Lassan másfél évtizede annak, hogy a Renault a Twingóval bemutatta az első egyterűs formájú miniautót. A formatervezés mindig csapatmunka, de a Twingót mégis Jean-Pierre Ploué nevéhez szokás kötni elsősorban, aki 2000 januárja óta a Citroën formatervezését irányítja.
A kortalan Twingo sikere nagyon nagy mértékben köszönhető a zseniális és praktikus formának, amely a jövőben olyan klasszikussá emelheti, amilyen az R4.
2004-ben a Renault ismét kihozott egy kisautót, amely stílusában a Twingóra hasonlít. Egyterűs forma, minimális alapterületen minél tágasabb belső tér, és a lényeg: lefegyverzően barátságos ábrázattal mosolyog ránk.
A Modus kifejlesztésekor kimondottan cél volt a minél kompaktabb karosszéria, hossza emiatt 379,2 centiméter, ami 25 centivel rövidebb, mint egy Opel Meriváé. A Ford Fusion is túllóg a Modus-on 22,6 centivel. Városban nagyon jól jönnek a kompakt méretek, a Modus-t a könnyen járó szervokormánnyal hamar bepasszírozhatjuk apró parkolóhelyekre.
Mindent megtettek a tervezők, hogy minél több helyet teremtsenek a kisautó utasterében. A Triptic ülések révén két személynek valóban felnőttes lábteret nyerhetünk, de a nagy igyekezet ellenére egy Honda Jazz sehová sem tologatható hátsó üléseivel simán tágasabb hátul és csomagtartója is lényegesen nagyobb.
Ha beérjük pöttöm csomagtérrel, akkor a Modusban a leghátsó állásba tolt paddal langaléták is kényelmesen ülnek, térdük nem ér hozzá a magas vezetőhöz hátratolt első üléshez. A fejnek jutó tér megfelelő.
A Modus is Renault, ráadásul Renault egyterű, utastere ezért egyenesen tobzódik rakodóhelyekben, ötletes zsebekben, padlóban kialakított fedeles üregekben. Az utasülés ülőlapja alatt is van némi tér tárgyainknak, de a vezető ülése alól kihúzható fiókban is van kapacitás néhány apróság elhelyezésére.
Mindennek tetejébe a bal első ülés belső oldalán ott az az apró zseb, ami a Daewoo Kalos-ban vagy a Skoda Fabiában is tetszett. Hátul is használható méretűek az ajtózsebek. Meglétük eleve nagy szó, mivel még a középkategóriás autók között is kimaradtak például a Honda Accordból.
Harmonikus és megnyerő a belső színösszeállítás. A kéttónusú műszerfal színei jól mutatnak, a belső tér híg tejeskávé vagy bézs színárnyalatai barátságosak. A vezető fölött a kapaszkodó helyén szemüvegtartó nyílik a tetőkárpitról.
A többi ajtó felett az utasoknak szánt kapaszkodók csillapítottan térnek vissza alaphelyzetükbe. A kiegészítő belső tükörből jól szemmel tarthatók a hátul rajcsúrozó a gyermekek.
50 000 forintba kerül a Modus egyik különlegessége, a kétfelé nyitható ötödik ajtó. Ha nagyon kevés a hely, elég lehet a csomagtérajtó alsó részét lebillenteni, mint a Miniben. A kis nyíláson át a legszűkebb helyen is be tudunk rámolni a csomagtérbe.
Ugyanerre a problémára a külön nyitható üveg is megoldás volna, de a Modus ettől is egyedi. Bárhova toljuk az üléspadot, a csomagtér nem lesz tágas, mérete a kisautók között megszokott 274 literesre bővíthető, ha nem hajtjuk le az üléstámlát.
A 113 lóerős motor komótosan adja elő magát. 2000 alatti fordulatnál feljebb lehet váltani, az ezerhatos benzines rugalmassága jó. Érdemes inkább a kis fordulaton meglévő nyomatékra hagyatkozni, mert különösebb vehemenciával kihúzatáskor sem gyorsítja a Modus-t, zaja viszont kíméletlenül átveszi az uralmat.
Közepesen elégedettek voltunk az autó fogyasztásával. Városban 10 liter alatt apadt a tank, 9,6 litert mértünk százon. A próba teljes ideje alatt 8,4 litert fogyasztott az ezerhatos Modus.
130-nál még nem egészen 4000-es fordulatot jelez a digitális műszer. Ennél a nem túl nagy sebességnél a mini egyterű utastere hangos. A motor és a szélzúgás is kiveszi a részét a zajongásból.
Ragyogó ötlet a kormány elfordításával sréhen oldalra világító fényszóró. A kormányzással aktivált, az autó hossztengelyére ferdén beszerelt izzó igen hatékonyan megvilágítja azt a területet, ahová kanyarodunk. Az ember hazaérve nem fordul rá egy a rossz helyen felejtett gördeszkára.
A tesztautó még fagyos időben járt nálunk, ezért is értékeljük olyan nagyra az ülésfűtés hatékonyságát. Az ülésfűtésnek nincsenek fokozatai, de legalább abban az egyben, ami van, nagyon gyorsan átforrósítja az ülést deréktájon és ülepünk alatt.
Átlagos kvalitásokkal sikerült felvértezni a futóművet. A Modus rugózási kényelme közepes, keresztben futó úthibákra érzékeny az autó. Az aktív biztonságról csak jót mondhatunk, a Modus akkor is stabil, ha nagyon elnézünk egy kanyart és gyors fordulóban kell erőset fékezni.
Nehéz dolgunk volt a konkurensek kiválasztásánál. A Modus-nál szűkebb motor és felszereltségi választék miatt nagyon nehéz olyan modellt találni, amely reálisan hozzámérhető a 113 lóerős és jól felszerelt Modus Privilege-hez.
A Yaris Verso erős ugyan, de nincs belőle Sol felszereltségű. A Honda Jazz 83 lóerős motorja jóval gyengébb, a Ford Fusionben pedig a legjobban felszerelt modellből is hiányzik az oldallégzsák, a függönylégzsákról, a hátsó motoros ablakról és a CD-s rádióról nem is beszélve. A Modus túl sokba kerül, de nem annyival drágább a vetélytársaknál, mint amit a táblázatban közölt vételárak sugallnak.
Privilege modellként sok, máshol extraként számlázott felszerelés jár az autóhoz, például a kanyarfényszóró. Az alapáron felül érdemes kiadni 60 000 forintot az ülésfűtésért és 50 000-et a kétfelé nyíló ötödik ajtóért. Ha áldozunk rá 40 000 forintot, akkor a szériában járó CD-s rádió megbirkózik MP3-as fájlok lejátszásával.
MOTORADATOK | |
Lökettérfogat (ccm) | 1598 |
Furat x löket (mm) | 79,5×80,5 |
Hengerek / szelepek száma | S4/16 |
Max. teljesítmény (kW[LE]/ford.) | 82(113)/6000 |
Max. nyomaték (Nm/ford.) | 151/4250 |
MENETTELJESÍTMÉNYEK | |
Gyorsulás (s, 0-100 km/h) | 10,3 |
Végsebesség (km/h) | 188 |
FOGYASZTÁS | |
Város (l/100 km) | 9,0 |
Lakott területen kívül (l/100 km) | 5,6 |
Vegyes (l/100 km) | 6,8 |
CO2 kibocsátás (g/km) | 163 |
MÉRETEK | |
Hosszúság/szélesség/magasság (mm) | 3792/1695/1589 |
Tengelytáv (mm) | 2482 |
Csomagtér (liter) | 198-274/621 |
Menetkész tömeg/terhelhetőség (kg) | 1170/490 |
Üzemanyagtank kapacitás (liter) | 49 |
Gumiméret | 185/60 R 15 |
ÁR, KÖLTSÉGEK | |
Alapár (forint) | 4 180 000 |
Konkurensek (forint) | Ford Fusion 1.6 Fusion+, 3 674 000 |
Honda Jazz 1.4i ES, 3 710 250 | |
Mitsubishi Colt 1.5 Invite, 3 579 000 | |
Opel Meriva Cosmo 1.6, 3 779 000 | |
Toyota Yaris Verso 1.5 Luna 3 940 000 | |
Tesztelt autó ára (forint) | 4 680 000 |
A szériafelszereltség fontosabb tételei | 6 légzsák, ABS, vészfékrásegítő rendszer, kanyarfényszóró, automatikus lámpakapcsolás, ködlámpa, esőérzékelős ablaktörlő, manuális klímaberendezés, fedélzeti számítógép, motoros állítású tükrök, motoros ablakmelők elöl-hátul, központi zár távirányítással, tempomat, CD-s rádió 4 hangszóróval |
ÉRTÉKELÉS | |
a vezess.hu véleménye | Hát lehet nem szeretni a Modust? A design telitalálat, mosolyog ránk és körülötte mindig süt a nap. Ráérős motorja nem illik fiatalosságához és ára túl magas. |
Pontszám (max. 10) | 7,0 pont |