Teszt: Alfa Romeo 156 Sportwagon 2.4 JTD 20 V – Dízel versenykombi

---

---

A stílus és a gyönyörű formák megtestesítője, az Alfa Romeo egy korszerű dízelmotorral szerelve is megőrzi sportos tulajdonságát, még ha egy kombiról is van szó. A neves formatervező műhelyekben készült Alfa modellek egytől egyig szemet gyönyörködtetőek.

Nincs ez most sem másként, a Giugiaro stúdió kézjegye alatt átfésült 156-os Sportwagon, a valaha készült kombik között az egyik legszebb. A 156-oson egy éve végzett ráncfelvarrás nem csak a limuzinnak, de a kombinak is kifejezetten jót tett. A megnövelt méretű pajzsalakú hűtűmaszk rendkívül sportos, agresszív és szép egyszerre.

A belső a szokásos Alfa design, a vezető felé mutató műszerek és a piros világítással együtt. A szép borítás ellenére sajnos a kidolgozás minősége nem minden esetben kielégítő. Főként kanyarban lettünk figyelmesek rá, hogy a középkonzol oldalának nyomódó térdünk nyiszogó hangokat csal ki a burkolatból. Ennél jóval szebb hangok csalhatóak elő a Blaupunkt fejegységhez csatlakozó Bose hangszórókból, amihez a csomagtérben egy ötös CD tár is tartozott.

Az autó legérdekesebb része a motortérben bújik meg. Egy Alfában már eddig sem számított szentségtörésnek a dízelmotor használata, de most még többen beleszerethetnek az öngyulladós motorokba. A 2,4 literes közös nyomócsöves turbódízel motor hengerenként már négy szelepes, amiről a 20V felirat árulkodik az autó hátulján. A motor a 10 szelepes változathoz képest jócskán megerősödött. 175 lóerőre és 385 newtonméteres nyomatékra képes, amivel tökéletesen kielégíti még a sportos igényeket is.

A Sportwagon változat sebességmutatója a hatsebességes kézi váltóval 8,6 másodperc után hagyja el a 100-at és 225 km/órás végsebességre képes. A váltó fokozatai viszonylag hosszúak, aminek előnyei főként a városon kívül használhatóak ki. Ezentúl már nem kell aggódnunk a magas fogyasztás miatt, mert az alacsony fordulatszámon tartott motor beéri 8 liter körüli fogyasztással is, anélkül, hogy erre különösebben figyelnünk kellene.

Városi használatban valamivel több mint 9 liter gázolaj fogyott 100 kilométerenként, ami talán egy szösszenetnyivel több az elvártnál, de csöppet sem nevezthető vészesnek. Ez összehasonlítva a kétliteres JTS benzines motorral, közel ötven százalékos üzemanyagmegtakarítást jelent.

A jellemző kipufogóhang ezúttal elmarad, de ilyen gyönyörű hangon járó dízellel ritkán találkozni. Alaphelyzetben nem túl hangos, de ahogy közeledünk a magasabb tartományba, a motor a benzines Alfákhoz hasonló, gyönyörű mély és csattogós hangon kezd dolgozni. Lomhaságról szó sincs, a fordulatot benzineseket megszégyenítő érzékenységgel változtathatjuk.

A gyorsulás álló helyzetből is kellemes, de az igazi örömet az a rugalmasság nyújt, amire szinte bárhol képes a motor. Amennyiben megkíméljük magunkat a 1000-es fordulatszámon körüli autózástól, akkor szinte mindenkit letolhatunk az útról, anélkül, hogy a sebességváltó közelébe ért volna a kezünk. Hasonló nyomatékra benzinmotor nem képes, érzésre a 3,2 literes csúcsmotor ad valami hasonlót.

A hosszú fokozatok és az alacsonyan tartható fordulatszámok mellett, takarékosan száguldozhatunk még akár 180-190 körüli utazósebességnél is. Ebben nem csak a motor, de a futómű is tökéltetes partner, feltéve ha jó minőségű úton teszzük mindezt. Az olasz autókra jellemző kopogás a felfüggesztések felől, nem egyszer rémített meg bennünket az utakon.

A kisebb úthibákon való gyorsítások, vagy a kanyarból kigyorsítás művelete, hangos, kormányszaggató reakcióval hozza tudomásunkra, hogy bizony Olaszországban még tesztpályán sem léteznek a borzalmas magyar útviszonyok. Kicsi rá az esély, de ha véletlenül sikerül egy gyűrődés- és kátyúmentes útszakaszt találnunk, akkor gyorsan meggyőződhetünk róla, hogy egy rendkívül stabil szerkezettel van dolgunk, a kombi felépítés szinte semmit sem ront a helyzeten.

Igaz a 156 Sport Wagon nem is pályázik az igazi kombik helyére. A magasra nyíló csomagtérajtó miatt jól pakolható a csomagtér és még 190 centivel is beállhatunk alá. Viszont az alaphelyzeben 360 literes csomagtér manapság már egy limuzinnak sem válik dícséretére, nem hogy egy kombinak.

Dicséretes viszont a csomagtérhálók alkalmazása, illetve az utas- és csomagteret egymástól elválasztó rács, amely tökéletesen kordában tartja a szabadságra vágyó csomagokat. A Sportwagon felépítés olyan sportosabb egyéneknek való, akiket nem zavar, hogy nem tudnak kétajtós szekrényt szállítani, de néhány sporteszközt könnyűszerrel behajigálhatnak hátra szükség esetén.

A helyet alapvetően nem az utastér veszi el a csomagtértől, mivel az utastér is a szűkössebbek közé tartozik. Hátul kisebb a lábtér az átlagosnál, és a fejünk felett sem uralkodik kihasználatlan légtömeg. Elől kellemesen utazhatunk, bár a magassabbak sérelmezhetik, hogy a vezetőülés csekély mértékben állítható csak hátra, és az állítható magasságú ülés ellenére a legalsó pozícióban is kicsit magas az üléshelyzet.

A bőrborítású kormány szép és fogása is kellemes, ráadásul közvetlenségével remek visszajelzést ad az autó helyzetéről. Praktikus tárolórekeszekkel nem bontották meg a belső harmóniát, de azért találunk néhány helyet apró dolgainknak.

A Sportwagon kifejezés elnevezés hibátlan, mert az autó inkább sportos, mint wagon. Akik unják a limuzinokat vagy szeretik a kombikat, de nem akarják feladni a sportosságot, és netán néha egy bringát is bevágnak hátra azoknak, tökéletes választás az autó.

A kedvező fogyasztású 20 szelepes, 2,4-es dízelmotor pedig minden igényt kielégít anélkül, hogy bármivel is csorbítaná a vezetés élményét. A kissés szükös utastér csak fokozza a sportos vezethetőséget, és könnyedén ráérezhetünk az autó méreteire is. Szépségben és élményben még mindig utánozhatatlan az Alfa.

---