Nissan Micra tesztautónk a dízelmotor, a könnyűfém felni és a hasonló próbálkozások ellenére tipikus női autó maradt. A kerekded, divatos formával megáldott Micra volánja mögött a bámészkodók általában egy korosodó hölgyet, vagy egy plázacicát sejtenek. A szerkesztőség egyes férfi tagjai egymagunkban sem mutatkoztak szívesen a volán mögött, az egynemű társas utazás gondolatától pedig határozottan elhatárolódtak. Ebben közrejátszott az autó aranyhomok színe is, ami szintén nem tartozik a legférfiasabb választások közé.
A kizárólag a vezetői oldali napellenzőbe integrált sminktükör is azt bizonyítja, hogy a hölgyek nem a jobb oldalon fognak ülni a kocsiban. A barátnőknek meg marad a retikülben elrejtett púderes tükör. Az említett retikül tökéletesen elfér a hatalmas méretű kesztyűtartóban, de ezen kívül a váltó előtt található rekeszbe és a térképzsebekbe pakolhatunk még. Szintén a váltó előtt kapott helyett a két pohártartó, amiből hátra is jutott még kettő.
Az utastérben kizárólag világos színű műanyagokat találni, ami a közepes minőségű műanyagok ellenére is könnyen jókedvre deríti a búslakodókat. Egyedüli hátrány, hogy könnyen koszolódik, így az átlagosnál több gondozást igényel.
A női praktika jegyében a fogyasztási adatok megtekintése mellett néhány évforduló bejegyzésére is lehetőség van a fedélzeti számítógépen – bár valószínűleg férfiúi körben nagyobb hajlamot találunk a fontos évfordulók, események egyszerű elfelejtésére.
Nem próbáltuk, de még felkontyolva, feltupírozva sem ért volna gondosan beállított frizuránk a tetőkárpithoz, mivel a fejtér rendkívül tágas. Hátul a kosárlabdázó méretű hölgyeknek már nem lesz ilyen szerencséjük, mert tar kopaszon is hozzáér fejük a gömbalakban lefelé ívelő tetőnek.
Kisautóhoz képest a hátsó lábtér közepes méretű. Az ülés háttámláját a csomagtérből osztottan dönthetjük. Sínen is csúsztatható a hátsó pad, aminek egyetlen előnye, hogy az alaphelyzetben 251 literes csomagtartót 371 literesre bővíthetjük. Lehajtott ülések esetén 584 liter áll rendelkezésre.
Kényelmes otthoni fotelszerű üléseket szereltek a Micrába, annak minden előnyével és hátrányával. A puha, kényelmes ülőfelületek hátulütője, hogy egy csipetnyi oldaltartással sem bírnak. A kormány magassága állítható, fogása kellemes és a rádió vezérlése is jó helyre került rajta. A rásegítés mértéke még parkolás esetén is elegendő.
Tapasztalatból állíthatjuk, hogy a nők nagy része, valamilyen érthetetlen oknál fogva nincs megbarátkozva a dízel motorral. Az elterjedéshez nem nyújt ösztönző erőt az alacsony ár sem, mert ez a fogalom még ismeretlen a kiskategóriás dízel-piacon. Ilyen körülmények között könnyen megjósolható, hogy a Micra dCi-vel csak ritkán fogunk találkozni az utakon.
Pedig a francia származású öngyulladós könnyen megszerethető párost alkot a megszokott japán minőséggel. A 1,5 dCi motorból egyedüliként a középső változat kerül beépítésre, ami a leglogikusabb választás mellett a legideálisabb is, a maga 82 lóerős teljesítményével. Meglepő vehemenciával lódítja a motor az egytonnás kisautót, már enyhe gázadásra is. El lehet felejteni a magasabb fordulatszámokat, mivel már alapjárattól erős motor egyáltalán nem igényli azt, még a gyors haladás mellett sem.
Városban nem is kívánhatnánk ennél kellemesebb tulajdonságot. 80 km/órás sebességig kifejezetten jól gyorsulhatunk, utána is marad azonban még tartalék a motorban. A gyári adatok szerint 12,9 másodperc alatt érjük el a 100 km/órás sebességet, de ez érzésre jóval kevesebbnek tűnik.
Veszett egér módban közlekedve 6,2 liter gázolajra van szükségünk 100 kilométerenként. Országúton ez még majdnem 2 literrel lejjebb vihető, ha éppen fogyasztási rekordot kívánunk felállítani.
Arra alkalmas útra kerülvén rendkívül könnyedén 160-ra tornázhatjuk a mutatót, ami már nincs messze a 170 km/órás végsebességtől. Még autóúton is bátran belefoghatunk előzésekbe, mivel a 185 newtonméteres nyomaték még ekkor is elegendő erőt szolgáltat.
A kézi váltó közepes hosszúságú úton jár, kicsit nyersen, de szinte tökéletesen. Minden fokozatot akadás nélkül kapcsolhatunk, még visszaváltáskor is, legyünk bármennyire sportos hajlamúak.
A kedvező nyomatéknak köszönhetően az indulás utáni másodpercek a váltás örömteli pillanataival telnek, mígnem a folyamatosan kapcsolgatás után elfogynak a fokozatok, pedig lehet, hogy még csak 50 körül mutat az óra.
Semleges viselkedésű a futómű, gyorsabb kanyarokban jól érezhetően indul csúszásnak az autó, amit könnyedén korrigálhatunk. A nagy úthibákat kisebb-nagyobb koppanásokkal vészeli át a szerkezet, de alapvetően kényelmes viselkedés jellemzi a jól irányítható kisautót.
Csend uralkodik az utastérben, amit néha a kalaptartó felöl érkező zörgések tesznek változatossá. Ritkán találkozni ilyen kellemes és kiegyensúlyozott járású dízelmotorral, aminek zaját a futómű felől érkező hangokkal együtt sikerült kirekeszteni az utastérből. Autópályán egyedül a szélzaj erősödik, az átlagosnál nem magasabb mértékben.
Vezethetőségre a motor-váltó-futómű-kormányzás együttese ötös osztályzatot érdemel, mivel egy rendkívül könnyen és élvezetesen uralható egyveleget alkotnak. Kár, hogy a 3 699 000 forintos alapárért járó érzés csak keveseknek adatik csak meg. Alapfelszereltségben ezért az árért már sokat várna az ember, ami többé-kevésbé teljesül is. Manuális légkondicionáló, két légzsák, első elektromos ablakok, ABS, CD-s rádió képezi az alapfelszereltség részét. Az elektromos tükröket viszont nem kellett volna lespórolni.
Műszaki adatok – Nissan Micra 1.5 dCi Visia | ||
Lökettérfogat (ccm) | 1461 | |
Furat x löket (mm) | 76,0×80,5 | |
Hengerek / szelepek száma | S4/8 | |
Max. teljesítmény (kW[LE]/ford) | 60(82)/4000 | |
Max. nyomaték (Nm/ford) | 185/2000 | |
Gyorsulás (s, 0-100 km/h) | 12,9 | |
Végsebesség (km/h) | 170 | |
Fogyasztás (l/100 km) város (benzin) | 5,6 | |
Fogyasztás (l/100 km) lakott területen kívül | 4,0 | |
Fogyasztás (l/100 km) vegyes | 4,6 | |
CO2 kibocsátás (g/km) | 122 | |
Gumiméret | 175/65 R15 | |
Hosszúság/szélesség/magasság (mm) | 3715/1660/1540 | |
Tengelytáv (mm) | 2430 | |
Csomagtér (liter) | 251-584 | |
Menetkész tömeg / terhelhetőség (kg) | 1030/480 | |
Üzemanyagtank kapacitás (liter) | 46 | |
Listaár (forint) | 3 699 000 |