 156-os sem nevezhető éppen vánszorgó csigának. 209 km/óra a végsebesség 9,7 másodpercig tart álló helyzetből százra gyorsulni.

Ennél fontosabb, hogy a motor rugalmassága rendkívül élvezetes vezethetőséget tesz lehetővé. Teljesen mindegy, hogy hármas, négyes vagy éppen ötös fokozatban gyorsítunk, már fél gáznál is folyamatosan az ülésbe présel a 305 Nm-es nyomaték. Elég csak picivel elhagyni az 1800-as fordulatszámot és máris csodát láthatunk. 4500-nál azonban váltani kell, különben könyörtelenül elszökik a szufla.

A hatfokozatú váltót kapcsolgatni egyébként nem akkora élvezet, mint amilyen jó vezetni az autót. Olyan érzés, mintha sűrű gumimasszába mártott kezünkkel keresnénk az elejtett ötforintost. Maga a váltókar viszont kellemes fogású, finom bőrrel burkolt, és a formája is a tenyérbe simul.

Miközben kihajtottuk az autó lelkét, folyamatosan 90 és 200 km/óra közötti sebességgel mentünk hol autópályán, hol hegynek fölfelé, a 156-os Alfa 1.9 JTD beérte 7,4 liter gázolajjal 100 kilométerre.

Vezethetőség terén a Ford Mondeóval együtt az Alfa Romeo 156-os talán a legjobb választás a középkategóriában. A Fordnak valamivel jobb a futóműve, az Alfa viszont a kormányzás terén verhetetlen. A közvetlen áttételezésű, apró volánnal félszavakkal is megérti magát az ember. Csak picit rá kell dőlni az ívre, és máris fordul az autó. Rosszul csak parkoláskor járunk, mivel az irgalmatlan nagyságú fordulókör miatt negyed órára feltartjuk a forgalmat egy-egy parkolással.

Inkább kényelmes, mint kemény a 156-os futóműve. Alapvetően lágyan dobál az autó, az úthullámok és apró úthibák számunkra észrevehetetlenek. A kráter méretű nagyobb gödrökön se a csoda, se az Alfa nem segít. Csak egy új aszfaltozás tudná a Rába-tesztpályát ismét úttá alakítani.

Dízelmotor pártiaknak kötelező az Alfa 156 JTD, az Alfa-függők pedig maguktól tudják, hogy nekik mi a jó. Annak ajánlható még az autó, aki ránézésre beleszeret és nem fél az olasz autók hírétől. Csalódás kizárva.

---