Teszt: Lancia Ypsilon 1.4 E.S.T. – Édesem

---

E.S.T. – Édes Semmit Tevés. Ezt a látszólag ide nem illő kifejezést rejti a rejtélyes három betű. Ez nem hazai kitaláció, hanem a Dolce Far Niente magyarítása, amelyet Olaszországban a D.F.N rövidítés takar. A három betű jelentése azonos, mindenütt az automatizált kézi váltóval szerelt példányokra utal.

Az Ypsilonra pillantva gyorsan bevillan az agyunkban, hogy az igazán gyönyörű autók formaterve mind a csizma alakú ország műhelyeinek agyszüleménye. A kis Lancia is rendelkezik ezen jó tulajdonsággal, olyannyira, hogy egyszerűen nem lehet betelni szépségével.

Bátran megszavazhatjuk neki a legszebb és legstílusosabb külső címet a kisautó kategóriában. Modern külső, régies forma – valahogy így jellemezhetnénk az Ypsilont, olyan tökéletesen sikerült összemosni a régies jegyeket a modernnel.

Inkább nőies kisautó ez, de titokban biztosan sok férfi is szívesen látna otthon egyet, ha másként nem, akkor az asszonnyal a volán mögött. Hátulról a legszebb a kicsike, ahol lágy gömbölyded vonala leginkább egy formás női fenékre emlékezet. Csak hab a tortán az ablak alsó szélétől ívesen lefutó lámpa, amely a retro stílust képviseli a farrészen.

A különleges megoldások és formák nem érnek véget a külsőnél, belülről is egyedi látkép fogad bennünket. Ezen megoldások olykor nélkülözik a logikát vagy az ergonómiát, de a látvány sokakat kárpótol ezért.

A nagy terjedelemben és jó minőségben használt szövet elemeket a sötétszürke műanyag betétek díszítik, amelyek a középkonzol kivételével kellemes összbenyomást eredményeznek. A középkonzol szürkeségénél talán egy kicsit elegánsabb kezelőfelületet is el tudtunk volna képzelni, így egy kicsit túl modern a többi részlethez képest.

Gyönyörű és elegáns viszont a műszerfal csontszínű számlapja, a rájuk rajzolt számokkal – akár egy templomban is megállnak a helyüket. A műszerfal egyébként a középkonzol felett van, aminek a látványon kívül sok előnye nincs. A vezető előtti üres területet kihasználhatták volna kesztyűtartóval, mégsem tették.

Valószínűleg a praktikusság nem fér meg az eleganciával, ezért az autó más részeiben sem találunk praktikus részleteket. Azért két pohártartóra még futotta, a hagyományos kesztyűtartó viszont meglehetősen pici.

Fotelszerű ülésekben terpeszkedhetünk, amelyek kényelmesek ugyan, de oldaltartásuk egy szál se. Mindkét oldalon állítható a magasságuk, de a legalsó fokozat is magasabb a kelleténél. Hátul is szépen kidolgozott „kanapé” várja az utasokat, kár, hogy kényelmüket csak a gyerekek tudják élvezni a pirinyó lábhely miatt.

Aki azt gondolja, hogy a szűk lábtér tágas csomagteret eredményez, téved. Mindössze 215 liter fogadja a batyuinkat, ami igazság szerint egy nagyobb bevásárlásra is csak szűkösen elegendő.

---

Tesztautónkat nagyméretű panorámatetővel kaptuk, ami még szebbé és vidámabbá teszi az autót és belsejét. Reméljük, hogy egyedi hiba volt, de 80 km/órás sebességnél már úgy fütyült a szél az utastérben, mintha résnyire nyitva lett volna az ablak. A két részből álló napfénytető első fele mozgatható elektromosan. A szélzajon kívül csend lakik az utastérben, ami minőségi összeszerelésről árulkodik.

Az ideális vezetési pozíció megtalálása nem megy könnyen a magas ülések miatt, és ha sikerül, akkor is csak hosszabb idő után vezethető magabiztosan az autó. A kényelem ugyanis nem csak a belsőre, hanem a futóműre és a kormányzásra is igaz. Már alaphelyzetben is szinte ellenállás nélkül tekerhetjük a kormányt, amin a City gombbal még tovább könnyíthetünk.

A rugózást is meglehetősen puhára hangolták, és az oldalirányú dőlésnek sem szab igazán határt a technika. Ezek a tulajdonságok összességében egy kényelmes, de rendkívül nehézkesen érezhető irányíthatóságát eredményeznek. Kicsit olyan, mintha egy tál pudingban ülnénk. A sportosságot a kocsi egyetlen porcikája sem kívánja, de az ülésről úgyis lecsúsznánk az első gyors kanyarban.

Szinte lehetetlen megszokni az irányjelző kar használatát is, mivel annak a logikus helyén a tempomat karját találjuk, és 10-ből 8-szor biztosan azzal próbáljuk meg jelezni irányváltási szándékunkat.

Az 1 tonna alatti saját tömegű kisautót 1,4 literes, 95 lóerős benzinmotor hajtotta. Ez kézi váltóval már elég fürgén guríthatja az Ypsilont, de az E.S.T. váltóval érzésre ez nem volt jellemző.

Az E.S.T a mostanában divatos automatizált kézi váltót jelenti, ami megkímél minket a kuplungolás fáradalmaitól, és kézi vagy manuális üzemmódban is használható. A Lancia váltója úgy dolgozik, ahogyan a hasonló elveken működő váltók teszik, se jobban, se rosszabbul.

Automata módban a váltások között jelentősen megtorpan az autó, főleg ha éppen nagy gázzal haladunk. Egy rémálommal ér fel egy merészebb előzésbe belekezdeni, mert egyszerűen nem tudjuk belekalkulálni a váltás iszonyatosan lassú idejét.

Kézi üzemben némi gyakorlás után gyorsabban és simábban válthatunk, aminek titka, hogy a megfelelő pillanatban rövid időre felengedjük a gázpedált. A kézi és a manuális mód közötti váltást a kar oldalirányú elmozdításával idézhetjük elő, amit azért nem szerettünk, mert egy kanyarban véletlenül is könnyedén átkapcsolhatunk a másik módba.

Az E.S.T. váltóval a gyári adatok szerint hagyományos váltó 10,9 másodperces ideje helyett 10,3 másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet, amit kételkedve fogadtunk. A 175 km/órás végsebesség mindkét változat esetén egyezik. A fogyasztás kereken két decivel kedvezőbb az E.S.T javára, nálunk városban 10 liter körüli benzin fogyott 100 kilométerenként.

A Lancia Ypsilon azoknak való, akik a kényelmet mindennél fontosabbnak tartják, és akiket boldoggá tesz, hogy a világ egyik legszebb kisautóját tudhatják magukénak. Ennek komoly ára van, pontosan 3 940 000 forint, bár viszonylag gazdag felszereltséggel. Az E.S.T. rendszer ízlés dolga, kézi váltóval 200 ezerrel olcsóbban juthatunk az autóhoz.

---