Teszt: Volvo S40 1.6D Summun – Átverés nélkül

---

Nem titkolja, hogy műszakilag igen közeli rokonságban áll a Ford Focus-szal és a Mazda3-assal, mégis elhiteti velünk, hogy tökéletes középkategóriás autó. Nem lehet lebuktatni.

Az egyen orr, a masszív váll, a jellegzetes Volvo farok azt sugallják, hogy ez nem egy egyszerű alsó középkategóriás limuzin. Hiába árulkodnak a méretek, a kategóriatársaknál arasznyival kurtább hossz ellenére felsőbb osztályúnak érezni az autót.

Bármilyen testalkattal áldott meg a sors, elöl könnyű kényelmes helyet találni. Több száz kilométeres utat tettünk meg egy huzamban, mégsem volt fárasztó a vezetés. Hátulról sem érkezett panasz helyhiányra, pedig egy átlagos középkategóriás autónál kevesebb láb- és fejteret ad a középkategóriásnak mondott Volvo.

Hosszú út előtt féltünk a 404 literes csomagtartótól. Aggodalmunk alaptalannak bizonyult, mivel egy négy fős társaság teljes heti ruhatára (kabátokkal és vastag ruhával együtt) elfért a nekik szánt helyen. Egyedül a szűk nyílás okozott gondot, ám az értelmesen megszabott hely segíti az optimális pakolást.

Mivel a pakolóhelyek kérdését okosan oldották meg a csomagtartóban, nem értettük, hogy az utastérben miért nem sikerült több rekeszt kialakítani?! Egy normál méretű térkép kiszorít minden mást a kesztyűtartóból, az első ajtók oldalzsebe gyufás skatulyányi, a hátsó pohártartóból folyton kiborul a félliteres palack.

Mielőtt azt gondolnák, hogy csupa átgondolatlan ötlettől vezérelve tervezték az utasteret, gyorsan következzenek a pozitív megoldások. A könyöklő nem akadályozza a váltást, mint oly sok autóban, mégis megfelelően alátámasztja az alkart. A fedele alatt megbúvó rekesz részben pótolja a máshol megspórolt helyet.

Bosszúságmentes az S40-essel utazni. A pazar kényelmű futómű és az otthonos színvilágú berendezés lecsitítja a kedélyeket. Valahogy a világos kárpitozás minden autóba kellemesebb környezetet hoz. Ez a svéd harmóniára törekvő design-nal együtt olyan barátságos légkört teremt, melytől nem szívesen válik meg az ember. Tesztautónk Summun felszereltségében a bőrkárpitozás is az alapfelszereltség része, a baloldali elektromos ülésállítással és memóriával együtt.

Egyértelműen a „lebegő” középkonzol az új S40-es éke. A padló és a műszerfal között felhúzott sík lapra szerelték az összes gombot és tekerentyűt, mögötte az üreges térbe jutott hely egy dugi rekesznek.

Egyszerű használni a látszólag zsúfolt középkonzolt, mivel értelmesen osztották el a különféle gombokat. Tesztautónkban beépített telefon is helyet kapott, 240 ezer forintért. Ez nagyban leegyszerűsíti az állandó kellemetlenséget okozó telefonálást. A telefonpartnert a rádió hangszóróin keresztül halljuk, a beszélgetésbe kellő hangerővel minden utas bekapcsolódhat. A diszkrét csevegéseket külön kézi beszélőn folytathatjuk.

---

Eleinte nehezen indult az S40-es Volvo értékesítése, mivel a nagymotoros verziók magas árukkal elriasztották a szolidabb árcédulához szokott korábbi S40-es vásárlókat. Ezen nem segített a 2,0 literes dízelpéldány sem, pedig takarékos és nyomatékos motorjával üde újdonságként vonult be az új S40-es palettájára. Ez a 136 lóerős motor a Ford és a PSA Peugeot-Citroën közös munkájával készült, így kerülhetett a Volvóba is.

Ugyanennek a szövetségnek köszönheti másik dízelmotorját is az S40-es. Az 1,6-os, 109 lóerős dízelmotor a Peugeot 206-ostól a Mazda3-ason át a Peugeot 407-esig szinte minden kategóriában megfordul. Bár az S40-esből nem képes vadorzót faragni, 240 Nm-es nyomatékával együtt elegendő életet lehelt az 1400 kilós autóba.

12 másodperc alatt gyorsul a gyengébbik dízelmotorjával 100-ra az S40-es, végsebessége 190 km/óra. Ezek alapján temperamentumban tökéletes alternatívája a kisebb benzinmotoroknak, miközben fogyasztása jóval alacsonyabb régiókban marad.

Bár száraz kattogásával örök részese a menetzajnak a dízelmotor, igazán hangossá hidegen sem válik. Ötfokozatú váltót adnak a 109 lóerős dízelmotorhoz, a 2,0 litereshez adott hatfokozatú érzésre pontosabb volt. Ötödikben háromezres fordulatnál nagyjából 150-et megy az autó, tartós 160-as tempóval 7,5 liter gázolaj fogyott 100 kilométeren.

Korábban már kiélveztük a V50 T5-nél a többlengőkaros felfüggesztésű futóműben rejlő sportos tulajdonságokat, most kényelmes oldalának örültünk. Útminőségtől függetlenül nyeli a lökéseket a stabil konstrukció.

Egy közel 3000 kilométeres út kétharmadát autópályán, hatodát városban, hatodát országúton tettük meg. A közben mért 6,16 literes átlagfogyasztással rendkívül elégedettek voltunk, de még kevesebbet akartunk.

Maximum hatvannal, kietlen városban és halott országúton a feladatra koncentrálva 5,4-re jött ki az átlagfogyasztás. Odafigyelés nélkül 5,8 liter fogyott 100 kilométerenként. Ez még mindig jó négy literrel kevesebb, mint amit az 1,8-as V50-es tudott vegyes fogyasztásként.

300 ezer forint a különbség az 1,6-os benzines javára, az 1,8-as benzinesnél 225 ezer forinttal olcsóbb a 109 lóerős dízel S40-es Volvo. Gondolkodás nélkül a takarékosabb 1,6D-t választanánk.

5 990 000 forintos alapára igazán csábító színben tűntetni fel a középkategóriába könnyen beillő legkisebb Volvót.

---