Teszt: Volvo V50 T5 Summun – Lopakodó

---

Azóta eltelt kilenc hónap, az S40-es mellé pedig befutott a V50-es. Tudjuk, hogy a különbség csupán marketing szempontjából marginális, valójában szinte nem is létezik – csak annyi, mint egy mezei kombi és limuzin között elvárható. Érdekes módon, nem reprezentatív körben végzett felmérésünk szerint a V50-es népszerűsége felülmúlja az S40-esét.

Talán ez azzal magyarázható, hogy az S60-as és S80-ashoz tökéletesen illeszkedő vállas-design a turcsi S40-esnek nem áll jól. A V50-es egyenes hátfalú, tipikusan modern Volvo-kombis alakja megteremti az első és hátsó rész közti harmóniát.

Ha a világ legjobb kombija címet liter alapján osztanák, akkor a V50-es 417 literjével nem kerülne az élbolyba. Egy kombit nem lehet csak a csomagtartóméret alapján megítélni. A V50-es pedig nem rossz kombi.

Alacsony a rakodóperem, sík lapok határolják a 417 litert minden irányból, középen egy masszív „kisajtó” támasztja meg a mozogni akaró tárgyakat, és kisebb üreget alakítottak ki a legapróbb holmiknak. Ez mit sem változtat a tényen: a V50-es közelebb áll a divatkombikhoz, mint a Ford Mondeo Turnier, Opel Astra Caravan, Volvo V70 képviselte málhás szekerekhez.

Alaposan körbejártuk a 220 lóerős Volvót, de semmi különöset sem fedeztünk fel rajta. Hozzáértők gyanakodva méregethetik a T5 jelzést és a dupla kipufogót, aztán slussz-passz. Küszöbtoldat vagy terasztető méretű szárny nem teszi otrombává a kombi Volvót.

Bent sem tűnik fel, hogy ez a V50-es bármivel is többet tudna a gyengébbeknél. A „lebegő” középkonzol sötét fabetétjéből is inkább a higgadtság, semmint a sportos hangulat árad.

Hiába 220 lóerős, ennek a V50-esnék is kénytelenek vagyunk rossz tulajdonságként megemlíteni a parányi pakolórekeszeket. Csak a két első ülés közé tett pohártartókban fér el valami, az oldalsó térképzsebek, a kesztyűtartó és a kartámasz alatti rekeszek mind-mind kicsire sikerültek.

Miután a V50-es kombi-létét kiveséztük, térjünk rá a lényegre: 220 lóerő és kézi váltó. Ebből rossz nem jöhet ki. Nem is jön. Mivel a futómű adottságai kiválók, valósággal sikít a koncepció egy jó benzinmotorért.

Ez a motorblokk még valahonnét a 850-esből eredeztethető. Öthengeres, 2521 köbcentis és jelen állapotában turbófeltöltő segítségével 220 lóerőt, valamint 320 Nm-es nyomatékot szabadít fel. Hangja valóságos csoda. Öthengeres morgása szolid, de ugyanakkor vészjósló. Egy kisebb gázadásnál is jó előre jelzi: itt valami történni fog!

---

Talán nem is a 220 lóerő, hanem a 320 Nm tartja markában a vezetőt. A maximum nyomaték 1500-as fordulattól már ott van, azt csinálunk vele, amit csak akarunk. Ha ügyesen bánunk a kuplunggal és a váltóval, hét másodperc alatti gyorsulásra vagy 240 km/órás végsebességre konvertálhatjuk az erőgép kedvező tulajdonságait.

Nem különösebben hátborzongató a 0-100-as sprint ideje. Mivel turbólyuk nem nagyon van, vagyis nem nagyon érezni, hogy lenne, hiányzik az az érzés, amikor a hirtelen megérkező erő irgalmatlanul hátba vág.

A hatfokozatú, remekül kapcsolható, de kellemetlen gumibevonatú váltókarral gyorsan kivitelezhető a váltás. A precízen vezetett rövidke kar határozottan jár, de nem annyira szorosan, mint a V50 2.0D-nél.

Korábban Volvo népbetegségnek számított, hogy a hatalmas lóerő-tengerrel az első kerekek nem tudtak mit kezdeni. Egy erősebb gázadásra fél sávval odébb találhatta magát a figyelmetlen, fél kézzel vezető sofőr.

Ennél a V50-esnél ilyen bajunk nem volt. Az elsőkerék-hajtású autó remekül oldotta meg a 220 lóerő talajra vitelét. Durva elinduláskor, bekapcsolt kipörgésgátlóval is sikerült ugyan kipörgetni a kerekeket, de legalább nem rángatta ide-oda az autó elejét a motor.

Nem titkolja testvéreit a Volvo, vagyis hogy az S40/V50 padlólemeze az új Ford Focus és a Mazda3 alatt is felfedezhető. Ennek köszönhető a jól sikerült futómű is, ami elöl McPherson rugóstagot, hátul többlengőkaros konstrukciót jelent.

Kanyarban szerettük legjobban a futómű adottságait. Annyira stabilan fut a V50-es, mintha a gumik valósággal beleolvadnának az aszfaltba. Gázelvétellel, vagy hirtelen mozdulatokkal sem hozható zavarba a Volvo. Farával makacsul követi az autó elejét, kitörési szándékot nem mutat.

Azért kedveltük meg különösen a V50 T5-öst, mert arca kettős. Amikor nagyon hajtani akarjuk, nagyon megy. Ilyenkor fogyasztása 17 literig is felszalad. Rugalmas motorja azonban nem csak esztelen tépésre alkalmas.

Mivel alacsony fordulaton is képes megfelelő erőt produkálni, a hatodik fokozatot már városban is használhatjuk. Különösebb erőfeszítés nem kell hozzá, hogy 11,5 literes átlagfogyasztást érjünk el, ami remek egy 220 lóerős motortól.

Akármennyire megkedveltük ezt a V50-est is, árát magasnak tartjuk, de a 11,5 millió forint házon belül reális – egy hasonló felszereltségű V70 T5 hárommillió forinttal drágább.

---