Teszt: Mercedes-Benz A 180 CDI - Másodikra sikerült

Sokan és sokat köszörülték a nyelvüket az előző A-osztályon. Rögtön az elején emlékezetes blamázs volt az autó felborulása a jávorszarvas teszten. A típus piacról való kivonása, az akkoriban hihetetlen vívmánynak számító ESP beépítése, a futómű átdolgozása, a gumiabroncsok cseréje, majd az újabb piaci bevezetés immár történelem.

Úgy tudjuk, hogy válságmenedzsment órákon ma egyetemi tananyag a krízis kezelése. Az A-osztály azóta igen sikeres pályafutást tudhat maga mögött, 1,1 millió talált gazdára belőle hét év alatt.

Idén a német konkurensek mindegyike bemutatott egy-egy fontos újdonságot az alsó középkategóriában. Az Audi A3 Sportback-re és az 1-es BMW-re az új A-osztály a Mercedes válasza.

Továbbra is szendvics szerkezetű a padló, amely lehetővé teszi, hogy ütközésnél a motor ne romboljon az utastérbe benyomulva, hanem a padló alá forduljon, és megmaradjon az utasok túlélését biztosító tér. A kis Mercedes a nagyjából sík padlós belső teret is megőrizte az elődből.

Hosszához képest az A-osztály belső tere nagyon tágas. Itt a 3838 milliméteres hosszához képest kitétel a hangsúlyos, alsó középkategóriás autókkal, mondjuk egy Peugeot 307-tel, vagy egy VW Golffal összemérve, a kis Mercedes utasterében nem túl sok a hely.

Elöl ebből mit sem érezni, zsiráfok is simán elférnének. A vezetőülés ritka tág tartományban állítható. Szerintünk szégyen, hogy alapáron nem mozgatható tengelyirányban a kormány, de a tesztautó nem borzolta az idegeinket ezzel, mert 45 000 forintos felárért benne volt. Az üléshelyzet jó, az ablakpárkányon és a könyöklőn is kényelmesen nyugtathatják karjukat az elöl ülők.

Hátul a kimélyített szélső üléseken tágas volt a fejtér, még a tesztautó több üveglamellából álló napfényteteje ellenére is. Középre, ha nem muszáj, ne ültessünk senkit. A lábtér viszonylag tágas, a mélyre helyezett ülés miatt erősen behajlított lábbal kell utazni hátul.

Papíron az A-osztály átrendezhetősége példás, de a belső tér csak feláras extrákkal alakítható kedvünk szerint. A tesztautóban a lehetőségek kimerültek a hátsó ülőlap és a támla osztott dönthetőségében, illetve a hátsó üléspárna nagyobb részének eltávolításában.

Maga a csomagtér 435-1995 literjével sokkal bőségesebb az alsó középkategóriában jellemző 350 liternél. Az ülések könnyen és minden erőkifejtés nélkül lehajthatók, amit követően sík felületet kapunk.

Elsőre feltűnik az anyagminőség javulása. Az előző generáció belső tere és mondjuk egy W 210-es E-osztály utastere között bántó különbség volt, még az A-osztály modellfrissítését követően is.

Még az itt-ott szintén kifogásolható C-osztályba is látványosan elegánsabb anyagokat válogatott össze a Mercedes. A második sorozattal a gyár jóvátette a hibákat, a 2004-es A-osztály utasterében minden szép és minden elegáns.

Jó megoldás volt a hátsó ablaktörlő műszerfali kapcsolóját átköltöztetni a sokfunkciós bal oldali bajuszkapcsolóra. Apróság, de nagyra értékeltük az ötfokozatú ventilátor csendességét. 3-4-ik fokozatban alig hallani, de ötödikben is halkan dolgozik.

Nagyobb Mercedesekhez hasonlóan az A-osztályban is van tárolóháló az utas lábterében a középkonzol alatt, ami Elegance kivitelt rendelve csomagban jár az első kartámasszal.

Nem tudtuk mire vélni a biztonsági öv alsó rögzítőpontját, ott ugyanis egy nyers csavarfej mered elő a B-oszlop tövéből. Ezt még a Daewoo Evandában is furcsálltuk, nemhogy egy Mercedes-ben.


Nagyon helyes lépés volt a kis hengerűrtartalmú turbódízelek nagyobbra cserélése a modellváltásnál. A korábbi A 170 CDI-nél a most kipróbált A 180 CDI csak 14 lóerővel erősebb, de a két motor között döntő különbség van az új javára.

Az autópályán kissé elgyötört elődhöz képest a kétliteresre nőtt hengerűrtartalmú dízel A-Mercedes más világ.

Ötödikben és hatodikban egyaránt jól gyorsít, pedig a hosszú áttételek a takarékos és csendes haladást támogatják. Hatodikban 130-nál 2500-at fordul a főtengely percenként.

Városban és országúton is igen jól helytállt a 109 lóerős, 250 Nm nyomatékú dízelmotor. Tisztességes alapjárati nyomatékot ad le, ami dugóban nagyon fontos. A négyhengeres 1400-tól terhelhető, 1800-tól elkezd erőteljesen húzni, nem probléma vele előzni.

Nálunk 7,8 litert fogyasztott átlagosan az A 180 CDI. Aki nagyon ügyel a fogyasztásra és ráér, 5,5 liter gázolajjal eljut 100 kilométerre, városban 8,5-9 liter fogyott hideg időben.

Korábban csak automata váltós A-osztályt vezettünk, amelynek automatája Mercedes színvonalon működött. A kézi váltóra nagyon kíváncsiak voltunk. A Mercedes híresen jó automata váltókat kínál, de a tesztautó alapján azok is nagyon jól járnak, akik nem adják ki kezükből az irányítást.

Eleve tetszett a bal lent elhelyezett, a váltókar felfelé húzása után kapcsolható hátramenet, ez igazi Mercedes-es sajátosság. Könnyen és pontosan váltható a hat fokozat.

A modellváltással az anyagminőségen kívül a futómű javult a legtöbbet. Kanyarokban még mindig nem ragad magával az A-osztály vezethetősége, de az a sebesség és nyugalom, ahogy a gyors kanyarokat veszi, mindenképp elismerést érdemel.

A szélérzékenység is sokat javult. Az előző A-osztály egy Mercedes-hez méltatlanul bizonytalan volt oldalszélben és irányváltásokkor, a magas karosszériával úgy billegett, mintha kisteherautó volna. Az oldalszélre még mindig kissé érzékeny az autó, de nagyságrendekkel kevésbé, mint elődje.

A felfüggesztés azért is távolodott el fényévekre az első generációtól, mert a rugózás is jóval kényelmesebbé vált. Az A-osztály kényelme kifejezetten jó, az autó finoman tűri az úthibákat, pedig fővárosunk nem kíméli a felfüggesztést.

2002 őszén az előző A-osztállyal utaztunk a Párizsi Autókiállításra és a 3200 kilométeres úton megtanultuk értékelni a legkisebb Mercedes-ben is kiváló üléseket. A mostani tesztautóval nem jártunk ennyire messze, de üléseit ismét kiemelkedően jónak találtuk.

Nagyon jól teljesített az A-osztály fékje, a kitűnő lassítóképesség nagyon fontos eleme annak a biztonságérzetnek, amit a merev karosszéria és a jó zajcsillapítás is megtámogat.

Egy Mercedes-Benz-ben ülve az ember nyugodtan hagyatkozhat arra, hogy a Mercedes (és a Volvo) már évtizedekkel azelőtt az adott kor legbiztonságosabb autóit gyártotta, hogy az 1990-es évektől a nyilvános és szabványosított töréstesztek a biztonságra irányították volna az emberek és a sajtó figyelmét.

Alapáron az A-osztály tényleg nagyságrendekkel kevesebbe kerül, mint az árlistán felette következő C-sportcoupé. Az a baj, hogy a 109 lóerős dízelmotorral és ötajtós karosszériával, kiegészítve néhány nehezen nélkülözhető extrával, az A-osztály árát könnyű feltornászni a C-osztály közelébe.

A tesztautó például ülésfűtéssel (92 500 Ft), 217 500 forintos CD-s rádióval, 315 000 forintos lamellás panoráma tolótetővel, motorosan behajtható tükörrel (57 500 Ft), ködlámpával és még ezzel-azzal felszerelve, rögtön 7 806 500 millió forintba kerül, ami nagyon sok pénz. Az alapár viszont kedvező, 6 138 000 forint.


Műszaki adatok – Mercedes-Benz A 180 CDI
MOTORADATOK
Lökettérfogat (ccm) 1991
Furat x löket (mm) 83,0×92,0
Hengerek / szelepek száma S4/16
Max. teljesítmény (kW[LE]/ford.) 80 (109)/4200
Max. nyomaték (Nm/ford.) 250/1600-2600
MENETTELJESÍTMÉNYEK
Gyorsulás (s, 0-100 km/h) 10,8
Végsebesség (km/h) 186
FOGYASZTÁS
Város (l/100 km) 6,4
Lakott területen kívül (l/100 km) 4,6
Vegyes (l/100 km) 5,2
CO2 kibocsátás (g/km) 137
MÉRETEK
Hosszúság/szélesség/magasság (mm) 3838/1764/1593
Tengelytáv (mm) 2568
Csomagtér (liter) 435-1995
Menetkész tömeg/terhelhetőség (kg) 1345/425
Üzemanyagtank kapacitás (liter) 54
Gumiméret 185/65 R15
ÁR, KÖLTSÉGEK
Alapár (forint) 6 138 000
Konkurensek (forint) Audi A3 Sportback 2.0 TDI, 7 098 000
BMW 118d, 6 217 000
Opel Meriva Cosmo 1.7 CDTI, 4 644 000
Tesztelt autó ára (forint) 7 806 500
A szériafelszereltség fontosabb tételei Első és első oldallégzsákok, függönylégzsák, ABS, ESP menetstabilizáló elektronika, ASR kipörgésgátló, manuális klímaberendezés, motoros első és hátsó ablakemelő, motoros tükör, fedélzeti számítógép, multifunkciós kormánykerék, bőrbevonatú kormány, kézifékkar és váltókar.
ÉRTÉKELÉS
a vezess.hu véleménye Komplett modellváltás kellett ahhoz, hogy az A-osztályból igazi Mercedes legyen. Ennél jobban nehéz érzékeltetni a javulást az elődhöz képest. Csak az a nagy baj, hogy egy jól, de messze nem pazarlóan felszerelt A 180 CDI ára megközelíti egy alap C 200 CDI-ét.
Pontszám (max. 10) 7,25 pont